Nyírvidék, 1911 (32. évfolyam, 1-26. szám)

1911-05-21 / 21. szám

21-ik szám. meg kell őket győznünk erről, épen a testvéri érzésnek azzal az elragadó melegével, amely ellenállhatatlanul von/, és emeli őket mi hozzánk, viszont azt az egyet minden körülmények kö zött elvárván tőlük, mint e haza bármely más gyermekétől, hogy anyanyelvükön kifejtendő kulturtörekvéseikben tartsók be határvonalul ez eziedéves, dicsőseges multu, nekik éltet, kenyeret és szabadságot adó hazának és ev. egyházunknak alkotmányát, törvényéit, hü fiai és leányai legyenek a magyar hazanak, hű testvérei masajku hittesl véreiknek. A megértésnek, az áldott együttműködésnek, az erőgyarapodásnak és a politikai viták elkerülésének — azt hiszem ez — és pedig egyedül ez a helyes utja és ez egyúttal az utja és módja annak, hogy eladdig teljesen elkülönzködött életet élő szász evang. testvereinkkel leendő és annyira kivánato-s együttműködésünk számára közös célonat keressünk és találjunk. * * * Nyilatkoznom kell még az egyetemes egyház, a többi társ egyházkerületek, a ref. testveregyház és a többi hazai egyházhoz való viszony ápolásáról. Mint az igazság, szeretet, beke és hit képviselője, csak egyként nyilatkozhatom ; ugy, amit a régi római szállóige tanit: „Suurn cuique' és mint ahogy Krisztus tanit: amit nem akartok, hogy az emberek tiveletek cselekedjenek, ti se cselekedjétek azt azokkal. Békés beleílleszkedés az egyetemes egyházi életnek egyházalkotmányilag megállapított rendjébe, szeretetteljes együttműködés a társrgyházkerületekkel, vérrel, szenvedéssel, dicsőséggel megszentelt közös mult után a protestáns testvéri közösség hü ápolója a jövendőben is a református testveregyházzal, a haza közös oltáránál testvéri jobb nyújtásával a beke és szeretet és kölcsö nös n éltanyló elismerés szellemében kifejtendő magatartás a többi egyházfelekezetekkel szemben : ime, a Krisztus jo vitézének egyedül elfogadható progiammja. harcmodora ! * * * Boldog volnék, ha e harcban, amely végeredményül az evangeliumi béke diadalát célozza. lelkes bajnoktársakul mindig ott üdvözölhetnem, egyházkerületünk fenyes multu evang. uri családjainak minden egyes mai ivadékát, akik kezükben dicsőült őseik zászlajával vinnék diadalra a mai kor vészes áramlatai között a mni kor számára adott eszközökkel az evangeliumi igazság eszméjét. Es ha ott láthatnám e lelkes csapat élén meg évek hosszú során át egyházkerületünk kipróbált hü^égü bölcs, tapintatos alkotmányos gondolkozású érdemdús viFelköszöntő Geduly Henrik püspök ünnepére. Komoly ügyről — csinján — tréfásan beszélni Rossz szokásom nékem, de legalább régi; Néha visszafelé sül a csattanója, De nagyképűségtől a jó Isten óvja! Annyi bizonyos, hogy bármiként forgassák, Mindig három marad a magyar igazság ; Okból vagy eszközből egy is elégséges, De a püspökséghez négy dolog szükséges. Első. hogy tekintély emelje magasra: — Ez már aztán püspök ! — kiki ezt mondhassa; Ne őneki adjon díszt a hivatala, Hanem a hivatal nyerjen díszt általa ! Második, hogy legyen kellő bölcsesége Kötni is, oldni is, de mindig jó-végre, Hogyha kell, eréllyel, ha kell, türelemmel: Pap is lehet nehéz-kezelésü ember! Harmadik, hogy legyen kellő kitartása, Amikor elindul egy-egy utazásra; Jó étvágya legyen minden födél alatt, Kárba ne vesszen a drága püspökfalat! Negyedik, (és ennek látja fő fő hasznát), Hogy ne csak kívánják, de meg is válasszák ; Mert, ha vért izzad is tarkóján az üstök, Ha meg nem választják, sohase lesz püspök! Íme szivünk szerint választottunk mostan, S tiszta örömünkben annyi magasztos van ! Istennek áldása lebegett felettünk: Négy föltételünkből egyet se engedtünk! Nyírségünk homokja csodálatosképen Mindezt megérlelte első püspökében; Kívánjunk hát neki, számos siker végett, Tartós egészséget, hosszú püspökséget!! V. J. N Y I R V I D É K lági vezérét, a kerületi telügyelő ur ő Méltóságát, akinek baráti, testvéri, nem, több : az Úrért es az ő hű evangelikus egyhazaért való igyekezetben immár munkatársi szeretetébe, bölcs tapasztalatokban gazdag vezéri lelkületének hajlandósagaiba magamat ime szeretettel ajánlom s magam odaado munkatársi hűségét, tiszteletét, ragaszkodását e fényes gyülekezet szine előtt felajánlom. És boldog volnék, ha e közős igyekezetben ott látnálak forgolódni titeket, szereteti kedves lelkész, tanár, tanitó testvéreim, a kik, mint egyhaiunk világi elem'; az egyetemes papság eszméjében rejlő magasztos hivatás átérzésevel mondhatja : „ Királyi papság és szent nép vagyunk*, — addig ti kell, hogy valljátok: mi papsaga vagyunk amaz égi királynak, a ki földi népet a mi becsületes pásztori buzgóságunkra bízta. — Nem tartozom azok közzé, a kik mindig csak keseregnek a vallás földi szerepének hanyatlása, a protenstantismus közallásának gyengülése sői. egyházunk pusztulása felett. Sőt fennen hirdetem, hogy láthatatlan utakon szembetűnőbb eredményeket a protestantismus soha nem ért még el, mint épen napjainkban. A kor művelődési viszonyai, a külmisszió terjedése, az életfelfogás tisztulasa, a szabadság intezmények megerősö dése, a társadalmi válaszfalak — bar igen helyesen. lassú, de fokozatos málása, a tudományok diadalmas előrenyomulása, az ember veleszületett jogainak felismerése és szeretetteljes elismerést), az élet hajótöröttiei számara készülő megannyi szeretet intézmény mind-mind — mi más, mind Krisztusnak az életbe kilépő evangéliuma? E diadalmas előrenyomulással szemben, hogy eltörpül az a néhány reverzális, a mit gyarló felekezeti érdekhajhászat von el tőlünk s az a néhány áttérési veszteség, a melynek rugója nagyobbára oly lelki tulajdonokban van, a melyek nem is nagyon illenek a protestáns egyházközösség tagjaihoz. Ámde épen azért mert ime az elébb vázolt eszményi sikerek bár láthatatlanul,de tisztán az evangéliumi világné zet térhódításával nyomulnak diadalmasan előre as emberiségben: épen azért ti, kedves lelkész-, tanitó- és tanár-testvéreim, álljatok lelkes, öntudatos bajnokok gyanánt e szent munkaaiező művelésére, mert ha ezt nem tennétek: a lelkiismeret vádja sújthatna titeket Is$en ós ember előtt, hogy épen a legszentebb eszmények oltárán felejtettétek elatűzetápolni, szitani, lángragyujani. * * * Ime, igy olvad előtiem össze szent harmóniába mindnyájunk kötelességeinek özöne és e harmónia megdicsőülését igy szemlélem én a Hazafelé. Irta: Szöllösi Zsigmond. — Minek köszönhetem ezt a váratlan szerencsét ? Az asszony, a mint belépett, állva maradt az ajtó mellett. Olyan sápadt volt, mint egy haldokló és ugy fogta a kilincset, mintha kapaszkodnék belé, hogy el ne essék. Egy hang sem jött ki a száján. Az öreg Hortobágyi, akinek amióta az apósa volt, ez volt az első találkozása a menyével, egy önkénytelen mozdulattal tolt széket és kis vártatva megismételte a kérdését. — Tessék helyet foglalni. Miben lehetek szolgálatára ? Az asszony bólintott a fejével, de ugy, mintha nem is lenne eszméleten, mint egy árnyék suhant beljebb és leült. Az öreg ur, hátratett kézzel állva meg néhány lépésnyi távolságban, figyelmesen, da türelemmel várt. Az asszony egy pillanatra sem nézett rá, lehajtott fejjel ült és percek teltek el, mig végre megszólalt: — Köszönöm — kezdette halkan — hogy elfogadott . . . Volt okom tartani tőle, hogy nem is bocsát maga elé . . . De okvetlenül beszélnem kellett önnel. Ezért jöttem. Elakadt és nagyott lélekzett. Azután megint csak ezt ismételte. — Ezért jöttem . . . Az öreg ur várt egy darabig, de végre is megszóllak: — A mint látja kész vagyok önt meghallgatni. Az asszony sürgetésnek vette és ijedt tekintetet vetett rá. — Bocsásson meg — mondotta mohón — de . . . ?avart vagyok kissé . . . Mondom, 1911. május 21. 3 menyei Atya, — és a kit e világ üdvére küldött, az ő egyetlenegyszülőttjének és az ő szent országának dicsőségében. E szent munkára nem szűnöm meg minden tűnő alkonnyal és minden támadó hajnallal kérni a Menyei Atya, ama legfőbb Pásztor áldó segedelmét, — és felhívlak titeket is és intelek és kérlek püspöki szóval, szeretett egyházkerületéin közel s távolálló n

jpe es elöljárói, imádkozzatok ti is gyakorta és fohászkodjatok a ti főpasztorok áldó tevekeségeért, hogy mindannyian, mint a Krisztus jó vitézei, egyház és haza javára keressük, megtaláljuk és kövessük az igazságot, a hitet, a szeretetet, a békeséget ! Ámen. * * * * Zelenka gyászisteni tisztelet. A püspök beiglatása czéljábol összehívott egyházkerületi közgyűlést megelőzőleg 15-en d. u. 5 órakor gyászistentisztelet volt néhai Zelenka PjI püspök emlékezetére, melyen Nemes Károly diósgyőri lelkesz, egyházkerületi főjegyző tartott szép gyászbeszédet, amely közben, majd annak végeztével Sugár Viktor orgona-művész, a Nemzeti Zenede tanára játszott szólót az orgonán s végül a dalárda énekelt gyaszdalt. A gyászistenitisztelet vegeztével egyházkerületi érteke/Jet volt. e A t'áklyásmeuct. Este 7V2 órakor hosszú sorban indult meg a fáklyásmenet a főgimuáziiun udvaráról s a Nagykállói-, Luther-utczán. a Kossuth Lajostéren, a Zrinyi Ilona- és Iskola-utczán át a központi elemi iskola elé vonult, hol dr. Vietórisz József főgimnáziumi tanár, — a városi dalárda éneke utan, — gyönyörű beszedben üdvözölte Geduly Henrik püspököt, ki nagyhatású beszédben köszönte meg az ováciot. A Bessenyei estély. Este 8Vs órakor a Bessenyei Kör tartotta meg Geduly Henrik tiszteletére rendezett estélyét, a Korona szálló emeleti nagytermében. Hogy ez is a két napos ünnepség egyik részlete, az főleg a közönségen látszott meg. Szamtalan idegennel teltek meg a széksorok, és a közönség felvonulása laisú volt, úgy, hogy az előadás csak 9 óra után vehette kezdetét. Á túlzsúfolt teremben a meleg alig volt tűrhető. — A műsorban a Góth-pár, K. Durigó Ilona és Dienzl Oszkár szerepeltek. A Góth-pára .Nemere káromkodik" czímű kis apróságban ragyogtatta művészetét, és különösen Góth, ki egy kemény ezredest mutatott be, a kinek szerelmi próbából nem szabad káromkodnia. — Góthné aprósáokvetlenül beszelnem kell önnel . . . Azért jöttem tulajdonképen önhöz — és itt megint nagy lélekzetet vett — hogy visszaadjak önnek egy látogatást ... A mit ön ezelőtt két esztendővel tett nálam. Most már az öreg ur arcába nézett. Ez nem tudta megállani, hogy ne tegyen egy meglepett mozdulatot. — Ön még bizonnyára emlékszik erre a látogatásra. Az öreg Hortobágyi egy pillanatig hallgatott, mintha azon tusakodnék, mit feleljen. De azután azt válaszolta. — Emlékszem. — Akkor ön — folytatta egyszerre megerősödött hangon, mint a ki nagy tehertől könynyebbül meg, az asszony — akkor ön azzal a ... a kívánsággal jött hozzám, hogy — ne vegyem el öntől a fiat ... És én most azért jöttem, hogy . . . visszaadjam őt önnek. Elhallgatott és fölkelt ültéből. Az öreg Hortobágyi közelebb lépett hozzá. Egészen eléje állt. Mereven nézett az asszony arcaba. Látszott, hogy valami nagyon keményet akar neki mondani. De ez az arc olyan rettenetesen sápadt volt, a nagy fekete szem olyan tele mélységes szenvedéssel, hogy az öreg ur — visszahúzódott. Nagyot nyelt, azután hosszú vártatva, halkan mondotta: — És kegyed emlékszik-e, hogy mit felelt akkor a kérésemre? Az asszony bólintott a fejével : — Emlékszem. — Én is ... De ugy látom, azóta mást gondolt — Ugy van. Azóta mást gondoltam. — Az idillnek tehát vége van. Az asszony megint bólintott a fejével. Szinte súgva mondta: — Vége van.