Nyírvidék, 1910 (31. évfolyam, 1-24. szám)

1910-01-16 / 3. szám

3 3-ik szám. N Y I R V I D É K 1910. január 16. belügyminiszteri rendelet következő rendelkezéseit: l Mindennemű egylet megalakulhatásának főkelléke, hogy alapszabály tervezetet a m. kir. kormánynak, illetékes törvényhatósága utján, látt^mozás végett fölterjessze". (Még pedig /legalább is 3 példányban.) / „A törvényes felügyelet /joga és kötelessége ^z egyletek felett első sorban a törvényhatóságot illeti; ez4n kötelesség gyakorol hatása céljából a? alapszabályok egyik példánya mindenkor megküldetikA A nyíregyházi szabadkőműves páholy megalakulásakor azonban, mindeme, minden elmagyarázást kiiáró kellékeknek mellőzésével Csak annyi történt, hogy a belügyminiszter egyszerűen értesítette a vármegye alispánját, hogy Nyiregyházán ilyen meg ilyejp nevezetű szabadkőműves páholy alakult. j Miért vonják ki magokat a szabadkőművesek a törvény sége alól, amely pedig szemben jogszabály es ellenőrzés lehetőminden egyesüléssel Magyarországon ? A titokzatosságban gondolt erőt akarják ezzel nagyobbítani, hogy bátor harcosok táborát gyűjtsék össze a nemzeti hadsereg, a nemzeti külügyi képwselet, a nemzeti bank, az elkülönített vámlerület és más nagy nemzeti, minden magyar törekvés végcélját képező törekvés diadalra juttatására!? Nem hisszük! /Azonban látjuk, hogy ennek a titokzatosságnak megfélemlítő hatása van, mini ahogy példáját tudjuk annak, hogy egy nyíregyházi uri ember, magyar érzésű, / magyar eszmények és gondolatok ábrándjaiban és törekvéseiben szórakozó kis tarsaságban való megjelenéstől visszariadt a szabadkőműves befolyásától való félelmében, azért, mert előrehaladása esélyeit látta veszélyeztetve e magyar érzésű társaságban való résztvevésének gyanúja altal. Ha nem volt is igaza, a példa azéry jellemző. A két Szfinksz, ami a nyíregyházi szabadkőművesek Károlyi-téri palotája homlokzatát beszegi: ugy-e hogy rejtély! Avatatlan szem oda be nem láthat, hiszen még a napsugár is átlátszhatlanná festett szines üvegtáblákon át jut be, fényének tisztaságát veszítve, ez épület titokzatosságába, amelynek belsejébe nem férkőzhetett be például egy helybeli banknak a szakértője, amelyhez a páholy, házára fölveendő kölcsönért fordult, de még az a hivatalos közeg sem, akinek a legutóbbi házacLo összeíráskor az épület helyiségeinek 4- szobáinak — a számáról kellett vplna a hivatalos leletet fölvennie. Miért <2z a nagy titokzatosság, a „humanizmusának, „jótékonyságinak, „liberalizmus "-nak, „hazafiság"-nak szolgálat* ban. Száz és száz egyesület szolgálja ugyan ezeket a célokat Magyarországon, nyíltan, törvény szerint megalkotott és alkalmazott alapszabályokkal. Hiszen a mi nemzeti — politikai és társadalmi törekvéseink gondolata és eszménye is csupa nyíltság, mert szentesitett és publikált törvények és ezeréves nemzeti karakterünk éradajyján nyugszik. Mi szükség van arra, hogy szabadkőműves páholyok rászoktatni akarják a magyart arra, hogy a „humanizmus", a „szabadéivüség", a „jótékonyság" s végül még a „hazafiság" eszméinek is titkos oltárokon áldozzon! A beolvasztó, nemzeti önállásunk s ezzel együtt nemzeti jellegünk megsemmisítésére irányuló törekvés ellen való négyszáz esztendős küzdelemnek circulus vitiosusában — minden jelek szerint megint egy dátumhoz jutottunk, amikor ebbe az élet-halál harcba magyar mivoltunk minden erejét kell összegyűjtenünk, hogy el ne bukjunk. Ezer éves államiságunk intézményeit, amik magyarok, ezeken és ezekben nőtt társadalmunk nagy magyar erényeit szólítja harcba megint ez a megujuló küzdelem. Csak is koncentrált magyarságunkkal verhetjük vissza ezt a legújabb támadást. Meg kell megint ismernünk, a magyarok Istenét! Éreznünk kell, hogy magyar levegő az, amit beszívunk és hogy magyar föld dobban lábaink alatt. Minden érzésünknek, minden gondolatunknak abból az egy forrásból kell fakadnia, hogy mi magyarok akarunk lenni és megmaradni. Ám, — ha majd még ránk váró nehéz küzdelmek, szinte bizonyossággal bekövetkező ujabb és ujabb szenvedések és véráldozatok után eljutunk az ígéret földjére — Magyarország függetlenségéhez: világboldogító eszmék nemzetközi forrásaiból akkor majd merítgethetünk mi is, ha úgy tetszik, mint egy nyelvben, egy vallásban egységes nagy nemzetek: a francia, az angol, a német, az olasz, a spanyol, a török és a többi. Addig azonban, minden, nem kizárólag nemzeti célú és vonatkozású, sőt nemzetközi forrásból fakadt törekvést és egyesülést a — nagy küzdelmek előtt álló nemzeti erők bomlasztójának és elerjesztőjének tartunk Igy és mindezekhez képest a szabadkőművességet is! éb — en^e a kérdése vonatkozó, feltörő gondolatainkelmondásara elfogyott terünlomost a „Nvk

<vidék"-bfeíÍL \ ^ / ^ / = Valóság és álom. Ebben a zűrzavaros, moslékos politikai helyzetben, amelynek fertőjében fetrengünk és amelyet a józan politikához nem értő buták burkolt absolitismusnak merészelnek nevezni, magánkörben olyanok is belekotyognak, akiknek a politikáról még dunsztjok sincs, tehát joguk sincs arra, hogy véleményt merjenek alkotni, annál kevésbé azt másokkal közölni. De hát tegnap este még is megtörtént az, ami a csizmadia műhelyben is megesik, hogy nálam az általános községenkénti titkos választási jogról beszélgettünk, anélkül, hogy abbű következtetéseket mertünk volna levonni. Valóság atr, hogy megboldogult Beöthy Áldzsi gyermekkori kedves jó barátom egykor meglátogatott. Honnan jöttél ? Ugráról. Mit csináltál ott ? Képviselöjelöltképen léptem fel és programmbeszédet tartottam a választó polgárokhoz. Nem mondanád el ezt nekem dióhéjba szorítva ? Dehogy nem. Nem dióhéjban, hanem az elejét szószerint egészen, a többit pedig gondold hozzá. Halljuk ! Erre feláll! Az athléta termetű Áldzsi barátom poziturába vágja magát. Kidülleszti mellét. Ünnepélyes, átihletett ráncokba szedi arcát. Karját égnek emelve, hatalmasan rázza és olyan stentor hangon, mely az oroszlánét is megszégyenítette volna, dörgi: Mélyen tisztelt választó közönség! Éljen! Szeretve tisztelt polgártársaim! Harsogó éljen! Vannak olyan érzemények, amelyek csennek! Szűnni nem akaró tomboló éljenzt . pedig még azt sem mondta, hogy Ó Kleofás, Ó Kleofás! De nem is volt reá szükség, mert a többit csak mintegy suttogta, mivel a folytonos éljen zéstöl azt úgysem lehetett volna hallani. Hogy volt-e az éljenzésnek pálinka szaga, azt nem tudom, de tudom a.",t, hogy Áldzsit megválasztották. Valósáa az, hogy egy pár év előtt megejtett képviselőválasztás napján, a választó kerület egyik községének főbírája, gyengélkedő, üe nem súlyos beteg felnőtt leányát hozta hozzám, mint felcserhez Kérdeztem tőle, hogy miként lehet az, hogy a választásról ilyen csekély ok miatt elmarad. Hát miért mennék én el egyhangú választásra, ha nekem abból semmi hasznom nincs ? Persze, hogy erre a praktikus bölcs válaszra az én torkom berekedt. Valóság az, hogy mindenki, aki a magyar államnak fenntartásához és biztosításához bármily csekély áldozattal is hozzájárul, szavazati joggal bírjon, ha kizárható az, hogy a magyar állameszme ellen tör. Valóság az, hogy Bécsben Luegeréknek és másoknak az utóbb emiitett valóság nem tetszik; de épen ezért kell, hogy nekünk tessék. Sok eféle ostobaságról beszélgettünk még, mikor végre álomra hajtottuk fejünket. Kötelességszerüleg én is álmodtam. Álmodtam olyanokat, amelyek összefüggöttek az esteli beszélgetéssel. Álmodtam azt, hogy én vagyok a belügyminiszter és mint ilyen én vagyok megbízva az általános községenkénti titkos választójogra vonatkozó törvényjavaslatot a néha tisztelt, néha pedig nem tisztelt ház elé terjeszteni. Álmodtam azt, hogy a választókat nem szabad akaratnélküli tömegnek tekinteni, tehát nem szabad pálinkával, cigaróval, Ó Kleofás, Kleofás féle gesztusokkal, bankókkal, vagy bármiféle alkotmányos költséghez hasonlító maszlagokkal elbódítani, hanem csak minden külső befolyás nélkül jusson minden érett korú adózói állampolgár az urnához. Alm«dtam azt, hogy a pénz semmiféle alakban ne szerepeljen, tehát a képviselői magasztos állásnak árucikk látszata eltörültessék. Álmodtam azt, hogy a költségbe kerülő zászlóknak kitűzése, hurcolása, tollaknak vagy más jelvényeknek viselése megtiltassék, valamint azt is, hogy a választás előtt és után hat hétig mindenféle a választással kapcsolatos köz eszem-iszom betiltassék és az ilyeneknek rendezői mint választás-hamisitók a legszigorúbban, — szigorúbban mint a bankóhamisitók — megbüntettessenek. Almtdtam azt, hogy vannak olyan emberek, akik a szegény embereket nem tartják érdemetlennek a választói jognak gyakorlatára, hanem csak azokat, akik önálló politikai nézettel nem bírhatván, a magyar államiságnak veszedelmére agitátoroknak válnak vakeszközeivé. Álmodtam tehát azt it, hogy a választásnál minden agitátiót lehetetlenné kell tenni, mert a nemzetellenes agitátió veszedelmesebb, mint a legeltorzultabb magyar agitátoré. Álmodtam azt is, hogy programmbeszédeknek tartása megtiltandó, hanem e helyett a képviselőjelölt nyomtatásban minden választó polgárral közölje politikai hitvallását. Függesztessék ki az a községházaknak és becsületszóval kötelezzék magukat programmjuk betartására, különben mars haza. Végül azt álmodtam, hogy a csörgő sapka alól csak bolondságot lehet beszélni, mert hát bolond lyukból csak bolond szél fujhat! Hahaha!! (Zajos röhögés.) Na de hát félben hagyom a bukfencezést, mert hát „sírva vigad a magyar!", mint ahogy én is, aki azt hiszem, hogy ősöm Árpáddal jött ide betyárkodni és az itten lakókat tűzzel-vassal pusztítani, amint azt Luegerék reánk ugatják. Két élő emberre hivatkozom, Okolicsányi Menyusra, Újhelyi Aladárra, akik tanúskodhatnak arról, hogy a karászi határban egy Árpád királyok idejéből származó temetőben csontvázak fogai között Szt. István, Péter és Szt. László királyainknak ezüst érmeit találták, melyeket muzeumunk őriz.