Nyírvidék, 1911 (32. évfolyam, 1-26. szám)

1911-02-12 / 7. szám

6-ik szám. N Y I R V I D É K 1911. február 5. 11 most. Egy ÍOÖOOO koronás birtokra adódott 75000 korona kölcsön: Kamata 3650 korona, s a tőke marad. Haszonbár vagy házi kezelési jövedelme a mai föld árak egészségtelenül magas nivója mellett 4500 korona. Marad tisztán 850 korona. Igen ha adó, közköltség, s a jó Isten tudja miféle kötelező, s nem kötelező, de társadalmi kényszeradó nem léteznék! Hát a munka, a rossz időjárás kockázata, elemi csapások, marhavész és sok minden egyéb hol van fedezve? Feleljen rá, akinek több az ideje illusiókban élni. Célomhoz képest azonban megállapítom, hogy a termő ingatlanok értéke túlmagas, hogy hitelrendszerünk egyenesen halált hozó, hogy az adóság csinálás ellenállhatlanul visz az anyagi romlás s ezzel az erkölcsi elértéktelenedés felé. Okai: A bankok egészségtelen szaporodása. Össze áll néhány részvény lombardirozó és a kereskedelmi törvény követelményeinek bőségesen elég van téve. Az üzlet megindul. Az ágensek működnek — esetleg a kutyabőr kiváltságával. Akad egy úgynevezett parcellázás, — vulgó a paraszt jóhiszeműségének kiaknázása. Arany bánya, csupán a munkása hagyja ott a foga fehérét. Hát muszáj épen mindenkinek akasztófa nélkül jobb létre szenderülni? Azután a pénzkínálat lép csalogató, sorompóba. Visszaéléseket leleplezni nem kenyerem, de tapasztalatból mondom, hogy a bankok számának szaporodásával arányban növekszik az elviselhetetlen, s okvetetlenül pusztulásra vezető ingatlanokra engedélyezett kölcsönök mérve és száma. Nem ritka eset, hogy a mérleg érdekében' az ingatlanok megbecsült értékét túllépő hitel engedélyeztetik a konkurrentia félszeg parancsából. Hatása az, hogy a megterhelt ingatlan vagy képtelen tulajdonosát eltartani, tehát előbb-utóbb gazdát cserél

, vagy arra kényszeríti a tulajdonosát, hogy minden munkáját, egyéni és családi nyugalmát rááldozza a nagylelkű hitelintézetnek a kamatok pontos, de keserves i fizetésében. Ennél igazán jobb volt a rabszolga, s annálinkább a hűbéres sorsa. Ismétlem, hogy a hitelintézetek mai szervezetükben a modern rabszolgatartók szivnélküli kasztja. Második ok a félműveltség, vele szorosan összefüggő számítás hiány, s a csalfa vak reménybe vetett botor hit. Majd meg segit a jó Isten! Ez az adóság csinálás praeludiuma. Következménye az elégületlenség, gyűlölet mindenki ellen, aki az adóságával ferde képzelete szerint összefüggésben lehet — vagyis a mérhetetlen érzelmi űr, amely elválasztja a gazda osztályt a magasabb — a fentiek szerint némiképen here közép — polgári osztálytól ... a hitel tényezőitől. Bizony-bizony pusztulunk! Ámde mindenkinek fel kell fedezni, hogy ez a thézis bővebb vizsgálatot érdemelne. Legyen azonban — ízelítőül — elég ennyi. Resü né: Általános emberi tulajdonság minél több vagyont gyűjteni. Ennek legfontosabb eszközévé vált a hitel, amely egész gazdasági rendszert alkotott. A hitel vissza él a jogaival, s megöli szertelen elhatalmasodásával a célt, amelyet szolgálni és elérni hivatott lenne. Többetj rombol, mint épit, s kamat politikájánál^ rabszolgájává teszi ugy a termelő, min*' a fogyasztó osztályt. Az elsőt azzal, hog elviszi kamatban a föld hozadékot, másikat azzal, hogy a fogyasztási cikke árát emeli, illetve emelésére kényszerit Az elementáris bajon csupán a keres- j kedelmi törvény revisiója, s a hitelügynek I állami rendezése segíthet. Mindaddig mig ez be nem következik, addig a gazda osztály közérdekből való fokozottabb megterhelhetéséről, vagyonosodásról, jólét emelkedésről, városok fejapa volt. Valahány olvasott, iskolázott ember akadt székhelyén, azt mind a házához édesgette, hogy unokája társalgásukból, beszélgetésükből okuljon. Egész könyvtárt szedett össze és hordozott magával, hogy a kis Kemálnak legyen mivel olvasási szomját oltania. És ami nem kicsinylendő, adott melléje egy derék szerecsen szolgát, jólelküt, becsületeset, hűségeset; egy vakmerőségéről, ügyességéről hires katonát; tartott neki kitűnő fegyvereket, jó paripát, s nem engedte, hogy egészen a könyvekbe temetkezzék, hanem élvezze a nagy természet örök szépségeit, a vitézi életnek minden, verejtékkel szerzett gyönyörűségét. így vált azután Kemálból az a férfiú, akiről fia, a szintén nagynevű Ali Ekrem bej, irodalomtörténeti előadásai közben büszkén hirdetheti, hogy a legsötétebb, legvadabb abszolutizmusnak közel negyven esztendőre volt szüksége, mig ezt az acélszervezetet tönkre tudta tenni. Alláh a megmondhatója, hogy Kemál lelke, mely nagy lelkektől lelkeztetett, megtestesülése előtt találkozott-e, nem-e valahol a Márványtenger eget csapkodó hullámai fölött lebegő Rákóczi lelkével; halandó ember előtt ez örök rejtély marad, csak annyi bizonyos, hogy óriási szellemi erő, ideálokhoz való elszánt, törhetetlen ragaszkodás; a vitézségnek, mint minden emberi erény ősforrásának, valóságos imádata; oly forró haza-, faj- és szabadságszeretet, mely vagy önmagát emészti meg, vagy uj világot alkot: ez a Kemál lelkének a lényege, mely a jó öreg Abdul-Latif pasa, a szerecsen szolga, a merész katonai nevelő szeme előtt kialakult a Boszporusz fölülmulhatatlan természeti bájainak, az Ararát vidéke vadregényes zordonságának, a katonai gyakorlatoknak, a szilaj lovaglásoknak és vadászatoknak, komoly férfitársaságoknak, komoly könyveknek, és — amit felejteni nem szabad — a kornak hatása alatt. Történelmi olvasmányai közben, melyeket szenvedélyes odaadással folytatott, egy páratlanul fényes nemzeti múltnak ragyogó képei közül a rettenthetetlen Szulejmán hercegnek, Villám Bájezidnek, I. Szelimnek, Nagy Szulejmánnak, a Szokolliaknak, Kőprülüeknek képe integetett feléje; amiről pedig nagyapja környezetében beszélgettek, az nem volt más, mint. a tőrök fegyvereknek kudarc után való kudarca, néha még emberfeletti hősiesség és erőfeszítés után is gyászos vérbehanyatlása, ugy hogy az ország határán kivül c ak ádáz ellenséget, kétszínű barátot, belül csak lelketlen, hazafiatlan önzést, széthúzást, hanyatlást lehetett látnia, a nyomornak, kétségbeesésnek rettentő képeitől tarkítva. Kemált a sok tanulás, sok tapasztalat tizenhat éves korára meglett emberré tette. Anyanyelvén kivül perzsául és arabul tökéletesen tudott, franciául is folyékonyan beszélt, a keleti irodalmakban, régi divatú keleti tudományokban, a muszlim vallás- és jogtudományban szinte a legapróbb részletekig ottl onos volt. Az akkori idők szokása szerint nagyapja már ekkor megházasitotta és maga lemondván hivatalairól unokájával együtt Konstantinápolyban telepedett le. Itt Kemál újra egész szenvedélyével látott a tanuláshoz s irogatni is kezdett. Mint tizenhét éves ifjú a IV. Murád korabéli Nefi modorában irt költeményeivel általános feltűnést keltett s mikor megismerkedett Sinászi efendivel, aki először hirdette a nyugati irodalmak tanulmányozásának, követésének szükségességét, Sinászi mindjárt maga mellé vette s ettől fogva Kemál a nagy Resid pasa által alapított lesztéséről, culturáról és sok mindenféle fantómról beszélni . . . álom. Nincs beszédesebb könyv a telekkönyvnél. P. Gy, Tollraj^olc. A bank. A bankról írjunk? Hát miért ne; ne tagadjuk meg a magunk fajtáját; és igy miért ne szólanánk mi is ahhoz, amihez nem tudunk? Elvégre is akármilyen vastag és értéktelen is a narancs héja, egy kevés élvezhető gyümölcsanyag mégis csak akad alatta; s miért ne jöhetne segítségemre a cim is, amely alatt irunk? Hiszen tollrajzok alatt többnyire csak könnyedén papírra vétett vázlatokat értünk színezés és árnyékolás nélkül, átvitt értelemben inkább pillanatfelvételek azok mint művészi alkotások, s igy nem hívják ki a kritikát teljes mérvben. És segítségemre jön még egy örvendetes körülmény is; az, hogy a bankszakértőkkel torkig van a közvélemény és politikai világ; örül ha egy igaz szót hall, minden elméleti tudományos alapozás nélkül és boldog, ha meggyőződését nem ezek tömkelegéből kell merítenie, hanem a 2 X 2 = 4 megdönthetlen igazaiból. Fogjunk tehát a dologhoz illő komolysággal. * * * Kétségtelen, hogy a bankkérdés körül két kérdésre várjuk a megnyugtató feleletet: helyes-e a bank közösség ideiglenes fenntartása és helyes-e a készfizetés azonnali felvétele? Igen súlyos és messze kiható nagy problémák megoldása előtt áll az ország; az érveket és ellenérveket hangoztató orátiok hömpölygő áradata tölti be az országháza tanácstermének légkörét, szűnni nem akaró tapsvihar ragadja magával a hallgató nagyközönséget és győzi meg az ámuló de gond

olkozni tudó elméket arról, Taszvir-i Efkjárban és számos más folyóiratban szinte hihetetlen méretű munkásságot fejtett ki. Majd huzamos külföldi tanulmányutat tett s vagy három évig élt Párisban komoly irodalmi, történelmi és jogi tanulmányokkal foglalatoskodva. Hazatérésekor egyénisége már minden iranyban teljesen kialakult, rendeltetése, hivatása világosan állt előtte s ő teljes elszántsággal indult neki dicsőséges kálváriájának. Legyen a törők jó török, jó mohammedán, tiszta erkölcsű, harcban rettenthetetlen, tudományban, műveltségben istenadta képességeihez méltó s akkor vissza fog térni a régi dicsőség s a Nyugat kénytelen lesz Konstantinápolyra tekintve azt mondani: ex oriente lux. És Kemál ezt szentül hitte; kereken, félreérthetetlenül ki is mondotta nem egyszer. Költeményeket már ritkábban irt, de annál szenvedélyesebbeket, hazafiasabbakat s költői neve, Námik, hamarosan köztisztelet tárgya lett. Azonban Kemál ugy érezte, hogy nemzetének az adott viszonyok között nem költőre, hanem Mózesre van szüksége, aki bűneitől megtisztítsa, megmutassa neki az igazság útját s a szolgaság siralomvölgyéből a szabadság Kánaánjába vezérelje. Ezért aztán minden istenadta erejével a rhetori próza fegyverét ragadta meg. Politikai, társadalmi és irodalmi cikkeinek se szeri, se száma s mindegyiknek a hatása valósággal forradalmi volt. A régi és uj irodalmi irány ádáz s az utóbbinak diadalához vezető harca mindenek fölött Kemál nevéhez fűződik; de nem szabad azt képzelni, hogy Kemál az irodalmi babérokat kereste. Az ő kezében s az ő szemében lángész és tudás, szó és toll csak eszköz volt, melyet minden fenntartás nélkül szentelt egy eszmének,