Nyírvidék, 1909 (30. évfolyam, 27-52. szám)

1909-12-12 / 50. szám

10 50-ik szám. N Y I R V I D É K 1909. december 12. Az iskola és az élet nincs ugyan még kellő kölcsönhatásban, de községi szerve zetünkben a jegyző urak igen nagy tényezői lehetnek, a községi lakosok jóirányban való nevelésének. Főként ahol különböző felekezetűek élnek egy községben. Már az is kimondhatlan becses eredmény, ha a szűklátkörü, önző felekezetieskedést, az iskola utján, mérsékelni törekszenek. A tanitó urakkal szives, jóakaratú viszonyban élve, együtt sok jót tehetnek. Azt tapasztaltam sok helyen, hogy a legújabb fizetésemelés óta, némely jegyző urak, szinte lekicsinylik a falusi tanitót. Persze, művelt és magasabb látkörü jegyzők tudják azt, hogy az ő hivatalos, gépies foglalkozásuk, ha csak a megszabott rovatokban marad, — össze sem hasonlítható sem fontosságban, sem egyéni és társadalmi célzatában, a nevelés bármely águ munkájával. A falusi tanitó működése igazán életre ható, megbecsülhetetlen eredményű, — ha nemcsak tudja, hanem át is érzi hivatása magasztosságát. Igaz azonban, hogy ha csak időtöltő, — akkor a legkárosabb időtöltő. Egész nemzedékeket ront meg. Néptanitókul a legkiválóbb tehetségeket kellene megnyerni, minden lehető kedvezéssel és ez volna a legjobb legáldásosabb befektetés az emberi társadalomban . . . Majd eljön ennek is az ideje. — Ma csak útegyengetők e jobb jövőhöz. A tanügyi hatóság bölcs intézkedésének tartom, hogy az iskola külső életére felügyel, szorgalmaz, irányit. Nálunk a Főszolgabíró ur. szinte ellenmondást nem tűrő szigorral és figyelemmel munkál, hogy az iskolai épületek törvényszerüek és felszerelve legyenek, tisztaságban tartassanak, az iskolakötelesek feljárjanak — és több ilyenféle. Nagyon becsülni való figyelem és éberség az ilyen. De mindez intézkedéseknek, főként a községi jegyző urak adhatnak testet; nélkülök a legnemesebb föltétel is, léha közönybe fúl. Nem kell ahoz ördögi mesterség, hogy a közvolt — fenyvesek és óriási kaktusokból Azután kezdett kanyarodni az út lefelé — méltóságosan, a hogy egy ilyen kősziklába vágott úthoz illik — minden kanyarodásnál más-más — csodálatos képet tárva elénk — de a Wiking nagyon sebesen járt — én lihegtem a fáradtságtól — döbbenet állta el szivem verését, a mikor ott meredt közvetlenül előttem — függélyes vonalban a komor szikla ég felé . . . . csak akkor enyhült — lopózott a lelkembe valami gyöngéd, édes érzés, amikor a rideg, kopár sziklafalakon, csodálatosan szép, nemes, világító kék virágocska tömegeit pillantottam meg itt-ott: ez volt a Fiore di Capri, amely másutt nem tenyészik — a havasi Gentiana valami apróvirágu faja lehet — azt hiszem. De egy jó tanácscsal szolgálhatok embartársaimnak: ha valaki fejjel akar rohanni a falnak — csak oda menjen — ott bőséges alkalma van erre. .... A Strada Krupp is végét járta — do hejh! mennyi sziklatörmeléken kellett átbotorkálni még — mennyi apró lépcsőkön, a mig valisággal leértünk a tengerisr, a Marina piccolára — a hol a halászbárkák voltak .... Ehejh! be sokszor emlegettem meg ennek az útnak nehéz fáradalmait — mikor pár hét múlva zergekönnyüséggel jártam ugyanest az utat felfelé is — ami most olyan nehezemre esett — lefelé. Mikor végre lenn voltunk — a Wiking élénk tárgyalásokba bocsátkozott egy pár marinajoval — én pedig nagy fáradtan ültem le egy szikladarabra: előttem volt — sugárzó kékségben — rengő fodraival ... a tenger! Rengő fodraival ... a mint körülölelte az ezernyi apró scogliát ott előttünk a hullám — láttam: a Földközi tenger nem valami holdvilágnál sóhajtó, nyögdécselő szerelmes — hanem vad, szilaj szerető; zúgtak, harsogtak a hulláségi jegyző meglássa az iskolázás külső hiányait, észrevegye azok okait ís, segítsen is belátó tapintatossággal. Csak az kell, hogy a rovatos nagy lapokból nézzen ki is néha és lásson ís tul az irodán. Az egyszerű tény pedig az, hogy az iskola külélete csupán puszta keret. Lehet szép keret, ragyogó keret, műipari termék de csak keret. Mint a ruha az emberen. Az a fő : hogyan alakul a gyermek testelelke, a kereten belől?! Itt már a tanitó az alakító művész. Sokat tehet a mai hiányos rendszer mellett is. Együtt a lelkészszel és jegyzővel, még többet. Elemi követelmény, hogy a különböző sorsú és felekezetű gyermekek, saját iskoláikban, rá nevelődjenek az emberszeretetre. Isten dicsőségére ne gúnyolják, ne marják egymást. Utálatos nép, az ilyen gúnyolódó nép Vezetői is megutálni valók. Minden gúnyolódás, maró méreg a szívre. Arra kérem, lelkem minden hatni képes erejével, kedves Jegyző urat, hogy ha jó tanítójuk van, becsülje azt, mint az isten angyalát; — és ha nincs jó tanitójok, hullajtson naponként keserű könnycseppet, népe sorsa telett. Mert a jó tanitó valóban isten angyala, kit azért küld az Ur, hogy vezesse, tisztítsa, erősítse, üdvözítse, a népet e földi világban; — a nem jó tanitó : — ezt jellemezni is fáj. hát elhagyom. Én az embernevelés jó munkását a legfőbb polcra helyezem. De csak maradjunk a faluban. A gyermek annyi ártó hatásnak van kitéve, hogy isteni türelemre és bölcsességre van szüksége annak a jó nevelőnek, hogy az élet irányát helyes útra terelje. S ha ez sikerült, hacsak részben is, mennyire megkönnyíti a Jegyző urak munkáját is; nemcsak megkönnyíti, hanem szebbé is teszi. Szebbé teszi az egész falu életét. A tisztességre szoktatott gyermeki lélek, minta tavaszi nap fénye, nővén, növekedvén, mint a nyári delelőre emelkedett napfény boldog aratásra érlel, gyümölcsöztet. Szeresse Jegyző ur a jó tanitót s mok s tajtékzuhatagban törtek meg lábainknál ... . Elég nyugodt a tenger ? — kérdeztem aggódva a pergő nyelvű hajósoktól — mert Lussinban ennél sokkal simább tengeren sem indultak el Si, si, signora! — sziszegtek és még azt is sziszegték — hogy egy-egy kicsiny bárkán — külön-külön menjünk egy evezőssel .... De miután erről egyik Signora sem akart hallani — sok huzavona uian — mégis egy bárkában helyezkedtünk el — két izmos evezőssel . . . Amint kezdtünk távolodni a Marina piccola partjától ... és kiérni a nyíltabb tengerre, — láttuk, hogy a rengő fodrolt — hófehér habcsecsemőket ringatnak ; — amint még jobban eltávolodtunk a parttól — bennünket is elkezdett ringatni a mare — amúgy Isten igazában ... Az én szédülő fejemnek sem kellett egyéb . . . forgott velem az egész Capri . . . sápadtam, zöldültem s csak ugy ugrált a szivem . . . Görcsösen kapaszkodtam a bárka szélébe mind a két kezemmel „Hát te vagy az a hires tengeri-asszony ? kérdezte a Wiking — szakasztott úgy, mint mikor gyermekkorunkban kileste a kellő pillanatot, mikor sirást igyekeztem visszafojtani ... — talán sikerült volna — ha meg nem szólal ő kelme éppen idejében: „Sírjál egy kicsit! . . . És én sirtam, sirtam, mint a záporeső ... Igy most is. — „Nézd, milyen gyönyörű nagy hullámok . . . rögtön elnyelnek bennünket bárkástól . . . itt vannak már a Faraglionik is — ott fogunk hajótörést szenvedni" .... őrült körforgást járt velem ez az egész vizes világ — könyörögtem, evezzenek a parthoz, tegyenek ki a bárkából — ki akarok szállani .... de Cipri nem olyan sziget ám, hogy ott csak ugy, akárhol ki lehetne kötni. Egészen a M irina piccoláig kellett volna vissza evezni — hát Isten neki: úsztam tartsa a legnagyobb áldásnak, ha vele együtt munkálodhatik! S tartsa a legnagyobb tisztességnek, ha vele egy utat taposhat! Fájdalmas tény, hogy a társadalmi tisztesség ranglétráján, a tanítói állás, még ma elég alant várakozik. Tudom én azt, hogy mindennek meg van a maga oka. De minő munka, a lélek művelése ! A legmagasabb művészet is, durva anyaggal dolgozik. Festék, papiros, vászon, kő, fa, bronz, agyag stb. stb. Holt anyagok, melyek hangtalanul alakithatók. A gyermek teste, lelke: — nem holt anyag, hanem nagyon is mozgó, ellenható erő. S ezt az ellenható erőt kell, okos alakító erővé átformálni! ... Óh nem a mai iskolás eszközökkel, ezt én nagyon jól tudom ... de ha a tanitó lelke, igazi alakító műhely, ma is alkot halhatatlan művészi munkát. Most abbahagyom. A falusi iskolai élet, sok vonalbau kereszteződik a község házával; befejezésül tehát, még egy folytatás következik. Andrássy Kálmán. Az egyfolytában való tanításról. Irta: Zimmermann Rezső tanár. II. Az iskolában a rend fentartása fontos érdeke a tanártestületnek, az iskolának és az ifjúságnak egyaránt. Erről a fontos érdekről tehát illő körültekintéssel kell megalkotni Ítéletünket. Iskolánkban a délutáni órák előtt feltűnően nagyobb a rendetlen viselkedés, mint délelőtt. Reggel az ifjúság túlnyomó része átlag csendesebb viselkedésű, mint a délutáni tanítás előtt. Szaladgálás, ablak nyitogatás, kiabálás, a délutáni órák előtt olykor szerfölötti mértékre emelkedik. Ez tény, ezt konstatálni kell. Néhiny iskola válaszlevelében ezt szintén konstatálni látszik, bár kellő nyomatékkal nem hangsúlyozza. Ezzel szemben sok levél tanúságot tesz arról, hogy délelőtt, tehát az egyhuzamban tanitás mellett, a tanulók viselete nyugodtabb, ami megfelel a mi tapasztalatunknak is. Ezt a rendetlenséget korlátozni kellene a szükséges mertékig, mert, amint a múltban többször, ugrp a jövőben esetleg komolyabb az árral — mert hogy nem tehettem egyebet. A kaján Poseidon olyan hullámokat küldött felénk, hogy behunytam a szemeimet . . . mast . . . most fordul fel a bárka . . . Murczi csendesen ült a helyén, — a Wiking mindhármunk kedvenc versét a „Berceuse bleu-t dúdolta: — nIls s'en sont allés — Sur une barque fragile' . , . E^y törékeny bárkán ültünk mi is — a rakoncátlan, szilaj hullámok játékszeréül odavetve; okkal — vagy ok nélkül — de én halálfélelmet éreztem a szívemben s az a mérhetetlen távolság, amjly az enyémektál elválasztott — ólomsulylyal nehezedett rám, mintha erővel akart volna lehúmi az örvénylő mélységbe ... — „Non avere di tinóra, — Signora'.'' — mondogatta kacagva a két marinajo, — észrevevén arcom balványságán, milyen gyötrelmeket állok ki — és szemmel láthatóan kitűnően mulatva ezen, — és én nagyon jól tudtam, hogy ha csakugyau felfordulni a bárka — úgy hagynának megfúlni, mint egy kis ölebet — még a kis ujjukat sem mozdítván, hacsak .... Hacsak — valami égi jel nem adná tudtukra — hogy igen nagy porció maccaroni lesz a jutalom, ha megmentenek .... Éaekeltek, kacagtak, rángatták az evezőket s az unalomig gyakran ismételték egymisnak: Goraggio per te — Maccaroni per me!" — (Lígyen a tied a bátorság — és enyém legyen a maccaroni!) És ekkor végre megértettük e bűvös szózatot, — Maccaroni, — a: Szezám nyilj meg — varázsige ; — a kulcs, mely a délolasz szíveket megnyitja — azt jelenti: Borravaló ! — Adtam volna én nekik bármennyi maccaronit — csak aztán több coraggií is szállott volna a szivembe ... Mist elértük a Faraglioni sziklákat — milyen kicsinyeknek látszottak messziről — holott impozáns — majdnem száz mé^er magasságban emelked-