Nyírvidék, 1910 (31. évfolyam, 1-24. szám)

1910-01-16 / 3. szám

3-ik szám. N Y I R V I D fl K 1910. január 1G. 13 K52jogi ssempoatok, Itta: Kállay Andr^L '• m A képviselőválaszlás 190OTran lezajlott a mindenki előtt ismeretlen paktum jegyében. Győzött az agitáció, a hatalmi vágy, a remény. A választás a függetlenségi pártot juttatta ab szolút többségre; de azért e párt benmaradt a koalícióban; hogy ki ellen ? Annak a jó Isten a megmondbalója. Ptdig ez a forrása a későbbi bajoknak; hinc illae lacrimae. De hát igy kellett annak lenni, mert igy számítottak: maradjunk mi csak együtt. Az egyik imádkozik szakadallanul, a másik kér, de engedelmeskedik minden körülmények közölt, a harmadik adja a fenegyereket és káromkodik, ha nem adnak meg mindent. — Igy volt ez kieszelve, de másként sült el. Teljesítettek min­dent, sőt még a mindennél is többet, de nem adtak semmit s ők azért szolgáltak tovább­tovább. Meddig ? Addig, mig a leghatalmasabb közöttüt észbe nem kapóit es ott nem hagyta az egyik cimborát ugy, mint a másikat a faképnél, igy okoskodván: hiszen ha csak engedelmeskedni kell, ahoz én magam is tudok; és szolgáltak tovább addig, mig a gazda nem bizván abban az ingadozó hűségükben, mindhármukat el nem csapta. Csakhogy itt aztán a gazda követte el a hibát: nem adta ki nekik a cselédkönyvüh-t. Sőt hibát hibával tetézett: szegődés alkal­mával nem mondta meg nekik, hogy cseléd­törvény ide, cselédtörvény oda, de ő feltétlen engedelmességet kövelel. Persze, hogy In volna törvény, hát simán nyélbe lehelne ütni a fel­merült kérdést. Dj igy ? Hát igy mindig a gazdának vun igaza, mert „a hálálom elébb való a jognál". S vájjon a perpatvarnak a tárgya mi ? Felelet, semmi: hiszen igazán csak ártatlan felekezeti jellege van ennek a harcias kinézésű, de teljesen békés természetű hármas- szövet­ségnek ; az egyik egészen katoJikus, a másik mér­sékelten lutheránus, a harmadik félig kálomista, felig zsidó. Itt van például az első ütközőpont: a puk­kanási„' felfujt bankkérdés; a parlamentnek leg­kisebb párlját szakadatlan imájában meg nem zavarja semmi, a bankkérdés sem; tekintetét le sem véve Bécsről, mint. mindenkor, ugy most is azt rebegi: „légyen meg a te akaratod." A mérsékelt lutheránus-pártnak pedig „a bank kell is, nem is", és imigyen zengi el poli­tikai zsoltárját: „Mi az önálló bank felállítását nem köljük terminushoz." A harmadik párt — nevezzük azt a régi nemzeti terminológia szerint magyar pártnak — vastagnyal.u, gerinces párt ez, — „áll, vagy bukik a bankkal." De leginkább kész minden­kor és bárkivel lárgyalni, aki sohasem akarta az önálló magyar nemzeti bankot. Hát hiszen látjuk itt is, hogy mióta Széli Kálmán kitalálta a formulák rendszerét, azóla ezek mögé búvik minden párt és minden ve­zérpolitikus. Nézzük csak tovább, hogyan állunk a választási reform törvénnyel? 1895—-96-ban és egészen váratlanul kide­rült, hogy még él Verbőczy népe, s hogy a magyar nemzetet osztiák 14. §-al kormányozni nem lehet S enrek a rakoncátlan fajnak a megfékezésére találta ki Kristóffy József, nagy hazánkfia az általános, községenkinti, titkos választási törvényt. A derék ember! Ami tehát Kolonicsnak nem sikerült, hogy a magyart katolikussá, szegény­nyé és azután rabszolgává tegye, ezt ő akarta megcselekedni ama törvényjavaslatnak a király elé való terjesztésével! Később a nem?et és királya kőzött létrejött a békekötés, jobban mondva egy fegyverszünet; bár olyan fegyver­szünet, amelynek feltélelei előreláthatólag be­tarthatók nem voltak. De ki is látott egy két­éves fegyverszünetet, amely félreértés'knek és a spionságnak bő táplálékot juttatott. Igaz, hogy most mar se háború, se fegy­verszünetbe béke. tehát igazán semmi sincsen; de hát abban mégis csak igaza van a mi leg­kegyelmesebb és legalkotmányosabb királyunk­nak, hogy a kedves Kristóffy nemzelboldogitó prógrainuiját, ha elkésetten is, de mégis csak nekünk kell nyélbe ülnünk. A liberális eszmék tehát, most már nem a szokolt uton és módon va'ósulnak m g, nem a népiélekben keletkezik a vágy azok után, nem az értelmiség fejleszti és terjeszti tovább tovább, nem a nemzet képviselete juttatja ezeket tör vénybe és ajánlja elfogadásra a fejedelemnek. D hogy ! A király, n 1 galkotmányosabb király ni3ga a kezdeményezője a legfontosabb parla­menti akciónak. Lám-lám, ilyen demokratikus vénával nem találkozunk nemzetünk förténelében 1526 óta sem második József élőit sem utána. Minő nagy küönbség a Habsburgok liberali-musa és a régi angol alkotmany között, amely még azt sem engedte meg, hogy a fejedelem a parla meni tevékenységéről más alakban vegyen tu­domás!, mint a jóváhagyása elé l< rj 'szfe't kész törvény utján! Vájjon valóban oly szerepre van-e hivatva ez a választási reform, hogy a nemzet és feje delme közöiti feszült viszonyt állandóvá legye ? 3 vájjon mi és helyes-e a pártok álláspontja ebben és a parlamenti válság megoldása kér­désében ? II. A szabadelvű páit mindenesetre nagy hibát követett el, hogy 1874. óta, tehát háboriltatlan törvényhozási működésének löbb mint 30 éve alatt a teljesen elavult és tarlhalallan választási lörvényt gyökeres reformoknak alá nem ve­lettp. Pedig ráért volna. S e hibát hibával te­tézte akkor, amikor nem számolt azzal, hogy a vármegye megszűnt törvényhozási faktor lenni, s m azzal, hogy a születéssel járó törvényho­zási jogok mi mér, mint a nennet kegyeletének méltó tárgyai, egyedül a Punlh?onba valók s nem számolt azzal sem, misznint a törvény­hozás két faktora, a király és a nemzet között a fial almi méri -g veszedelmesen a fejedelem ja­vára dől el akkor, ha a lej-delem kormánya illa! nemcsak hogy döntő befolyást gyakorol a képviselőválasztásokra, s nemcsak hogy előle­ges és utólagos vétójogával, a Ház elnapolásá­val és feloszlatásával a nemzetnek törvényhozási jogkörét erősen korlátozza, hanem az 1885. évi VII. t.-c által még oly felsőházat is alko­tott meg, amely n :m feltétlenül foglalatja a tra­dicionális jogoknak, a h\zá rt rajongó elemek­nek és az értelmiségnek, hanem összeállításánál lógva mindenkor támasza lesz a fejedelmi pre­rogaliváknak. Szolgáljon azonb n a szabadelvű párt ment­ségéül az a körűim.my, vagy akadály, amelybe i párt javarészének az a törekvés) ütközött, hogy a képviselő választási törvény korszerűen módosít assék, miszerint e reform törekvésének a felsőház szervezetének nebánlsvirága is állha­tott útjában ; mert valóban merő képtelenség­nek volna tekinthető a képviselőválasztási tör­vényeknek radikális alapokra való fektetése a felsőház korszerű reformja nélkül, s mert más­részt ezzel szemben teljesen hatálytalannak és meg nem állónak bizonyulna be az sz ellenve­tés, hogy épp n azért, mert az alsóház demok­iatikus elemekből fog állani, szükséges, hogy a fejedelmi jogkör egy minden izében aulikus és konzervatív felsőház áüal megerősíttessék és az az ellenvetés, hogy egy demokratikus alapokon nyugvó k' pvise őház törvényhozói működése feltétlenül egy ilyen felsőház által legyen ellen­őrizhető. M -g nem állhatna pedig az ilyen ellen­vetés azért, mert a felsőház sohasem lehet ellenőre és kerékkötője a kép> iselőház törvény­hozási működésének, sőt nemzeti tradícióink szerint inkább megerősitője az a képviselőház végezményeinek és adott alkalommal békeszerző nemzet és királya között; s elvesztené a felsőház létjogosultságát abban a percben, amint e hiva­tását szem elől tévesztené. Ugy látjuk, hogy visszatérve a régi rendi alkolmány szokásaira, ugy a király a vála ztási törvényre vonatkozó „propoziciójában", vala­mint a koalicionális kormány annak előkészítése során szem elől tévesztették annak szükségét, hogy a jövő törvényhozásnak tényezői egymással harmonikus összhangba hozassanak. Feladatunkat egyelőre nem az képezi, hogy a két egyn ástól in capite el membris divergáló tényező egymással való érintkezésének és egy­más mellett való működésének nehézségeire rámutassunk, hanem hogy a fentebb elmondot­takon kivül annak a nézetünknek adjunk kifeje­zést, miszerint egy az alkotmányosság alapelvén nyugvó kép viselő választási törvény megalkotása sokkal könnyebben volna megoldható, ha egyben a felsőház is korszerű alapokra fektettetnék s ha abban nem az örökös tagság s nem a szü­letés, hanem az érdem és az értelmiség birna ulsulylyal; mert hogyln a képviselőházra áll az, ugy alkalmazható az a felsőházra még foko­zottabb mérvben, hogy „az az ország legértel­mesebb, legműveltebb és legfelvilágosodotlabb ferfiainak kol egiuma legyen." S most, amidőn a „harmadik rend" politi­kai jogokat követel és jogosan követel, amikor látjuk, hogy a választókerületekben — noha azokban az értelmiség ez idő szeiinti befolyása tagadhatatlan — mégis csak az analfabéta vagy műveletlen, a hazaszerelet szellemétől át nem hatott tömeg dönt, nem lehelne és kellene-e arról gondoskodni, lngy a régi követküldő, a főrendiházban főispánjai által reprezentált, most már teljesen politikai jogfosztott vármegye a felsőházban kepviselve legyen ? S.iinos, hogy mindez a „királyi propozició" alapján készült törvényjavaslatból kimaradt, illetve annak elkészítésénél figyelembe nem vé­tetett. Mi a sab'on a mérvadó szempont és a statisztika; a törvények gyárilag készülnek s nem az a fődolog, hogy az a nemzet szellemének megfele'j m, a ruha jó, tartós legyen és a nemzet testéhez simuljon, hanem az, hogy tekinlet nélkül a beiérlékre, mentül több paragrafusból legyen összetákolva. Nem ilyen tákolmány az Andrássy törvény­javaslata; forrása a haza sorsa felett aggódó nngyar szív, végcélja a mngyar túlsúly biztosí­tása ; adatai kimerítők, ponlosak, értékesek. Csak egy a hibája: szerzője fejenként megszám­lálta az oláhokat és tótokat s noha, ugy találta, hogy a magyarság ezekkel szemben abszolút többségben van, mégis félti a magyar hegemó­niát és felállítja a pluralitás elméletét, mert nem bir menekülni attól az aggodalomtól, hogy a hazánkban — a sajnos, még mindig nemzetközi irányzattal tüntető — szocializmus tanai kezde­tt k terjedni s ezek terjedése hazánk veszedelmet jelenti. Hát ez nincsen igy, ez a tüntetés a beteg­ség ismérve; hiszen amint azt a külföldi, külö­nösen a németországi fejlődéséből a szocializ­musnak látjuk, nem annyira politikai, mint in­kább társadalmi célokat tűzött az maga elé; nem tarlja összeférhetlenne't tanaival a hazafi­ságot, sőt azt egyenesen zászlajára irja. Attól pedig ne tartson a törvényjavaslat szerzője, hogy a nemzet alkotmányával és szabadságaival valaha is szemben la'á^'a a szociálistákat karöltve a nemzetiségekkel. Ami most már a uemzetiségeket illeti, hát én azoknak ez uton való megrendszabályozására nem vállalkoznám, már csak azért sem, mivel a Magyarországot és Ausztriát egyaránt fenye­gető szláv áramlattal szemben nekünk a román­ság a legtermészetesebb barátunk és érdektár­surrk s igy különösen a mi románjainkkal szemben szükségesnek tartom hozandó intézkedéseinkben a kellő mérsékletet és tapintatot. De kérd m, vájjon a statisztikai létszám e az egyedüli faktor, amelynek közrehatásától várható a képviselőválasztásoknál biztos és kedvező eredmény? Miért kerülte ki az Andrássy figyelmét több olyan fontos tényező, amelyek­nek egy célra törekvő összműködése még a kedvező len számarányt is megkorrigálhatja ? Jöhet-e alkotmányos formák között valaha olyan kormány, amely nem a döntő magyar túlsúly fejtartását tűmé ki célul maga elé? Tar hatná e magát kormány csak egy napig is, a mely a választásoknál elmulasztaná — nem pártpolitikát csinálni, nem a nemzetisé­geket letörni — hanem alkotmányos befolyását érvényesíteni olt, ahol annak érvényesítése fel­tétlenül szükségesnek mutatkozik? És ha nern, akkor ez a befolyás e c ry igen hathatós ténye/.ő a magyarság melleit. Dj nem vette e és vájjon miért nem vette Andrá-sy figyelembe azt a körülményt, hogy hazánkban a törvényhatósági bizottságok, a járások kivétel nélkül, sőt a döntő befolyást gyakorló községi jegyzői kar is túlnyomóan hazafias érzelmű és mindezek nemcsak féltik magyar jellegüket, de azért küzdeni is min­denkor készek ? Nem bizik-e Andrássy ai ir mitsem a régi, még mindig számottevő és ha­zájáért még mi dig lelkesedni tudó régi ma­gyar nemességben és a középosztályban ? Nem

Next

/
Thumbnails
Contents