Nyírvidék, 1911 (32. évfolyam, 1-26. szám)

1911-05-21 / 21. szám

5 24-ik szám. N Y I R V I D É K 1911. junius 11. az ő munkabírásának jellemzéseül érdekesnek tartunk följegyezni a püspöki székbe való beiktatása alkalmával nem kevesebb mint 48 beszédet mondott ti. A közebéd. Jóval elmúlt délután 3 óra, mikor a tisztelgések végeztével a Korona szálló emeleti termében s az udvari sátor alatt kezdetét vette a közebéd, a melyen a nyíregyházi ág. ev. fgyház latta vendegéül a fölavató ünnep hivatalos kiküldötteit s városunkban szekelő hivatalok vezetőit. Az ebéden mintegy 600-an vettek részt. A harmadik fogás után Szentiványi Árpád egyházkerületi felügyelő mondotta az első pohárköszöntőt a királyra. Útára Geduly Henrik püspök báró Prónay Dezsőt, Molnár Viktor államtitkár Geduly Henriket köszöntötte föl, Münnich Kálmán Scbollcz Gusztáv püspököt, báró Prónay Dezső Antal Gábor ref. püspököt, Korbély Géza Szentiványi Árpádot. Felköszöntőket mondottak ezután dr. Mezössy Béla, Zelenka Lajos, Gyürky Pál. Mikler Károly, Draskóczy Lajos, Hevesy Bertalan, Paulik János, Májerszky Béla, Ruttkay Gyula, dr. Masznyik Endre, Nemes Károly, Csák György, Geduly Henrik s lent az udvaron Haypál Benő budai reí. lelkész, a nyíregyházi gazdák nevében Paulusz Márton, dr Vietórisz József lapunk tarczarovaiában közölt alkalmi és tréfás költeményével, továbbá dr. Vietórisz István és Vietóvisz László. A társaság a késő esteli órákig maradt együtt s idegen vendégeink az esti vonatokkal utaztak el Nyíregyházáról. T o llraj zok. A Sóstó. III. Ha a Ballagón a Sóstó felé tovább ballagunk, mindinkább meggyőződünk arról, hogy a Sóstó-fürdő felé vezető főút az erdő telepítésénél későbbi létesítmény. Ha u. i. ez megelőzte volna az erdő telepítését, — úgy a makvetésre szánt táblák kijelölésénél bizonyára mindenkor alkalmazkodtak volna ehez az úthoz, holott tölgyfafakadáskor egészen tisztán látjuk azt, hogy e táblák az utat keresztül metszik több helyen

. ellen én tenni nem tudok . . . Ezen nekem nincsen hatalmam. Megint elakadt a szive. — Tehát már ön is belátja; — mondta halkan az öreg. — Látom — felelte az asszony. — Beláttam már hónapokkal ezelőtt és éreztem, hogy örvény nyilik meg, a mely elnyel egy egész világot, a legszebb világot, a melyet valaha boldog szivek álmodtak. De akkor még semmit sem tehettem. Nem volt szabad tennem semmit. Akkor még élt a gyermekünk. Elhallgatott. Sirt. Az öreg türelemmel várta, mig letörölte a könyeii. \ — Annak is én vagyok az oka — folytatta csöndesen az asszony — hogy ön egyszer sem láthatta az első unokáját. Pedig olyan szeme volt éppen, mint az apjának ... De Isten elvelte tőlem az én szegény kicsikémet és ezzel megmutatta nekem a vezeklés és a jóvátétel útját, a melyen haladnom kell . . . Az öreg •Ur merően nézett az asszony arcába, a mely most igen határozott kifejezést öltött. — Jóvá akarom tenni mindazt, a mennyire még lehetséges, a mit önök ellen vétettem. Az ön fiának nincs más bűne, csak — én. Hiszen ön mondotta akkor, hogy engedelmes, já fia volt egész addig, mig a végzet engem nem sodort az útjába. Nos hát, azt jöttem megmondani önnek, hogy én leveszem róla azt a bünt, ön pedig bocsásson meg neki. Az öreg ur fölállt: — Hogyan érti ezt? — Világosan beszéltem. ígérje meg nekem, hegy megbocsát a fiának, visszaveszi őt házába és szeretetébe, a honnan elragadtam és én ígéri m, hogy elmegyek innen, a szabadságát A Csalóköztől indul ki a jókarban tartott .kerékpárút" az u. n. „Méhesen" keresztül az államvasutig. A „Méhes" most már egy teljesen elhanyagolt helyiség; a hetvenes években a Maurer, Nikelszky, Bencs és Kralovánszkyak korszakában gyakran tartottunk itt sike-ült majálisokat, — amelyekben a vidéki urirend is részt vett. * * * Node siessünk már most végczélunk, a Sóstó-fürdő felé, ahol sok látni és megfigyelni való tárul szemeink elé. Valószínű, hogy a Sóstó-fürdő régibb telepitsé, mint maga az erdő; arra vallanak a Sóstó-fürdő belterén levő 180—200 éves tölgyfák; fejlődése nem rohamos bár, de 1853 óta, amikor először laktam a fürdőben IC. K. bátyámmal, — mégis észrevehető; — lehet, hogy csalódom, de emlékezetem szerint ez időtájt nem volt ott a főépület, egypár fürdőszobán és az álláson kívül semmi; az állásra emlékszem legélénkebben, amelynek szarufái mögül sodortuk ki e czélra preparált nádszálakkal a verébfészkeket. A Sóstóról mint gyógyfürdőről éppen ugy lehet beszélni vagy nem beszélni, mint sok, vagy talán mint minden más fürdőről. — Megejtett vagy megejtendő vérvizsgálatok bizonyára igazolni fogják u. i. azon szerénytelen nézetemet, hogy a fürdővíznek, fürödjék bár ebben a beteg mint a hajdani kecskeméti ember, reggeltől estig, a beteg vérében nyoma sem lesz. Arra a kérdésre, hogy hát mégis miért keresték fel ősidők óta a Sóstót a csúz és görvelybajban szenvedők, — nagyon könnyű felelni; hát azért, — mert a Sóstónak északi mélyebb része még ezelőtt 40---50 évvel is ingyenes népfürdő volt, mert az egy nagy vidéknek útjába esett, ha nyíregyházi akart átjutni, — mert a sziksós víz, sima kellemes víz s mivel éppúgy mint a szapannak a szikvisszaadom. eltűnök ugy, hogy látni sem fognak többé. Még a kis fiam sirját is csak éjnek idején fogom meglátogatni, hogy a szeme elé ne kerüljek kísértésnek. Elválok tőle olyan okon, a milyet ön kiván vagy a legjobbnak tart és esküszöm, soha egy szemrehányó gondolat nem lesz a. lelkemben ön ellen, ha megbocsát — neki. Hosszú szünet következett. Az öreg ur merően nézte a fiatal asszonyt, a ki halálsápadt arccal, de keményen állta a tekintetét és mikor látta, hogy nem felel, könyörgőre fordította a szavát: — Éreznie kell, hogy e pillanatban én mit szenvedek és nem szabad könyörtelennek lennie. Ne legyen oly igazságtalan és kegyetlen, mint a milyen én voltam akkor önhöz, hiszen ön bölcsebb, Jmint akkor én voham. És láthatja rajtam, hogy meg kell szenvedni minden rosszért, még akkor is, ha tudatlanul követi el az ember . . . Az öreg ur végre megszólalt: — És tud erről a fiam? — Nem. — Nem ? — Esküszöm, hogy nem. Nem mertem addig szólni neki, mig simának nem tudtam az útját. Először önnel kellett beszelnem, hogy ha jön, bocsássa be szó és szemrehányás nélkül .. . Titokban jöttem önhöz. Béla semmit sem tud róla. Ó mostanában keveset van itthon ... Nem szeret a faluban lenni . . . Hiszen érthető is. Az emberek gonoszak és kíméletlenek . . . Pedig ... oly szívesen dolgoznék szegény, akármit is ... De ön végre is az édesapja, önnek meg kell bocsátania neki, ha megtér. Az öreg ur sokáig hallgatott. A szobában már az alkonyat homálya ködlőtt és ebben a sónak is kiváló tisztító ereje van s ezenkívül melegvízben feloldva tágítja és nyitva tartja a testnek pórusait, s így lehetővé teszi a kóranvag eltávolítását. Csak mindezek összhatása és egy 1000 holdas tölgyerdőnek pompás levegője idézték elő ezelőtt és fogják előidézni adja Isten számtalan esetben ezután is a sóstóra zarándokoló betegek gyógyulását. A Sóstónak meg kell maradni ezutánra is annak, — ami mindég volt, — egy szél és pormentes, tanindús levegőjű városi és megyei árnyékos üdülő helynek azok számára, — akiknek nincsen módjukban más drága bel vagy kölföldi fürdőket felkeresni. * * * Helyes dolog tehát, ha a város a Sóstó-fürdőre áldoz; áldoz anélkül, hogy az előtte befektetett tőke dús kamatozására és törlesztésére számithatna; áldoz egy elsőrendű humanitárius czél elérése érdekében s azon jogosult feltevésben, hogy emberbaráti áldozatkészségének gyümölcseit más, közvetett úton fogja idővel szedhetni. A kérdés csak az, hogy vájjon a város helyes ösvényen törekszik-e a czél felé s nem jár e tévutakon ? Mariit levél Kállay András úr őméltóságához! Kedves bátyám! Engedd meg, hogy ez úlon visszatérjek még egyszer egy szerintem nagyfontosságú dologra, mely a vármegye legutóbb megtartott közgyűlésen történt. Az alsódadai főszolgabírói állás került betöltésre. A jelölő bizottság

> visszavonult. A jelölés megtörténte után a főispán úr, a^z eddigi szokástól eltérően és a két pályázó közül, az idősebb tisztviselőre nézve meglehetősen bántólag, kijelentette, hogy a kevesebb szolgálati idővel rendelkező pályázó jelöltetett első helyen, szürkesegben a gyászruhás asszony tiatal, karcsú alakja olyan volt, mint egy fekete árnyék. Az öreg ur végre megszóllak, lassan ejtve minden szót, — A fiam tehát minderről nem tud semmit ? — Nem tud semmit. — És ön magára vállalja, hogy — idejöjjön hozzám? Az asszony olyan tompa hangon, a mely mintha a sírból jönne, felelte : — Magamra vállalom. Az öreg bólintott a fejével. — Jól van. Mondja meg neki, hogy hét napig várom . . . Hét napig ... Ez elég a meggondolásra. — Hét napig; — ismételte megint azon a kongó siri hangon a fiatal asszony. — Köszönöm a jóságat. És a zsebkendőjét a szájára szorította, indult kifelé. Az öreg utána szólt: — Kérem még egy szóra. Én nem vagyok méltánytalan. Tudom, hogy ön is áldoz. És ezért kérem, mondja meg csak bátran . . . Az asszony megrázkódott, mint a kit megütöttek. A szeme fölvillámlott, de azután hirtelen megroskadt és halkan, szinte alázatosan mondta: — Én csak azt kérem öntől, hogy — ne sértsen meg mostan. Távozott. * Hét napig nem mozdult ki a házából az öreg Hortobágyi. Várta a fiát. És mert hét napig nem jött, ráadásul várta még a nyolcadik napon is. Nem jött a nyolcadikon sem.