Nyírvidék, 1911 (32. évfolyam, 27-53. szám)

1911-12-03 / 49. szám

Nyíregyháza, 1911, Ilin. éYfolyam, 49, szám, vasárnap, december A Szabolcsvármegyei Községi Jegyzők és a Szabolcsmegyei Tanítóegyesület Hivatalos Közlönye. Megjelenik hetenként egyszer vasárnapon. SKSIzatáíi feltételek: Egész évre 8 kor., Fél évre 4 kor., Negyed évre 2 kor., Egyes szám ára 20 fillér. Szerkesztőség és Kiadóhivatal: VÁROSHÁZ-TÉR 6. SZÁM. Telefon szám: 139. Kéziratokat nem adunk viasza. Hirdetések árszabás szerint számittatnak. A nyilt-téri közlemények dija soronként 60 fillér Apró hirdetések 10 szóig 40 fill., minden további szó 4 fillér. Vastag betűvel szedett kétszeresen számit. Irta: Vay Gáborné. Nyíregyházán a legközelebbi időben egy iparostanonc-otthont fognak felállítani, mely otthonban egyelőre mintegy félszáz szegény fiu találja meg azt, amit eddig nélkülözött — t. i. az otthont! Ha a város társadalma szeretettel fog foglalkozni velők, akkor ezen otthonuk derűs lesz, szép is lesz és némileg pótolni fogja annak a kis világnak elvesztését, melyet családi tűzhelynek nevezünk. Ezek a gyermekek mostanáig az életbe voltak kitaszítva szülői gondozás, erkölcsi nevelés, szellemi irányítás és szeretet nélkül; nem volt senki, aki megismertette volna velők a munka felemelő értékét, senki, aki ráutalt volna saját erőfejlesztésük tőkéjére. Ennek az otthonnak a jól felfogott eélja tehát az, hogy népünk fiai itt nyerjék meg azt az öntudatot, hogy minden embernek önerejéből kell megélnie, hogy a házi tűzhely körül ápolt hazafiúi és polgári erények a kötelességérzet, az engedelmesség, az önuralom és az önleküzdés s hogy az erkölcsi alap és jellem, mely tulajdonságok őt a fiatalsággal járó veszélyek elkerülésére s a választott pálya betöltésére alkalmassá teszik — egyúttal arra képesitik, hogy az életet komolyan regye és mesterségét élethivatásának tekintse. Ugyancsak ebben az otthonban vetik meg számukra az erkölcsi erőben biztosított tulajdon és jogrend iránti tisztelet alapját s a nép felfogásának és Ítéletének azt a gyakorlati alapból kiinduló irányát, mely a nagy világ szellemi mozgalmának viharos hullámzásai között mind az államnak, mind a társadalomnak delejtűül szolgál, t. i. a munka vágyát, a munka tiszteletét. Ennek az otthonnak nem csupán emberbaráti hivatása van, hanem bizonyos szociálpolitikai jellegű munkásságot is céloz, amennyiben olyan hivatást feltételez, melylyel nemcsak a fiatalkorúak bűncselekményeinek számát lehetőleg csökkentse, de egyenesen társadalmi, ipari és erkölcsi viszonyainak javítását is előmozdítsa. Hiszen minél szélesebb mederben, minél egyöntetüebben foglalkozik majd a társadalom, a gyermekvédelem kérdésével, annál nagyobb eredményt biztosit a magyar nemzet jövőjének; tehát nem a jelennek dolgozik csupán, hanem a jövőnek is és ez éppen itt a legfontosabb. A szépnek szeretete, színekben és hangokban mindig megbízható társas erő volt és marad, mely minden alkalommal azonnal kész erejének megnyílvánitására, mihelyt az életkérdések nem nyelik el teljesen a társadalom energiáját. Ha a társadalom egyszer tényleg bizonyos ideál felé tart, akkor be is fog bizonyulni, hogy az az ideál végeredményben teljesülni is fog. Pedig a gyermekvédelem kétségtelenül egyike azon ideáloknak, mely az önző individualizmus visszaéléseit nagy mértékben és fontos dolgokban akadályozhatja; már magában véve az a munka, mely a fiatal emberanyag tanulmányozásával és irányításával jár, nemesitőleg hat a társadalomra, mert ezzel — mondhatnám — észrevétlenül a természethez simul és közvetlen létérdekeinkről tájékozást szerez. Mily szomorú és mily megrázó többnyire ez a tájékozás! Annyival inkább kötelesség vele foglalkozni. Semmi sem jellemzi jobban az emberek és nemzetek magas műveltségi fokát, mint a nemes és dicső keresése mindenben. Már pedig van-e nemesebb, dicsőbb és hasznosabb nemzeti munka, mint a gyermekvédelem 1 Mennyi javítani való van még hátra e téren, mennyi türelemre van még szükség és mennyi idő veszett el idáig hiába, csak azért, mert eddigi eljárásunk alapja, nem a nemzetiség főeszköze, nem a lehető legnagyobb értelmesség és összhang, s módja nem a legideálisabb józanság volt, hanem erőnket elpazaroltuk a versenyző egyesületek vagy intézmények kicsinyes tusájában. Széchenyi István szavaival élve, azt mondhatnám, hogy „régen nyomja Honunkat a megbántott Egek azon átka, hogy érteni, felfogni egymást nem tudtuk, vagy nem akartuk". Anya. Irta : Szakolyi Boriska. Hallga babukám hallga, mindjár folytatom a mesét, várj egy picikét. Egy nagyon fiatal kis mama beszélt igy, az ő imádott kis apróságának, egy kék szemű, szőke fürtű fiucskának, ki most láztól kicserepesedett ajkkal feküdt ágyacskájában és révetegen nézett a levegőbe. Anya mi van olt a falon ? Jaj, egy nagy fekete árnyék, most kinyújtja felém a karját; — anya ne hagyjál, el akar vinni, sikoltja a gyermek. Az anya karjára veszi a rémüldöző lázas fiúcskát, s úgy járkál vele a szobában. \ gyermek forró kis teste oda tapad az anyjához, és ez lélekzetét visszafojtva, hallgatja a nyugtalan, szabálytalan gyors szívverést. Csillapodj kis fiam, nincs ott semmi. No ne légy oly nyugtalan lelkem, hisz nincs okod félni, itt van a mama meg .... Apa is ? — Nem édesem, apa most nincs itthon, hanem haza jön ő is nemsokára. Valami elfojtott szomorúság van a hangjában, amint az apát emliti; — eszébe jut egy régi kép, mikor mint menyasszony és vőlegény fogadalmat tettek, hogy csak egymásnak, egymásért fognak élni, — s ime mennyire megváltozott minden. Az urát (ki híres egyetemi tanár volt) túlságosan elf iglalták a közügyek, minden idejét annak szentelte, s nem ért rá családjával foglalkozni. Néha néha, ha kis időt otthon töltött, az asszony csendes szemrehányásokkal illette, tréfával mindég elütötte a dolgot. — No lám maga neheztel rám, pedig látja édesem, igazán nincs rá oka ; hát maga nem örüi neki, hogy híres ember lesz az urából ? Jobb szeretné ha valami fajankó volnék, kit állitna akkor példának a mi kis parányi emberüknek, a kis Palinak? — Igen Pali! De látja ez fáj leginkább, hogy vele sem törődik, nem csak velem, jöjjön be már egy kicsit a gyerek szobába. — Beviszi az urát, ki mosolyogva zsörtölődik, ölébe teszi a csöppséget, ki láza hatalmának teljes tudatában, egyenesenaz apa bajusszának megy neki a tíz ujjával. — Mumust csinálok apából, kacagja a kis imposztor. És az asszony boldogan, és egy kis diadal érzéssel nézi a jelenetet. — Látja, szól az urához, hát nem jobb itt, mint mindég künn a világban idegen emberek között. Itt meleg van, simuló szeretet, barátságosság. Kint a világban pedig az örökké szereplő emberiség nagy színháza. Ott kint gyártják a mosolyt, — itt bent az angyalok csókolják rá ez ártatlan ajkakra, szól a gyermek felé mutatva. Sokszor megismétlődtek náluk hasonló jelenetek, mikor az asszony boldogan hitt győzedelmében, hanem aztán megint ha jött a gonosz daimon, mely az egész emberiséget pórázon vezeti — a hiúság; — s akkor a férfi megint nem bír magán uralkodni, otthagyta a puha, meleg otthont, az asszonyát — a kis fiát, és ment magát ünnepeltetni hazug szavú, üres lelkű emberekkel. Most is valami társasvacsorán volt, mit az ő tiszteletére rendezték és az asszony oly türelmetlenül várja haza az urát, az orvost ! Már éjfél is elmúlt, s ő még mindég nem jön, pedig a gyermek láza ijesztő gyorsasággal fokozódik. — Anyuskám, kezdi most a gyermek, hol van az ember, mikor már nem él ? — A menyországban kis fiam, de miért beszélsz ilyenekről ? — Mert láttam nagyapát, amint elásták egy nagy mély gödörbe és ráhányták a sok, sok főidet. Jaj anyuskám én úgy félnék ott lenni, hisz ott oly nagy sötétség lehet. — Ne gondolj ilyesmire kis fiam, inkább mondom tovább a mesét. És a sajgó szivü szenvedő anya, lelki kínját szivébe zárva, elkezdett mesélni valami mulatságos furcsa mesét, az ajkára mosolyt erőltetett, hogy vígságra terelje a gyermek gondolkozását. De a gyermek csak szomorú, komoly maradt. — No kis fiam hat nem nevetsz a Paprika Jancsi történetén ? És az asszony elkezdett nevetni. A szíve vadul, nyugtalanul dobogott, a torkát úgy érezte' vasmarok szorítja össze, s ő nevetett, hogy a gyermeke arcára vigságot varázsoljon. Nevetett mindaddig, míg fáradt, elgyötört idege nem bírta már tovább, hangtalanul törtek elő a könyek szeméből és csendesen peregtek le elváltozott sápadt arcán. A kis beteg ott feküdt a fehér párnák kőzött, az arca már nem tüzelt hanem különös. Gyermekvédelmi elmélkedések.