Nyírvidék, 1909 (30. évfolyam, 27-52. szám)

1909-12-05 / 49. szám

Nyíregyháza, 1909. XXX. éyfolyam, 49. szám. vasárnap, december 5. Tanítóegyesület Hivatalos Megjelenik hetenként egyszer vasárnapon. Előfizetési leltételek: Egész évre 8 kor., Fél évre 4 kor., Negyed évre 2 kor., Egyes szám ára 20 fillér. Szerkesztőség és Kiadóhivatal: YÁROSHÁ2-TÉR 6. SZAM. Telefon szám: 139. Kéziratokat nem adunk vissza. Hirdetések árszabás szerint számittatnak. A nyill-téri közlemények dija soronként 60 fillér Apró hirdetések 10 szóig 40 fill., minden további szó 4 fillér. Vastag betűvel szedett kétszeresen számit. NyiXf válasz Mikolay György Jegyző úrhoz. Én nem tudom kellő szavakkal méltányolni Jegyző úrnak azon igaz emberi törekvését, mely által községe előhaladását munkálni óhajtja. Azaz: már régen munkálja is! Fájdalom, a mi magyar népünk el van hagyatva. Sőt ki van szolgáltatva, minden gonosz indulatnak és gonosz erőknek. A régi pátriárkális élet sírbahanyatlásával, a nép sorsa is sírbahanyatlott. A nemes úr megbecsülte jobbágyát, annak idejében, mert kenyérkeresője volt; de a mint megszűnt kenyérkererője lenni, maga is kenyér nélkül maradt, — jobbágya is. A volt jobbágy kapott szabadságot, de kenyere odalett. A ki belát a dolgok velejébe, megérti a dolgokat. Látó szemmel ha jár az ember, sokat lát és tapasztal, melyet felhasználhat; munkába fogván, a helyett, hogy puszta panaszokkal töltse az időt. A falusi életet nemcsak tűrhetővé, hanem elég kellemessé is lehet tenni, ha a rendelkezésre álló eszközöket okosan használjuk fel. Három tengelye van a mi falusi életünknek, mely körül forog a mi népünk esze, szíve, keze, u. m.: a templom, az iskola, a községháza. Igy láttam, igy tapasztani. Olvastam a nyirgyulaji ref. egyház hiteles jkönyvéből azt a páratlan buzgalmu tevékenységet, áldozatkészséget, melyet Jegyző úr kifejt hosszú évek óta, mint egyházának főgondnoka. 30 éves lelkészi működésem sok küzdelme megtanított engem, hogy kellőleg érzékeljem az ilyen gondnoki működést s annak áldásos eredményét. Az isteni gondviselés az én egyházamnak is adott néhány év óta egy gondnokot, kinek lelke arany, szíve gyémánt, akarata edzett acél s lába nyomán a munka áldása kél. Én tudom, mennyire megkönnyíti a mi lelkészi munkánkat egy arravaló gondnok s mily ösztönző példa, minden jóra a gyülekezetben. A ki első a kötelességben, első a tisztességben, első a vallásosságban, első a templomba járásban, szóval: egész ember. Megvallom, sok derék jegyzőt ismerek, hála istennek, de a Jegyző úr egyházi tevékenysége páratlanul áll. Hogy elsőnek áll ki az egyházi munkáknál, hogy építkezik, hogy adományoz, hogy figyelme mindenre kiterjed és hogy vasárnaponként délelőtt is, délután is, templomban van. Ezt csak olyan ember teheti meg, a kit dolgaiban esze és szíve vezet, okos harmóniában; a ki tudja, mit? mikor? kell tennie. Szóval: a ki egész ember. És mégis arra kér engem, hogy az egyházépités munkájában legyek én is segitségére, némi jótanácscsal. Inkább oda szeretném állítani minden református gyülekezetünk élére az ilyen tevékenységet, mintának, példának. Főként pedig a községi jegyző urak lelke elé, annak igazolására, hogy minő értékes, minő áldásos, mennyi mindenre képes egy művelt emberi lelek, ha érzi, hogy nála erők vannak s ez erőket alkotó hasznos tevékenységben foglalkoztatni kell, ebben van az ember méltósága! Tudom én azt, a mint emiitettem is, hogy a jegyző urak sok csipri-csupri lélekölő rovancsokkal kénytelenek a lelkök erejét és a drága időt lekötni, lenyűgözni s minden dolguk között arra jut legkevesebb idejök, a mi pedig legelső föladatuk volna: községük boldogulását munkálni; de még ily lekötött marsrutával is, sok jót tehet az egész ember! . . . egyházaért is, iskolájaért is, községeért is! . . . A mi az egyházi ügyeket illeti, — csak a magunk dolgairól szólva — kedves Jegyző urnák, én igazán nem tudok jobb útbaigazítást adni, mint • a mely uton, évek óta, oly ritka buzgalommal működik/ Papja mellett, valódi világi pap, a minőnek, a mi egyházi felfogásunk szerint, minden művelt egyháztagnak lenni kellene. De mégis, ajánlok valamit. Br. Eötvösnek egy rendkívül mély belátására valló elvét: „némelv ember mindent elkövet, hogy embertársait boldogítsa, pedig jobban tenné, ha a maga módja szerint boldogulni hagyná!" . . . különösen a vallás terén kellene ezt meggondolni. Manapság különben is felette idegesek az emberek, az üdvösségük érdekében. íme gróf Tisza István oly általános krisztusi szeretetet hangsúlyozott a Protestáns Irodalmi TárA Bessenyei-Kör estéje. — December 2-án. — Sok és érdekes tűnődésre ad alkalmat az a vágy, hogy a Bessenyei-Kör estéinek hallgatóit zenei izlés, vagy ennek fejlettsége tekintetében jellemezzük. Az bizonyos, hogy a csaknem állandónak tekinthető majdnem mindég ugyanazon egyedekből álló közönségünk nagy lelkesedést tanúsít ez estéken, szívesen ad kifejezést az élvezet gyönyörének és az elismerésnek sürü tapsokban. Az ovátióknak azonban részben az ős természet, a vendéglátás szivélyessége és az idegen iránti előzékenység kötelezettsége az előidéző oka. Másik részben pedig, mely az elismerés, a tetszés, a művészet gyönyöre következtében keletkezik — kétségtelenül ujabb keletű. Ennek kifejlődéséhez nagyban jáiult a Bessenyei-Kör érdemes főtitkárja, aki egy kevés társadalmi, hivatali és egyéb kényszerrel teremtette az azóta őszintén lelkessé vált közönséget és akinek háta mögött, egy harcra kész kis sereg — nem egyszer irányította a közönség tetszés nyilvánítását. Természetes, hogy az most már feleslegessé vált, sőt sokszor igazán akadálya annak, hogy a közönség műértő kritikája valódi értelmében jusson kifejezésre. És annak, hogy közönségünk elragadtatása sokszor jut kifejezésre, nem kis része van annak a rofinímcnt- nak, amelylyel az esték rendezve vannak. Csoportosítások, különfélék az árnyalatokban — hangszer és műfajban — ellentétek kidomboritása: azután az az ügyesség, hogy kezdetnek mindjárt egy slágerrel jő a közönség elé, mely azonnal felvillanyozólag hat: mind hozzájárulnak a lelkesedés előidézéséhez. De tán soha nem töltötte be a hangverseny teimet oly lelkesedés, mint a most lezajlott estén, soha — talán a Lind Marcella első estéjén, a mikor először hallottuk az igazi dalmüvészt és az igazi dalokat — nem jött közönségünk oly extasisba, mint a Francillo- Eavflman Hedvig éneke folytán. Mindjárt a 'iraviata nagy áriája után a kihívások, éljenzés és taps oly zivatarja tört ki, amihez még példa nem volt. És spontán, irányítás nélkül jött, természetes következményeként a nagy művészetnek, melylyel az ária előadva lett. Csodálatos lágyság, a Ugatok finomsága, melegség, szívig haló gyöngéd tremoló jellemzik hangját, és az énektechnikával való könnyed bánás — a oetcer.dck, a gyöngyöző trillák, a bűbájos staccatok, a cadenza tört futamai — jellemzik művészetét. És a mily lágy, a mily bensőséggel teljes a gyöngéd érzelmek kifejezésénél — ép oly erő, határozottság jelentkezik fortéinál. A lélegzetvétel sohasem szakítja meg énekét, és ezzel hangjának bársony simaságát még hatásosabbá teszi. Később romantikus dalokat (csodaszép a Bizet: Pastoraleja, ahol a zongora szenvedélyes spanyol táncszerű kíséretet ad) énekelt és legutoljára Strausznak közismert valzerját (Frühlingstimmen) énekelte oly csodás művészettel, annyi üdeséggel, és oly bübájjal, hogy a közönség valósággal tombolt. Nem akarta elhinni, hogy már vége van, nem akart elválni és önkénytelenül — összebeszélés nélkül az egész hangverseny terem ülve maradt és folyton tapsolt, éljenzett az ezt megköszönő, szivére tett kézzel hajlongó művésznőnek. Végre is a Gute Nacht dallal elégítve ki a közönséget, távozott ez utóbbi azzal az őszinte vágygyal, hogy mielőbb hallhassuk őt. Vele és mellette Thomson César mutatta be hegedűművészeiét. Ki ne emlékeznék arra a tüneményes fényre, amely Thomson másfél évtized előtti feltűnését világszerte követte? Akkoriban a bravour technika egyetlen és utólérhetlen művészének tartották, kiről legendák szállongtak (hogy egyik ujja elkopott, hogy félcentiméternyire müujja van stb.) — de e mellett előadásának ördögi, földöntúli hatást tulajdonítottak, minek előidézésében része volt az exotikus feketeségnek arcában, szakállában, hajában és a mozdulatlan alak villogó, tüzes, átható tekintetű szemeinek, mely valósággal hypnotisalni volt képes. És repertoire-je is tele volt a viharos szenvedélyességü darabokkal, Tartini, Bazzini, Paganini voltak műsorán. Ezúttal egy tisztes fehér aggastyán jelent meg a pódiumon, lehangoló bús hatást gyakorolva azokra, akik az ördögi szenvedélyességü fekete Thomson-t várták. Ki hinné, hogy e fehér nagy homlokú agg maestro és a Thomson-Svengali egy személy? A külsőnek megfelelőleg alakult át a művész is. Temperamentuma a gyors és szenvedélyes lezajlásu müvek helyett a hosszabb, a terjengősebb, sok frázissal telt darabokhoz viszi őt. Jellemzi őt a saját szerzeményű cigány raphsodia, melyben hangulatától, érzésétől és gondoMai számunk 12 oldal.