Nyírvidék, 1910 (31. évfolyam, 25-55. szám)

1910-11-06 / 43. szám

Nyíregyháza, 1910, XXII. évfolyam, 43. szám. Yasárnap, november 6. RYID A Szabolcsvármegyei Községi Jegyzők és a Szabolcsmegyei Tanítóegyesület Hivatalos Megjelenik hetenként egyszer vasárnapon. Elfiflzetési feltételek: Egész évTe 8 kor., Fél évre 4 kor., Negyed évre 2 kor., Egyes szám ára 20 fillér. Szerkesztőség és Kiadóhivatal: YÁROSHÁZ-TKR 6. SZÁM. Telefon szám: 139. Kéziratokat nem adunk vissza. Hirdetések árszabás szerint számittatnak. A nyilt-téri közlemények dija soronként 60 fillér Apró hirdetések 10 szóig 40 fill., minden további szó 4 fillér. Vastag betűvel szedett kétszeresen számit. Romlás. Gond és nyomor mindenfelé, ahová tekintünk. Magáért a mezítelen életért sem folytatott egyik kor embere sem olyan kemény harcot, mint folytat a mai kor embere. A gond belopódzott családi otthonunk legrejtettebb zugába is. Ott ül velünk az asztalnál. Megzavarja álmunkat. Üdvözöl bennünket az ébredésnél és elmaradhatatlan, hű kísérőnk munkaközben. Ott ül már-már gyermekeink arcán is, a melyekről a szülők tépelődése, kinlódása és kétségbeesése régen elűzte a megszokott napsugaras mosolyt. Lakást már alig kapunk fizetésünk egyharmada árán is. S ha kaptunk is, legfeljebb csak szűk és sötét odúkban. Táplálékunk és családunk tápláléka minőségileg és mennyiségileg is régen leszállott. Sápadt, csenevész, beteges arcok vesznek körül bennünket. Házunk tájékáról a kedves gyermekzsivajt is messzeűzte a gond, a nélkülözés. Elviselhetetlen a drágaság. Vaj, tej, tojás, hus, kenyér, ruházat, mind elsőrangú szükséglet ma már: megfizethetlen. Mindenki érezi s még sem tudja senki, mi az oka a drágaságnak ! A pénz értékének sülyedése, vagy a kartelek, avagy a minden oldalról fojtogató kiuzsorázás-e? Mindenki igyekszik megvenni a másikon, több kiadását. A termelő az ügynökön, a közvetítőn pedig a nagyárus, a nagyáruson a kisárus, csak egyetlenegy, Elvből nem duzzog. Paragi Ernő tépelődve állott festő állványa előtt. Modelre lett volna szüksége, hogy a megkezdett képet, melyet aranyos kis feleségének igért, befejezhesse. Persze abban a kis félreeső kies falucskában, melyben a nyarat töltötték, hire sem volt ilyesminek. A szép Marjucza pedig sürgette a kép befejezését, mert nagyon tetszett neki. Hogyne ? mikor egymással duzzogó szerelmes párt ábrázolt, s már csak a hölgy feje hiányzott, hogy kész legyen és a bohó fiatal asszonyka, épen a női fejre volt leginkább kíváncsi. Még Ernő azon töri a fejét, miként teljesítse minél előbb felesége óhajtását, kit az imádásig szeretett, addig a szép asszony lábujjhegyen a háta mögé lopódzik, mind a két gömhölyü karjával átfonja a nyakát és édes szerelmes hangon suttogni kezd neki. Mindenáron segíteni akar a gondolkodásban urának, pedig nem is sejtelte, hogy az most is ő vele foglalkozik. Paragi boldog mosolylyal nézz vissza rá, s önkénytelenül elmerül a mélységes nefelejtskék szemek bűvös világában. Egyszerre egy váratlan gondolata támadt, hangosan felkacagott, de rögtön haragos lett. Eltolta az asszonykát magától, s rideg parancsoló hangon szólt oda neki, hogv hozza el a mellékszobából a cigarettatartót. Ő már kereste de nem találja, pedig tudhatná már Marjucza, mennyire gyűlöletes előtte a rendetlenség

. a fogyasztó nem veheti meg senkin, ennek viselni kell a közdrágaság súlyát akkor is, ha lelke egyensúlyát veszti, akkor is, ha talán egy népes családot kell kiirtania, a betevő falat megszerezhetetlensége miatt. A kiskereskedelem és kisipar minden jó szándékát keresztül húzza egy vonással a nagytőke, és egyik-másik hatalmassá lett érdekszövetkezet; sőt magát az élelmiszerkereskedelmet is hihetetlenül megdrágítja a közvetítő kereskedelem. Az árak srófolódnak. A gondok szaporodnak egyre ijesztőbben és amikor minden oldalról fojtogat bennünket az élet, hogy már-már összeroskadunk alatta s a jó Istentől várjuk a segítséget, kapunk ujabb csalódást, mert ezeken az állapotokon valóban már Isteni hatalom is alig képes változtatni. Panaszkodik a földmives, sir az iparos, jajgat a lateiner osztály, s a tönk szélén áll a kereskedő. Ez a kép a tükre mai társadalmi berendezésünknek, s ez a sivár kép lesz magyarázója annak a társadalmi forradalomnak, melynek első két fecskéje talán éppen az a portugáliai forradalom és az a franciaországi sztrájk, amelyet egy kiéhezett, egy elcsigázott és elszegényedett, — szegénnyé tett nép csinált meg „gyomor ő felsége" parancsszavára. Rovás. Ha majd megírják a jelen történetét, miből merítik azt? — feljegyzésekből. De mi ád tartalmat és irányt i feljegyzésekA szép asszony ijedten nézett az urára. Még ezt a hangot sosem hallotta tőle. — No menjen hát! ne nézzen rám olyan különösen, nem hallotta mit mondtam ? Marjucza szó nélkül kiment, elhozta a cigarettákat s letette gépiesen az asztalra. Lelkét viharos érzelmek kínozták, el nem tudta gondolni, mi történt az ő kedves Ernőjével ilyen váratlanul, hisz ő gondolatban sem vétett ellene ; vagy már nem szereti őt, és csakugyan igaz az az előtte hihetetlennek látszó álli'ás, hogy a férfiak mind egyformák, kiszámíthatatlanok, változók és szeszélyesek. Óh Istenem, pedig mily boldogok voltak ! hogy szerették egymást és most mindennek vege. De hátha nem? csak csalódás az egész. ő megkérdezi az urát, mért ne tenné, joga van hozzá, ő nem lesz gyáva, nem mond le mindjárt minden reményről. Egész élete boldogságáról van szó, hisz ő olyan nagyon lelkének minden erejével szereti azt a csúnya rossz embert, aki minden ok nélkül igy bánik a feleségével. Hát rem tudta szépen mondani, mint máskor, hogy mit. akar? mikor tudhatná, milyen szívesen teljesiti minden óhajtását. Most már mindegy, de legalább adjon magyarázatot, ennyit csak megérdemel tőle. — Ernő, mi baja van ? mondja meg kérem. Még ilyennek soha sem láttam. Megbántottam valamivel vagy valami előttem ismeretlen ok ingerelte föl ily váratlanul? — Ugyan ne csináljon olyan ijedt arcot. nek? — A nemzet társadalmi, közgazdasági, culturális és politikai élete. A nemzet politikai életének lüktető szívvére: minden szó, ami a nemzet képviselőinek tanácskozásaiban elhangzik, minden kijelentés amit az országgyűlés magáévá tesz, amit határoz és törvénybe iktat. A mult története hemzseg a célzatos hamisításoktól, az otromba hazugságoktól és a biztos tudást pótló alaptalan feltevésektől: Nem volt mindég tiszta a forrás, amelyből merített. Nem fér ahhoz kétség, hogy a jövő Hazánknak jelen néprajzi, közművelődési, közgazdasági s egyáltalán kormányzati viszonyait hiven ismerni fogja; de a magyar nemzetnek politikai életét, vágyait és magatartásának rugóit homály fogja fedni ezentúl is, ha a nemzet törvényhozó testületében megjegyzés és kifogás nélkül elhangzott téves kijelentések forrásából meríti majd az iró a jelen történetét. # # * A törvényhozó testület kisebbségének nem az a feladata, hogy a többséget akaratának és elhatározásának végrehajtásában mindenáron megakadályozza, hanem az, hogy a többséget működésének és kijelentéseinek esetleges téves voltára mindannyiszor figyelmeztesse. És e feladat teljesítése csorbát szenvedett akkor, amidőn az ezidőszerint ülésező delegátióban Bosznia elfoglalásának „kényszerítő'' okairól volt szó. — azt ki nem állhatom, inkább duzzogjon egy kicsit ! — Én nem szoktam duzzogni, sőt jellem hibának tartom a duzzogást és merőben elvem ellen van. — Ugy ? hát nem szokott, sőt nem is akar ? No, ez nagy ostobaság, mert én meg élekhalok a duzzogó menyecskéért, és nagyon sajnálom, hogy épen az én feleségem nem ért hozzá. Mindég azt hallottam, hogy ez adja meg a házasélet igazi fűszerét. — Akkor én is sajnálom, mert én most már csak azért sem fogok duzzogni. — Rosszul teszi. — Ernő ezzel oda állt a festő tábla elé, s egész kényelmesen festeni kezdett, néha oldal pillantásokat vetve Marjuczára, mintha gyönyörködne kínos helyzetében. — Ernő! jöjjön ide, hagyja abba most azt a festést, beszélni akarok magával. — Nem lehet, még soha életemben nem dolgoztam ilyen élvezettel, mint épen most. — Ernő, maga egy szörnyeteg. — Igazán? No ennek szivemből örülök. Erre a feleletre a kis asszonyka csakugyan nem tudta, hogy mit csináljon. Alig akarta elhinni, hogy csakugyan az ő ura áll ott az ablaknál és fest, fest szörnyű buzgalommal, mintha misem történt volna. Izgatottsága percről-percre nőtt, kimondhatlanul bosszantotta, hogy az ura oly gyakran nézeget rá s még mosolyog is hozzá. Végre nem tudva tovább uralkodni magán, haragosan lökte e

l piciny, faragott zsámolyát Mai számunk 10 oldal.