Nyírvidék, 1911 (32. évfolyam, 1-26. szám)

1911-01-15 / 3. szám

12 3-ik szám. N Y I R V I D É K 1911. január 15. hatni nemzeti veszedelem, hogy iíjaink még ma is csak a gimnáziumba s ezúton kizárólag az ügyvédi, hivatalnoki, orvosi, tanári, papi, tanitói s efféle pályákra tódulnak. Dehát, ha megnézzük, talán nevelési irányunkban, nevelési rendszerünkben is kereshető' e bajnak az oka?!*) Vidéken alig ismerünk egyebet, mint gimnáziumot. Ignoti nulla cupido! Amit nem ismerünk, az iránt vonzalmat nem érezhetünk. Nyíregyházának ugyan van már több irányú, jelesnél-jelesebb intézete. A gimnáziuma azonban nem képes befogadni mind a jelentkezőket, jóllehet a jelentkezők egy részét már levezeti a néhány év előtt megnyílt polgári fiúiskola. S mégis vannak, akik a gimnáziumot fejlesztenék, bővítenék. Szerény nézetünk szerint nem ide kellene irányítani az iskolaügy fejlődését; hanem oda, hogy egy kereskedelmi iskola létesíttessék mielőbb Nyiregyházán, akár kapcsolatban a polgári iskolával, a mi legkönnyebben elérhető volna, akár önállóan, külön. Mert hát kell-é magasabb szellemi színvonalon álló kultur emberek előtt bizonyítgatni, hogy ugy a nemzetgazdasági, mint a szorosabb értelemben vett kereskedelmi irányzatot és szellemet gimnáziumi neveléssel alig lehet gyarapítani, erősbiteni?! Pedig ennek a szorosan összetartozó, t. i. nemzetgazdasági és kereskedelmi üzleti irányzatnak és szellemnek a növelése, erősbitése napjainkban nagy nemzeti, társadalmi s kulturális érdek. Nyíregyházáról ez alkalommal ennyit. Itten tehát a főgimnázium megmaradhat annak, ami, t. i. főgimnáziumnak! Egyebekben a középiskolai ügyek fejlődésének itt is más irányt kell venni. A nagykállói állami gimnázium felől ugy tudjuk, hogy azt annak idején (1870) Nagykálló város, mint azon korbeli vármegyei székhely, tetemes áldozatokkal, a vármegye akkori intéző, vezető embereinek (báró Vécsey József, és gróf Yay *) Még inkább Magyarországnak a köz0s vámterület révén való gyarmati mivoltában, mely az iparos és kereskedői pályákon való érvényesülést szinte lehetetlenné teszi az i

ntelligens és magyar érzésű ifjúságnak

. A szerk. képei vonulnak lelked előtt! — halld hát rettenete« kínom rövid vázlatát: „A felföldön, hol az agg bajnok, kire bíztál, nevelt, egy a csatában elhunyt nemes özvegye élt, leányával a tündér szép Rózsával s e leány bájoló mint a képzelet Iegistenibb álma, engem üdvözített angyali keble első hevével; s mi boldogok valánk. mert a nem éppen szegény anya áldá frigyünket s Rózsa nőm leendett vala a farsang jöttével; — de ím, mig én tova valék, cseh száguldók dúltak a vidéken, fölperzselték a vidéket, melyben lakánk, a lakókat vagy elölték, vagy messze ragadták; — ez utóbbi sors érte szépemet is, kif, mint az életben maradt menekülők mondák, a csehek vezére lagadott el magával." Az ifjú zokogva hallgatott, s az agg könynyezve tekinte rá. „Mint bőszült oroszlán dühöngtem e hír hallatára", mondá tovább Vince „de hasztalan; a csehek hónukba tértek, s éltem üdve veszve volt. Szétzúzott kebellel jöttem ide hozzád, eltökélve, hogy ha a prépostnak bemutatsz, szerzetessé leszek, s a szük zárdai lak magányában élem át éltemnek kinos jövőjét; de az apát nem hajlék tervemre; azt mondá: „gondolnám meg mit kérek kegyétől; maradjak még a világban, keressem fel Rózsát, vagy küzdjem le keblem kínjait." „Én kérésemnél maradtam s ő végre megegyezett, de előbb egy évre dandárjához adott, Ádám főispánok) támogatásával hozta létre. A vármegye később is tetemes áldozatokkal járult fenntartásához és fejlesztéséhez, midőn a hajdani vármegyei kórház épületet Nagykáliónak kulturális célra átengedte és Nagykálló ismét, több mint 10,000 korona költséggel abban egy internátust szervezett, mely 60 gimnáziumi tanulónak ad évenként, igen m'rsékelt díjért, két tanár felügyelete mellett, teljes ellátást, igazi „otthont". Végül arról is van tudomásunk, hogy a nagykál ói gimnáziumi épületet 1897-ben Nagykálló „érdekeltsége", birtokossága, olyan kikötéssel adta át. a vallás- és közoktatási kormánynak, hogy az kizárólag középiskolai — gimnáziumi célokra használtassák! A IV. osztály növendékeinek a száma 140— 150—160 közt váltakozik; tehát megüti a normális létszámot; ha már több lenne baj volna. És ha nem érintenők vele némelyeknek az érzékenységét, azt is elmondhatnék, hogy Nagykállóban, Szabolcsvármegye déli és délkeleti részén, Biharvármegye szomszédságában, egy életerős, életképes állami főgimnázium nemzeti érdeket is védelmez s a magyar nemzeti szellem ápolása végett is szükséges, hogy legyen e vidéken egy erős kulturális góc pont, egy főgimnázium. Ennélfogva a nagykállói főgimnáziumra is szüksége van Szabolcsvármegyének s a magyar államnak, ott, a hol van. Az alaptényezők megvannak, csak fejleszteni kell. Az pedig lehető. Meg van hozzá minden szükséges tényező. Telek, melyet épen most a takarékpénztár egy ujabb telek adományozásával kibővített, — épületek, újonnan épített tornacsarnokkal és egy életerős internátus, tápintézet bentlakással és szakszerű felügyelettel; tehát ennek fejlesztése igen könnyű dolog. A harmtdik főgimnázium volna a kisvárdai. A mint szerény és vázlatos elmefuttatásunk elején jeleztük, mi csak örvendeni tudunk minden iskolának és nevelő-intézetnek. Hiszen nemcsak Hajdú-, Szatmár- és Zemplénvármegyék vannak jól ellátva iskolákkal; hanem p. o. Szepesvármegye is: hol p. Lőcsén főgimnázium és főreáliskola, Iglón főgimnázium és hihetőleg remélve, hogy akkor elfeledem szivemnek elrablott kedvesét; s én el fogadám a kinált tisztet, s most szinte örvendek, mert had áll előttünk, had a gaz csehek ellen, kiknek vérében hütöm meg keblem bosszúját, s aztán kardjaik közt keresem fel a halált, mely véget vessen keblem kínjának." „Egy van még, agg barátom mi az élethez köt: öcsémnek sorsa ; őt szeretném még egyszer ölelni; — de ez sikertelen vágy, ő előre ment s mint angyal vár hihetőleg rám oda fenn." Az agg remete megrázván az ifjú jobbját: „Sajnálom sorsát nemes ifjú, s mivel felfogom kínjait, nem vigasztalom, mert tudom, hogy ilyen kin ellen nincs szóban orvoslás. Mi öccsét illeti, a jó ég tudja sorsát; mint hallottam s mondtam is önnek, cselédtársam Andor vállalta őt védelme alá, midőn a kunok közeledtek rejtekünkhöz, mely felfedeztetvén, messze futottunk s az éji sötétben eltévedvén, én önnel az erdőből kimenekültem ; velők mi történt nem tudom ; de jó az isten s talán László úrfi is, most mint deli levente forgat kardot a magyar hazáért De uram! ím a zárdához értünk, mint látom, csengetnünk sem kell: egy vándor éppen most rángatja a zárda harangját." S valóban, az ajtó előtt egy porlepte barna ifjú állt, ki észrevevén a két barát közeledését, azokhoz csatlakozott, s velők lepett be a zárda felnyitott kapuján. tanítóképezde, Kézsmárkon főgimnázium és kereskedelmi iskola van; tehát miért ne lehetne a tősgyökeres magyar Szabolcsvármegyében is három középiskola?! . . . Elég helytelen tanügyi politikát követtek a régi kormányok akkor, mikor csak a nemzetiségi vidékeken fejlesztették az iskola-ügyet és a magyar vidékeket mellőzték, elhanyagolták! Csak a legnagyobb helyesléssel és örömmel kell tehát a jelenlegi vallás- és közoktatásügyi minisztérium vezetőjét gróf Zichy Jánost üdvözölni, midőn a kiválóan magyar Szabolcsvármegye kulturális és pedig régen sürgetett kulturális érdekeit kielégíteni törekszik a három főgimnáziummal. Azonban disztingváljunk! A mit fentebb a középiskolák kizárólagos gimnáziumi iránya ellen elmondottunk Nyíregyházára vonatkozólag, azt itt is fenntartjuk. — Nevezetesen: ha lesz már két főgimnázium Nyiregyházán és Nagykállón, Kisvárdán legyen kereskedelmi iskola, ami ezideig nem létezik Szabolcsvármegyében. Utonutfélen mindenki azt hajtogatja, hogy Kisvárda ilyen meg amolyan kereskedelmi gócpont. De legszívesebben hangoztatják ezt épen maguk a kisvárdaiak. Vagy igaz ez az állítás, vagy nem igaz. Ha igaz, akkor Kisvárdának, helyzeténél fogva is, de a vármegye kulturája szempontjából is, az egyoldalú nevelési irány elkerülhetése érdekéből is nem főgimnázium kell: hanem kereskedelmi iskola. Es ez a magyar államra nézve is, Kisvárdára nézve is, súlyosabb, nehezebb, tetemesebb áldozatok nélkül is elérhető. Kössék össze például az ott már létező polgári iskolát kereskedelmi akadémiával és a gordiusi csomó meg van oldva Kisvárdára nézve is, Szabolcsvármegyére is, a magyar állam szempontjából is egészen helyesen, bölcsen, hazafiasan és a nemzeti kultura szempontjából is célszerűen. S nem lenne-é Kisvárdára is, a vármegyei kulturára is előn>ösebb egy polgárival összekötött kereskedelmi iskola?! . . . Na dehát ezek csak elméletek, elme futtatások általában is, az egyes érdekel városok és községekre nézve is. Azonban, A vándor szóhoz sem hagyá jönni a kinyitó szerzetest, hanem mohón kérdé, László úré még a zárda prépostja, s mint e kérdesre igennel felelt a kulcsár, a többiek nem csekély bámulatára egy közel álló feszület lábaihoz borult s e szavakkal: „Hála istenem, hogy megtartád a prépost életét; igy még van reményem föllelhetni bátyámat" — kuícsolá át az üdvözítő lábait. Ezalatt több szerzetes érkezett, s végre maga az agg prépost is, kit arany keresztéről megismervén a vándor, elhagyta a feszületet s félre tolván a főúr kezeit csókoló Vincét, borult a prépost lábaihoz. „Uram az istenre! szólj! te vagy-e Liszló, ama tisztes prépost, ki atyám barátja volt ?" — kérdé harsány hangon a vánd->r,. mig a főpap fejcsóválva tekinte rá. „Hogy e kérdésedre felelhessek jó ifjú, előbb atyádat szükség nevezned" — mondá a bámuló prépost; s a mint a vándor Viv Endrét, a királynak még mint hercegnek a kunok által meggyilkolt hivét nevezé atyjának, Vince nem tudván mérsékelni keble örömét, borult a vándor nyakába; ki megértvén a körülállóktól, miként ezen ifjú testvére, szenvedélyesen szoritá ezt kebiéhez; mig a prépost és a szerzetesek áldva emelék kezeiket az egymást ölelő testvérekre. (Folyt, köv.)