Nyírvidék, 1910 (31. évfolyam, 1-24. szám)

1910-02-20 / 8. szám

2 7-ik szám. N Y I R V I D É K 1910. február 13. milyen egészséges legyen munkánk, — mégis meddő marad. Most pedig nézzük a családok zömének nevelését. Sajnos ez a legszomorúbb képet tárja elénk. Mit látunk ? Majomszeretettel párosult nem törődőmséget. Nevelés ? Az egyáltalán a legtöbb családban nem létezik. A gyermekek önkényüteg cselekesznek. Bármi rosszat tesznek senki rendre nem utasítja. Sanki jóra nem inti, sőt ha valami rosszat követnek el maguk a szülők dicsekednek vele másnak, jelezni akarván ezzel gyermekük eszességét. Milyen példát adnak a szülők gyermekeiknek ? A lehető legrosszabbat. Kétértelmű szavakat minden lelkifurdalás nélkül hangoztatnak, a káromkodás napi renden van. A házasfelek gyermekeik előtt czivakodnak, egymásnak hazudnak, sőt sokszor gyermekeiket használják fel a hazugság közvetítésére. „Ezt mond a papának". Igy mond a mamának. Ezzel a hazugság magvát elhintették gyermekük lel kében. Ez pedig teljesen elég arra, hogy a nevelő munkáját a legnagyobb mértékben megnehezítse, mert azt mindnyájan tudjuk, hogy a hazug gyermekekkel nehéz valamire menni, nehéz bizalmát megnyerni. Már pedig e nélkül nem lehet. Nehéz és kitartó munkát végez a tanitó, mig annyira tud haladni, hogy a gyermek utálja a hazugsagot és mindig igazat szóljon. A legtöbb szülő semmi súlyt sem fektet arra, hogy a testvérek szeressék egymást. Nagyon sok családban a gyermekek teljesen a mai rosz cselédekre vannak bizva. Senkinek nem jut eszébe, hogy utánna nézzen, vájjon jó kezekre bizta-e gyermeket. Ezzel pedig legtöbbször megmételyeződik a gyermek lelke. A mi rossz van. mind eltanulják a seprüzni való cselégektől. Ekletás példát tudok erre. Egy inteligens családban történt. A szülők szeretvén a dinoui-dánomot. a sarékat, két figyermekőket a cselédekre bízták. Ezek a pokolra való lelkek a két fiút zsenge korukban tönkre tették. Meg tanították az erkölcstelenségre, ingerelték érzékeiket a legborzasztóbb módon. A tiz éves korig zseniális eszű gyermekek egyszerre vissza estek, képtelenek lettek a tauulásra és teljesen rabjává lettek az érzékiségnek. Az egyik 18 éves korában elhalt és halála előtt a bizalomm megnyerése által beszélte el a szerencsétlen, gyermekéveit. Amit halottam az borzasztó volt. A másik fiu is uton van a sir felé és a szülők erről semmit sem tudtak és mai napig sem tudják, mi okozta a két fiu szerencsétlenségét? Hány családban lehet ez igy ha bár ilyen kimenetelű is gyermekeik sorsa, de biztosan nem virágos későbbi életük. Aztán lehet e csodálkozni azon a sok életunt emberen ? Mit javit az ilyen érverés bájos — többnyire mór stilusu villák között haladva, — egyik villasor az út felett, — a másik az út alatt, — kilátni az alsó kertek ciprus és pinia-lombjai között a vilagitó, tündöklő tengerre .... A kertek útai többnyire majolikából; rózsával borostyánnal, echeveriával befuttatva minden oszlop, minden fal, minden kődarab Az oszlopokon, keritésfalakon mindenütt óriási, antik formájú urnák, vázák tele nyiló virágokkal .... Virág felettünk, — virág alattunk . . . ezernyi nyiló, illatos virág .... És még hozzá, — mindaketten, Ilonka és én — roppant kert- és virág-bolondok . . . Némi habozás után elhatároztuk, hogy bármi történjék is — valahogy be kell jutnunk a Villa Andreába, a hol a legszebb kert volt . . . Majd mondunk valamit . . . lakást keresünk, .... vagy ilyesmit . : . És szépen becsempésztük magunkat ebbe a tündérkertbe. Kedvezett a szerencse: nem volt otthon senki, csak a kertész, a ki örömest vezetett bennünket körül a kertben. (Ilonka szerint a taliánok Va líráért a lelkük legközepét is megmutatják.) Egyik ámulatból a másikba, — s azonkívül sárga irigységbe estünk: itt a fák törzsei is mind bevoltak futtatva borostyánnal, csodaszép narancsfák és pálmák; egy üvegház tele nyiló orchideákkal, — a selymes, csodaszép üde zöld pázsiton ra gyogó színezetű tavaszi virágágyak és — mezők óriás virágú, sötét lila pármai ibolyából .... Az ibolya volt a villa úrnőjének kedvenc virága. . . . Édes báj és édes illat ringatta érzékeinket ott és bizony kegyelmesebb szívvel leszek a tolvajok és rablók iránt ezután, mert megismertem a kísértést és — ha szolgálatomra áll néhány djinn, — azonnal parancsot adtam volna nekik, hogy kapják csak fel ezt a kertet s szállítsák el mindenestül — Tirpákiába. . . . A Via Tragara egyik oszlopos terrazzájáról hallatszott ismét a rejtélyes ,kézit csókolom." mekeken az iskolai nevelés ? Talán semmit! A navelő nem ismeri azt a családi kört, a melyben a gyermek nevplődik, honnan sejtse, hogv még ilyen rettenetes dolgok is történnek. A gyermek pedig vigyáz arrra, ne hogy magát elárulja mert fél a rettenetes következményektől : először a nagy szégyen'ől, másodszor a büntetéstől, a mely reá várakszik a neveléshez nemértő szülőktől. Figyelnek talán a szülők arra, hogy gyermekeik kikkel játszadoznak? Fejlesztik-e a tes tűket annyira hogy az érzékiség ne uralkodjék rajtuk? Vigyáznak-e a gyermekek közt lefolyt beszédekre ? Továbbá büntetik-e, ha gyermekeik kérrs és engedelem nélkül valamit elvesznek. Tanitják-e az öregek és nagyok iránti tiszteletre? Vigyáznak-e arra, hogy ildomosak legyenek? Ó bizony a legtöbb családban az ilyenekre nem ügyelnek. Mikor a gyermek iskolába kerül, már tud hazudni, káromkodni, trágár szavakat hangoztatni, csúfolódni stb. Az iskolában a nevelőnek ilyen hadsereggel van dolga. Ilyen stádiumban van a mai csaláoi nevelés; és kik ennek első sorban okozói ? A mai modern anyák, kiknek a divatos ruhák mutatása a korzokon sokkal fontosabb, mint gyermekeik nevelése. A szegényebb sorsú népnél ugy az atya, mint az anya a mindennapi kenyérkereséssel lévén elfoglalva, gyermekeik egész napra magukra maradnak és mindig megmételyezett gyermekek társaságában töltik az időt. Amikor p^dig a szülőkn'k szabad napjak van, az alkohol karjaiba dobják magukat és hallatják ilyenkor a legtrágárabb szavakat és káromkodásokat. Ilyen családi körökből kikerült gyermekekkel áll szemben a tanítóság. Eieiet kell megmenteni. E'.ekből kell a hazának becsületes és erkölcsös polgárokat nevelni. Mi lehet tehát ezek után a népiskola első célja? Nevelni-e, vagy tanítani? Minden bizonynyal első sorban nem lehít mis, mint nevelni. Zeneegyesület köréből. A „Nyírvidék" mult számában „Pár szó a városi zenekar vezetőségéhez" cím alatt megjelent cik írója lelhivja figyelmét a városi zenekar vezetőségének, hogy városunkban sok naturalista van, kiknek vonói ugyancsak kellemes hangokat csalnak ki abból a száraz fából, mig a kotta olvasást nem tudják, vagy ha tudták is, annak gyakorlását elhanyagolták s igy nem vehetnek tevőleges részt a zenekarban, de hogy ők is működő tagok lehessenek azt ugy véli ... A hatunk mögött, — iopva, — de hirtelen hátranéztünk és mégis megláttuk, hogy csakugyan a Kossuth körszakállas ur volt az, ki incselkedett velünk . . . Távolabb egy gyönyörű kis villa bejárata fölött e nevet olvastuk : Sinibaldil A hírneves olasz festő lakott itt, a kinek egy gyönyörű nagy képe Budapesten van : L'Aurore! Saját ifjúságom hajnalán láttam először ezt a képet s annyira tetszett níkem, hogy a festő nevét sem felejthettem el ... . Fiatal leányok, sorban, egymás után, a legnagyobb elől, — bő, hófehér ruhában, hajadonfővel, harmatos pázsiton, kint a réten, mezítláb, — kezükben liliomszállal — köszöntik a fölkelő napot . . . A Sinibaldi-villától gyönyörű kilátás a mély völgyben fekvő nehézkes, római épitményü kőfalra, melynek neve: La Cunerelle; egv hajdani Karthausi-kolostor is van ott: La G^rtosa. Aztán elmaradnak a villák, a kertek s egy fólköralaku terrazzában, — mely mintha a nyilt lenger fölött lebegne, — elvégződik a Via Tragara . . . Vasrács védi a terrazzát — és majdnem közvetlenül előtte emelkednek ki a hullámok közül a Faraglionik. . . . Vitéz Háry János bizonyosan járt Capri szigetén. . . . Igaz, hogy itt mindenfelé eléri az ember a világ végét, — de különösen itt, ezen a helyen volt az az érzésem, hogy ha felülnék a rács tetejére, — lábamat az űrbe lógathatnám le. A terrazzáról keskeny ösvény vezet le — a végtelenségig mélyen le — a tengerig — a Faraglionik tövéhez. Itt ért egyszer az alkony: „ég s föld legszebb órája" — de milyen szép ott . . . azt elképzelni sem lehet ... Ha festményen lát az ember ilyen színeket: azt hiszi, a festő képzelete megvadult és szinorgiákat ült a vásznán, a természetben nem lehetnek ilyenek ! — Tulszép ; — lefesteni ezt nem lehet; leirni: hiu erőlködés. Ugy történt, — hogy V. F. úr, hogy a vezetőség azok részére heti egy külön tanítási órát adna. Mikor megalakult a városi zenekar, azt hiszem nem azt tűzte ki céljául, hogy a jól játszó naturalistákat a kottából való játszásra fogja tanitf„:ii, hanem talán azt, hogy a városunkban levő, lehet mondani, hogy sok és kottából jól játszó egyének egygyé tömörülve élveztessék a zenét kedvelő közönséggel és élvezzék ök is majdani fáradozásaik gyümölcsét, — hogy kedvet adjanak a fiatalságnak arra, hogy a zenében minél jobban képezzék magukat, hogy majdan ők is működő tagként szerepelhessenek e nemes és lelket művelő egyesületben, hogy megmutassa a többi városnak, hol talán már van ilyen egyesület, hogy Nyíregyháza publikuma nem csak a kávéház füstös levegője mellett tudja élvezni a zenét, hanem ö maga is kultiválja és azt ápolja is. Működő tagul pedig olyan egyént vesz fel, kinek kellő kotta ismerete van, (az alapszabály ide vonatkozó része „Működő tag csak azon egyén lehet, kinek zenei képességéről a zeneigazgató és a karmester személyesen meggyőződik stb ") de ha a naturalista is működő tag akar lenni, ki már kedveli a zenét, mert hiszen szépen játszik de csak hallás után, én feltételezem, hogy akkor az az illető némi álduzatot is fog hozni és vagy zeneiskolába iratkozik, vagy pedig privátin fog igyekezni a kotta olvasást elsajátítani. Azt, hogy a vezetőség heti egy órai tanítással vezetné őket a kotta olvasásba, először arra az az idő édes kevés, da egyáltalán nem is kívánható az a vezetőségtől. Ki pedig ugy is kottista, csak nincs kellő gyakorlata, mert mondjuk, hogy talán azt elhanyagolta, ha tagja óhajt lenni tisztán tőle függ, mert hiszen csak egy kis gyakorlat kell, hogy újból megújítsa a már egyszer birtokában volt kotta ismeretét. V. F. ur véleménye szerint akkor egy előkészítő tanfolyamot kellene a zenekarnak nyitnia, hol a legelemibb kottaismerettel kezdenék a tanítást, mert hiszen csak arról lehet szó a V. ur cikke értelmében, hogy a naturális zenész ki ugyancsak szépen játszik hallás után, de analfabéta a kottához és mégis tagja óhajt lenni a zenekarnak. Azt hiszem, hogy ezzel a városi zenekar még ez ideig nem foglalkozott, mert hiszen elég szép számú kottista van városunkban, kik tagjai is már az egyesületnek, vagy ha még nem az, hiszem, hogy azok lesznek. No de különben erre azt mondhatja az egyesület és nem is férhet hozzá szó, hiszen van városunkban zeneiskola. Sz. S. sokáig üldögélve egyedül a terrazza egyik padján, — kedvem jött lefelé szállni a keskeny ösvényen, az örökzöld kőtölgyek alatt. ... És miközben lassan lépegettem előre — láttam, hogy ez az ösvény nemcsak le a tengerig, de balra fordulva — tovább vezet a parton. . . . Mert bizony — volt alkalmam már említeni, hogy az embernek itt mindent saját erejéből kellett fölfedezni. — És ugyancsak sajnáltam, hogy már előbb nem jártam erre, — mert ez a nagyon keskeny ösvény : egyik oldalán meredek sziklafal, — a másikon lejtő a tengerig, — egész Capriban legközelebb van a tengerhez —a hozzáférhető utak között. Itt volt csak egyszer üde levegő: a tengernek az a hasonlíthatatlan friss szaga . . . E,'észen a szélén voltam a sziget északkeleti részének : innen nem látszott több hajlata, a nyilt tenger volt előttem, — csak a Faraglionik csodás alakjai s a bűvös tengeri brise kisértek utamon, — az Arco Naturaleho^ hasonló őrült szeszéiyü sziklák között . . . Mily, szédületes hasadékok ásítoztak ott — majd egy toronymagasságú fekete sziklaoriás állta utamat: Polyphemosl Ő volt. Ott meredt átkozódva, — a mint lehajította a Faraglionikat a csalárd Oiysseüs után a tengerbe . . . Meredek sziklalépcsőkőn hol le, — hol fel ... s vadvirágok ezrei között egy csú;sra, a honnan komor pompájú sziklapanorámára nyilt megrendítően nagyszerű kilátás: az Arco Naturale Amphithearumának egy részére — és Sorrento előfoka is látszott, — a Punta di Cimpanella. Mikor visszatértem ugyanezen az uton, — már távolabbról láttam, hogy Polyphemos isötét, fenyegető alakja még komorabb, még fenyegetőbb 1 )tt, ... a mélységek tor<a örvénylőbb, ijesztőbb : a nap búcsúzni készült . . . körülöttem árny volt — de mint két óriási, vöröses iranydarab — világítottak a Faraglionik felém a csodálatos színű — szürkéskékből — kékes-