Nyírvidék, 1911 (32. évfolyam, 27-53. szám)

1911-10-08 / 41. szám

41-ik szám. N Y I R V I D É K 1911. október 8. 3 biggyeszteni a magyar címert a Hietzin­gire pedig a kétfejű sast? A közgazdasági takarékpénztár már másképpen fest; cimere van: a méhkas, amelyben a fulánkosok ezrei gyűjtik az édes mézet; gyűjtik valamennyien: a rövid nyelvűek, a hosszú nyelvűek, a szőrös potrohások, a szőrös és kefés lábúak egyaránt, s noha nem lehetne reájuk fogni, hogy: vos sed non vobis mellifica­tis apes, — mégis közhasznú munkát végeznek. Csak egy a baj; túlságos mérvben szaporodnak a méhesek, holott ezeknek mindég arányban kellene lenni a legelővel. Mig Hazánkban s különösen az al­földön a méhészet virágzott, legelőről­legelőre mentünk a méhkasokkal. * * * Városunk és társadalmunk egyik je­lese azon kérdést intézte a magyar mi­niszterelnökhöz, szabad-e a horvát Bánnak egyúttal u. n. „közgazdasági tevékenysé­get" is folytatni. Egy közismert szélbali terminológia szerint igazán „szégyen — gyalázat", hogy ilyen kérdés egyáltalán még mindig fel­vethető; de végtelenül elszomorító az arra adott válasz, amelynek rövid de helyes értelmezése az, hogy szabad is, nem is, s travesztálva körülbelől ennyit jelent az: „lopni nem szabad, de ha már loptál, tartsd meg." Aki jövedelmethajtó közgazdasági tevé kenységet akar kifejteni, maradjon távol minden közhivataltól; aki ennek szenteli életét, mondjon le mindenről, ami az ő köztevékenységére a gáncsnak vagy gya­núnk csak az árnyékát is vethetné s gon­dosan kerülje el a meggazdagodás uljait. Szellemi életet élő polgártársainknak nélkülözés, kedvező esetben a tisztességes megélhetés az osztályrészük; de annak a férfiúnak, akit király s a nemzet bi­zalma oly magas piedesztálra állított, ahol egyénisége s működése úgyszólván folytonos közszemle tárgya, ugy kell meg­állani helyét, hogy mindenki tisztelettel hajoljon meg előtte s elmondhassa: Non est macula in te. * * • — És most mi lesz ? — Meglátogatom, hátha . . . — Tudja mit Justin ? En magam is fiatal ember vagyok még, nem sokat tapasztaltam. Azonban a magam tapasztalatait, a sok öregé­vel, akikkel már érintkeztem, kiegés?ítve azt mondhatom, hogy az egymáshoz hasonló embe­reknek a természete, szokása is, ha csak a kö­rülmény kényszerítő nyomása erkölcsi útjából ki nem zökkentik, hasonló, de még szivhajla­mak is ugyanolyan felé hajlik. Ha tehát a meg­halt magát szerette meg mások között — amin, zárjei közt szólva, nehogy elbízza ma­gát, nem is csodálkozom — akkor az ahoz hasonló, ez a menyecskelány is megfogja,szeretni magát. — Bár ugy volna ! sóhajtott Justin. — Rögeszme-e ez nálam, de azt hiszem, ugy lesz. Azonban még mindig fentmarad az a kérdésem, hogy mi lesz ? — Készen vagyok a felelettel. Én hatá­roztam. Az állásom úgyis csak olyan csúfolt uras. Az tekint urnák akinek ugy tetszik. — Magától félnek is. — Az nem vonzó dolog. Mondom, ha látom, hogy szeret, elveszem. — Tudja Justin ; én sokat adok arra, hogy abba a körbe amelyben gyermekségem óta jo­gom van megjelenni; ezután is helyem legyen, hanem azért nem csodálom, hogy ilyen elhatá­rozásra jufott. Engem, ha ez megtörténik is, olyannak tekintsen, mint eddig. Kegyelet, gyász és mindannyiszor meg­ujuló keserűséggel szívünkben szenvedtük át, a mi dicső szabadsághőseink kivégez­tetésének 62-ik évfordulóját. Mindenki tudja, hogy e vérengzés nem királyunknak, de egyedül annak a vér­szomjas bestiának a müve volt, akinek neve leírhatatlan utálattal tölt el. De sajnos, azt is tudja ám mindenki, hogy a történet ezért a szörnytettért minden időkben magát a fejedelmet fogja felelőssé tenni. Az e gyásznapon megtartott ünnepi beszédekben tehát a királyról bármi for­mában is . megemlékezni nem helyes és tapintatos dolog: örömmel halljuk, hogy e feladatot a mi gyászünnepi szónokunk kitűnően oldotta meg. A nyíregyházi vízvezeték. Pazár István miskolczi lakos vízvezetéki igazgató, ami jámbor városunk fő vízi és Sóstó­épitkezési szakértője, a Nyírvidék aug. 13 diki számában megjelent s a vízvezeték kérdését tárgyazó cikkemre a .Szabolcs" cimü újságban tőle szokatlanul rövid választ tett közzé, amely­nek modorát és hangját az elbizakodott kisko­rúság féktelen önbizalma Ha ennok dacára refleksziókkal kisérem a válaszát, az nem a személyének jelentőségét kivánji demonstrálni, de csupán azt, hogy maga a tárgy habozás nélkül megérdemli a további érdeklődést, attól eltekintve, hogy Pazár István mit és miként ir a tárgyról, bizonyosan ^tudása és manirje legjobbjával. Egyetlen személyi vonatkozású megjegyzését nem hagyom szó nélkül. Megsemmisitően szel­lemes halálos döfés kiván lenni a válaszának utolsó mondata, amely a vízvezeték kérdéséhez való hozzászólásomat fogadatlan prókátorság­nak kürtöli ki orbi et urbi, s igy minősíti ritkán tapasztalható jogi és lélektani fegyelmezetlen­séggel. Hogy miért riszkirozza meg a nevezett fő­vizi és Sóstó épilési szakértő ur ezt a minősí­tést, azért-e, mert az általa neheztelt cikkem céljait keresztezi, avagy annyira biztos a vizi ismereteinek csalhatatlanságaban, hogy minden más felfogás, vélemény és akarat szentségtelenül tör be az ő vizi ismereteinek áhítatot keltő szentélyébe, -- azért-e, mert jobb és ötletesebb végső — mondjuk záró gondolat nem jutott eszébe? én bizony nem tudom, de nem is ku­tatom. Vallom és hirdetem azonban, hogy Nyír­Majdnem szótlan tértek be a városba. Midőn el akartak válni Jusztin szólalt meg: — Az a fejtegetés, jövendölés, vagy mi, amig egyrészt megörvendeztetett engem, de másrészt nyugtalanít. — Hogyhogy? — Hát ha egyben, tán mert jól esik hinni, elfogadom, el kell fogadni másban is. — Most se értem. — Én értem, hogy maga nem érti. Vagyis nincs érdekelve. Arra, arra mit mond, hogy hátha ezzel is ugy járok ? — Hogy? — Hogy itt hagy ez is mint a másik. — Bolond! tört ki Tóth. Dühös volt mert ő is gondolt erre. Babona ide, babona oda, gondolta, de hát annak az útját is egyengetni kell. De meg kell vallani, hogy szégyenpír borította arcát, midőn kimondta: — Azt mondom külömbséget kell tenni a viszonyon, nehogy olyan lefolyású legyen. Az esküvőig ugy szeresse mintha már felesége lenne. Klemm megvetően fordult el. — Ur! mondá. Elindult. Tóth töprengett egy darabig, aztán futott, futott a gyorsan haladó Klemm után. Utóiérte megragadta Klemm két vállát s erővel fordította maga felé, s egész az arcába hajolva mondta: — Klemm, bocsásson meg, nem én mond­tam azt, a teljesen ki nem irtható babonaság lökette ki velem azt az undokságot. (Folytatjuk). egyháza város általános érdekű dolgaihoz e város képviselőtestületének minden tagja nem­csak jogosítva van hozzászólani és véleményt nyilvánítani üléseken, előkészítő tárgyalásokon és sajtóban, de erre megfelelő formák között kötelezve is van. A fogadatlan prókátorság tehát semmiesetre sem lehet az én részemen. Ellenben szívesen elhiszem, sőt tudom, hogy Pazár István ur sem a vizvezelék ügyének előbbre vitele iránti munkásságban, sem a sóstói építkezésnél — sajnos — nem fogadatlan — mondjuk — prókátor. A tárgy objektív vizsgálatára térve át, engedje meg nekem Pazar István fővizi és Sóstó építési szakértő ur, hogy engem a válasza abban a tekintetben, hogy a város uzvezetéké­nek áldását csupán a mély furalu kutak rend­szere zúditandja a nyakunkba, meg nem győzött. Sohasem vontam kétségbe, hogy az általa bi­zonyára nem ok nélkül forszírozott ibronyi templom módjára helyben készülő mély furatu kutak talán — esetleg — ugy lehet — nincs kizárva, meg fogják adni a vízvezeték prosperá­lásához szükséges és megfelelő mennyiségű, nó meg minőségű vizet. Amidőn azonban, Maros­vásárhely vízvezetékének kalamitásától eltekintve azt láto;n, hogy a dibreczeni vízvezetéki kutak sürü egymásutánban esnek a víziszony szörnyű nyavalyájába, amidőn a bujtosi kut nem ad vizet, amidőn a magy. kir. államvasutak minta kútja — bánom is én — megerőltetés folytán kiadta . . . vízét, amidőn azt látom, hogy a két vasút közötti próba kút dehogy 360 litert, vagy 120 litert, ellenben Nagy Elek városi fő­mérnök nyilatkozata szerint normális üzem mellett percenként legjobb esetben is csak 90 liter vizet ad, amidőn azt hailom, hogy a sóstói sótápláló kut renitenskedik, s megint fúrót vár a gyomrába, — mondom, amidőn mindezeket tudom, látom és hallom, lehetetlen elzárkóznom az óvatosság, a kétely és bizonytalanság érzé­sének nyomasztó hatása alól, s nem foglalkoznom ennek a — Nyíregyháza városa jövő fejlődése tekintetében per excellentem — perdöntő kér­désnek oly megoldási lehetőségével, amely a biztonság és garantia minden alkat elemét egye­síti magában. Mért ne hinném el, hogy Pazár István urnák igaza van ? Van viz a föld alatt, s balzsam Gileádban. Tudomány, szakértelem, szóval min­den fenséges adomány garantálja azt, hogy a város körül 100 méter mélyen oly sok viz epekedik szűzi ajkakkal való érintkezés után, hogy még a késő utódoknál is áldó emlékezetre tarthatunk számot mi, akik Pazár István ur nem földi eredetű szakértelmének sorompóba lépte­tésével megcsináltuk itt helyben nyugatra a várostól, a villanytelep mellett a vízvezetéket. És ha nincs igaza ? És ha a nagy szakérteleni mellett még sem lesz viz elegendő ? És ha a csodás alkotású természet hátat fordít az irdatlan vizi tudománynak ? És ha nem momentán, de 3—10 év múlva szomorú lesz ébredésünk, hogy volt viz, nincs viz? Könnyű Pazár István urnák majdan — annak idején tudományos vizi készültséggel tektonikai, hydographiai s nem tudom én miféle szédelgő jelszavak értelmének magyarázgatásával megnyugtatőlag hatni a felizgult kedélyekre! De mi lesz a város néhány milliójával, amely­ből .. . nem sok van ? Safarzik műegyetemi tanár egyik munkájá­ban a nagy magyar alföld vízkopásáról panasz­kodik, s törvényhozási intézkedést sürget a szertelen kútfúrások ellen. Indokolás: a sok furott kut nagyon sok helyen leszállította a viz feltörő erejét. Csökken mennyiségben. Hogyan higyjek tehát Pazár István urnák, aki vaktában, az általam felvetett imgoldási mód gőgös lenézésével görcsösen ragaszkodik a helybeli fúrások rendszeréhez, s épen e miatt egyoldalúvá váll. Nagy tisztelője vagyok a természettudományoknak, de ez a tudomány már egy ölnyire s föld alatt élettelen, vak és süket, s csupán lehetőségekre és feltevésekre támaszkodik. Lehetőségekre, meg feltevésekre vízvezetéket bízni nem lehet. Biztosan tudom, hogy a kérdés műszaki részével legközelebb Pöppel Gyula műszaki ta­nácsos fog e lapok hasábjain foglalkozni. Megnyugvásomra szolgál, hogy ez a fontos kérdés kezdeményezésemre a közvélemény tisztító rostáján halad át. Dr. Prok Gyula.

Next

/
Thumbnails
Contents