Nyírvidék, 1911 (32. évfolyam, 27-53. szám)

1911-12-24 / 52. szám

49-ik szám. N Y I R V I D É K 1911. december 3. 3 rából kijött tanitó, akinek ezért mindjárt a tejét követelik. Ezeket, az egyedeket — mint minden hi­vatalban — mi is „felek'-nek nevezzük. Ki is van irva egy táblára a bejáratnál: „Magánfe­leknek 11 — 12-ig". Ez azt jelenti, hogy akinek a hivatallal üjyes-bajos dolga van, jöjjön 11-től 12-ig. Mivel azonban mindenki azt hiszi, hogy ei a kiirás csak másokra vonatkozik, ki kellett egészítenem ezzel: „Ön is magánféll" De hát ezt is kevesen szokták elhinni. Odaben ujabb olvasmányok kedveskednek a feleknek. Mint például „Keveset beszélni, sokat tenni!" No meg: „Csak röviden, az idő drágái" s „Ne adjon a szives marasztalásra!" Tessék elhinni, hogy ebben a hivatalban mindnyájan szives, vendégszerető emberek, de bizony Isten szükség volt már ezeknek az arany igazságoknak a kifüggesztése. A. mi vidéki pap­jaink és tanítóink ugyanis igen szeretetre méltó, joviális, közlékeny uri emberek, akik annyira biznak bennünk, hogy a problémákon, dilem­mákon, rejtvényeken stbin kivül sok más jám­bor gondjaikat is megosztják velünk, amilyenek például az időjárás, a nehéz közlekedés, disznó­ölés, szántás-vetés és több efféle. Micsoda él­vezet volna ezekkel a barátsagos, jó magyar emberekkel pipaszónál, egy kis borocska mellett eldiskurálni, adomázgatni, ha nem volna meg az a rosz szokásunk, hogy nem megyünk addig ebédelni, amig töviről-hegyire az egész napi posta nincs feldolgozva. Hiába, a hivatal — hi­vatal, ahol láthatatlan kezek benyomják az em­ber nyakát az akta fölé, amit tarkára kapa­rászunk még azalatt is, amig szemelyesen tár­gyalunk. Tudjak, hogy ez igy meglehetős szára', fogadtatás s hogy nincs is mindenkinek az ínyére, de hát a ma jött levelekre még ma felelni kell, mert igy szokta meg ezt a levelező megye dr. Wilt tanfelügyelő idejében. Hogy aztán mi megbeszélni valójuk van a tanítóknak és papoknak a tanfelügyelőnkkel? Jajaj, azt ugyan bajos volna mind felsorolni! A leggyakoribbak ezek: ovoda- és iskolaszer­vezés, tizeléskiegészités, korpotlék, tandijkarpót­lás, nyugdíjügyei, meg nem kapott járandósá­gok, analfabéta tanfolyamok, felolvasások, ifjú­sági egyesület, gyermekvédelem, nyugták, arc­képes igazolványok láttamozása, tanszersegelyek, kinevezések, áthelyezések, tanitóválasztások, óra­rendek, tantervek, tananyagbeosztások, ifjúsági és tanítói könyvtárak, végellátások, árvaházba felvételek, időszaki jelentések, iskolaszékek, gond­én boldogságom pedig oda lent könyezik . . . Én miattam, én utánam . . . Az ajtóhoz sietett s lefutott a lépcsőkön. Az asszonyka észrevette. Letörölte a könyeit. — Te sírtál, édesem ? Miért ? — Mikor ugy szeretlek s ugy féltelek ! — Ezért sirtál, édes kis bogaram ? — Igen. Meg aztán, tudod, olyan rossz ^ egyedül lenni. Én nem félek! Hiszen a kertbe jöttem most is. De en . . . azt hittem . . . hogy mindég melletted . . . lehetek majd. — Nos? — És most ettől a bohó hiedelemtől bú­csúztam el. A férfi átölelte aranyos kis feleségét. — Ne sirj, édes! Meghalt nekem most minden más kívánságom, vágyam. Most csak a te szép' kék szemedben akarok gyönyörködni, te drága ! — Én már erős vagyok, mert kisírtam magam. Nem akarlak elvonni a munkától! Ném mész vissza a távcsőhöz ? — Most nem. Majd máskor . . . E pillanatban mintha óriási láng lobbant volna fői a Holdon. A meteorlánc neki ütődött. A Hold valóban megfordult. Pillanatig csodás rajzolatú alakok látszottak rajta, majd egy ujabb hatalmas lobbanás és a Hold az ismerős olda­lat forditá megint a Föld felé. A férfi s a nő a csodálkozástól dermedten nézték a látványt. Mikor pedig az asszonyka szólni akart, a férfi csókkal fogta le pici ajakát. — Ne mondj semmit! Ez az édes csók s a te végtelen szerelmed kárpótol engem mindenért a világon ! Még a halhatatlanságért is! Matlák József. nokságok jkvei, tantestületi értekezleti jkvek, szabadságolasok, helyettesítések, fegyelmi ügyek, előleg kérvények, rendkívüli államsegély kérések, eskütételek, címerek, zászlók, himnusztáblák, madarak es fák napja, különféle gyűjtések, is­koiai ünnepek, magánvizsgálatok, iparostanonc­iskolai ügyek, költségvetések, számadasok, is­kolai vagyon kezelése, janitok és papok össze­tűzése, névtelen levelek, különféle intrikák s tudja a jó Isten mi minden igy tarka-barka össze-visszaságban. A tanfelügyelőnek igazán ezermesternek kell lennie, hogy mindezekben igazságot tegyen. És ínég hagyján, ha mind­ezeket amúgy Mátyás király módjára pusztán a bölcs belátás, igazságérzet és józanész szerint lehetne elintézni. De ott van az a rengeteg tör­vény, utasítás, rendelet; mindenre rá kell húzni a paragrafusokat és — éppen ezért van a vi­lágon tanfelügyelőség és ezért a nagy népván­dorlás a tanfelügyelősé^re. Mert a népoktatási rendeletek, utasítások óriási káoszában elvész a legtudósabb tanitó is, hát még a pap, aki­nek a népoktatás nem kenyere, bár, mint is­kolaszéki elnök mindenért felelős! A tanfölügyelő feje az a káptalan, lios?y minden kerdésre készen kell lennie a felelettel. Hivatalunkba ugy jönnek a felek, mint ele­ven kérdőjelek. Az arcok komorak, gondterhe­sek és mindannyian, mint felkiáltó jelek távoz­nak, kiegyenesedve, kielégítve, megkönnyebbülve. Wilt György tanfelügyelő a paragrafus-özönből mindjárt citálja a kádenciát, még pedig olyan egyszerűséggel, világosan, hogy a fél szinte cso­dálkozik, hogy magától nem találta ki. Van azonban sok olyan baj, amit még Wilt tanfelügyelő sem tud eligazítani, mikor például pénzt kérnek iskolai célra a hivatalunk utján és a miniszter azt feleli, hogy ,a kérés fedezet hiányában nem teljesíthető.* Bizony, erre a nagy, mindent eligazító sem talál ká­denciát, és — fájdalom — ez a tanfelügyelet legvérzőbb sebe. Látni, tudni, hol a baj, mi a baj, mivel lehetne segíteni és nem tudni segí­teni, mert felülről nem jő a segítség. A tan felügyelő sürgeti minden vonalon az iskola szer­vezéseket, fejlesztéseket, az egyházak, községek nagy áldozattal, vért izzadva, felépitik a tan­termeket s már csak épp' annyi kell, hogy a miniszter kiutalja a tanitó fizetését s akkor jő a rendelet, hogy az allam kasszája erre a célra kiürült, nincs fedezet. Vagy pedig készen áll az iskola, van ta­nitó is, de nincs még felszerelés. A miniszter igért felszerelést, tehát kérnek Kérnek, de hiába. Nem jő se a térkép, se a számológép. Talán nagysokára aranyozott rámában megküldik őfel­sége arcképét, ami nagyon jó Limpel Róbert­nek is, mert sokat keres rajta. Hát az micsoda kínszenvedés, mikor egy családos tanitó elfoglalja az állását és hóna­pokig nem kap fizetést, mert az állam nem utalja ki. Ezek a szenvedő alakok is a tanfelügyelő­ségen keresik az igazukat, holott ezen a helyen, ebben a tekintetben csak szives részvétet ta­lálhatnak. Nemely állami tanitó meg annyira naiv, hogy azt hiszi, ha nagy bajban van, csak egy­szerűen kérnie kell és kap előleget. Szó sincs róla ! Hiven felsorolja, hogy hat gyereke van és mind a hatot iskoláztatni kell, kit városon, kit odahaza. Wilt meleg ajánlással felterjeszti a kérést (Istenem, hiszen ő mindig meleg aján­lással terjeszt fel mindent) és azt irják vissza, hogy a tanitó okmányilag igazolja a kérésben felhozott okokat. Ezzel vege. A tanitó elhall­gat : a családapa kínjait a hat gyerekével nem csatolja az ujabb kéréshez. És mi, akik jó lélekkel, jó kedvvel veszünk és továbbítunk minden kérést, mi nem kérünk semmit ? nekünk semmink sem hiányzik ? De igen. Talán jobban mint a tanítóknak, akik ren­geteg gondjaikra nálunk keresnek orvoslást és szolgáljon nekik némi vigasztalásul — mi sem kapunk semmit. Lengyel segédtanfelügyelő, aki­nek a vármegyében tán a legnagyobb családot kell fenntartania, hiába sürgeti az előlépését, holott nálánál fiatalabbak ugy ugrálnak a rang­sorban, mint a szitakötő a Tisza partján. Az előlegkéréseket háromszor is visszaküldik. Sok­szorosító gépet nem adnak, magunknak kell körmölnünk egy-egy ügyet annyiszor, ahány iskola van a megyeben. De a magunk baját tán nem is illik elpanaszolni, nem is folytatom, ennyire is csak a tanfelügye'őség teljesebb ter­mészetrajza végett mertem vetemedni. Inkább a ragyogáson, a népoktatásunk fe­nyes oldalain legeltessük szemünket. És hálisten­nek sok ilyen fényes oldala van Szabolcsvár­megye népoktatásügyének. Különösen Nyíregy­háza tanügye olyan magas nívón all, hogy min­tául szojgálhatna Magyarország bármely váro­sának. Öröm nézni a hatalmas lutheránus tan­testületet, mennyi igazsaggal, mennyi körülte­kintéssel kormányozzák azt a mozgalmas han­gyasereget, mennyi érdemes tanito akad kö­zöttük ! Minden épkézláb tanköteles iskolába jár, ami maga a csudával határos. Hát Or­sovszky, ami mindnyájunk kedves, közszeretet­ben álló Gyula bátyánk, micsoda rendet tart ifjú gárdájával a romai katholikus iskolában ! A görög kathoiikusoknál Ruttkay esperes mi­csoda kedves egyetértéssel dolgozik Varga G) őr­gyekkel s a derék református tanitók milyen vállvetett munkássággal nevelik, oktatják a kis reformátusokit! Az izraelita iskolában is meg­teremtette Bernstein főpap az egeszséges tan­testületi szellemet, a polgári iskolák pedig egye­nesen mintaszerűek, — eltekintve persze az iskolaépületek alkalmatlan voltától, aminek a pótlása szintén nem a tanfelügyelőségen múlik. A vármegyében pedig az utóbbi hét év alatt teljesen átalakult a népoktatás. Se szeri, se száma az uj iskoláknak, melyek dr. Wilt György ösztökélésére és közbenjárására hihe­tetlen gyorsan szaporoitak. A tanitók között már alig akad olyan, aki hivatását nem telje­sítené elég lelkiismeretesen. A csekély munka­képességű (bar jóakaratú) öreg urakmk ei kel­lett menniök a jól megérdemelt nyugalomba, a nem arravalók pedig megfogadták a jó taná­csot és vagy megjavultak, vagy odább állottak, ugy, hogy Szabolcsvármegye népoktatásügye amennyire csak lehetett megtisztitani, meg van tisztítva mindenféle salaktól. Hát nem öröm ilyen vármegyében a taufelügyelősig dolga? Még csak két dolog hiányzik, hogy teljes rend és nyugalom legyen a vármegyében. Pro primo : emeljék fel a tanitók fizetését annyira, hogy tisztességesen megélhessenek, pro secundo: a pap es tanítója éljenek jó egyetértésben. Ámen! Ne féljenek a kloakától. Amit ezen a cimen ifj. Tomasovszky Mi­hály nyíregyházai gazda elmond az itt követ­kezőkben, igazán megszívlelésre méltó. Közöl­jük lapunk szerkesztőjéhez intézett sorait ugy, ahogy ő megirta, tanúságot tévén soraival arról az egészséges intelligenciáról, amelynek ereje ezt a 150 és néhány esztendővel ezelőtt, ide, — a szinte idegen levegőbe telepitett népet a mai, hatalmassá fejlett Nyíregyháza létrehozá­sára képesítette. „Ez az irás azoknak szól, akik annyira félnek és rettegnek, hogy a mostani képviselőtestületi tagok választásánál oly tekintélyes számban jutott be a gazdaközönség a tüzvonalba. Nagyon is gyenge er­kölcsi bátorságról és szinte komikus tájékozatlanság­ról tesznek bizonyságot azok a nyilatkozatok, amelyek mostanában uton-utfélen elhangzanak a választással kapcsolatban. Azok, kik az intellektuellek érvényesü­lésének az elnyomatásától, illetve azoknak a város jövendő irányítását illető eszméiknek a sárba tiprá­sától tartanak, legyenek egészen nyugodtak és legye­nek meggyőződve arról, hogy akik újonnan meg­választott tagjai lettek a képviselőtestületnek, habár csizmát viselnek is, tudni fogják, hogy majd annak idején mit cselekedjenek. Elismerjük nagyon szívesen, hogy a gondosan simára és fényesre fésült koponyákban sok követésre és megszívlelésre méltó gondolat születik meg, hogy a sevró, meg lakkcipókben kényeskedő lábak okos és egészséges ideálokért hevülő főt hordozhatnak. Ezzel szemben azonban bátrak vagyunk kijelenteni, hogy mi is, a mi természetes tanyasi gondolkozás módunkkal is meg tudjuk itélni, hogy mi a jó, mi a helyes. élüsxerelx, pontos öek

Next

/
Thumbnails
Contents