Nyírvidék, 1911 (32. évfolyam, 27-53. szám)

1911-10-08 / 41. szám

2 38-ik szám. N Y I R V I D É K 1911. szeptember 17. Kossuth e népró'l álmodott szép ideáljainak. Uram, tudjuk, hogy a Te irgalmasságod volt az, hogy ez a nemzet el nem pusztult s hogy a testi nyomorúságok ostromában lelki kincse meg nem szegényült. Könyeinken keresztül is látjuk a te kegyelmes s hazánk sorsát jóra igazgató jobbodat s áldva-áldjuk szent nevedet ! Te voltál bizodalma, ereje és oltalma apáinknak, az vagy minékünk is. A te neveddel indultak ők harcba hajdanán s indulunk mi is amaz ellenségek ellen, a kik igazainkat elnyomni s hazánk polgáraiban a nemzetfenntartó erényeket elsorvasztani akarják. Mi ha nem is harci fegyverrel, de a szellem fegyvereivel folytatni akarjuk hazánk függetlensége és nagysága érdekében a szabadságharcot; folytatni első sorban azok ellen az újkori hamis próféták ellen, kik a hazátlanságot prédikálják s nemzetünk fiainak szívében ama régi, közmondásszerü hazaszeretetet, melyből e nemzetnek annyi erénye sarjadzott, kiölni akarják; folytatni akarjuk továbbá e nemzetnek ama hálátlan fiai ellen is, a kik saját önző érdekeiket nem egyszer elébe helyezik a haza szent érdekének s alkudni hajlandók a haza kárára; s folytatni akarjuk mindama belső és külső ellenségek ellen, akik nemzetünk szent törekvéseinek lábat vetni igyekeznek; folytatni akarjuk mindaddig, mig a szabadság és függetlenség napja e hon határai felett teljes fénynyel fel nem ragyog. Óh, Uram-Isten, ne hagyj el bennünket! Lelkeddel, mely annyi csodát művelt már e világon s ama régi szabadságharcok idején oly lángoló pünkösdi tüzeket gyújtott e hon fiainak szívében, — lelkeddel éleszd a tiszta, önzetlen honszerelem tüzét, mely e haza fiait és leányait honfelvirágoztató nemes tettekre hevítse ! S éleszd különösen mindnyájunkban az istentélelem szent érzetét, mely nélkül az erény — mint a növény, melynek gyöA menyecske észrevette a Justin nézését, s az ő szeme is gyakran pihent a Justin arcán. Kiolvasta a Justin szeméből, hogy a szép, erős fiatal emberben barátra talált. A János pedig gyűlölködve nézett Tóth Mórra, mert az szinte szebb volt, meg folyton beszélt, mulattatta Julist. Pedig már akkor Julist, mint gyenge nádszálat a szellő, a Justin sóhaja odahajlitotta Justin felé, az ölébe, a keblére, átadva magát örömmel, szeretettel, gondolkodás nélkül, életre, halálra . . . * * * Kis evés, és pár pohár bor elfogyasztása után felállt a két fiatal ember. Klemm csak ekkor szólt. Kezet nyújtott Julisnak s kérdé: — Megmondja, hogy hívják? — Özv. Kenderesi Lacziné Bor Julis . . . — Özvegyasszony — szólt csalódottan Justin. — Címzetes, jó uram. Kenderesit az esküvőnk estvéjén, még a vacsora előtt agyonütötte valaki. — Ah, és mikor? — Két éve. — Hát most hány éves? — Husz. — Nem tudni ki volt ? — Nem tudták meg. — Hja! Akkor még nem voltunk itt — tört ki Klemmből a csendbiztos. De megtudjuk. Hát azt . . . hát azt . . . mondaná meg, hogy hol lakik? A Tiszaparti sorban. Kis hentes üzletem •an. Az atyám korcsmáros volt a Baju tanyai csárdában. Ott is én méregettem a hust, hozzászoktam. Tóth Mór, a beszédes, még mindig tudott kereit elvágták, — elsorvad, kivész, s mely nélkül oly könnyen kialusznak a hazafiúi felbuzdulások oltár-tüzei is! Ihlesd meg a szíveket a polgártársi és felebaráti szeretet lelkével, mely végrevalahára megszüntesse egy és ugyanazon haza polgárai közt a széthúzást s testvérekül forrassza össze egyazon anyának a gyermekeit! Ihlesd meg a szíveket a békesség szent szellemével is, mely megtanítsa a népeket egymás mellett való békés lakozásra, hogy ne folyton csak az egymást pusztító eszközök kieszelgetésében vesztegessék szellemi és anyagi erőiket, hanem a közjólétet előmozdító humánus intézmények alkotásában keljenek egymással nemes versenyre! Jó Atyánk. Istenünk! nagyon fáj a szivünk, valahányszor multunkba visszatekintünk, de nem kevésbé fáj akkor is, ha a jelenen nézünk szét. Oly felette nehéz és küzdelmes ez is. Mi nem tudunk ugy örülni, mint más nemzet örül, mivel felettünk folyton a meg nem értett sziv keserűségének sötét felhője borong. Más nemzetnek ez a szó .,haza" azt jelenti: öröm, dicsőség, szabadság; a szegény magyarnak ellenben azt jelenti: siralom, küzdés, megaláztatás. Más nemzetnek a gyermekei szerető atyjukat tisztelik uralkodóikban, kik őket gyöngéden becézgetik; nekünk ellenben de sokszor kellett tapasztalnunk a történelem folyamán, hogy csak afféle mostohagyermekek vagyunk.Nekünk sokszor nem volt más pártfogónk a királyok között, mint csak te magad. Testvértelenül állottunk és állunk a népek sokadalmában; nincs, aki megértsen, nincs akinek szive velünk együtt megdobbanjon. „Örökös felhő vesz körül bennünket, mint hajdan tégedet, az erős Jehovát. Örök fájdalomban ég e nemzet lelke. Prófétái bujdosóba űzetnek, eszményeinket porba tiporják, szivünket örök bizalmatlansággal sebzik, mint szeges ostorral" ... Óh, mi UrunkIsten, ne kisérts már tovább bennünket! Sokat sírtunk már az ezer év alatt, óh valamit mondani Julisnak; a pecsenyéje Ízletesebb, bora hűsebb, mint a másé, szemei szebbek, az arca üdébb, a hangja csengőbb stb. Klemm megállt s ugy nézett vissza. Az asztal mellett ülő legény gyűlöletes tekintetet vetett a Julissal beszélgető Tóthra. — Ezt a legényt én már láttam, vagy az arcképét, vagy valaki jól leirta nekem — gondolá Klemm. A menyecske pedig Klemm után nézett, aki mintha megérezte volna, visszafordult és mosolygott. Julis! szólt a legény s felállt. Árvalányhajos kalapja a sátor tetőnél libegett, fokosát bal hóna alá vette. — Mi az János? — Nagyon nézted azt a piros képű majmot. — Melyiket ? — Amelyik mindig csacsogott, napról, holdról, csillagokról meg az ördög tudja mi a fity fenéről . . . — Hát aztán? — Csak. Baj lesz. Jere vissza, lesz mindened. — Nem megyek. Meguntam már az apám életében. Sem éjjel, sem nappal. Mindegy ha beteg is, talpon lenni . . . — De megfizetnek. — Meg, de tudja Isten miből, kiéből . . . — Az is mindegy. A pénz egyforma. — Kenderesihez is azért mentem, mert nem kellett volna korcsmároskodni . . . — Kenderesi jobban telte volna, ha nem ott kereskedik, ahol más akar. Pedig figyelmeztette valaki. De más is járhat úgy . . . — Mit mond kend ? Ki ? — Hát az ott ni — felelt a legény s fokosával Tóth Mór után mutatott. Az a papagáj ! elégeld meg könyeinket! Hozz ránk vig esztendőt, hogy megelégedéssel s boldogan imádhassuk nagy nevedet! Tartsd meg országunk fejét: a királyt; sokasítsd meg szivében az atyai-szeretetet hü magyar fiai iránt s ruházd fel törekvéseinket megértő belátással s koronázd meg uralmát békével, népeinek előhaladásával! Az ország kormányzóinak szivébe ültess bölcseséget, [hogy jó célra vezéreljék ezt a sokat hányatott nemzetet! A te békességed és szereteted övezze körül hazánk határait s lebegjen annak minden rendű és rangú lakói felett, hogy mindannyian atyafiságos szeretetben összefonódva közösen munkáljuk a haza javát s vigyük azt gyors léptekkel ama szebb jövendő felé, amely után ,,buzgó imádság epedez százezrek ajakán!" — Ámen. Paulik J. Tollraj^ols:. A város. A középületek között első helyen állanak a pénzintézetek palotái; egyik szebb a másiknál biztos jeléül annak, hogy csinos üzleteket csinálnak. Mint már azt meg is emiitettük, igen szépnek ígérkezik az épülő takarékpénztári palota, hacsak az a három kis tetőzet nem fogja elrontani az összbenyomást, s ha oszlopai karcsúbbak lesznek, mint aminőket az Osztrák-Magyar bank épületén látunk. A Jóniai oszlopzat lehet magasabb és tetszetősebb a dóriainál, jellegének veszélyeztetése nélkül. Mi, akik kivül állunk a pénz- és kereskedelmi arisztokrácián, csak ugy sejtjük különben, hogy az az uj épület a vasúti ut és a Károlyi-tér sarkán — az OsztrákMagyar bank; sejtjük azért, mert nem látunk sem rajta, sem benne semmi magyart. Én Istenem, vájjon miért nem lehetne az Osztrák-Magyar bank nyíregyházi fiókjának a homlokzatára oda — Kitől járhat ugy . . . A legény banbán nézett a menyecskelányra. Hát ez az ő szavát, hangját, sóhajtását meg nem érti? Majdnem kiáltott: — Hát te nem tudod, hogy az én nevem nem Gajdi János, hanem a Sirásó János is ? ! Julis elsápadt. — Sírásó, aki ... . — Aki ezt is, azt is — vágott szavába a legény — de aki téged nem enged senkinek. Soha! Indulatosan kapott mellényéhez és nyakánál ugy rántotta szét, hogy 3—4 pityke szétrepült róla, és az ing is szétrepedt. — Nézd itt van a majdnem urad balta vágásának a helye. A ball melle felső részén egy nagy seb helye látszott. — A majdnem uradnak pedig ez a fokos csinált likat a fején. Jobb lesz visszajönnöd. Azzal köszönt s elment. Nem jó volt volna valakinek most hozzá, csak szólani is. Emberevő kedvében volt a betyár, a Sirásó Jancsi. Aki több embernek megásatta már a sirját. * * * — Na, kedves Justin — szólt Tóth — most forduló ponthoz értünk. Ugy-e, ez a menyecske-lány a maga elhalt menyasszonyához hasonlít. — Ugy van — felelt Klemm — csak erőteljesebb, a hangja is keményebb csengésű, de néha-néha, ha lehunytam a szemem, mintha csak azt hallottam volna. A kora is ugyanaz. És ha haját, azt a gyönyörű szőkét ugy fésülné, iiúsaan, mint az, olyan volna, olyan volna a ifl^^^ajásig. De most is olyan, igy is olyan I