Nyírvidék, 1910 (31. évfolyam, 25-55. szám)

1910-10-02 / 38. szám

10 35-ik szám. N Y I R V I D É K 1910. szeptember 11. percre, melyben hulló vérünk egyesülhet dicső elődeinknek imádott hazánk minden talpalattnyi helyét betöltő áldott poraival! Ez mindenesetre méltóbb lesz az aradi Tizenháromhoz és október 6-ához, mint nemzeti eszményeink lekicsinylése. A háziipari kiállítás. — A dijjazottak. — A házi- és műkedvelői ipari kiállítás biráló bizottsága a következő dijakat ítélte oda: Állami aranyérmet és díszoklevelet: A nyíregyházi női ipariskolanak vegyes női kézimunka kiállításáért. Kiállítási aranyérmet és díszoklevelet kapott: A magyar védő egyesület, a felügyelete alatt álló s az ország különböző részén levő fiókjai által bemutatott vegyes tárgyú kiállításáért. Miami ezüstérmet és díszoklevelet: A magyar védő egyesület tapolovici osztályának vezetője Révész Ferencné, Kegly Szeréna a női ipariskola szakszerű és kitűnő vezetéséért, Kozák István festményei és műkedvelő ipari munkáiért. Kiállítási ezüstérmet és díszoklevelet: A magyar védő egyesület torockói fiókjának vezetője Buzogány Elekné. A magyar védő egyesület zsebelyi osztályának vezetője Alberti Pálné, Szalay Sándor fizikai eszkőzök előállításáért, Csesznák Margit nyíregyházi női kézimunkáért, Kerekes Jolán nyíregyházi lakos női kézi munkáért, Heider Margit nyíregyházi lakos női kézi munkáért, özv. Péchy Pálné nyíregyházi lakos női kézi munkáért, Dokupil Gyula nyíregyházi lakos műkedvelő ipari munkáért, Szontág Géza müfaragásáért, Mendelovics Lajos debreczeni lakos alföldi különlegességeiért, ifj. L. Bodor László kolozsvári lakos növényi preparátoraiért, a nagybányai jótékony nőegyesület gyékényfonásáért. Díszoklevelet nyertek : Büttner Helén képeiért, Mandel József festményeiért, Haisinger Lajos festményeiért, Labdorvszky János festményeiért, Kozák Istvánné aquarel festményeiért, 'Evva István festményeiért, Mikecz Erzsébet festményeiért, Hercz Emma női kézi munkák főleg aranyhímzéseiért, a magyar védő egyesület erdélyrészi fiókja (fafaragászatért). A magyar védő egyesület Jervoutschek K. ékszerész (ékszer és zománcának) komáromi fiókja, Nyíregyházi Slöjd tanfolyam, Nyíregyházi szalmafonó tanfolyam. Lázár Béláné zsebelyi lakos varrottasokért, Szontág nővérek (csetneki cipők), A mándoki, a dubrándí, a nyírbátori kosárfonó tanfolyamok, Burghardt Adél Komárom, Gróf Vay Gábor Berkesz, különböző tárgyú kiállításaiért, A nyírbátori szalma és gyékényfonó tanfolyam, Vasvármegyei árvaház (játékáruk), Machnik Andrásné (kézi munka). Állami bronz érem és dicsérő oklevelet nyer tek: Imre Anna női kézi munkáért, Imre Etelka női kézi munkáért, Imre Emma női kézi munkáért, Szokolay Mária női kézi munkáért, A kisfás tanyai iskola ipar munkáért. Kiállítási bronzérem és dicsérő oklevél: A magyar védőegyesület budapesti fiókja kosár munkáért. A magyar védő egyesület rákosszentmihályi fiókja kötött árukért, A magyar védő egyesület segesvári fiókja kosár munkáért, A fényeslitkei népies kiállítás (szövöttesek és varrottasokért), Az egri főkáptalan kisfaludi gazdasága gyékény fonatosaiért, Balczár Irma női kézi munkáért, Juhász Ilona női kézi munkáért, Juhász Ica női kézi munkáért, Nagymáté Anna női kézi munkáért, Pöppel Anikó női kézi munkáért, Jóba Ilus női kézi munkáért, Klájnik Margit női kézi munkáért, Szilvási Margit női kézi munkáért, Weisz Lipótné női kézi munkáért. — Kiállítási bronzérem és dicsérő oklevél: Szaplonczay Jolán női kézi munkáért, Kálmán Dezsőné női kézi munkáért, Sztojka Mariska női kézi munkáért, Jóba Elekné női kézi munkáért. Klein Boriska női kézi munkáért, Vincze Piroska női kézi munkáért, Somlyódy Jánosné műkedvelői munkáért, Kozák Gyula műkedvelői munkáért, Drukker Henrik műkedvelői munkáért, Gőmöry Frigyes műkedvelői munkáért, Kulcsár József műkedvelői munkáért. Dicsérő oklevél: Nandrássy D. Aurél a kiállítás körül kifejtett tevékenységéért és Slöjd munkáért, Krúdy Ilona kézi munkáért. Elismerő oklevelet nyertek : György Ida, Szabó Irén, Gőrögh Péter, Surányi Mariska, Stipán István, Erdei Jolán, Lakner Jolán. A magyar védő egyesület nyíregyházi fiókja által rendelkezésre bocsájtott 1200 korona összegből jutalmat nyertek : Gibás Ferenc 400 korona, Bogár Vencel 100 korona, özv. Ujfalussy Zoltánné, Krúdy Ilona, Szokolay Mária, Kürthy Erzsébet, A dombrádi, a nyírbátori és a mándoki ipariskola vezetője 50—50 korona. Vas András, Gombos János és Prékopa Margit 25—25 korona. Gabriscsák Györgyné, Soltész József lakatos segéd, Fajcsik Lajos lakatos tanonc, Sztrupján Ferenc lakatos segéd, Tóth János kádár tanuló, TeDki Rezső lakatos tanuló, Rajka Ferenc szabó tanuló, Hajtó Béla bádogos tanuló, Záhony László polgári lakatos, kovács tanuló, Paizs József csizmadia tanuló és Szatmári Márton kosárfonó tanuló 20—'20 korona. — A nyíregyházi női ipariskola vezetője ügyes és érdemes kiállítók megjutalmazására 55 korona, összesen 1200 korona. A biráló bizottság tagjai voltak: Leffler Sámuel, Mikecz Dezsőné, özv. Péchy Pálné, Doctor Árminné, Bodnár István dr., Mikecz István, Doctor Ármin és Opris Oszkár. A Bessenyei-Kör estéje. Sokáig kellett várnia városunk és vármegyénk müveit közönségének, hogy abban az igazán nagy műélvezetben részesüljön, amelyet csak egy Hegedűs Gyula meg egy Varsányi Irén nyújthat a művészet iránt fogékony léleknek. De aki tudja, mily nagy feladat másodrendű erőt is megnyerni a Vigszinháztól, mely nem szívesen ad szabadságot művészeinek, és aki számbaveszi, hogy készpénzben is mit jelent két ilyen nagyság fölléptetése: kétségtelenül elismeréssel fog adózni a Kör vezetőségének, hogy ezt a vendégszereplést mégis lehetővé tette. Művészeink a Taifun két nagy jelentését és a Makrancos hölgy legszebb részletét adták elő, s mindhárom jelenetben uj meg uj oldalát mutatták be páratlan tehetségüknek. A szenvedélyek félelmetes erejét, a kedély olvadó lágyságát és a tréfa pajzán derűjét egyenlő sikerrel érzékeltették, úgy hugy egyenesen szinte rátermettek szerepükre, melyben Varsányi Irénnek feladata nehézségein kívül a hősnő köztudatunkba átment felfogásával is megkellett küzdenie. Dialógjaik megrázó hatására sokáig vissza fogunk emlékezni. Szívesen vettük volna azt is, ha a conferencier Győző Lajos a két darab tárgyát kissé behatóbban ismertette volna; mert még az ott megjelent közönségről se mérnők elmondani, hogy minden tagja látta vagy olvasta, szóval ismeri akár a Lengyel, akár a Shakespeare darabját. Ugyancsak Győző Lajos tréfás számai, melyekben verses ötleteket, Ady-paródiákat szavalt s néhány költőnk stilizálását mutatta be, kellő tetszésben részesültek. Mi pedig kötelességszerűen sejtettük, amit sejtenünk kellett. — Szellemes ember volt mondta Malvin. — Gyakran vitatkoztunk, ő azok közé tartozott, akik még a vereségeiket is disztingváltan tudják beismerni. Pedig az nem könnyű mesterség. És egész férfi volt, minden gyengeség nélkül. A modora nyers voltát kissé túlozta is. Ismerte kapitány ur ? — Nem, mondta a kapitány. Azzal visszasülyedt a hallgatásba. Itt megkell jegyeznem, hogy ez a Gsedő igazi uri elegánciával tudott hallgatni. — Meglátszott rajta, hogy nem fajankó volta miatt hallgat, hanem azért, mert nem szereti a fölösleges beszédet. A zsurfiu ekkor elérkezettnek látta az időt. Annak az embernek a biztos mosolyával, akinek kezében van az utolsó ütés, megszólalt : — Csodálatos. Nem először hallom én és bizonyára nem is utoljára, hogy Sólyomi nem ismerte a gyengeséget. — Pedig hiszen ilyen talpig férfi nincs is a világon. Hogy Sólyomi nyers volt ? És mindenben nagy bolondul ment a maga orra után ? Az mind külsőség és csupa látszat. Mindenkinek van gyengéje, van önöknek is, nekem is volt ő neki is. Az ifjú itt elhallgatott egy néhány pillanatra, azután a márványasztalhoz kitűnően simuló mozdulat kíséretében igy szólt: — Ha szabad néhány percüket igénybe vennem, bebizonyítom, azt, amit mondtam. Elmondok egy esetet Sólyomiról. Végre is egy időben elválhatatlanok voltunk; tudok róla egyet-mást. Azt bizonyára méltóztatnak tudni, hogy Sólyomi fiatal felesége két évi házasság után meghalt. Én ott voltam a temetésén. Akkor történt az, amit elmondok. Bocsánatot kérek, ha részletezek, de az hozzá tartozik a hangulat megértéséhez. — Mondom, ott voltam a temetésen. — A szertartás után Sólyomival visszamentünk a ravatalterembe, az még telve volt a hervadozó koszorúk nehéz szagával és a viaszgyertyák penetráns füstjével. A padlón zörgő, összeszáradt levelek hevertek és a szoba közepén ridegen ott merészkedett a pusztává lett állvány. Valami rémes csüggedtség nehezedett rám. Szerettem volna ezer kilométerre réppeni onnan, de mivel az ilyesmi mindig csak vágy marad, leültem az egyik székre, amelyiken jaz előbb a koszorúk voltak. Sólyomi föl-aíá járt a teremben. — Egyszerre, ahogy ott hallgattunk, felnyílik az ajtó és belép a szolga. Halkan oda megy a gazdájához és a fülébe súgja: — Nagyságos ur, a Weisz ügyvéd segédje van itt! A nagyságos asszony biztosítási kötvényét kéri. Holnap utazik Bécsbe, akkor egyben azt is leszámitoltatná. Éz a Weisz a Sólyomi ügyvédje volt. Sólyomi nem felelt. Bosszús arccal bement a másik szobába. Utána siettem, hogy talán segítségére lehetek. Kinyitotta az egyik szekrényt és kivett belőle egy halványsárga szalaggal átkötött csomagot. Már amikor a szalagot megoldotta, láttam, hogy a keze remeg s hogy fáj neki a halott dolgait feldúlnia. Végre kezébe akadt a kötvény. Már át is akarta adni a szolgának, amikor észrevette, hogy az iv hátuljára ceruzával néhány halvány szó van felirva. Elolvasta ott álltam közvetlenül mellette s mielőtt eszembe juthatott volna, hogy elforduljak, már önkéntelenül megláttam, hegy az írás a felesége írása. Azt pedig méltóztatnak tudni, hogy az idegen kézírás minő erővel vonza az embert. Ez volt: ,Az én kedves, jó Alfrédom névnapi ajándéka.' Szórói-szóra emlékszem még reá. Sólyomi az Íróasztalhoz közeledett, hogy kitörölje az írást. De egyszerre csak valóságos dühroham fogta el. Rákiáltott a szolgára : — Mondd meg annak a zsidönak hogy hordja el magát! Nem találom a kötvényt. S azzal gyöngéden zsebretette az ivet. — íme hölgyeim, — folytatta az ifjuur, — ez gyengeség. Különösen Sólyomitól, aki egész életében, azt kiabálta hogy mire valók az értelmetlenségek és céltalanságok? Mondjanak a hölgyek és az urak akármit, én az ilyesmit gyengeségnek nevezem. Nem is említve, hogy a kis jelenet nettó ötezer pengőbe került légyen Sólyominak. Az ügyvedné, aki teljes életében kacérkodott a saját nyelvével, negédes mosollyal azt mondta: — Mit gondol, Stefi, hátha maga lett volna ott? Mert magáról mindenki tudja ám, hogy fecsegő ! Mivel azután hozzám fordult, én is kénytelen voltam mondani valamit. Olyasfélét kockáztam meg, hogy az embert egyáltalán nem tartom illetékesnek arra, hogy a másik ember legkisebb tettét is megbírálja. Egyébként mondhattam volna bármit, teljesen közönyös lett volna, mert akkor már a szellemes Malvinón volt a sor, aki persze tisztában volt azzal, hogy a véleményekre neki kell feltenni a koronát. Felbigyesztette az ajkát és azt mondta: — Sólyomi?! Valami különös jut az eszembe . . . Azonban, — fordult hirtelen Csedőhőz, — Mars, hallgat? önnek, kapitány úr, nincs semmi véleménye ? — De van! — felelte Csedő olyan hangon, mintha kommandirozna. — Az, hogy az ilyesmi nem való kávéházba! Az idő ijjesztően eljárt. Bizony ma már csak arra emlékszem, hogy a szellemes Malvin adós maradt a saját véleményével. Cholnoky László.