Nyírvidék, 1911 (32. évfolyam, 27-53. szám)

1911-12-24 / 52. szám

2 50-ik szám. N Y I R V I D É K 1911. december 10. Még fokozottabb mértékben áll ez a megyei kerületekre. Kimutatható a statisztikai adatokból, hogy a nagy magyar vidék mindig nagyobb számú választó után küld egy képviselőt és a nemzetiségi vidékeken kevesebb választóra esik egy képviselő. Nyilván következik ezekből, hogy a magyarság ma hátrányban van és hogy ezt a hátrányt van hivatva megszüntetni a választójog általánosításával kapcsolatosan a választókerületek arányos beosztása. Ha tehát a helytelen beosztás nem veszélyeztette a magyarság fölényét, ugy ezt a lölényt a kerületek igazságos beosztása még jobban biztosítani fogja. Ez az egyedüli biztositéka az értelmiség és a magyarság fölényének és ehhez más biztosítékokat alkalmazni nem kell, nem szükséges, sőt veszélyes. A nemzetiségek erőszakos magyarosítása csak elkeseredést szül, anélkül, hogy célhoz vezetne. Klasszikus példa erre Nyiregyháza, melynek tótsága sohasem volt más, mint mag>ar érzelmű, bármennyire ragaszkodott is nyelvéhez. Több mint másfélszázada él körülzárolva a magyarságtól, mégsem lehetett nyelvét elnyomni. A magyar állameszme érdekében nem is volt szükség ez elnyomásra. De folyton magyarosodik annak következtében, hogy közös érdekek fűzik a magyarsághoz és elősegítik magyarosodását a jó iskolák, melyeknek nem a magyarosítás képezi fő vonzóerejét — és fokozzák ragaszkodását a szűkebb haza földjéhez a szabad anyanyelvi istenitiszteletük, a polgári megbecsültetés, az együttműködés lehetősége. Szabadság és a megélhetés lehetősége a legjobb beolvasztó erők! És most gondoljunk oly vidékekre, melyek tiszta nemzetiségekkel vannak benépesítve, ahol magyar szót nem váltanak, ahol a forgalom nem igényli a magyar beszédet! Hogy lehet ennek megmagyarosodását reményleni ? Semmi esetre közül felhő tévedt a csillagok táborába s most épp a teleszkóp elé került. Gyöngéden átfonta neje derekát s leültette maga mellé a pamlagra. — Édesem, annyira meghat aranyos gyöngédséged, hogy el kell árulnom a titkomat. — Hát neked titkod is van? — szólt az asszonyka, rátámasztva illatos fürtü fejecskéjét ura széles vállára. — Mondd el gyorsan! — Helyes-e számitásom, avagy nem (inkább helyes, mint nem, csak idegenül hangzik az az eredmény), nem vagyok felőle biztos, de én egy rendkívül érdekes tüneményt várok — Nos, mi az a nagyszerű tünemény ? — Arról van szó, drágám, hogy meglátnám a Holdnak azt a felét, melyet eddig földi szem még nem látott, mint azt, édesem, te is jól tudod. — Ez pompás volna. De hogyan képzeled a dolgot ? A csillagász elmondta. — Tehát három nap óta mindig azt figyeled ? — Igen. — És mi hasznod volna belőle, ha ugyan akkor legdrágább kincsedet: az egészséged s legdrágább kincsemet: az életedet kockáztatod ? — Ugyan, édesem! Hát a hirnév! Fölséges gondolat az, drágám : ezren és ezren ismernék a nevem, dicsőségemet mindenütt emlegetnék és én már régen por volnék, midőn nevem még vakító sugarakkal övezetten ragyogna . . . Ha legyőzni önmagunkat: a legnagyobb győzelem ; akkor túlélni önmagunkat: a legszebb, legboldogabb élet! — Igen, kedvesem, neved örökké élne, de ez nem mentene meg téged a haláltól. jogfosztással, hanem csakis a magyar vidékekhez való forgalmi és érdekazonossági kapcsolatokkal. Ez pedig a politikai jogok egyenlősítése és a felismert érdekközösség vonzó hatása folytán inkább várható, mint a gyűlöletet, ellentétet kiváltó jogfosztás által. íme igy és még ennél jobban, több és erőteljesebb okokkal, főleg a jövő perspektívájának világossá tételével bizonyítja dr. Várady Zsigmond a probléma egyedül helyes megoldását, mely nem lehet más, mint az irás-olvasástól feltételezett egyenlő és általános választójog. Karácsony estéje. Hányszor zengtek Neked diadalmi verset jászolban született világ Megváltója! ? S ha multak emlékén fölszárnyaló lelkünk megpihen bölcsödnél, emberi valónkat megszállja a Te nagy, meleg szereteted! Mert egész lényed az! Példakép mindenkor nekünk, bűnösöknek, hogy egymást szeressük, elfeledve bántást, megvetve a világ minden undokságát, ugy, mint a Te szived ragaszkodott hozzánk s viselte terhünket. Csikorgó hidegben úttévesztett vándor halk panasza eljut-e ma füleinkhez V Jéghideg szobában beteg édes anya ágyánál zokogó árvák kiáltása könyörületre indit-e minden földi jóban bövölködő felebarátom ? Hiába bíboros-bársonyos gazdagság, ha a bölcsőben fekvő Ur szeretete hidegen hagyja fásult lelkünket. Óh! légy irgalommal, ha azt akarod, hogy a betlehemi Jézus áldást hintsen reád s enyhítsd meg a nyomorultnak égő sebeit szeretetednek gyógyító balzsamával s veled lesz a Krisztus ! Igen! Mert ez az est csakis a szeretet jegyében lehet reánk nézve üdvös s boldogító! Nincs földi hatalom, melylyel most cserélnék szent Karácsony estén! Itt vagytok körültem mindnyájan, lelkemnek felei, nem fényes palota csillogó termében, de többet ér nekem ragyogó szemetek kedves tekintete világ kincseinél, mely ott csügg ajkamon, amidőn hirdetem, hogy a kicsiny Jézus él a ti szivetek megdobbanásában s ha majd én elmegyek mpgpihenni hozzá, irgalma, jósága mindig táplál, biztat földi utatokon! Tekintsetek csak be roskatag kunyhókba ti földi javakban duskálódó nagyok! Karácsonyi — 0, más halál volna az! Nem a sötét, az átlátszatlan fátyollal leborított megsemmisülés. Nem félnék a sirtól: szemkápráztató fény izzó glóriája sugárzik onnan felém. Az a tudat, hogy a halál után énem, szellemem tovább él, az a fogalom, mely engemet jelez ezer és ezer agyvelőben talal lakóhelyet: végtelenül boldoggá tesz. — De hiszen a halál után ugy se fogsz érezni semmit. . . . — Ez igaz. Nem is arról van szó, hogy mit érzünk a halál után, hanem hogy mit érzünk a halál előtt. Az átlag-ember érzi, hogy most se válik ki a tömegből, a halál után is a névtelenek közé fog tartozni. Nem lesz semmi nyoma annak, hogy élt. Nem alkotott semmi maradandót. Mintha nem is élt volna! Élt, és nem mutatja semmi, hogy élt, meghalt, és nem tudja senki, hogy a holtak között van . . . — Igen, fognak emlegetni. De fognak-e szeretni ? A századok éjjelén átvilágító ragyogó neved meg fogja-e melegíteni azok szivét, kik e tündöklést fölfogják, avagy csupán hideg fény lesz az, mely világit, hogy sugárzásánál meglássuk a — közönyt ? Az én két karom, az én hűséges szivem, az én ajkam nem ígér és nem vár dicsfény-övezte hirnevet, de ad és kér szeretetet, az emberi életnek e legnagyobb édességét, boldogságát, üdvét. Szeretetet, melynek ezerszer édesebb az emléke is, mint a tűzhányó hegyként örökre lángoló hirnév reménye, sőt biztos tudata. Az melegített, ez csak világítani fog. Mondd, mi tesz boldogabbá: ha szobrot emelnek emlékedet megörökíteni s ezer és ezer ember olvassa le a talapzatról közönyösen a neved, vagy ha én átölelem a nyakad, fejem a melledre hajtom és szerelmesen, forrón suttogom: „Édes egyetlenem!* ének zengése hallik ott, mely megtanít bizni, tűrni és szenvedni felebarátinkért. És földi kincsetek sokasága mellett feltámad bennetek az egész világot átható szeretet nagy megteremtője : a mindenek Ura! Olvadjon össze hát közös érzelemben, szent gondolatokban mindnyájunknak szive s rebegjük egy szájjal: „Dicsőség a magasságos mennyekben Istennek s békesség e földön minden embereknek örökkön örökké!" Se. P A tanfelügyelőség kulisszái mögül. Kedvesebb, ideálisabb hivatal aligha van a miénknél, a kir. tanfelügyelőségnél. Sőt tovább megyek és meg merem kockáztatni azt az állítást is, hogy a társhivatalok között is aligha akad még egy, melynek belső természetrajza kellemesebb, megnyugtatóbb képet nyújtana, mint a szabolcsvármegyei kir. tanfelügyelőség. Ez a kép a lap olvasói közül kizonyára sokakat érdekel, nem lehet tehát felesleges, ha néhány felvételt közrebocsátok, hogy megnyerjem részünkre azokat is, akiket eddig közönyösség, vagy felreismerés okábol kevésbbé érdekelt. Ez a kis állami hivatal az erdő közelében, kis virágos udvarával (most struccpolitikát űző rózsafáival) az egész vármegye oktatásügyének a gyökere. Ez a gyökér egy terebélyes fának ad életet, mely fának az ágai elnyúlnak Tiszaágtelektől Szentmargita pusztáig, Visstől Nyirábrányig, az év minden évszakában dúsan virágozva és egyúttal gyümölcsözve, mint valami buja, délszaki gyümölcsfa. Amennyi probléma, dilemma, rejtvény, gordiusi csomó terem ezen a nagy területen oktatásügyi kérdésekben, azokat mind ebbe a hivatalba szállítják be, ahol a problémát kiderítik, a dilemmát eldöntik, a rejtvényt megfejtik s a gordiusi csomót kibogozzák. A szerény megjelenésű tanitók, az ékesszavu papok egymásnak adják az ajtókilincset s naponta sokszor, igen sokszor felhangzanak a megszokott fogadtatások : Isten hozta főuram !, hozta Isten nagy tiszteletű uram!, mi járatban van a tanitó ur? Tessenek helyet foglalni! Jönnek az öreg és fiatal tiszielendők és tiszteletesek, érdemekben megőszült tanitó bácsik éz tettvágytól hevülő fiatal tanitók, állást kereső, szorongó arcú fiatal lányok és élet eleven fényt, meleget napsugárt hozó tanitó nénik, kiszolgált, nyomorban sínylődő nyugdijasok, meg kegydijasok, no meg a panaszos szülők, mivelhogy a drága cseme téiknek a körmére koppintott valamelyik sodA csillagász hosszan belenézett a két legszebb csillagba : párja búzavirág-szemébe s ajkát annak pici szájára tapasztotta. E pillanatban egy hullócsillag szántotta végig az ég kék mezejét. A ferjben felébredt a csillagász s legyőzve azt a mély hatást, melyet felesége szavai tettek rá, kibontakozott neje ölelő karjából s a teleszkópnál termett. — Hát visszamégy újra a műszereidhez? — kérdé szelíden az asszonyka. — Igen! — felelt határozottan a férj. — Ha több fényt akarsz szerezni a nevednek. mint amennyi derűt a feleségednek, akkor csak ülj vissza — szólt a nő és kiment a teremből. A csillagász kissé furcsán érezte magát. Ideges, szórakozott volt. A félig nyitott ablakon behullámzott a fenyvesek ózona, a virágok illata, a csalogany epedő éneke. Oly szép, olyan boldogság-áradoztató volt minden . . . Felállt, odament az ablakhoz. Több ózont, több illatot akart. Jobban akarta hallani a csalogányt. Kinyitotta egészen az ablakot. Lent, a kertben valami nesz hallatszott. Lenézett. Egy orgonabokor mellett ott ült az asszonykája és csendesen sírdogált. A csillagászt egy pillanatra düh öntötte el. íme, ő dolgozik, virraszt, hogy dicsőséget szerezzen magának és igy nejének is, és ime ez az asszony halomra dönti minden ragyogó álmát a könyeivel. De a következő pillanatban mégis más irányt vettek a gondolatai. — Lám-lám — szólt magahoz — én itt lesem a bizonytalan hirnevet, mely talán meg se jelenik s ha igen: hideg fénynél nem egyéb; az én világom, az én legdrágább kincsem, az