Nyírvidék, 1911 (32. évfolyam, 1-26. szám)

1911-06-18 / 25. szám

2 25-ik szám. N Y I R V I D É K 1911. junius 18. annál több a gyom, minél szabadabban és minél tágabb tereken mozoghat irodalom és sajtó, annál nagyobb lesz a sajtóbetyárok száma; de azért sem a dús talajt nem hagyjuk vettetlenül, sem nem szabad törekednünk az .iróiszabadság korlátozására. Mit kell hát tennünk, k'érdi Ön; hát megmondom: Lássa, Ön olvas egy szenyiratban „a falunak 2—3 u. n. intelligens gazemberéről — a jegyző, tanitó és papról", elpirul és ökölbe szorul a keze. Nem érzi Ön, hogy igy cselekedve Ön a gyengébb és tehetetlenebb? S ha ezt átérzi, miért pirul el, ami a bünrészességnek vagy naivitásnak a jele s miért szorul ökölbe üres keze ahelyett, hogy irtókapához nyúlna ? * * * Olvassa el csak kérem a P. H. mult heti egyik számának „a fehérképü isten" (tehát nem Isten) cimü cikkjét a modernizmus és judaismusról, s legott tisztába jön azzal, hogy itt nem elég már az arcpirulás és fenyegető kézmozdulat, hanem a lehető legsürgősebben és a leggyökeresebben kell szembeszállani azzal a bizonyos modernizmussal sőt a judaizmussal szembe is

( ha az a modernizmussal magát ugyanazonositva a keresztény vallás alapján felépült és kifejlett társadalmat a maga képére átalakitani megkísérelné. Nincs szükségem a bő lére s nem tartozik irói gyengéim közzé a terjedelmes idézés, de ez esetben kénytelen vagyok néhány szemelvénynyel szolgálni e cikkben előforduló tévedések tömkelegéből, hogy azokra vonatkozó észrevételeim megérthetőkké váljanak. Az. eszmemenet, amely az egész cikken végig vonul a következő: A biblia csodás népe „filozofikus meglátásának" köszönhetjük a Jehova megismerését s eljőve a nagy Rabbi; Ö egyszerűen judaizált minket pogányokat s így a kereszténység története sem egyéb, sőt ma a modernizmus uj fáklyája lényénél éppen nem más, a zsidó eszme összetartozó történeténél. * * * Mikor az első ilyen könyvecskét hazavitte, akkor éppen harminc esztendős volt Winkler Károly. A születésnapjára örvendeztette meg magát vele. És attól fogva nem is volt más öröme, mint ilyen. Gyűjteni a pénzt és nézni, hogyan nő és hogyan hizik és hogyan termékenyül. Pedig ez az ember nem volt zsugori. Nem az aranyért gyűjtötte az ezüstöt. Nem azért, hogy reszkető ujjakkal turkáljon a sárga kincsben és ne ismerjen édesebb zenét a „csikócskák" csengő nyeritésénél. ő nem a zsugori Winkler volt, csak az óvatos, az okos Winkler. Ez a sovány irodatiszt nem tartozott a fösvénység puritánjai közé: az okos Winkler imádta az életet, a szép, a jó, a finom életet, a mely tele van gyönyörűséggel és árulja minden gyönyörűségét. Szikrázott a szeme, ha egy pompásan fölterített asztalt látott, szikrázott a szeme, ha egy selyemszoknya suhogását halotta és szikrázott a szeme, ha a talpa egy finom, drága szőnyeg puhaságába süppedt. De ez a sok szikra mind — egy tüzet táplált. Egy fogadalom tüzét. Ezét a fogada lomét: — Huszonöt esztendő múlva ur leszek. Független és szabad. És ugy fogok élni is, mint egy ur. Berendezkedem fényesen és puhán valami kellemes kis városban, a hol nem túlságosan drága az élet. Ugy fogok kosztolni, mint egy püspök és lefekvés előtt mindig egy pohár finom aszubort iszom. A háztartásomat pedig vezetnt fogja egy kedves, csinos és művelt asszonyka, a ki meg fog becsülni engem . . . Az okos Winkler igen pontosan megcsinálta a számítását. Huszonöt esztendő alatt együtt kell lennie az egésznek, ha csak öt esztendőnkint javítják is meg valamivel a fizetését. Ennek a meglepő uj tantétel megértéséhez vezetnének aztán a következő kijelentések: Zsidó eredetű a tizparancsolat; zsidó törvény és vallásalap a .szeresd felebarátodat mint tenmagadat" ; — a zsidó vallás száműzte a vérontást, a véráldozatot; a jámbor békés élet, a krisztusi erkölcsök mindég ideáljai voltak a zsidóságnak, s e tekintetben a Krisztianizmus semmi ujat nem hozott. — „A zsidó eszme önmagánál fogva világhódításra hivatott s a héber erkölcsök az egyedüliek, amelyek az emberi közösséget megconcipiálhatják" — kiált fel ezután cikkiró; „

s ha csak zsidó lett volna a földön" — mondja tovább cikkiró — „már régen az ideális anarchismus önmagától megférő társadalmában élne az emberiség; de csak kicsiny töredék volt ez a szelid, tiszta emberábrázat, körülvéve, körülfojtva a pogányok tengerétől." Felette érdekesek még a következő kijelentések : „Nem uj vallást akart Jézus alapitani, hanem megvédelmezni a maga zsidó vallását, judaizálni a világot". — „Jézus nem szórványos kísérletezésnek, de faji missziónak tekintette a térítést." „És mégis Jézus győzött, és Jézusi uton a zsidóság. (!) a zsidófaj ma is érintetlenül fenn áll, s haza nélkül mindenütt vannak gyarmatai és megtermett a zsidó imperializmus. (!) s nemzeti ideáljaitól tehermentesítve, ő a faji harcok ellen való faj.„ Ilyen és ehez még számtalan hasonló kijelentéseket, resp. — korszakotalkotó felfedezéseket sikerült cikkírónak az ó és uj szövetség összehasonlításából velünk megismertetni. Nos, mit mond vezércikkíró ur mindezekhez? Szándékos ferdítés, az elfojtott vallási gyűlölet és fanatizmus kitörése-e mindez, avagy szánalomra méltó tévedés? Elégséges-e ezekkel szemben az arcpirulás és ökölbe szorított kéz széruma? * * * A legsajátságosabb ebben a fenntiekben vázolt cikkben az, hogy szerzője a megközelítőleg helyes premisszákból, a legképtelenebb következtetéseket vonja le: A biblia „csodás" népe, a zsidó „filosophikusmeglátásának" köszönhető a Jehova. Helyes. De nem helyes ebből azt következtetni, hogy a zsidók Jehovája és a keresztények Istene egy és ugyanaz; Izrael Jahweja eredetileg nem az egyedüli s nem Csak azokat a könyvecskéket kell pontosan abrakoltatni. Csak azok egyenek zabot. Ő addig — olcsóbb takarmánynyal is beéri. És a szibarita-képzeletü Winkler, a kinek édes melegség futott át a tagjain, ha finom szőnyegen lépkedett és a kit mámorosan szédületbe ejtett egy finom pecsenye illata, ez a Winkler egy káposztaszagu hónapos szobában lakott, egy kifőzőben ebédelt és minden este liptói túrót vacsorázott. Eleinte ... oh, eleinte, voltak csatái. A gyomrával is, a — szivével is. Azzal sűrűbben, de ezzel meg súlyosabbak. Egyszer az első könyvecske megszületésének ötödik esztendejében történt, vagy vihar rázta-recsegtette az okos Winkler okosságát. Akkoriban sok álmatlan éjszakája volt az óvatos férfiúnak. Egy fehérarcú, nedves szemű, szőke leány képe ragyogott folyton a gondolatai közepében és beszélt neki meleg zengésű hangon olyan dolgokat, hogy az óvatos férfiúnak belekáprázott a lelke. Akkoriban igazán csak a jó Isten őrizte azt a fogadalmat. Az okos Winkler már — tántorgott, néha szinte a könnyelműség lejtőjére csúszott a gondolkodása. Egyszer selyemnyakkendőt vásárolt magának, egyszer meg virágot az Olgácskának — ez volt a leány neve — és egy vacsora után, a mit a mama állítása szerint maga Olgácska főzött, már a forradalom épülete nem volt erősebb, mint a kártyavár. Azon az éjszakán egész hajnalig számolt az óvatos Winkler. Egy tétellel viaskodott. A tételt az Olgicza mamája állította föl, kijelentvén, hogy nincs takarékosabb rend, mint — a boldogság. Igazán spórolni csak kettesben lehet. Az okos Winkler hajnalig számolt, hogy csakugyan igy van-e. összeadott, kivont, szorzott, osztott, kombinált, variált és permutált, de az teremtő erő, hanem egy primus inter pares. — Afelett, hogy azegyptomi tartózkodás rabság volt-e avagy önkéntes számkivetés, lehetnek a nézetek még eltérők, de merész képzelődő tehetség kell ahoz, hogy azt „honfoglalásnak" minősítsük.*) — Számottevő nemzet volt a zsidó hódító királyai és a Makkabeusok alatt; hogy lehet ezzel szemben azt állítani, hogy a zsidó csak a béke fegyverével hódított, s hogy lehet politikai vonatkozásban ma a zsidók imperiumáról beszélni, mikor politikai nemzet megszűntek lenni ezelőtt majd 2000 esztendővel? — S végre minő tévedés a felebaráti szeretet definitiójában, minő különbség az ó- és uj-szövetség „szeretete" között ! Mig Jézus Krisztus előbbiről eként nyilatkozott: Audiatis quia dictum est: Dilige proximurn tuum, et odio habebis inimicum tuum", — addig a szeretetről szóló saját tantételét eként hirdeté: „Ego autem dico vobis: Diligite inimicos vestros; beneficite hos, qui oűerunt vos et orate pro persequeutibus et columniantibus vos." Utóbbi a keresztény, előbbi a zsidó — csakis zsidókra vonatkozó — felebaráti szeretet, ami megerősítést és magyarázatot, nyer a héber 10 parancsolatban, amelynek első tételének 3-ik szakasza magyarra fordítva igy szól: „Ne imádjad azokat ft. i. a faragott képeket) se ne tiszteljed: Én vagyok a te urad Istened, erős, bosszúálló, megbüntetvén az atyák gonoszságát fiaikban harmad és negyedíziglen azoknál, kik engem gyűlölnek." A zsidó felebarátszeretet, nem egyetemes emberszeretet, s nem lehet mondani, hogy e tekintetben „a Christianizmus semmi ujat nem hozott", s igy annál kevésbbé azt, hogy „a héber erkölcsök az egyedüliek, amelyek az emberi közösséget megconcipiálhatják" s hogy zsidó eszme az, amely a világ meghódítására egyedül alkalmas. *) Megéljük talán még azt is, hogy a Modernizmus hívei, a Babyloni fogságot is annak fogják meghamisítani. fSzerk

.) eredmény az mindig az volt, hogy kettő több, mint egy: a mama tétele tehát téves. Ez az eredmény fájt a legénynek. Egy darabig az a bolond érzése volt, hogy bele kell halnia ebbe a fájdalomba, de azután — mérleget csinált. — Éltem-e én, mielőtt az Olgácskát láttam volna? Igenis éltein. Okvetetlenül szükséges-e tehát az életemhez, hogy lássam őt? Nem okvetetlenül szükséges. Én vagyok-e az egyetlen legény a világon, a ki látta az Olgácskát ? Nem én vagyok. Belehalt-e a többi abba, hogy látta őt és mégse vette feleségül ? Egyik se halt bele. Ble kell-e tehát nekem halnom, ha nem veszem feleségül? Nem kell belehalnom. Hogy a mérleg reális volt, ez tényesen igazolódott abban, hogy az okos legény csakugyan nem halt meg, noha nem vette el az Olgácskát. Mindössze az történi, hogy ezentúl még óvatosabb lett. Most már egyáltalán nem ment olyan helyre, a hol nővel is találkozhitott volna. Mert a leczkének egyéb ára is volt, mint a mennyibe egv selyemnyakkendő meg három szál szegfű kerül. Mint már emiitettem, sok álmatlan éjszakája volt az okos Winklernek, még pegig az után is, hogy a mérleget már magcsinálta. Annak a kék szempárnak a tüze még sokáig égette a lelkét és mikor a harcnak már vége volt egészen, az óvatos legény kimondhatatlanul fáradtnak érezte magát. Mintha a fele vére .elfogyott volna. Lassúbb lett a mozgása, még csöndesebb a beszédje és egészen elfogyott az étvágya. Még a liptói turó se Ízlett többé neki. Pedig most már paprikával is fűszerezte. Az intézeti orvos ezt mondta neki: — ön nem táplálkozik jól, Winkler ur. Ajánlom, hogy jobban táplálkozzék!