Nyírvidék, 1910 (31. évfolyam, 25-55. szám)
1910-07-31 / 29. szám
Nyíregyháza, 1910. XIII. évfolyam, 29. szám. vasárnap, julius 31. A Szabolcsvármegyei Községi Jegyzők és a Szabolcsmegyei Tanítóegyesület Hivatalos Közlönye. Megjelenik hetenként egyszer vasárnapon. Élőfizetési feltételek: Egész évre 8 kor., Fél évre 4 kor., Negyed évre 2 kor., Egyes szám ára 20 fillér. Szerkesztőség és Kiadóhivatal: YÁROSHÁZ-TER 6. SZÁM. Telefon szám: 139. Kéziratokat nem adunk vissza. Hirdetések árszabás szerint számittatnak. A nyílt-téri közlemények dija soronként 60 fillér Apró hirdetések 10 szóig 40 fill., minden további szó 4 fillér. Vastag betűvel szedett kétszeresen számit . A paragrafus és az élet. Tisztelt kiadó Úr! Ön csak küldözgeti a Nyírvidéket, már három esztendő óta, ilyen cím alatt: Közművelődési egylet Buj. És azt képzeli tisztelt kiadó Úr, hogy ilyen cimü és ilyen cim alatt működő egylet van Bujon! . . . Bár volna! . . . de, fájdalom, csak akart lenni Alig hogy világra jött, a hivatalos anyakönyvelés alkalmával megakadt és megfojtódott a paragrafus ágbogaiban. Érdekes dolog ez és van annyira közdolog, hogy igy a holt idényben lehet róla beszélni is. Ha én a paragrafussal nem rokonszenvezem, nekem arra ezer és egy okom van. Egy ok ez a közművelődési egylet dolga is. Hát ugy történt, hogy 1907. év őszén, néhány jóravaló iparos ember, arra kért engem, hogy segédkezném nekik egy olvasóegylet alakításában; elegen vannak és elég hiányát érzik a művelődésnek, főként az iparos ifjúságra vonatkozólag. Én igen nagy örömmel vettem e felhívást., mert hiszen, mióta csak az eszemet tudom, mindig éreztem legnagyobb becsét a tudásnak s ez okból többször kísérleteztem ily olvasóegyletekkel a nép között. Szóval: megjötl a tél, megjött a tanácskozások ideje s leszürődött egy alapszabály, melyben meghatároztuk az egylet célját eképpen: „Célja, főként az iparos osztály, de általában a község lakosságának értelmi és erkölcsi művelődését s ez uton az egyetértést, közelőhaladást előmozdítani." E célra felhasználja az ujságés könyvolvasást, kedélyképző játékokat, felolvasásokat, vitatkozásokat stb. stb. Meg is alakultunk ideiglenesen; a Hitelszövetkezet ingyen adott alkalmas helyet, fűtést, világítást, rendeltünk lapokat, sakkot, dominót és a többi s vártuk az alapszabály megerősítést. Az alapszabály elindult a községből a szolgabiróságon és vármegyén át a magas minisztériumig, onnan vissza. Nem olyan hamar, mint a hogy én ide leírtam. — Fontos dolog ez, meg kellett hányni-vetni. Ilyen hányás-vetés közt akadt fen egy paragrafus szarván. Utasítva lettünk e paragrafus szerint megigazítani a hiányt. Megigazítottuk. Aztán megint elindult a járt uton és vissza is érkezett. Megint fenakadt egy paragrafus csücskén. Azonképpen, amint néhai jó Mikszáth K. leirta a híd karfa históriáját. Most azonban már net t is hivtuk fel a kiigazításra, hanem egy, 'erűen visszajött megerősítés nélkül. Egy jó esztendő azonban beletelt; a tagok is megunták az atyáskodó jóakaratot s igy az újszülött minden harangszó nélkül el lett temetve. Vagy 3—4-en azonban, a boldog feltámadás reménye alatt, megtartottuk a Nyírvidéket, olyan kellemesen hangzott a címezése: Közművelődési egylet Buj. Gondoltuk, a becsülete nő a falunknak, ha egynémelyek gondolják, hogy még közművelődési érzékünk és törekvésünk is vagyon. De már vagy egy esztendeje magam maradtam s nehogy cimbitorlás miatt pert akasszanak a nyakamba, vagy tiltott egyletezésért becsukjanak, — hiszen paragrafus van minden célra! . . . — tehát arra kérem, tisztelt kiadó Úr. lökje félre azt a cimszalagot, mert még ön is bajba juthat miatta! . . . Hanem szóljunk valamit a dologról, mint közdologról. Társadalmunk minden osztályának, de főként az iparos osztálynak, elsőrendű érdeke: a művelődés. Megbecsülhetetlen szolgálatot tesz az egész társadalomnak, aki az iparosok művelését munkálja. Ahol egyebet nem tehetnek, ha csak annyit tesznek is, hogy tisztességes magaviseletre, beszédmódra, gondolkodásra, szórakozásra szoktatják, főként az iparos ifjúságot, — már ez is nagy dolog. Mert iparos osztályunk, főként vidéken, a művelődés nagyon alacsony fokán áll. Legtöbbször gyarló elemi iskolázás után kezd iparhoz s olyan viszonyok között, hogy tudásában nagyon nehezen halad, jellemében pedig megbénul. Az iparosinas egy szánandó teremtmény még minálunk. Bosszút is áll a társadalmon a maga módja szerint. A városokban ezek okoznak legtöbb bajt, rendetlenséget, sokszor kárt. Segéddé erősödve, csak az izomerő fejlett ki bennök, de megfelelő értelmi, főként erkölcsi erő nélkül. Holott emberi életünk szépsége, kényelme, öröme, leginkább az iparos osztály munkájától függ. (Folyt, és vége.) Sajátságos a pusztának az időjárása is. Vagy rekkenő nagy hőség, vagy óriási esőzés van. Néha hónapokig kerüli az eső, ami aztán a legelőt teszi tönkre s a jószágot kínozza. Öss>el pedig beáll a hetes, sőt hónapos eső, mintegy kipótolni akarván mulasztását és valósággal tengert csinál a pusztából. Ezért mondja aztán a hortobágyi ember, mikor időjárásról van szó, hogy: „Nem egy, de két úristen kellene ide, az egyik, aki naponta esőt adna s a másik, aki mindjárt szárítaná " — Igazán ritkaság számba megy az az év, mikor panasz nincs, mikor gond és baj nélkül történhetik a legeltetés. A puszta legszebb, leggazdagabb május és junius hónapokban. Ilyenkor üde, friss a levegő. Később beáll a szárazság, mely tart őszig. Ekkor aztán elhajtják a jószágokat s pusztán marad a puszta. Üresek lesznek a gulyás tanyák. Majd később jön a tél, mely fehér takarót borit az egész tájra. Fütyül, sivit a szél, mely gyakran orkánná növi magát s kénye-kedve szerint dühöng akadálytalanul a síkságon keresztül-kasul. Télen alig van élet. Egy-egy elszánt vadász veri fel a csendet. Csak a Hortobágy folyó halásza dolgozik ekkor is. Léket vág a jégen s úgy fogdossa az álmos kárászokat. A hortobágyi pásztorok „rangszerint* a következők: csikós, gulyás, juhász és kondás. A csikós az első, utána jön a gulyás, ki a marhákat őrzi, a juhász következik harmadiknak, mig végre a sertéseket őrző kondás. Régente sok nézeteltérés volt köztük A csárdában együtt soh'se mutatkoztak, mert mindig verekedés volt a vége. De már ők is kezdik az „egyenlőség" elvét ismerni Ha nagy barátságban nincsenek is egymással, de tűrik egymást. A jószágok őrzése a dolguk; éjjel-nappal vigyáznak az állatokra Ez azonban a könnyebb vége a dolognak. Mert tulajdonképpen az „itatás" a nehéz munka. Ezerszámra kell a vedret megmeríteni s felhúzni a jószágnak, míg egy-egy itatásnak vége van. A csikós és gulyás dolga ez, a juhásznak, kondásnak könnyebb a mestersége. Azok már csak inkább pihennek. Subában vagy szűrben hevernek a nyáj mellett, néha botjaikra támaszkodva nézik a jószágot. Meg se mozdulnak fél napokon át, mert ha terelni kell, ott van mellettük a segítség, a kutya. A .puli" úgy rendben tartja az egész állományt, hogy gazdájáitak alig van baja vele. Különösen akkor van munkában, mikor az úsztatás jön. Erre a célra a — juhok úsztatására — van egy nagyobb faalkotmány fölállítva a híd mellett. Ráhajtják a juhászok — no meg a „puli" kutya — a juhokat eire a hidformáju úsztatóra, majd két oldalról beledobják a vizbe. A viz azonban nincs szabadon, hanem két oldalon deszka-kerítés van húzva jó hosszan s olyan szélesen, hogy 2—3 jua egymás mellett még elférjen. Ez az úsztató azután kiér a partra, melyből azután bégetve, ázottan, de szép fehér szőrrel jönnek ki a juhok. Néhány nap múlva azután következik a „nyírás", melyre már oda a helyszínre megjönnek a fővárosi és bécsi gyapjú-kereskedők is. Egy nagy tudományuk van ezek nek a horto bágyi pá sztoroknak, az. hogy akármennyi s akárhány gazdának a jószága van a kezükön, ők az állatok gazdáját pontosan megmondják. Lovak, de különösen a szarvasmarhák, legtöbb ember szeme előtt, ha így nagy tömegben vannak — s mivel leginkább egyidősek és fajtájúak — egyformáknak tűnnek föl. De a pásztorember szeme másképp lát. Az még nevéről is ismeri őket. Testi ügyességben különösen a csikósok tűnnek ki. Szilaj paripáikat „szőrin" ülik meg legnagyobb biztonsággal. Vagy pedig csak a csikós-nyerget dobják fel lovaikra, mely egy rossz szűr-darabból áll, két oldalán hozzávarrott, szíjjon-lógó kengyellel. Ez azonban nincs a lóhoz kötve, erősítve, mint a rendes nyereg. Valóságos mesterek a „pányvavetésben." Mikor kiválasztotta azt a lovat, melyet meg akar fogni, a kézbenlevő hosszú kötelet a ló fejére dobja nyílsebességgel, úgy, hogy mire az állat észre veszi, a kötél végén levő hurok már rajta van. A lóhoz aztán lépésrőllépésre közeledik, míg eléri s megfogja. Ennek a tudományuknak nagy hasznát vették a szabadságharczunkban. Beállottak Rózsa Sándor rettegett bandájába s a legfélelmesebb üldözői voltak a tarajos vasas-németeknek, muszkáknak. Kötelekkel lerántották lovaikról őket, mielőtt még védekezhettek volna. A csikós lovaglása, pányva-vetése egy amerikai cirkuszi vállalkozónak annyira megtetszett, hogy pár évvel ezelőtt két csikóst magához szerződtetett s őket Amerikába vitte. Nagy tetszést arattak s egy év múlva mint világlátott emberek, dollárokkal megrakodva jöttek vissza pusztájukra. Egy párisi mozgófényképező is levette már a pusztai életet s bemutatja remek felvételeivel a HorMai számunk oldal.
