Nyírvidék, 1911 (32. évfolyam, 1-26. szám)

1911-03-19 / 12. szám

12-ik szám. N Y I R V I D É K 1911. március 19. 3 közlekedési s más erdekeit is a legközelebbről érintő ügyekben is fáradtságot nem ismerő buzgalommal igyekszik haladást teremteni. Ismételten köszönetet mondva Méltóságodnak a munkásházak építése mint egyik legkitűnőbb szociális intézmény létesítése érdekében közreadott buzdító és felvilágosító közleményéért is. Kiváló tiszteletem nyilvánítása mellett maradok Méltóságod kész szolgája Dombiád, 1911. március 17-én. Kürthy Ferencz, k. jegyző. Március 15. Mintha inkább gyászkeretbe kellene tennünk történelmünknek ezt a nagy dátumát. Csupa elhúzódás, csupa közönyösség, csupa sablon : ebben a keretben szomorú minden üneladása sokszor helyre állítja a házi béke csendes egyensúlyát. Még egyet tisztelt Hölgyeim! Ugyanis a kotló fészek-ülőhely előkészítésénél törekedjünk ugy eljárni, hogy a fészek ne mély, hanem inkább széles és csekély mélységű legyen, mert a kotló lapos űlest csinál, illetőleg szárnyait ugy igyekszik elhelyezni, hogy minél szélesebb helyet foglaljon el, borítson be. A mély fészeknek az a hátránya, hogy a tojás nem egyformán lesz melegítve, a kavarás áltat az ősszelörésnek ki van téve, a tyúk pedig teljesen nem adhatván át magát súlyának, izgatott és rosszul ülő lesz. Ellenben az a kotló, mely a csekély mélységű fészekben el tudja magát helyezni, nem fárad ki, nyugodt ülésü lesz s igy a kikelés is biztosabb eredményt fog felmutatni. A fészekbe csak száraz, egészséges szalma teendő. Ruha, vagy egyéb kócdarabok kerülendők, mert ezek csak tyúktetvek és petéik befogadására valók, de meg a tojások forgatásánál is a kotlónak kellemetlenek. Még egy jó tanácscsal állanék elő tisztelt hölgyeim ! Ugyanis n3gyobb baromfitenyésztésnél tapasztaltam, hogy ahol 8—20 drb tenyész tyúk van magnak hagyva, azok között 2—3 apa állat (kakas) nap-nap után köztük van. Sokan abban a téves nézetben vannak, hogy ha sok a magtyúk, soknak kell lenni a kakasnak is. Ez nem áll, mert mint a példabeszéd mondja, sok bába között a gyerek is el vész, éppen ugy van itt is. Igaz, hogy 8 — 10 magtyúkhoz teljesen elég egy apaállat (kakas). Ahol több a szám, aránylag kell az apaállatokat ii szaporítani, de ezek alkalmazásánál arra kell vigyázni, hogy ne mind legyenek köztük, hanem ahol 2 apaállat szükségessége forog fönn, ugy az egyik, egyik nap legyen köztük, míg a másik addig elzárva pihenjen s igy nem fog előfordulni az az eset, hogy két tenyész apaállat mellett termékenyitetlen tojás forduljon elő, mert a sok együtt levő apaállat egymást csak zavarja ténykedéseiben. Látják tiszteli. Hölgyeim, egy csekélységnek úgyszólván figyelemre méltónak se látszó dolgok, mily lényeges befolyással birnak a tenyésztésnél. Jó az öreg anyánk szokásait is tiszteletben tartani, de mindig az adott viszonyokkal kell összehasonlítani, vagyis azokat, amelyek a régi szokásként gyakorlatba vett dolgokból a mai viszonyoknak megfelelnek, azokat tartsuk meg, s egyeztessük össze a mai kor vívmányaival. Hajdan a mi öreg anyáinknak nem voltak oly nagy kiadásaik, több állatot tenyésztettek, s adtak el, s igy a baromfitenyésztés úgyszólván luxus volt, csakhogy üresen ne legyen az udvar, és néha-néha, ha hirtelen vendég lepi meg a gazdasszonyt, legyen mit aprítani a serpenyőbe, na meg az a katonaságnál szolgáló fiaiknak ünnepnapokra legyen miből a töltött csirkét és tyúkot küldeni; — tehát csak ennyit és nem többet h-yekeytek tenyészteni. Folytatnám a cserkélést, de utunkat szabja a lehetetlenség! Itt már csak életünk kockáztatásával mehetünk tovább! Leültünk és a véletlenre bizzuk magunkat! Egyszerre megjelenik a csúcson egy zerge. Talán a völgyeken hagyott Janótól riadt fel s felénk tart! Majd észre vesz. megáll! Bennünket néz, lába, mintha a földből nőtt volna ki, oly mereven áll. Kisérőm véleménye szerint a távolság miatt elejteni nem lehet, kár a lövés zajával a csendet felverni. A szerencse mert sokszor kedvezett, elbizakodottá tett, s dacára az intelemnek reá lőttem! A zerge találva esett össze, majd sántikálva lefelé, mihozzánk közeledett. Szokása már az a sebzett vadnak. Hol eltűnt, hol előbukkant a sziklák kÓ7t, míg egy jól irányzott lövéstől találva zuhanva esett a 150 méteres mélységbe, s ott elterült élettelenül. Misotól átvesszük a hátzsákot, ő felkdti a macska-körmöket, leereszkedett a meredek oldalon s csak azt láttuk távcsövünkön, miként húzea Jano a Mulinicián, Miso a Furkotán a zergét haza felé. Egy bucsu pillantás a görbe Krivánra, a hegyes Pátriára, s leereszkedünk mi is. Szomjas Gusztáv. De ma már igen is keresett, és a család kiadásábnn és bevételezésében hatalmas jövedelmező cikket képez. Ennyit óhajtottam én t. Hölgyeim előmondani és jó tanácsképpen leirni, azt az örök igazságot tartva szem előtt, hogy mindeneket jó elolvasni, a jót megtartani, a rosszat pedig elvetni. Tahát ezt is egyszer jó lenne elolvasni, igaz hogy van benne sok igen jó még öreg anyánk által szokásba vett és usovált dolgok, de a mai kor már többet követel, mert a régiek még teljesen a jó Istenre bizták annak sikerültét és kivitelét, ma már azt mondjuk, hogy Isten után megpróbálkozunk vele. De hát az a jó Istenke is csak ugy fog segíteni minket, ha mi is segítünk magunkon. És most t. Hölgyeim ezer bocsánatot kérek, hogy becses türelmöket igénybe vettem s engem pedig vigasztal az a tudat, hogy jót akartam. A következő alkalommal a költető gépeket és azok használatát, kezelési módját fogom ismertetni. Görömbey Sftndorné. Nyílt levél Méltóságos Dr. Mezőssy Béla úrhoz. A folyó hó 7-én tartott vármegyei közgyűlésen a dombrádi munkásház építés felett Méltóságod által megindított felszólalások s különösen a Méltóságod részéről o't elhangzott s a Nyírvidék legközelebbi számában is kifejezésre juttatott elismerő nyilatkozatainak hatása alatt engedje meg nekem, mint Dombrád község egyik elöljárójának, hogy ezen uton ugy az elöljáróság, mint a község képviselőtestületének nevébon köszönetet mondjak Méltóságodnak azért, hogy a vármegyénkben ez irányban elsőnek jelentkező munkásjóléti intézmény megvalósításáért bennünket — kitüntetőleg dicséreiben iészesitett. Midőn azért — bárcsak kötelességet teljesítettünk — hálás köszönetemet fejezem ki Méltóságod s a törvényhatóság illetékes főtisztviselőinek, tartozom az igazságnak azon körülmény előterjesztésével, hogy Dombrád község vármegyénkben úttörőnek csak a sors játékából mutatkozik, mert közvetlen tudomásom szerint Kisvárda község már megelőzött volna bennünket, ha az ott elhatározott munkásház építést az építés céljára szükséges telkek adásvételi ügyének elintézése s ennél a különböző érdekek összeütközése nem késleltette volna. Nem hallgathatom el továbbá, hogy bár beigazolt tény az, hogy a munkásház építésekből kifolyólag a községeket vagy városokat legfeljebb bizonyos veszélytelen anyagi szavatosság terheli, mégis sok buzdítás, serkentés szükséges ahoz, hogy minden újítástól többnyire fázó községi képviseleteink egy ilyen ügy felett ne térjenek napirendre, hanem azt megvalósítsák. Igy a mi építkezésre vonatkozó javaslataink is hogy zátonyra nem jutottak — azt hiszem ugyanugy a kisvárdaiaké is — az első sorban a mi köztiszteletben álló járási főszolgabírónknak Okolicsányi Dezső urnák az érdeme, ki egy alkalommal sem mulasztotta el, hogy irányító szavaival bennünket ne buzdítson a humánus cél keresztülvitelére, az ő lelkes buzdítása tartotta felszínen az elöljáróság és képviselőtestület érdeklődését s bátran mondhatom, hogy azok a munkások, akik a közel jövőben munkásházainkban megszabadulunk azon legfőbb gondtól, amely a hajléktalanokat gyötri s magokat boldognak érzik — nem is sejtve az ügy lelkes buzgó kezdeményezőjét — őtet fogják áldani. Az ő segítségének köszönhetjük azt is, hogy úttörőként szerepelünk, mert a telekszerzés legnehezebben dűlőre vihető ügyét kezébe vette s azt szerencsésen megoldotta — miért is én Méltóságod elismerő dicsérő szavait örömmel hárítom át járásunk főtisztviselőjére, ki nemcsak ezen ügyben, de járásunk egyéb közgazdasági nep. Ugy látszik elfeledtük már, hogy volt másforma március 15 dike is a magyarnak. Régen volt s ott csillogott a lelkesedés tüze a szemekben, ökölbe szorultak a kezek, s az idegen ajkú pesti polgárság — megcsapva a korszellemtől s a vezetők Iánglelkétől, lelkesedésének tüzétől megittasodva — egy nap alatt vér nélkül kivivta, hogy szabadon doboghasson a magyar szív, szabadon szállhasson a magyar szó és magyar lehessen Magyarország földje. Volt ilyen márciusunk is. Tele eget ostromló lelkesedéssel, megértéssel és tettvágygyal. Ilyesmiről regélnek azok a fehérhajú aggastyánok, <5 akik akkor végig álmodták és végig küzdötték azt a mesebeli tündér álmot s akiket élő felkiáltójelként itt marasztott még közöttünk a gondviseles. De voltak ez után olyanok is, amelyeknél a mult emlékéből merítettünk erőt a megpróbáltatások napjaiban, amikor lelkesedni, remélni, dermedt szívverésünket fölmelengetni odajártunk március Idusához. Elmultak — úgy látszik — ezek az Idők. A sok csalódás, amely ezt a szerencsétlen nemzetet érte, csodálatos közönyösségbe verte szivünket. Reményeink romjai is omladoznak és sehol egy biztató sugár, mely áttörhetne az ellenséges borulaton. Csak a messze távolból Játszik ide egy kis mécses pislákoló fénye, mely mintha azt regélné, hogy a földre sújtott Anteus visszanyeri még erejét a vérrél termékenyült anyaföldtől. * * * A nyíregyházi polgárság március 15-diki ünnepe, az ünnepi nap délutánján ment végbe, a Koróna szálló nagytermében. Az ünnepet, a gyengélkedő polgármester helyett Bogár Lajos városi főjegyző nyitotta meg lelkes beszéddel. Utána dr. Bartók Jenő ref. lelkész a felkért ünnepiszónok tartotta meg gyönyörű emlékbeszédét, mély benyomást keltre a hallgatóság lelkében. A dalárda éneke után dr. Lukács Tihamér ügyvéd, néhai nagy emlékezetű Lukács Ödön fia szavalta el magas szárnyalású alkalmi költő • ményét, zajos''tetszés nyilvánításokra ragadva a közönséget. Az ünnepet a dalárda éneke fejezte be. Este a Korona szálló emeleti termében közvacsora volt, melyen mintegy 70—80-an vettek részt. Olyan sokan hiányoztak társadalmunk vezető és számottevő tényezői közül, hogy bármennyire helyén való lenne is szinte csábító hogy a távol levők neveit itt felsoroljuk, épen mert olyan nagyon sokan voltak ezek, .helyszűke" miatt ezúttal a nevek főlemlegetésétől eltekintünk. , A>. iparosság és a gazdák külön rendezett kőzvacsorákon áldoztak március 15-dike emlékezeteinek — nagyobb stylszerüség kedvéért! Március 15-nek emlékezetét megünepelték az összes iskolákban is.