Nyírvidék, 1910 (31. évfolyam, 25-55. szám)
1910-09-04 / 34. szám
34 ik szám. kevésbbé oldékony szénszavas szikéleg (sziksó) képezte, sziksó bánya; azaz jelentékeny, pár hüvelyknyi vastagságú sziksós réteg a Nyírben nincs, mint azt sok mély furatu kutainkból került föld-próbáink igazolják. Szél ellen dolgoznak tehát azok, a kik azt hisszik, hogy a „Nyíregyházi Sóstó" egy sziksó bánya. A Nyirviz szabályozás előtt sziksós viz volt ez is kissé még ma is az, de néhány év után csak pocsolya vizzé válik, a mibe mint gyógyfürdőbe kár volna 350000 koronát belefullasztani. Ha csupán a viznek sziksós tartalma azon tényező amely gyógyhatással bir, kár a Sóstóra menni fürdőzni, mert hát sziksós fürdőt itthon is készíthetünk magunknak, a minek legnagyobb területű kivalasztó szervünkre (a bőrre) épen olyan izgató hatása van kukutyinban, mint a nyíregyházi „Sóstón." Hiszen ha a sziksó a bőrön át a vérkeringésbe jutna és ezzel gyógyhatást érnénk el, sokkal egyszerűbb és olcsóbb módot ajánlanék. Méltóztassék háromszor napjában egyegy evő kanálnyi mosó szódát, (aequale sziksó) lenyelni. A ki ezt a kúrát betartja, soha sem lesz többé beteg és az Entreprisét is egy kis keresethez juttatja. Ma már nincs olyan legincarnátusabb fürdő-orvos sem, aki azt állítaná, hogy a természetes gyógyforrásokban előforduló oldott sóféle a sértetlen külbőrön át a vérkeringésbe juthatna. Ezt mindegyik tudja, de jól felfogott érdekében nem tartja szükségesnek a prospectusban kürtölni. Most már radioactiv kiáramlásokat suggerálnak a gyógyforrásokba és az emberek hitébe, a mit pedig eddig sehogy sem sikerült vegyileg kimutatni. De hát hivőké a menyeknek országa ! Hogy a lefolyással nem biró, tehát sziksós nyiri tavak fenekének csakis feAmi eszménye volt, ráfogtátok : vétek, Népem vitézségét elkárhoztattátok, Sutba vetettétek az ős csatabárdot, Regősök énekét, kobzosok danáit, Mindent, amit csak a magyar lélek áhit Elfullasztottátok, sirba temettétek. Behoztatok ide sok idegen népet, Kincset zsaroltatok, borunkat ittátok — Szálljon fejetekre érte nehéz átok, Fekete barátok ! Gyermek valék, vidám, göndörfürtü gyermek, Mikor szolgáitok rabigába vertek, S engem a sátorból, Pirosan a vértől, az apám vérétől, Pirosan szégyentől, anyám szégyenétől S szennyesen a portól Szeretet nevében tömlöcbe vetélek. Öreg isten helyett zsidók istenének, Egy bámész kölyöknek hivését adátok. — Szálljon fejetekre érte nehéz átok — Fekete barátok! Egyszerre lenge szellő szárnyon Énekszó rezg át a homályon. Hallani hangját vig zenének, Mint hogyha kobzot pengetnének, Mintha kürt harsogna! — És zúgva, csapongva A levegőben szerte, Tüzesen csengve Az öreg táltos Pártos Riadója zengne! A templomajtót döngeti a pap, A szeme lángol, izzik, mint a nap. Hah! Immár gyengül, már enged a pánt! ó.ios kilincsén hatalmasat ránt, Kilép a térre, N Y I R V I D É K lületén, de még egy ásónyomnyira sincs sziksó, fényesen bizonyítja a legnagyobb nyiri sóstónak a néhai ujfehértónak u. n. fehértónak sorsa, a melynek szíksót virágzó korában csakis a szélein és csak itt-ott lézengett egy-egy elnyomorodott nádszál. Ebben a tóban még a bacillus is éhen döglött. Ezen körülménynek lehetett betudni azt, hogy a „Nyirvizszabályozás" előtt Ujfehértón sem kolera, sem más járvány emberemlékezett óta nem dühöngött. A „Nyirvizszabályozó társulat"-nak érdekében a Chimorazzót is ártérbe akarták szorítani, de a délamerikai államoknak ellenállása miatt ez nem sikerült ; de a gégényi szőllőtermő bórceken, a hol Noé bárkája zátonyra jutott és a hol az öreg unalmában a legfinomabb polyhost ültette még is csak ártérbe vonattak. Sorsát az uj fehértói Sóstó sem kerülhette ki Lecsapolták. Azt hittük, hogy ezen több száz holdnyi terület örökké sivatagnak fog maradni. Pedig hát nem ugy lett, mert a városnak túlsó oldalán fekvő, a Sóstóba minden tavasszal lefolyással biró, csaknem olyan nagy területü, sáros, nádas Szilastó pár év alatt ugy kilúgozta a Sóstót, hogy az ma már a legjobb kaszálóvá, szántófölddé változott. A nyíregyházi „Sóstó" sem sziksóbánya. A sziksó itt is csak a felületen van, a mely a rajta végig folyó csatorna által tolyton kilugozódik, nem sok év alatt a sziksónak csak nyomait fogja tartalmazni. Mielőtt tehát mint gyógyfürdőbe 350 000 koronát bele akarnak fullasztani, néhány évig többször megkeltene a vizet sziksó tartalmára vizsgálni és a folytonos kilúgozást beszüntetni, a melyre szakemberek véleménye lenne kikérendő. Ugy hallom, hogy az esetleges vízhiányt két nagyobb átméretü csővel ellátott mély furatu kúttal akarják pótolni, a mi pedig sóskút, soha sem lesz. Sebzett ökléről csorog a vére. Bámulva nézi tengernyi nép. Döng a föld arra, amerre lép. „Az Öreg-isten igrice vagyok! Látjátok ? Napja — fenn, hogyan ragyog ? Rőttveres fénye piros mint a vér . . . Látjátok-e? Most, hogy nyugodni tér Ránk bizza a küzdést, ránk bizza a harcot; Vegyük elő újra a vérrózsás kardot, S az ő szent nevére — Verjük a barátok fekete szivébe !" Tovább nem beszélhet. Környöskörül veszik pallosos vitézek. Nem pogány vitézek. István katonái, Isten katonái. Kardot is rántanak, bilincset is hoznak Megkötözni kezét a dühös bolondnak. Ámde nehezen megy. Nem engedi könnyen. Tusakodik velük, viaskodik szörnyen. Talán már legyűrik ! Nem. Nem ! a kezében Csillámlik villámlik szörnyűséges képpen Az egyik vitéznek szikrázó acélja. De mégis belátja e harcnak nincs célja. Csak kis tért csinál még suhogó szablyája, Azután erőtlen odaordit rája. Elhaló ajaka jósigéket mormol: .Torony rakódik még csonka testhalomból. Üti, vágja, veri az idegen német Ezt a hitehagyott, hitvány magyar népet, S szomorú sorsában nem lesz, ki segítsen — Mert akit elhagyott — elhagyja az Isten, Az igazi Isten, Magyar Öreg-Isten." — Vérvörös szinben nyugszik le a nap, Vérázott földön kiszenved a pap . . . Borbély Sándor. 1910. szeptember 4. 7 Szerény nézetem szerint ez is hiu remény. Egészségügyi szempontból én szorgalmaztam a mély furatu kutaknak létesítését. Részben a mély furatu kutaknak le het köszönni azt, hogy mig 1884. év előtt öt évi hiteles adatok szerint Szabolcsvánnegyében 1000 lakos közül 48-an hallak el. ma már csak mintegy 27. Ez is kedvezőtlen arányszám ugyan, de mégis csak javulás. A mély furatu kutak létesítésének kezdetén felkérem kör és községi orvos kartársaimat arra, hogy állapítsák meg azt hogy ilyen kut óránkint mennyi vizet ad. Átlag 16 hecktolitert nyertek, a további órákban jóval kevesebbet. Az még nincsen kitapasztalva, hogy egy nagyobb átmérőjű cső mennyi vizet ad. Ezt csak kísérlettel lehet megállapítani. Mig ez meg nem történik, nem szabad 35000 koronát lutriba dobni. Ha fürdővel kapcsolatos üdülő helynek létesítésére akarják ezen összeget fordítani, abba beleszólásom nincs. Ha a városnak zsebe nagyon degez, megteheti. Nyíregyháza, 1910. aug. 30-án. Dr. Jósa András. Képviselőtestületi közgyűlés. Egy hét alatt több oly fontos ügye jött össze a városnak, melyek nemcsak indokolttá, de szükségessé is tették a képviselőtestületnek szeptember 2-ára összehívását. Kissé szokatlan, hogy 8 napon belől két közgyűlést tartson a város, de az erős fejlődés által gyors egymásutánban felvetett nagyobb fontosságú ügyek mielőbbi elintézése által nyert közérdek kell, hogy irányítsa a tanácsot a közgyűlések idejének meghatározásában; közérdeket szolgál tehát, mikor a szokatlanságon magát ez alkalommal túltette. Legfontosabb tárgya a Sóstó-fürdő átépítésének kérdése volt. Bég óta, pár éve vajúdik már ez ügy. A közgyűlés a fürdő telepnek mai igények szerinti beépítését, részben átalakítását már 2 éve, hogy elhatározta; a költségeket is megszavazta; érthető türelmetlenséggel várta az óta a város közönsége a munkálato k megA csodaszarvas nyomában, Napok óta tűnődöm, töprengek magamban, szóljak-e, hallgassak-e arról, ami se agyamat, se szivemet pihenni nem hagyja. Már egypárszor kezembe vettem a tollat, de megint letettem. Hátha félreértenek, hátha kelleténél nagyobb reményeket keltek, s aztán majd hiába keresek tisztító vizet, melylyel a délibábosság vádját szegény fejemről lemoshatnám. De mikor az ember azon tépelődik, hogy szóljon e, vagy hallgasson, a dolog vége rendszerint az, hogy mégis csak ki vakkantja, ami a s?.ivét nyomja; mert különben kifúrná az oldalát. Hát, hogy a dolögra térjek, Mohammed futásanak 1311-dik esztendejében, ramazán havának 29-ik napján, szóval jó tizenöt évvel ezelőtt jelent meg Konstantinápolyban a Mekteb cimü, azóta réges-régen elfelejtett irodalmi és tudományos folyóiratnak az évi hetedik számában egy értekezés, melyet a tudós Nedzsib Ászim irt a magyarok eredetéről. A kérdés akkoriban, ahogy mondani szokás, aktuális volt. Mi magyarok a milleniumi ünnepségekre készülődtünk, az Akadémia a honfoglalás kútfőinek összegyűjtésére és kiadására szánta volt el magát. A magyarbarát tőrök tudósnak pedig mindezekről tudomása vala. A nevezetes értekezés eleje a magyarok nevével foglalkozik s az illető lapnak az alján egy kis jegyzet lábatlankodik, mely jegyzet szerint a bagdádi kormányzóságban madzsar néven két nagy n miád törzs kószál mind a mai napig. A cikket, meg a jegyzetet tizenőt évvel ezelőtt Konstantinápolyban olvastam s minden meghatottság nélkül tudomásul vettem, hogy