Nyírvidék, 1910 (31. évfolyam, 25-55. szám)

1910-11-06 / 43. szám

40-ik szám. N Y I R V I D É K 1910. október 16. 9 ugyanazon „védőmester" által van aláírva, amit a város levéltárában elfekvő tervek is bizonyíthatnak s az illető e ténykedését nem a munkálat elvállalása, hanem tisztán és pusztán a tervek aláírása kedvéért gyakorolja. Adót persze az illető nem fizet. Ezeket a képesített kőművesmesterektől, gyakori panaszaik utján tudjuk, de feltéve, hogy ilyenek tekintetében Nyíregyháza városa teljesen védett terület lett volna, — ami azonban nem volt — még az esetben is alkolandók lennének szabályok az ilyen esetek meggátlására, mert országszerte hallhatók mindenféle panaszok a „\edfmesterek" ellen, anit viszont a különféle kongresszusok bizonyítanak. Káros következményekkel e kérdés alapos rendezése ntm járhat. Mert mi történnék? Azok, akik ma jogosulatlanul űzhetnek épitő ipart, kénytelenek lennének a megfelelő vizsgálatok letétele által, képesítés megszerzésére. Ebben mi veszedelmeset nem látunk, mert vájjon veszedelmes állapot lehet az iparüaök szellemi nívójának ilyen eszközökkel való emelése ? Kire lehetne káros ? Az illetőkre egyáltalában nem; a városra nézve pedig határozottan előnyős lehet. Végre, törvényes állapotot teremteni és azt fenntartani, már csak honpolgári szempontból is kötelesség! Mtg vagyunk győződve róla, hogy akik e kényszer folytán tennék le a vizsgálatokat, ma még zúgolódnának e kényszerűség ellen, azonban a képesítő okmány birtokában, annak idején őrömmel val lanák magukat gépesített* mestereknek. A vizsgálatok letételéhez szükséges tanulmányok megszerzésére, a kereskedelmi kormány megalakította a továbbképző tanfolyamokat ; azokat alig látogatják, pedig nagy költséggel tarja fel e tanfolyamokat az állam. Minek is látogatnák, amikor képésités nélkül is lehet, a tőrvény megkerülésével, ipart gyakorolni ? Főleg, felelősség nélküli Amikor tehát nem a tisztán aktaszerü aláírást kívánjuk a szabályzatban kifejezni, hanem az aláírónak egyúttal vállalkozói minőségét is i izonyitandónak tartjuk, olyan közállapot elérésére törekszünk, ancely mellett reméljük: az épitő ipar nívójának emelése, s a törvényes rend fenlartásánák kidomboritása melleit, egyúttal a méltányos adózás révín, a panaszok m<gszüntét is. Ugyanez a szakasz, helyesen, emlitést tesz az olyan esetekről, amikor a tervezés és a munka végrehajtása, nem összpontosul egy személyben, a tervekért a tervezőt, a munka minőségéért, a tervek szerinti helyes kivitelért, a biztonságrendőri szabályok betartásáért és a szomszédok anyagi érdekeinek kellő megóvásáért a vállalkozó szakértőt tevén felelőssé. A felelősség ilyen széttagolását helyesnek tartjuk ott, ahol a tervező megfelelő képesítéssel bír, t. i. legalább olyan képesítésnek van birtokában, mint aminőt az illető objectum felépítéséhez, iparjogilag fűzni lehet, továbbá ha az illető tervező, egyutlal művezetője is az épülő háznak. Mi t. i. a tervezést olyan foglalkozásnak tekintjük, amely addig, amig a terv csak a papíron marad, teljesen ártatlan működés lévén, bárki által — aki magában arra képességet érez, szabadon legyen gyakorolható. Sokszor halljuk, hogy „a tervezés művészet.

11 Minden művészet pedig korlátlan szabadságot kell hogy élvezzen. Nem úgy azonban akkor, amikor a terv már testet ölt. Ekkor már a felelősséget csak az vállalhatja el, aki nemcsak „művéss" hanem egyúttal „konstruktőr" is, ha birtokában van a konstruktív tudnivalóknak is, és ha ezt bizonyítani tudja. Mi tehát a felelősséget nem tagolnók egyszerűen szét a tervező és vállalkozó közt, hanem azt abban az esetben, ha a tervező nem bír kellő képesítéssel, tisztán a felelős vállalkozóra háritanók. E szakasz utolsó bekezdésére nézve, nem foglalnánk el olyan merev álláspontot az engedélyezett tervtől való eltérésnél mint a tervezet, hanem megengednők módosított terveknek benyújtásét a lakhatási engedely megkérése előtt, úgy, hogy a módosítás engedélye még a lakhatási engedély előtt kiadható legyen. Gyakran előfordul, hogy az épület megépítése után, vagy a közben, némi módosítás kívántatik, akár a tulajdonos, akár annak bérlője által, s ez a változtatás előreláthatólag is, semmi akadályba nem feg ütközni, de épen munkaközben az, olcsóbban és gyorsabban foganatosítható. Ha ilyen előfordul, azt teljes merevséggel eltiltani nem lenne megokolt, épen azért helyesnek látszik ily esetek szabályozása, annyival is inkább, mert hiszen a tervező és a vállalkozó, az épitésrendőri szabályok betartásáért felelősek. Ugy érezzük, hogy e fejezettel nem foglalkoztunk érdemén felül, mert ez nagy részben a vagyon és közbiztonság kérdésébe vág, amit pedig fontosnak tekintünk (Folyt, köv.) Porszemek a községi közigazgatás reformépületéhez. Irta: Tóth József. I. Nem kell ahoz Machiavelli erős tolla, melylyel szemére vetette a kereszténységnek, hogy „lefegyverezte az Eget", vagy a Nitzsche epéje, melylyel filozofus társait Sokratest, Spinózát, Plátót és Kantot sorra támadta, hogy kimerjük mondani, miszerint Magyarországon, főleg a kisközségekben modern közigazgatásról beszélni sem lehet anélkül, hogy ne sértenök Cartyle tanát, ki a „frank. Revolition" hasábjain a francia forradalom egyetlen tanúságaként azon igazságot szűri le, hogy „hamisságra épületet emelni nem lehet." Igen! Dicsőségére az 1848. előtti dikastérialis szervezetnek, amikor falusi községekben a földesúr uralkodott, bátran kimondhatjuk, hogy ezer esztendő anélkül repült el a mi szerencsétlen — török, német, tatár és saját váruraink által folyton nyeregben tartott — nemzetünk feje felett, hogy boldogtalan községeink a „világ lényegét" mi Schopenhauer szerint az élni, létezni vágyó akarásban nyilvánul, megismerték volna. Nemcsak a jobbágy községekről szólok. A nemesi községekben, sőt a kiváltságos városokban sem találhatni a múltban modern közigazgatási szervezetet. A XII. században királyi kiváltságokkal teremtett szabad királyi városok épp ugy, mint a XIII. században nemesi érdektömörüléseken alakult vármegyék maguk is kőkorszakba illő szervekkel teljesítették ugy az állami, mint a partikuláris önkormányzatot, mert még ezek sem rendelkeztek a szükséges anyagi eszközökkel. Annál kevésbé ezek fattyuhajtásai: a hamupipőke szerepre kárhoztatott, de a népek millióinak családi fészkét képező apró községek. írja Klió a régi krónikák sárga lapjain, hogy még a XVI. században élő Ujlaky Lőrinc uram 3707, nemzetes Geréb Péter 5620 és az ismeretlenség homályából felemelkedett Szapolyay István 1230872 portát vásárolhattak össze az országban potomáron, addig a jobbágyok és községek még örök megváltás címén sem szerezhettek birtokot.*) Sőt a nemesi javak szerzéséből még az 1715: XVI. t.-c. is eltiltja az erkölcsi testületeket. Csoda-e aztán, ha ily atyáskodás mellett az elárvult kisközségekben még magok a községházak és korcsmák vagy istállók végében meglapult bérelt putrikból állottak (s fájdalom, szégyenére a fényes állami épületeknek állanak néhol még manapság is). Ezekkel szemben a Kelet támadásaitól védelmünk által megkimélt Nyugat tudvalevőleg számlatlan oly példát mutat fel, mint Firenze. Itt már 1282-ben uj liberális alkotmányt stati*) Székely Ferenc „Magyar birtok viszonyok a múltban és jelenben.* vált a nép, melyben az is kimondatott, hogy tisztségre s közhivatalokra csakis iparos és kereskedő választható, — nemes csak alckor, ha a céhek valamelyikébe beiratkozott. És alig 11 év múlva, 1293-ban még ez a demokratikus alkotmány is újra retormáltatott, a mikor már a plebejusok is részt kaptak a kormányzatban. Át élte ez a város a Gvelfek és Ghibelinek küzdelmét. Dacol VIII. Bmifácz pápával és VII. Henrik német császárral. Háborúban 6 napig tartó véres utcai harcot folytat, békében kulturát teremt. Életet ad az irodalmi modern olasz nyelvnek. Csinálja a városi közigazgatást olyan Elöljárókkal (priori deite arti) akik két havorikint újra választatnak (Zigány Árpád „Dante élete" 263 lap), megerősítik a város falait — eltörlik a jobbágyságot, proklamálják a legtisztább emberi jogokat. Még humánizmust is teljesítenek: Folcó Portinári polgár kórházat alapit a szegényeknek. Egy szóval: a demokratikus fejlődéssel járó pezsgő politikai és szellemi élet nemcsak anyagi áldásokban részesiti a polgárokat, hanem önérzetben, eszmékben, műveltségben és hazafiságban is megerősíti azokat. Egy véghetetlenül fájó sóhajjal kérdezzük : mik voltunk mi akkor s mi vagyunk még ma is ? — A szab. kir. és rendezett tanácsú városok közjogi helyzetével foglalkozni sem időnk, sem feladatunk. Nagy és kis községeinket pedig megfestés után szeretnők nyomban átláthatlan keszkenővel letakarni. Kárpátoktól Adriáig elsirta már e felett panaszát minden önérzetes községi jegyző. Ezer sebjét feltárta országos központi egyesületünk. Szavunk a pusztába bekiáltott viszhang nélküli szó maradt. Nem ismételjük. De rá mutatunk az el nem némítható közvélemény szavára, a napi sajtónak egy nagy katasztrófa alkalmával tett következő kijelentéseire : „Szegény községi jegyzők, akiknek ki kell állani a felülről jövő torturát, akik bele gyötrődnek a sok haszontalanság irka-firkáiba! Ezek legjobban megtudnák mondani mi minden hiábavalóság történik a faluban. De arra senkinek nincs gondja, hogy városoknak és községeknek terhei egyaránt kevesbedjenek és egyenletesekké váljanak. Mérhetetlen nagy községi pótadók teszik lehetetlenné mindenütt a haladást és egészséges vállalkozásokat. És ennek dacára mintha a kultura és összes teknikai haladások csupán a városi ember testi és lelki jóvoltáért lennének. Minden a városért történik, a faluért semmi. A falu népe kétszeresen árva ebben az országban, mert az állam egészen kifosztotta. Elveszi adóban, illetékben, fogyasztási kirovásokban, ami csak elvehető. Az adó, hogy el ne veszen, az újonc, hogy ki ne vándoroljon, ebből áll az egész tudomány, mit vele szemben alkalmaznak. Falvakban az emberre igazán nem vár egyéb, mint egy cammogó, ostoba mindennapi baromi munka és ezek után a halál. II. Mielőtt szigorú objektivitással a tárgyunkra térnénk Carlyle bevezetésben emiitett állításaink beigazolásául szükségesnek véltük a két ellentét megfejtését. Most rámutatunk nagy általánosságban községi alaptörvényünk rozoga pilléreire, melyek miatt az egész mű nemcsak reformálandó, de újra építendő volna. Az 1886: XXII. t.-c. 1. §. b) és c) pontja már kezdetben egy, a valósággal homlokegyenest ellenkező hamisság; mert mindenki tudja, hogy sem a nagyközségek magokban, sem a kisközségek egymással szövetkezve nem képesek teljesíteni a törvény által reájuk ruházott teendőket saját erejükből. A 2. §. önálló hatáskörrel ruházza fel a községeket. Joggal kérdezzük: ugyan miféle ügyekben : A „Székely Lapok" szerkesztője és Mezőfele község megmondhatói annak, hogy még a jámbor bikavétel ügyében sem járhat el a község önállóan, mert bárhol megtörténhetik az, ami a mezőfelei bíróval történt, hogy 6000 korona értékű házát és 600 korona értékű ingóságait elárverelik, egy olyan bika miatt, melyet karhatalommal erőszakoltak a községre. Az illetőség és települést tárgyaló 6—14, 6—18 szakaszok felett térszüke miatt napirendre térek azon megjegyzéssel, hogy ezek a községi közigazgatás tengeri kígyói Állandó rettegésben tartják ugy a jobb sorsra érdemes közhivatalokat, mint a boldogtalan jogkereső magánfeleket.