Nyírvidék, 1911 (32. évfolyam, 27-53. szám)

1911-07-23 / 30. szám

29-ik szám. N Y I R V I D E K 1911. julius 16. 2 Ez a titka annak, hogy a vásárcsarnokban a kezdetben esetleg — nem is mindig — felemelkedő árak ismét visszaszállnak. S ez a magyarázata annak, hogy a budapesti vásárcsarnokokban is a legtöbb piaci cikket jutányosabban lehet megvásárolni, mint a nyíregyházi piacon, — nem is beszélve a minőségről. Igy állván a dolog, Nyíregyházán sincs mit félni e tekintetben a vásárcsarnok létesítésétől. Nyíregyházán a vásárcsarnok létesítését a hely kérdése tette aktuálissá. Ez az érdekes hüszteron-proteron ugy állott elő, hogy egyikén azoknak a telkeknek, amelyeket — a Zöldség-tér keleti oldalán — igen sokan a létesítendő vásárcsarnok számára legalkalmasabbnak találnak, a tulajdonos építkezni akar. A vásárcsarnok eszméje iránt érdeklődő polgárok hírül vévén ezt, indítványt adtak be a városhoz, hogy vegye meg a telket, esetleg sajátítsa ki, előzze meg »az építkezést, nehogy később tetemesen drágábban legyen kénytelen azokat a telkeket megvásárolni. Üdvözöljük az indítványozókat e bölcs előrelátásért! Sok kárát látta már a város a „Minek a'" felfogás elég sürü győzedelmeskedésének az előrelátás felett. Elég ha a pénzügyi palota telkére, meg a római katholikus kántori lakás telkére utalunk. Ezeket is megszerezhette volna a város valamikor nagyon olcsón, ha az akkori „Minek a' !" pártiak nem lettek volna többségben. Remélhetőleg ezúttal másként lesz. Mert igaz ugyan, hogy magán a Zöldségtéren még az uj szabályozás keretei között is felállítható lenne egy kisebb térfogatú vásárcsarnok, ámde helyes és célszerű beosztással aligha. Ezenkívül elfoglalná magát a terel. Már pedig szabad térre a vásárcsarnokok szomszédságában elengedhetetlenül szükség van az ugynevezett „idénypiac" (gyümölcs szekérPáry Pál; hatodszor balpárt, vezére Habzó István; hetedszer pártonkívüli párt. Ezen pártok valamennyien más-más politikai elvet vallanak s más-más álláspontot foglalnak el. — De hiszen akkor elvész Magyarország! Veté közbe Dzsingeelevszki ur. — Dehogy vész öcsém! Felelt Tarnaváry. Igy van ez már ezer év óta, még sem veszett el az ország. Hajdan a pártok helyét a törzs főnökök és a hétvezérek foglalták el, u. m.: Álmos, Előd, Ond. Kond, Thass. Huba és Töhötöm. Hanem ez akkor volt s később ez az intézmény hiányosnak bizonyult. A törvényhozás ma áll egy alsó, egy felsőházból, aztán egy „Delegatio" nevezetű felemás bizottságból s végül őfelségéből a császárból, aki itt lakik kedvelt, hű magyarjai közt s min • dennap lelkesülve hallja a diszlövések között felcsendülő nemesi szózatot: „Vitám et sanquinem!" olykor kirándulásokat tesz ÓMsége a közel eső Wien nevezetű városkába, ahová hű magyarjai is követni szokták zsinóros, ősi attilákban, pengő-bongó sarkantyús csizmákban, miből kifolyólag a nevezett városka egészen magyarrá lett. A pártok között ez időszerint oly barátságos viszony áll fent, hogy amit egyik párt akar, azt a másik nem akarja; amit egyik párt sem akar, azt a felsőház akarja, amit pedig mindkét ház akar, azt a császár nem akarja. A delegátióban pedig az a kedvelt szokás divatos, hogv amit a magyar urak akarnak, azt osztrák testvéreink nem akarják. Vigyáznod kell tehát, hogy a pártok elveivel és álláspontjával conflictusba ne kerülj, továbbá, hogv az ország érdekeit jól védelmezd, mert különben választóid vagy egymást, vagy téged agyonvernek s végül, hogy tüzes beszédeket ne mondj, mert akkor számra stb.) számára. Miként ezt Budapesten is lehet látni a vásárcsarnokoknál. Hir szerint a telektulajdonosok nem is idegenkednek az eladástól. Csak horribilisán túlzott árakat kérnek. Miként ez, ha a város jelentkezik vevőként, másut is szokás. Ámde arra való a kisajátítási töryény, hogy a városokat, a lakosság egyetemét a magánérdekekkel szemben ilyen esetekben kisegítse. Ha a békés uton nem sikerül a megegyezés, kérje meg a város a kisajátítási jogot. Még pedig mennél előbb. Mert magának a kisajátítási eljárásnak a lefolyása, majd a vásárcsarnok létesítésének előkészítése, elhatározása és végrehajtása sem mehet meg máról-holnapra. Piaci állapotaink ellenben tűrhetetlenek! Tollraj^olc. A Sóstó. VII. Ugy vagyok én a Sóstói erdővel, mint szegény jó Podmaniczky Frigyes bátyám volt Budapest fővárosunkkal, — nem tudott tőle megválni. Dédelgetett klenódiuma is lehetett az erdő a városnak minden időben, még a hatalmas törzsfőnökök aerájában is, a Nyíregyházi honfoglalást követett patri archális időkben. És hiába beszélnek nekem a régi panamákról, — lehetett az is, de hogy a város közönségének túlnyomó többsége akkor is tisztességes volt, mutatja az, hogy az utókorra egy érintetlen szép őserdőt hagyott. • * * Igazán gyermeki ragaszkodásomat ezen erdőhöz bizonyítja talán leginkább az, hogy még mindég benne gyönyörködöm és időzöm, dacára annak, hogy nap-nap után jobbra is balra is — bizonyára golyós fegyverekkel — őzekre vadásznak. A város tehát ugy akar megszabadulni a Lipót-renddel kitüntetnek. Ha mindezeket jól megjegyzed, akkor könnyű lesz eligazodnod. — Aj, haj! Sóhajta Dzsingeelevszki ur. (Most ő vakarta a füle tövét.) Ha ezeket előre tudom, nem lettem volna követ. — Sohse sopánkodj fiam. Mondá Tarnaváry. Majd megszokod. Nagyon szép élet az, aki megszokja. Egyelőre csak bejösz a Házba, leülsz a helyedre s ha szólítanak, felállasz s azt mondod, hogy .Igen". vagy „Nem". Azzal visszaülsz s mikor vége van az ülésnek, haza mégy és megebédelsz. Dzsingeelevszki ur igy tett. De mit tesz a fátum! Midőn szépen leül s szét néz maga körül, egyszerre felemelkedik mellette egy rezgő szakállú, hatalmas termetű ember: gróf Cirok Adalbert s zeng eképen: — T. Ház! Valóságos nemzeti szerencsétlenségnek tartom Magyarországra nézve az önálló nemzeti bankót. (Helyeslés a jobbpárton : Igaz ! Ugy van! Felkiáltások a balpárton: Üljön le! Menjen Bécsbe!) — Nemcsak őfelsége, apostoli királyunk ellenzi ezt — folytatá a szónok — hanem a dolognak elhárithatlan technikai akadályai is vannak. És kérdem t. Ház, nem sokkal bölcsebb-e, megkerülni az akadályokat, mint a falnak menni? (Viharos tetszés, taps és éljenzés a jobbpárton. A balparton a padokat verve kiabálnak. Kétkulacsosok! Lipótok!) Királyfi Zalán jegyző: (olvas.) — Következik Kiss György képviselő ur. Kiss György: T. Ház! Az önálló magyar nemzeti bankóhoz törvényes jogunk van, az a mienk s abból nem eszik senki! (Élénk helyeslés és taps a balpárton. A jobbpártiak felugrálnak s a balpártra rohannak, óriási zaj.) Dzsingeelevszki ur, aki eddig csöndes szemaz őzektől, hogy az őzbakkokat kilöveti, mintha bizony majd ősszel nem tudna magának gavallért szerezni minden suta! Eredeti kis hirdetményt olvashatunk most már a Sóstóerdő egyes pontjain*: „A közönség figyelmeztetik, hogy aug. hó közepéig a Sóstói erdőben naponta vadászat van.* Én megfordítottam volna a dolgot és azt írtam volna a hirdető táblákra: „A vadászurak figyelmeztetnek arra, hogy az erdőben járó-kelő közönség személybiztonságát ne veszélyeztessék." * * * Mint már egy alkalommal kijelentettem. tény az, hogy az erdőt talán sehol sem vágják szebben az egész országban, mint nálunk, s mégis tapasztaljuk, hogy a tölgytöveknek csak 3A-de legfeljebb 4/s-de hajt ki. Ennek az oka abban keresendő és találandó fel, hogy a buja gyökérzet által felszívott nedvek bősége nem talál elegendő tért az elhelyezésre s igy a gyökerek uedvtúltengésben halnak el. Szerencse, hogy a város eltért az eredetileg tervezett 80 éves vágatási turnusoktól, mert ez az erdőnek tőkehajtáson alapuló üzemét lehetetlenné tette volna. Ahol, mint a Sóstói erdőben a tőke hajtásokat ültetéssel kell pótolni, a kaszálást teljesen kizárandónak tartom, mert hiszen jószág által élvezhető fű ugy is csak az u. n. ritkásokon nő, ott t. i. ahol a tölgyfacsemetéket elültetni szokás és kell. Temérdek üres helyet találunk a vágásokban nem azért, mintha azok beültetve nem lettek volna, hanem mert — részben legalább — a kasza semmisítette meg a fiatal ültetéseket. * * * Még egy észrevétel; nem tudom hogy minek tulajdonítsam,** de feltétlenül meglehet állapítani, hogy egy év alatt az éneklő madarak létszáma a fennálló erdőben legalább is megkétszereződött. Jól * Egy rendőr-különitmény is figyelmezteti az Erzsébet-liget' állomáson a járó-kelőket, hogy magukra vigyázzanak. (!) ** A madárvédö egyesületnek. A szerk. lélője volt az eseményeknek, most megbotránkozva pat

fan fel helyéről. — Csöndet kérek urak! Harsogta menydörgő hangon. Az elnök rákiált: Ne tessék az elnökség hatáskörébe avatkozni. Dzsingeelevszki képviselő urat rendreutasítom. Dzsingeelevszki: T. Ház! Mos' jöttem külföldről s megbotránkozva tapasztalom, hogy mily politikai aera uralkodik itten. Angliában, Svájcban, Amerikában s más kulturállamokban nem ilyen a parlamenti élet . . . Elnök: Figyelmeztetem a képviselő urat, ho^y a tárgyhoz szíveskedjék szólani, külömben kénytelen leszek a szót megvonni. Dzsingeelevszki: Itten a pártok egymás hajába kapnak, egymást gyilkolják, ahelyett, hogy magyarok volnának és az ország érdekeit viselnék szivükön. Nem csoda ily körülmények közt t. Ház, hogy ez a nemzet szabadságát, oly néppel szemben, kik hajdan szemünk intésétől is rettegtek, négyszáz évig kivívni nem birta, de sőt mindinkább igába görnyed és megalkuszik. Ez arcpirító reánk, t. Ház. Csak jelszavakkal dobálózunk, egymással torzsalkodunk. de igazi tüz és lelkesültség nincsen itt senkiben; mert ha volna: le kellene omolnia minden ellentétnek. A hazafiságot nem holt betűk közt kell keresni t. Ház, hanem érezni kell! E magasztos érzelem birtokában szentesitelt törvényeinkben mindenkor megtaláljuk azon paragraphusokaf, melyek a nemzet jogait védik, biztosítják. Ha pedig nincs szívünkben hazaszeretett: jogainkkal élni s a nemzetnek szabadságot adni soha sem fogunk. A rab pedig inkább vesszen el, mint élete fogytáig láncot zörgessen. Bátran állaník a hóhérbárd alá, de a lánctól félek. S ez áll t. Haz, nemcsak az egyénre,