Nyírvidék, 1910 (31. évfolyam, 1-24. szám)

1910-04-10 / 15. szám

-Nyíregyháza, 1910. XXXI. évfolyam, 15. szám. Yasárnap, április 10. A Szabolcsvármegyei Községi Jegyzők és a Szabolcsmegyei Tanítóegyesület Hivatalos Közlönye. Megjelenik hetenként egyszer vasárnapon. Elfifizetési feltételek: Egész évre 8 kor., Fél évre 4 kor., Negyed évre 2 kor., Egyes szám ára 20 fillér. Szerkesztőség és Kiadóhivatal: YÁROSHÁZ-TBR 6. SZÁM. Telefon szám: 139. Kéziratokat nem adunk vissza. Hirdetések árszabás szerint számittatnak. A nyilt-téri közlemények dija soronként 60 fillér Apró hirdetések 10 szóig 4-0 fill., minden további szó 4 fillér. Vastag betűvel szedett kétszeresen számit. ikiiitii A magyar nemzet Széchenyi halálának félszázados évfordulóját ünnepli. Felújítja annak a halhatatlan nagy fiának emlékét, ki nem halt meg, „mert. milliókra költé dús életének kincseit-" Ez a megemlékezés nem fokozhatja az ő nimbuszának fényét, mert az ő dicsőséges alakja nem szorult arra, hogy erényeit ünnepélyeken magasztaljuk. Ellenben nekünk nagyon is van szükségünk arra, hogy szivünket, lelkünket és főként értelmünket időnkint hozzá felemeljük, esszménnyé vált alakjától önzetlen cselekvéshez, kitartó munkálkodáshoz lelkesedést merítsünk. Soha jobbkor, mint most. Szükségesebb ez ma, mint valaha volt. Széchenyi megtestesített ideálja, éltető eszméj'; a munkás honszeretetnek. Prófétája volt nemzetének, ki előrelátta népe jövőjét; ki buzdított, lelkesített, mikcr mindenki tétlen álmodozásba merülve csüggedett; remélt, mikor mindenki kétségbeesett; aggódott, töprengett, félt a haza sorsa miatt, mikor a nemzetet elragadtatásában, hirtelen felbuzdulásában vak bizalom töltötte el. Államférfiú volt, az államférfiak legnagyobbika, ki biztos számítással építette fel, szilárd alapokra fektetve, Magyarország sorsának fejlődését. Hős volt, a hazaszeretetnek hőse. ki sohasem kereste a népszerűséget, sőt ellene dolgozott, ba hazája jólétéről volt szó; kész volt a hazafiatlanság vádját is elszenvedni, ő, ,a legnagyobb magja", csak édes hazájának szolgálhasson. Vértanuja volt nemzetének, mert az a gondolata, hogy hazájának többet ártott, mint használt, az az önvádaskodás, hogy ő rázta fel népét csendes tétlenségéből és kergette forradalomba, lelkét homályba boritá; és íxnkor látta, hogy nemzete elbukott, nem tudván e csapást elviselni, véget vetett ő is élete tragédiájának. Emlékét, nevét ünnepeljük meg kegyelettel, de szellemét kövessük. Széchenyi szelleme megköveteli, hogy kérlelhetetlen szigorúsággal mutassunk reá hibáinkra, elfogulatlanul Ítéljük meg magunkat, hogy igy tiszta önismeretre téve szert, önbizalmunk fokozódjék s a nemzet dicső jövőjébe vetett hitünk erőinket uj kitartásra, munkám serkentse s győzelemre acélozza. Közéletünk minden vonatkozású viszonyaiban egyre hatásosabban, szükségszerűbben, szinte követelően lép előtérbe, Széchenyi szelleme, gondolkozásmódja, mely annyira ellentétben állott korónak felfogásával. E korban szomorú viszonyok tartották lenyűgözve a fásultság és kimerültség közönyébe sülyedt nemzetet. Multunkban nem volt öröm, a jelenben nem volt vigasztalás, a jövőben nem lehetett, remény. Minden bajnak a megjavítását a kormánytól várták. Pedig Széchenyi megmondta: „Ninci oly bölcs kormány, mely egy lelketlen, korcs népet tartós dicsőségre felhevíteni s igazi halhatatlanságra felttzelni képes volna." Tisztában volt azokkal a mérhetetlen nehézeégekkel, melyeket le kell küzdenie, hogy célját elérhesse. Jól tudta, hogy „könnyebb ezer bolondságot elhitetni a néppel, mint egy előítéletet legyőzni", mégis merészen szembeszállt a nemesség előítéletével. A jobbágyságot felszabadítani, mint mondja: „a népet nemzete8iteni kell." „Mert «iőbb kell lenni, csak azután lehet kifejteni." Először tebát életre akarta rázni a nemzetet. Feltárta a mult dicsőségén tétlenül álmodozók előtt a jövőt: „Magyarország nem volt, hanem lesz." Nem 9zabad pzonban azt hinni, hogy Széchenyiből hiányzott volna az ősi tradíciók iránti tisztelet. Ellenkezőleg, ő a hagyományokhoz, de nem a káros hagyományokhoz ragaszkodó főúr volt. Ezeket pedig ép történeti érzékével könnyen felismerte. Hitel, Yilág és Stádium, Arany szerint „e három égbe n/uló pyramid" voltak az ő műv>J, melyekben nemzetéhez szólott, megmutatván neki az utat, melyen a múltban haladt, ezer hibájával egyetemben és azt a helyes utat, amelyen a jövőben baladnia kell. A haza földiét mindenütt terméGróf Széchényi István emlékére. Irta: 'Evva István. Mulandó minden. A csillagok fénye Épp ugy kialszik, mint egy mécsvilág. Ott százados csert villám dönt a mélybe, Itt fagyos csóktól hal meg a virág. Az ércoszlopot megeszi a rozsda, Paloták kövét vihar szórja szét; Csak nagytettek emléke nem vesz porba, A kegyelet őrzi történetét . . . — Ünnepet ülünk, — a kegyelet lángja Ég szent oltárodon emlékezet! Te nagy Magyar, lelkednek itt a szárnya, Neked gyult-e láng az oltár felett, Neked, ki áldozál a tudományért S megteremtetted annak otthonát, Neked, ki nem kérve-várva rá bért, Nagygyá tetted-e szép magyar hazát. Rakoncátlan vizét békjóba verted A szőke vizű Magyar folyamnak S a hol most arany kalászok teremnek, Te adtad a földet a Magyarnak, — A Duna habjára láncot vetettél, A melyen át most egymásra lelnek Édes hazánk kelet s nyugat lakói . . . Széchényi István, Téged ünnepelnek ! — Minden mulandó, de te élsz örökké, A te nevedhez nem férhet halál, A te emléked nem foszlik szerte — köddé, Aki hazádnak oly becses valál! Te élsz s élni fo;sz, mig ez anyaföldnek Te alkotád — dicső emléke tart, Büszkén áldoz lelkünk most is te érted S téged dicsőít, a legnagyobb Magyart. Szemelvények Dr. Tömöry Titusz irodalomtörténész, hites Ady tolmács és a drastica philologia szaktanárának előadásai a budapesti Zseniképzőben — Ady után a 7-ik században. Hölgyeim és Uraim! A magyar lyra Ady Endrével lépett a költészet rádiumkorába. Sokan a Mestert Shakespeare-vel szokták összehasonlítani. Ez ellen azonban tiltakozom. Shakespeare nem volt Ady — hanem csak egy maradi. Semmi más, mint egy göthös niemand. Egy cserzővarga. Menynyivel más volt Ady a Nagy, Ady a Pogány, Ady a Cudar. A Mester követőit, kit gyűjtőnévvel adihanditáknak nevezhetünk, három főbb csoportra oszthatjuk. E költői iskolák a 1. „Holnapután'

1 — a 2. „Majd ha fagy" — és a 8- „Lauffschrittmcrsch" cimü zseniszövetkezetek. Ezúttal a legutóbbival fogunk drastica filológiailag, bonctanilag és ideggyógyászatilag foglalkozni. A modern magyar lyra ez iskolával, a mint pontos mérések igazolták 18-342 méterrel emelkedett a tenger színe felé. Ez költészetünkben a szent rothadtság tertiár fázisa. Legfőbb képviselője ez iskolának Vady Endre. Született Ady után a 122-ik esztendőben a Budapest melletti Ady Endrefaiván, mely községet hajdanába danába Erzsébetfalvának neveztek. Eredeti neve Meinzüsz Samu volt. Apja a tőzsdét látogatta, anyja több izben folyamodott trafikengedélyért. A nagy költő 5 éves korában a modern nevelés szabványai szerint tel lett „világosítva". 8 éves korában a Fidibusz belmunkatársa lett. 15 éves korában 12 kötetben adta ki addigi összegyűjtött munkáit. Ettől fogva még szorosabb kötelékbe jutott a költészet Múzsájával, hogy ugymondjuk vadházasságra lépett. A költö eredetiségét legjobban bizonyítja, hogy titáni lelke szent váladékait leginkább a manchettáin örökítette meg az utókor számára. — Egyébbként, hogy némi intim dolgokat is eláruljak t. hölgyeim és uraim, megsúghatom, hogy volt a költőnek két inge. Egy szines és egy fehér. Volt 193 gallérja, közte 85 dupla, 272 kézelője, 114 „viszonya" és csalódott 36szor. Irt összesen 73729 költeményt 953 kötetben. Jelenleg van 2412 lovas, 1564 álló és 826 mellszobra, összesen 15,124 mellékalakkal, 7559 emléktáblája, 12 mauzoleumja és 28 muzeumja. De t. hölgyeim és Uraim i — valami névtelen elődöm, ugy hisziem Beöthy Zsolt azt mondta, hogy a költőt legjobban müveiből ismerhetjük meg. Ezen véleményt én is kegyes Mai saamunk 12 oldal.