Nyírvidék, 1910 (31. évfolyam, 1-24. szám)

1910-05-15 / 20. szám

Nyíregyháza, 1910. XXXI. évfolyam, 20, szám. yasárnap, május 15. Szabolcsvármegyei Községi Jegyzők Szabolcsmegyei Tanítóegyesület Hivatalos Közlönye. Megjelenik hetenként egyszer vasárnapon. Előfizetési feltételek: Egész évre 8 kor., Fél évre 4 kor., Kegyed évre 2 kor., Egyes szám ára 20 fillér. Szerkesztőség és Kiadóhivatal: YÁROSHlZ-TÉH 6. SZÁM. Telefon szám: 139. Kéziratokat nem adunk vissza. Hirdetések árszabás szerint számittatnak. A nyiit-téri közlemények dija soronként 60 fillér Apró hirdetések 10 szóig 40 fill., minden további szó 4 fillér. Vastag betűvel szedett kétszeresen számit. Tanárgyűlés. Nagy tisztesség érte városunkat. Az evangelikus tanáregyesület, a dicsőséges multu Eperjes és Pozsony után, a fejlődés utján fiatalos hévvel előre törekvő nyír­ségi várost szemelte ki közgyűlése szín helyéül. Nem a kultur intézmények nagy száma hozza ide a közgyűlés tagjait, mert hiszen másutt talán több látnivaló kínál­kozik a vendégeknek, hanem idevonzza őket az a hazánkban ritka, rohamos fej­lődés, melynek eredményét színről-színre kívánják látni mindazok, akik felőle hal­lottak. A főgimnázium kormányzó tanácsa, a tanártestülettel együtt örömmel ragadta meg az alkalmat, hogy vendégszerető meghívással segítsen az egyesület vezető­ségének tervét megvalósítani, mihelyt arról értesült. Főgimnáziumunk ugy érzi most magát, mint egy íölserdült ifjú, akit idősebb testvérei, rokonai meglátogatnak. Ez a látogatás csak tanulságos lehet mindenkire, hiszen az egyhivatásu testvé­rek, a hitben rokonok találkozására nyújt alkalmat. Nem a közgyűlésen elhangzó felolvasások és viták teszik becsesekké az ilyetén érintkezéseket, hanem az a körül­mény, hogy a tanügy munkásai bizalma­sabb összejövetelei oly eszmecserére adnak alkalmat a legfontosabb ügyek egyike, a hazai nevelésügy látja hasznát. Igaz ugyan, hogy elmultak azok a zivataros idők, amikor a hazai protestáns iskolák a lét és nemlét között ingadoztak. Arról is csak a nevelés történelme tud regélni, mennyi bántalmat és üldözést kellett sokszor századokon át szenvedniük a református és evangelikus tanároknak hitükért, bárha a haza polgárai előtt a világosság szövétnekét hordozták. Ez még nem jött elegendő érdem számba, s igy a nemzet jövendőjén munkálkodó emberek még e munkát sem végezhették zaklatás és üldözés nélkül. Bár sokszor kellett a halalom elől az iskola mestereinek buj­dokolniok, az általuk hirdetett eszmék mégis diadalmaskodtak, bár a harcosok elbuktak. A magyar nemzet sorsához tar­tozott az is, hogy a török-tatár duláshoz járuljon még a lelkiismereti és gondolat­szabadság üldözése is, amikor a protestáns iskolamesterek a nemzet legbecsesebb kin­csének megőrzésére, gyarapítására taní­tották a magyart a nemzeti nyelv és iro­dalom lelkes ápolásával, művelésével. Többszáz évi küzdelem keserveiért azt a jutalmat tartott:: íenn a megdicsőült hősök szellemének a történelem, hogy küzdelmüket nemcsak jogosnak, de egye­nesen dicsőségesnek ismeri el. Ámbár a XVII XVIII. században is akadtak min dig lelkes főurak, nagyasszonyok, fejedel­mek, mint a Nádasdyak, Lorántffy Zsu­zsánna, Bethlen Gábor, Bocskay István, akik pártfogásukra méltatták az igaz ügy lelkes harcosait, a kik közül többeket éppen ebbeli munkásságukért, mert a tanitás és nevelés ügyét, irodalmi téren is szolgálták, elismeréssel méltányol a ma­gyar nemzeti irodalomtörténet. Heltaí, Honter, Dévai, Biró Mátyás, Sylvester János mint tankönyvírók is kitűntek. Komenius a sárospataki, Bél Mátyás a pozsonyi iskolának tulajdonképi megala­pítói. tudós professor Hatvani, a debreczeni iskola hírneves mestere. Sopron, Eperjes, Kézsmárk, Selmecbánya, mindmegannyi régi erősségei a nemzeti szellemnek épen úgy, mint a protestantizmusnak. A XIX. század második fele már egységes szervezetbe hozza a közoktatás intézményeit. A tanárok már nem ter­ményben kapják meg illetményük egy részét, hanem műveltségüknek és képzett­ségüknek megfelelő javadalmat élveznek, akár az állami, akár a felekezet szolgála­tában állanak. A korszellem tehát a szol­gálatuk elismerésével együtt meghozta a tisztességesnek mondható javadalmazást is. Ily állapotban tehát, a mellékjövedelem hajhászása nélkül, egyedül hivatásuknak lehet élniök. Munkakedvvel vitatják meg tehát a felmerülő kérdéseket, hogy aztán a nemzet javára értékesíthessék A haladó kor szelleme mindig ujabb és ujabb problémák elé állítja a tanáro­kat, küzd a hagyomány a gyakorlati élet követelményeivel, a kettőt helyesen össze­egyeztetni, egyszóval művelt ifjakat nevelni, akik a gyakorlati életben is megállják helyüket, ez a tanárság nemes hivatása. Legyenek tehát vendégeink üdvözölve, Isten hozta őket körünkbe, legyen Isten áldása ugy a tanácskozásaikon, valamint tanitó munkájukon ! Második utazásom a Nap országaiba. Amalfi. XXII. Sweet the memory is to me Of a land beycnd the sea, Where the waves and mountains [meet, Where, amid her mulberry-trees Sits Amalfi in the heat, Bathing ever her white feet In the tideless summer seas. Longfellow. . . . Tergermorajtól ringatott édes álmainkból taracklövések lármás pufogása ébresztett fel. Az ablaktáblák nyílásain beözönlő napsugarak is ünnepet hirdettek — s ugyancsak siettem öltözködni, hogy kitárjam az ablakot és bebo­csáthassam az egész sugárözönt . . . Mikor ki­tekintettem a nyitott ablakon, ismét dörzsölni kezdtem a szememet, — ha nem álmodom-e hosszú évszázadok nemes patinájával bevonva: oly álomszerüen szép volt Amalfi a napsuga­ras reggel tiszta fényében fürödve ... A he­gyek ormáról eltakarodtak a felhők, s a szi­várványos bércek, a sötétzöld erdők, a csil­lámló zöldeskék tenger keretében, a fehér­fekete márvánnyal kirakott campanile zöld, mozaik kupolája — az ódon kolostorok, — a város számtalan őrtornya — mintha a délibáb ragadott volna meg üstökünknél — és hozott volna ide: ujjongani szerettem volna, amiért itt vagyok . . . Zeneszó hallatszott a távolból, — s mire Dóra is odaszaladt az ablakhoz, — éppen odaért a banda, — nagy néptömeg kí­séretében elénk . . . Kihajoltam az ablakon s nagy komolysággal szónoklatot intéztem a nép­hez — persze magyarul, — és megköszöntem a kitüntető figyelmet . . . Örömmel jöttem ide, — mondtam, — s igazán nagyon meg vagyok illetődve, hogy megérkezésünk estéjén is olyan ünnepélyesen fogadtak, — s ma ismét, — kora reggel — igy megtisztelik születésnapomat . . . Ilonka szívből kacagott a hátam mögött, — és Dóra, — bár nem volt egészen tisztában a helyzettel, — hempergett nevettében . . . Gyü­mölcsoltó Boldogasszony napja volt: Z' An­nunciatione, — s Amalf'iban zeneszó és tarack­lövésekkel ünneplik, hogy : „Az Ur angyala kö­szönté szűz Máriát." Reggeli után siettünk a piazzán emelkedő St. Andrea kat'.iedrálisba, melynek harangtor­nya rögtönösen oly gyöngéd érzelmeket éb­resztett bennem . . . Hatvan lépcsőfokon kell fölmenni ebbe a templomba, mely Lombard— Normann stílusban épült a XI. században. Óriási, Nielloveretü ezüst betűs felírású bronz­ajtai Konstantinápolyból valók: teljesen zöld patinával levonva a nemes érce ... Az elő­csarnok is színes márványlapokkal borítva . . . Három hajója van a duomonak, — templom­nagyságú kápolnákkal minden oldalon; bent — antik porphirvárák s a paestumi ó-görög temp­lomokból elhozott márványoszlopok és mozaik­kandeláberek ... A falaknál nagy nyaláb szal­maszék ; az ember megfog egyet és odaállítja, ahová akarja, — padok nincsenek. — Csak csendes misét celebráltak. A mellékoltárok lép­csőin nagy nyílások, hol ha letekint az ember: alant egy másik templomot lát: St. Andrea kryptáját . . . Leszálltunk egyik mellékhajóból a kryptába, hol a Domenico Fontann által al­kotott oltár alatt nyugszik a szent épen ma­radt, nem porladó testé; a XIII. században hoz­ták ide Konstantinápolyból, — ö Amalfi véd­szentje, — külön ünnepe van, amikor is, mint St. Gennaronak Napoliban, — testéből szent olaj szivárog: Manna di St. Andrea — mely csodatevő erővel bír . . . Óh kegyes St. Andrea, — ígyen fohász­kodtunk egyszerre, — tégy hát miértünk is csodát — és járj közben, — hogy teljesedjék, amit oly hőn óhajtunk . . . A szent óriási bronzszobra — merev mozdulatlansággal nézett le reánk . . . A piazzán tolongott a nép, — és soha­sem láttam együtt — annyi csodaszép gyerme­ket, — és annyi ijesztő, torz, és nevetséges rutságu öreg asszonyt és férfit . . . Számos kiadásban futkosott ott kedvencem, a nápolyi Museo Nationale göndörfürtü gyermek — Dionysosa — és egészen bizonyos, hogy husz gyerek körül tizenöt tökéletes antik vonású, klaszikusan szép volt ... De egy életen át kettőt sem lehet látni, olyan visszataszító, fan­tasztikusan csúnya alakot, amilyen itt tucat­számra hemzsegett . . . Sybillák és Harpyák, — öreg Faunok és Charon — az alvilági ré­vész; — Leonardo da Vinci hallhatatlan kari­Mai számunk 12 oldal.

Next

/
Thumbnails
Contents