Nyírvidék, 1910 (31. évfolyam, 25-55. szám)

1910-09-04 / 34. szám

34 ik szám. kevésbbé oldékony szénszavas szikéleg (sziksó) képezte, sziksó bánya; azaz jelentékeny, pár hüvelyknyi vastagságú sziksós réteg a Nyírben nincs, mint azt sok mély furatu kutainkból került föld-próbáink igazolják. Szél ellen dolgoznak tehát azok, a kik azt hisszik, hogy a „Nyíregyházi Sóstó" egy sziksó bánya. A Nyirviz szabályozás előtt sziksós viz volt ez is kissé még ma is az, de néhány év után csak pocsolya vizzé vá­lik, a mibe mint gyógyfürdőbe kár volna 350000 koronát belefullasztani. Ha csupán a viznek sziksós tartalma azon tényező amely gyógyhatással bir, kár a Sóstóra menni fürdőzni, mert hát sziksós fürdőt itthon is készíthetünk ma­gunknak, a minek legnagyobb területű kivalasztó szervünkre (a bőrre) épen olyan izgató hatása van kukutyinban, mint a nyíregyházi „Sóstón." Hiszen ha a sziksó a bőrön át a vér­keringésbe jutna és ezzel gyógyhatást érnénk el, sokkal egyszerűbb és olcsóbb módot ajánlanék. Méltóztassék háromszor napjában egy­egy evő kanálnyi mosó szódát, (aequale sziksó) lenyelni. A ki ezt a kúrát betartja, soha sem lesz többé beteg és az Entreprisét is egy kis keresethez juttatja. Ma már nincs olyan legincarnátusabb fürdő-orvos sem, aki azt állítaná, hogy a természetes gyógyforrásokban előforduló oldott sóféle a sértetlen külbőrön át a vérkeringésbe juthatna. Ezt mindegyik tudja, de jól felfogott érdekében nem tartja szükségesnek a prospectusban kürtölni. Most már radioactiv kiáramlásokat suggerálnak a gyógyforrásokba és az em­berek hitébe, a mit pedig eddig sehogy sem sikerült vegyileg kimutatni. De hát hivőké a menyeknek országa ! Hogy a lefolyással nem biró, tehát sziksós nyiri tavak fenekének csakis fe­Ami eszménye volt, ráfogtátok : vétek, Népem vitézségét elkárhoztattátok, Sutba vetettétek az ős csatabárdot, Regősök énekét, kobzosok danáit, Mindent, amit csak a magyar lélek áhit Elfullasztottátok, sirba temettétek. Behoztatok ide sok idegen népet, Kincset zsaroltatok, borunkat ittátok — Szálljon fejetekre érte nehéz átok, Fekete barátok ! Gyermek valék, vidám, göndörfürtü gyermek, Mikor szolgáitok rabigába vertek, S engem a sátorból, Pirosan a vértől, az apám vérétől, Pirosan szégyentől, anyám szégyenétől S szennyesen a portól Szeretet nevében tömlöcbe vetélek. Öreg isten helyett zsidók istenének, Egy bámész kölyöknek hivését adátok. — Szálljon fejetekre érte nehéz átok — Fekete barátok! Egyszerre lenge szellő szárnyon Énekszó rezg át a homályon. Hallani hangját vig zenének, Mint hogyha kobzot pengetnének, Mintha kürt harsogna! — És zúgva, csapongva A levegőben szerte, Tüzesen csengve Az öreg táltos Pártos Riadója zengne! A templomajtót döngeti a pap, A szeme lángol, izzik, mint a nap. Hah! Immár gyengül, már enged a pánt! ó.ios kilincsén hatalmasat ránt, Kilép a térre, N Y I R V I D É K lületén, de még egy ásónyomnyira sincs sziksó, fényesen bizonyítja a legnagyobb nyiri sóstónak a néhai ujfehértónak u. n. fehértónak sorsa, a melynek szíksót virágzó korában csakis a szélein és csak itt-ott lézengett egy-egy elnyomorodott nádszál. Ebben a tóban még a bacillus is éhen döglött. Ezen körülménynek lehetett betudni azt, hogy a „Nyirvizszabályozás" előtt Ujfehértón sem kolera, sem más járvány emberemlékezett óta nem dühöngött. A „Nyirvizszabályozó társulat"-nak érdekében a Chimorazzót is ártérbe akar­ták szorítani, de a délamerikai államok­nak ellenállása miatt ez nem sikerült ; de a gégényi szőllőtermő bórceken, a hol Noé bárkája zátonyra jutott és a hol az öreg unalmában a legfinomabb polyhost ültette még is csak ártérbe vonattak. Sorsát az uj fehértói Sóstó sem kerül­hette ki Lecsapolták. Azt hittük, hogy ezen több száz holdnyi terület örökké sivatagnak fog maradni. Pedig hát nem ugy lett, mert a városnak túlsó oldalán fekvő, a Sóstóba minden tavasszal lefolyással biró, csak­nem olyan nagy területü, sáros, nádas Szilastó pár év alatt ugy kilúgozta a Sóstót, hogy az ma már a legjobb kaszá­lóvá, szántófölddé változott. A nyíregyházi „Sóstó" sem sziksó­bánya. A sziksó itt is csak a felületen van, a mely a rajta végig folyó csatorna által tolyton kilugozódik, nem sok év alatt a sziksónak csak nyomait fogja tartalmazni. Mielőtt tehát mint gyógyfürdőbe 350 000 koronát bele akarnak fullasztani, néhány évig többször megkeltene a vizet sziksó tartalmára vizsgálni és a folytonos kilúgozást beszüntetni, a melyre szakem­berek véleménye lenne kikérendő. Ugy hallom, hogy az esetleges vízhi­ányt két nagyobb átméretü csővel ellátott mély furatu kúttal akarják pótolni, a mi pedig sóskút, soha sem lesz. Sebzett ökléről csorog a vére. Bámulva nézi tengernyi nép. Döng a föld arra, amerre lép. „Az Öreg-isten igrice vagyok! Látjátok ? Napja — fenn, hogyan ragyog ? Rőttveres fénye piros mint a vér . . . Látjátok-e? Most, hogy nyugodni tér Ránk bizza a küzdést, ránk bizza a harcot; Vegyük elő újra a vérrózsás kardot, S az ő szent nevére — Verjük a barátok fekete szivébe !" Tovább nem beszélhet. Környöskörül veszik pallosos vitézek. Nem pogány vitézek. István katonái, Isten katonái. Kardot is rántanak, bilincset is hoznak Megkötözni kezét a dühös bolondnak. Ámde nehezen megy. Nem engedi könnyen. Tusakodik velük, viaskodik szörnyen. Talán már legyűrik ! Nem. Nem ! a kezében Csillámlik villámlik szörnyűséges képpen Az egyik vitéznek szikrázó acélja. De mégis belátja e harcnak nincs célja. Csak kis tért csinál még suhogó szablyája, Azután erőtlen odaordit rája. Elhaló ajaka jósigéket mormol: .Torony rakódik még csonka testhalomból. Üti, vágja, veri az idegen német Ezt a hitehagyott, hitvány magyar népet, S szomorú sorsában nem lesz, ki segítsen — Mert akit elhagyott — elhagyja az Isten, Az igazi Isten, Magyar Öreg-Isten." — Vérvörös szinben nyugszik le a nap, Vérázott földön kiszenved a pap . . . Borbély Sándor. 1910. szeptember 4. 7 Szerény nézetem szerint ez is hiu remény. Egészségügyi szempontból én szorgal­maztam a mély furatu kutaknak létesítését. Részben a mély furatu kutaknak le het köszönni azt, hogy mig 1884. év előtt öt évi hiteles adatok szerint Sza­bolcsvánnegyében 1000 lakos közül 48-an hallak el. ma már csak mintegy 27. Ez is kedvezőtlen arányszám ugyan, de mégis csak javulás. A mély furatu kutak létesítésének kezdetén felkérem kör és községi orvos kartársaimat arra, hogy állapítsák meg azt hogy ilyen kut óránkint mennyi vi­zet ad. Átlag 16 hecktolitert nyertek, a további órákban jóval kevesebbet. Az még nincsen kitapasztalva, hogy egy na­gyobb átmérőjű cső mennyi vizet ad. Ezt csak kísérlettel lehet megállapítani. Mig ez meg nem történik, nem sza­bad 35000 koronát lutriba dobni. Ha fürdővel kapcsolatos üdülő hely­nek létesítésére akarják ezen összeget for­dítani, abba beleszólásom nincs. Ha a városnak zsebe nagyon degez, megteheti. Nyíregyháza, 1910. aug. 30-án. Dr. Jósa András. Képviselőtestületi közgyűlés. Egy hét alatt több oly fontos ügye jött össze a városnak, melyek nemcsak indokolttá, de szükségessé is tették a képviselőtestületnek szeptember 2-ára összehívását. Kissé szokatlan, hogy 8 napon belől két közgyűlést tartson a város, de az erős fejlődés által gyors egymásutánban felvetett nagyobb fontosságú ügyek mielőbbi elintézése által nyert közérdek kell, hogy irányítsa a tanácsot a köz­gyűlések idejének meghatározásában; közérde­ket szolgál tehát, mikor a szokatlanságon magát ez alkalommal túltette. Legfontosabb tárgya a Sóstó-fürdő átépí­tésének kérdése volt. Bég óta, pár éve vajúdik már ez ügy. A közgyűlés a fürdő telepnek mai igények szerinti beépítését, részben átalakítását már 2 éve, hogy elhatározta; a költségeket is megszavazta; érthető türelmetlenséggel várta az óta a város közönsége a munkálato k meg­A csodaszarvas nyomában, Napok óta tűnődöm, töprengek magamban, szóljak-e, hallgassak-e arról, ami se agyamat, se szivemet pihenni nem hagyja. Már egypár­szor kezembe vettem a tollat, de megint letet­tem. Hátha félreértenek, hátha kelleténél na­gyobb reményeket keltek, s aztán majd hiába keresek tisztító vizet, melylyel a délibábosság vádját szegény fejemről lemoshatnám. De mikor az ember azon tépelődik, hogy szóljon e, vagy hallgasson, a dolog vége rend­szerint az, hogy mégis csak ki vakkantja, ami a s?.ivét nyomja; mert különben kifúrná az oldalát. Hát, hogy a dolögra térjek, Mohammed futásanak 1311-dik esztendejében, ramazán havának 29-ik napján, szóval jó tizenöt évvel ezelőtt jelent meg Konstantinápolyban a Mekteb cimü, azóta réges-régen elfelejtett irodalmi és tudományos folyóiratnak az évi hetedik számá­ban egy értekezés, melyet a tudós Nedzsib Ászim irt a magyarok eredetéről. A kérdés akkoriban, ahogy mondani szo­kás, aktuális volt. Mi magyarok a milleniumi ünnepségekre készülődtünk, az Akadémia a honfoglalás kútfőinek összegyűjtésére és ki­adására szánta volt el magát. A magyarbarát tőrök tudósnak pedig mindezekről tudomása vala. A nevezetes értekezés eleje a magyarok nevével foglalkozik s az illető lapnak az alján egy kis jegyzet lábatlankodik, mely jegyzet szerint a bagdádi kormányzóságban madzsar néven két nagy n miád törzs kószál mind a mai napig. A cikket, meg a jegyzetet tizenőt évvel ezelőtt Konstantinápolyban olvastam s minden meghatottság nélkül tudomásul vettem, hogy

Next

/
Thumbnails
Contents