Nyírvidék, 1909 (30. évfolyam, 27-52. szám)

1909-07-25 / 30. szám

36 28-ik szám. N Y I R V I D É K 1909. julius 11. több diplomás kereskedőnk, (Dr. Szuhy) iparos, akkor majd nem nézzük le egymást, mert hát az bizonyos, hogy a valódi összekötő kapocs az emberek közt a tanultság. Az alföld sok helyén (Mezőtúr, Túrkeve stbbi) minden 10 szántóvető ember közzül 1 — 2 végzett 4—6 gimnáziumi osztályt, de van sok érettségit tett is. Még sem akar erővel hivatalnok úr lenni. P t

m" •• j* •• i Fürödjünk. Soha sem mosdanék életemben, ha olyan bankos ember lennék, hogy reggel az ágyamból nem a mosdótálhoz, hanem egyenesen a fürdőkádba ugorhalnék. Nagyon szeretek fürödni, de nagyon szeretem a potyát is és ez annak az oka, hogy mint orvos, csak igen ritkán áztatom meg magamat a nyíregyházi Sóstó vizében, a mely fürdő pedig két tekintetben specialitás. Az egyik az, hogy a földgömbnek minden gyógyfürdőjében minden orvos családostól kedvezményben részesül, csupán a világhírű Sóstón nem. Miután koldusboton nem szeretnék sántikálni, csak ritkán sántikálok ki a Sóstóra tisztálkodni. A másik ok pedig az, hogy nem vagyok biztos abban, hogy a „Sóstó" ma is sóstó-e, vagy sem? Pár év előtt, t. i. akkor, a mikor mi doktorok potyára fürödhettünk, vegyileg megvizsgáltam a Sóstónak vizet és meglehetős mennyiségű sziksót találtam benne, (nem emlékezem már arra, hogy mennyit). A ki engem fumigál, azt én is fumigálom. Legyünk a tréfa ut^n most már komolyak és tárgyilagosak. Mikor ezelőtt több mint fél századdal medicussá lettem, volt a bécsi egyetemnek egy igen kiváló Klecsinszky nevű rigorozánsa, a kinek tudományos képzettsége előtt minden kollegája kalapot emelt. Nem csak azt tudta, a mit tanárjai előadtak, hanem más külföldi tudósoknak müveiben búvárkodva, önálló nézetei is voltak. Némely tanár, pedig egy sem szamár, azt hiszi, hogy csupán az az igaz a mit ő hirdet. Ezt hitte Brücke is ; nemcsak bécsi, vagy európai, de világhírű élettan-tanár is, épen ugy mint Isten teremtményeinek minden vallás felekezetű apostolai és azoknak k

övetői, a kik nemcsak feslett, hanem szakadt a kerges hajdubőr is. A nemzetes urat a jajgatás sem érzé kenyítette el. A legátalkodottabb mezei zsivány is meglapult a nemzetes mezőbiró ur előtt, midőn karikás ostorát lekanyaritotta. A többi tilosban csipett magyar legénynek meg elegendő volt Nagykovács János tömlöctartó árvatölgyfapálcája is. Ez a rögtönitélkezés nem volt felebbezhető. — Rántsd le ! Csapd fel! ilyen kurta volt a nemzetes mezőbiró ur Ítélete; node néhány legényével csakis igy őrizhette meg a majdnem ötvenezer holdnyi határ drága termését. A tilosban lappangók soh'sem voltak biztonságban, mert a büszke tartású hajdudaliát gyakortább paripája nyergében lepte meg az éjszakai harmat. Majd itt, majd ott bukkant fel tüzes háti lován. Máskor könnyű kocsin hajtotta a pusztát. Még alig virradt. A kocsis bóbicskolt a bakon és az öreg ur figyelmeztette az álomszuszék kocsist: — Hohó ! Gábor fiam. Rövidebbre azt a gyeplőt. Arra, jobbrét tarts. Ugy nézem, valaminémü juhnyáj legelészget amodébb. A kocsis előtt, a hajnali szürkületben, alig vált ki a lomhán mozgolódó nyáj; de a nemzetes ur már azt is felösmerni vélte, hogy tulajdon számadója legeltetett ottan. — Hé, Gábor fiam! Bizol-e magadban ? Erős-e a karod ? Gábor kocsis hetykén pederintette meg serkedő bajuszát. — Hiszen nemzetes uram, legényember volnék. A puli kutya csaholására juhászember tápászkodott fel a nyáj mellől. Kampós botjára támaszkodva vizsgálta a párák között lebegő kocsit. Ásítozott a boldogtalan. — Gábor fiam, látod-e amoda azt a juhászt ? — Látom. — Hát azután tudnál-e vagy jó tizenkettőt h( gídülni azon a juhász on ? azt hiszik, hogy csak az az igaz a mit ők vallanak. A legtöbb ember szerelmes magába, a mi az emberi természetben rejlik. Nem tudom, hogy más is ugy volt-e vele? De éo fiatal koromban másba is vo tam szerelmes. Most már pássz! Na hát mikor Klecsinszky Brücke előtt rigorozált, szokás szerint az egész physiologiát végig vette vele, épen ugy mint velem és mindenkivel. Egyszer aztán olyan kérdést adott fel neki, a melyre nézve Klecsinszky homlokegyenest állott szemben Brückének tanával és a zaklatáson felindulva, azt találta mondani, hogy „Das spuckt nur itn Gehirn einiger Physiologen" Ez a Physiolog pedig épen Brücke volt. A rigorosumnak eredménye az volt, hogy „Kommen Sie in sechs Wochen wieder". Megbukott. Hat hét múlva, a javitó vizsgán csupán a multi kérdést adta fel Brücke és a válasz ugyanaz lévén Klecsinszky végképen elbukott; ez a mindenki által geniaüsnak ösmert ember orvossá nem lehetett. Ez az orvosi kutyabőrre érdemellennek talált ember bukása után két év múlva a bécsi politechnikumban a vegytan tanszékét nyerte el; tehát nem valami incifinci eszű ember lehetett. Orvosi problémák azonban tovább is érdekelték. Tanulmányozta a fürdésnek és fürdőknek hatását. Kísérletei eredményének eddig meg nem cáfolt rövid kivonata a következő. Olyan napokon mikor valaki akár hideg, akár meleg vizben fürdik, a vesének és bőrnek, tehát a legfontosabb kiválasztó szerveknek működése tetemesen fokozódik, a mi az anyagcserének fokozódásával egyértelmű. Oldott sók, a higanysóknak kivételével a sértetlen bőrön át az emberi szervezetbe nem hatolnak, mert azokat a vizelletben vegyileg kimutatni nem lehet, pedig ha azon jód, vagy vassós vizekkel számat csak kiöblítem, de le sem nyelem, a vizeletben ezeket ki lehet mutatni. Csak illó anyagok hatolnak át a sértetlen emberbőrön. A sók pedig nem illó anyagok. Milyen nagyra vannak a jód fürdőkkel, Lippikkel, Hallal, Csízzel stb. pedig ezek nem jód fürdők. A jód illó elem, a bőrön át felszívódik, a jódsók azonban nem. Jód fürdő a világon se

hol sincs, csak jódsó Gábor legényneK dévajul villant fel a szeme. — Hogyne! Ha nemzetes uram parancsolja, akár huszonötöt is. — Nono, Gábor fiam. Elég lesz abból tizenkettő is. Gábor kocsis elmosolyodott. Még mindig nem ösmerte fel a juhászt. Azonban a juhszélnél annál inkább elsavanyodott cimborájának, Kisdér Pistának a látásán. Node Kisdér Pista is inkább szeretett volna a ráctőviskes nyomáson széledezni, midőn fülébe zudult a nemzetes ur szava : — A tatár vigyen el! Gyere már közelebb, hé Pista! Vagy talán már gazdádat sem ösmered ? Dér István juhász köszönésfélét dörmögött. — Adjon Isten . . . — Néked is, István! Persze néked már szabad az egész világ. Néked seholsem tilalmas a határ, hiszen te a mezőbiró ur cselédje vagy ? Pista fiam, a tatár vigyen el! Mondsza, én mit csináljak ? Gazdád ? A szegény mezőbiró ! — Nemzetes uram. — Most te c^ak hallgass. Én tettem be a garast. Mondsza! Hogy tartassak tilalmat, midőn mások azt látják, hogy még az én cselédjeim, a mezőbiró ur cselédjei is zsiványkodnak ? — Nemzetes uram . . . — Fiam, ez nem becsületes eljárás. Azért most csak annyit mondok néked, selyempuha itt ez a tilalmas pázsit, nosza, hasalj bele. — Nemzetes uram . . . — Te pedig, Gábor fiam, az imént dicsérted a karodat. Látom, hajlós finom az ostornyeled is. Nosza, hegedülj végig tizenkettőt István bátyádon. Dér István juhász is, Gibor legény is ösmertek a nemzetes urat. Tudták, hiába minden szabadkozás. Bár kelletlen, Djr Pista juhász is a gyepre dobta bundáját. Gábor legény is nekifohászkodott, de verejtékezett a homloka, midőn felgondolta, hogy most micsoda jeles embert kell felpálcáznia. Hiszen, Dár Pistánál botosabb fürdők, a melyek, mint ilyenek hatástalanok. Ha pedig ezen hires vizeket olyan mennyiségben akarnánk inni, hogy azok mint jód, vagy vagy vasas vizek hassanak, öt hat veder meg se kottyanna. Specificus hatással csak illó anyagokat tartalmazó kénes vagy szénsavas fürdők bírnak. A sziksós fürdők azonban nagy hatásúak, mert lúgosak lévén, a bőrt (ha nem nagyon telitettek nem marják ugyan) de a felhámot telitesük arányában megtámadják, mintegy felolvasztják és igy a bőrnek, mint legnagyobb felületű kiválasztó szervnek tevékenységét fokozzák, tehát az anyagcserét minden más fürdők felett tetemesebben növelik. A „Sóstó" tehát csak addig tekinthető gyógyhatású fürdőnek, a m;ddig csakugyan sós tó, jobban mondva sziksóstó. Arról, hogy a „Sóstó" még most is sóstó-e? és a sok mindenféle fürdőnek mint fürd ő viznek miért van olyan méltán mégérdemelt nem csak hirneve, hanem hatása is, beszéljünk a jövő számban. Nyíregyháza, 1909. julius 21. Dr. Jósa András Gyermekliga. A gyermeknapnak majdnem egy negyed milliót jövedelmező eredménye után a sorsjegyek is gyarapították azt a tőkét, a mely a társadalmi jótékonyság legkedveltebb, legnépszerűbb, legjobban dedelg^tett eszméjének áll szolgálatában. Az elzüllött gyermekek megmentése, a biztos romlásból, a kétségtelen bűnözési hajlamból kiszabadítása, a társadalom hasznos és munkás tagjává nevelése : oly ideál, a mely méltán ragadja magával az elmét és a szivet. M jgválíoztatja az eredendő bün lesújtó legendáját, megszakítja a láncolatot az apák bűne és a gyermekek bűnhődése között. A társadalom szenvedélyes és a korábbi korszakokban nem ismert mérvű jótékonysága immár az emberek életszükségletévé vált; valamint az értelem és jellem, ép ugy a sziv, az érzelem, a kedély és hangulat keresi és elérni igyekszik a maga szükségletét. Igy már ott vagyunk, hogy a lelki szükségből jotékony embereket két osztályba sorozhatjuk. Nem érintjük azokat, kik jótékony intézetek alapításával, vezetésével szereplést keresnek, és elszavalván a gyűlésen : „A szegény iskolás gyermekek faaznak — faaznak!" — hiuságuk kielégítésére törekesznek, mert ilyenek is vannak. De e ember nem került a határban es keserveset sóhajtott a szegény Gábor. Haj, jaj, hányszor veri még ezt vissza Dér Pista ? Azért ugy számított Gábor, ha már muszáj ütni, kiméli a juhászt. A nemzetes ur nem is állhatta szó nélkül: — Ejnye, te Gábor! — Gábornak megborsódzott a háta. Marokra szorította a pálcát és bár ez a hetedik ütés felért a többi hattal, a nemzetes ur bizalmit eljátszotta Gábor. — Fiam, sohse' bosszantsd az embert ... No te, Pista! Azért is mutasd meg Gábornak, hogy az igazi hajdu-fattyu miként forgatja a pálcit . . . Kelj fel Pista. Dűlj neki Gábor. Gábor kocsis szomorodottan hasalt a fűbe. A juhász sem várta a további buzdítást. Ha nem szégyenli, még talán sírva fakadt volna Gábor . . . Ámde a nemzetes ur Gábornak sem szánt hétnél többet, szelíden figyelmeztette a mérges juhászt: — Ejnye, Pista fiam ! Te meg már túlságba is viszed. Gábor fiam, te is felkelhetsz. A két magyar fogát szíva tapogatta a hátulját. Aggályosan várakoztak, mi kerekedik még ebből ? A nemzetes ur nem is sokáig hallgatott. — No, tik ugyan nem vagytok kíváncsiak . . . Azt se' kérditek, miért érdemeltük mink ezt? Dér István juhász dacosan vetette fel fejét. — Nemzetes uram, többet nem tekergek a tilalmasban. — A tatár vigyen el, jíl beszéltél Pista. Dj ez csak az egyik o& . . . Eoben a te Gibor cimborád nem volt részes. Gandokozzál csak ! Gábor fiim, te is segíthetsz István bátyádnak . . . Mi is lehet az a másik ok ? — Nemzetes uram, migam tudásával sohsa' vétkeztem. — Gábor, Giboj-! Tisztességesebb embernak gondoltalak. Hit az én szeinői juhom mit vétett néktek ? A két em'ner zavarodottan tekintett össze.