Nyírvidék, 1909 (30. évfolyam, 27-52. szám)

1909-11-28 / 48. szám

2 48 ik szám. N Y I R V í ü É K 1909. november 28 „bolhasereg". Egy község különböző templomai, mintha az első áldozóoltár lennének, hol a testvérek furkósbottal állanak az oltár mellett, egymás füstjét lesve! . . . S ha még „istenért is" igy, hát a földért, az anyagért, a mindennapi megélhetésért, a mutatós látszatért. minő tülekedés ront egymásnak egy falu népe közt. Pedig igy csak veszteni lehet, jobbra is, balra is. Akik egy faluban laknak, bárminő sorsban és foglalkozásban élnek, azok egymásra vannak utalva s akarva — nem akarva, együtt munkálják az egyéni jót is. Közös sorsuk van, egy napfényben, egy levegőben, — akár tiszták ezek, akár sötétek. S e közös sors arra hajtja az anyagi és erkölcsi tisztaság iránt fogékonyabb lelkeket, hogy minden erejökkel műveljék a népet, már a saját érdekűkben is. Lelkemből üdvözlöm Önt, igen tisztelt Jegyző úr, ki ily elsőrendű munkára vállalkozik. Azaz: —- nem most vállalkozik. Ön ebben él évek óta; egyháza és községe népének, anyagi és szellemi előhaladásának tevékeny munkása Ön nem a megszabott rovatok közt mozog előre, hátra, mint egy helyi tolató lokomotív, hanem emberi lélekkel, emberi szívvel, együtt gondol, együtt érez népével; nemcsak a falu pennája, hanem érező szíve is. Adjon a magyarok istene, minél több ilyen jegyzőt, a mi községeinknek! Mert, fájdalom, az állam fiskális érdeke, a községi jegyzők lelkét és szívét, lassanként kivül helyezi a községek érdek-körén. Állami szolga lesz és nem községi polgár. Paragrafusok és rendeletek özöne ugy megkötözi kezét-lábát, hogy községe érdekéért alig mozoghat. Kiveti az adót és behajtja. Ha hűségesen minél többet vet ki és minél többet hajt be, - haszna is van belőle. S a haszonért mit. meg nem tesz az ember? Hiszen élni kell! . . . mélységes megvetéssel önmagam iránt — jutottam arra a megszégyenítő tudatra — hogy nagyon gyáva lettem az elmúlt öt év alatt . . . — ,Ez a bárka alávalóan inog!" — suttogtuk egymásnak elfehéredő ajakkal, mert itt volt a nehéz pillanat . . . Előttünk ugrott le egy angol lány — kacagott és fel sem vette az egészet — azután egy nagy ládát dobtak le — talán az enyémet — a bárka ugy emelkedett és sülyedt le, mintha lapdázott volna a tenger vele . . . Majdnem lehetetlennek tartottam, hogy mindazt a terhet megbírja, amit ráraktak és — ráadássul még engemet is . . . De ugranom kellett — hát ugrottam — — ugrottunk — — s végre megindult a bárka hajladozva mint liliomszál . . . Mihelyt félelmem kissé lecsillapodott — ismét felöltöttem arcom azon méltóságteljes és öntudatos kifejezését, amit azóta viseltem, mióta Napolit elhagytuk s közeledtünk Capri felé : — én lévén a karavánban az egyedüli, a ki előtt Capri nem volt egészen Terra inkognita, mert már hetek óta levelezésben ájlottam a sziget összes hotelei és pensk ival. Meg egyezésre is jutottam már egygyel s éppen ezért hevesen tiltakoztam, amikor a Wiking azt akarta, oda szálljunk, a hová a menetjegy-iroda, illetve a Grand Eden hotel utasítottak ... A wGr. Hotel Capriba' szálljunk — mondám fölénynyel — vagy a Royal hotelbe; ez a kettő egy tulajdonosé s — a prospektus után ítélve — mindenben megfelel: központi fűtés; mérsékelt árak — és nézzétek: milyen csodaszép fekvése van ennek közvetetlenül a tengerparton — s megmutattam a képes levelezőlapot a Gr. Hotel Capri képével ... Ez hatott. El volt határozva hogy oda szállunk. Most kikötött a bárka. Rögtön nagy zsivaj támadt körülöttünk; egy perc alatt kirakták a Pedig, a mi közigazgatási törvényeink szerint, ma már minden községi polgár a jegyzőre hallgat, ő lett a falu tengelye, ő szabja meg, nemcsak a községi tevékenység irányát, hanem apró-cseprő ügyekben is intézkedik. Némi alkotmányos máz van még; elöljáróság, képviselet, de aki érti a módját, ugy viszi a dolgot, hogy alfától az ómegáig, az ő akarata érvényesül. Mezei csőszt, szőllő-pásztort ő rendel; gazdatestületek vagyonát ő vezeti, még az egyházak számadásait is felül akarja vizsgálni, a községi vagyonkezelés minden csinyját-binját kis ujján forgatja s intézkedéseiben kijelentéseket tesz és legfelső fórum, -- ha tetszik a hiúságnak, egy kecskét sem lehet megfejni az ő akarata nélkül! Idejutott a régi községi autonómia. A megyei után ez egészen természetes. Hiszen Horváth Gyula barátom a megmondhatója, hányféle hatóság rendelkezik vele és minő módozatok szerint? Nem lehet csodálni aztán, ha egy hatóságilag agyonszekirozott jegyző, ott igyekszik szabadságvágyát kielégíteni, természetes emberi akaratát érvényesíteni, a hol még teheti: --- községében! . . . Áldás reá, ha ez az akarat közjóra irányul! De igazi átok, ha mintegy elégtételt akar szerezni fensőbb hatósága nyomása ellenében? Híjába, emberek vagyunk s csinálunk bolondot is . , . Szóval: — kedves Jegyző úr, ön okosat akar végezni, egyrészt mint vallásos érzésű ember, egyháza érdekében; másrészt mint községének első vezetője, községe érdekében s ismervén az én közéleti tevékenvségemet, velem is szóba áll, hogy a közelőhaladás érdekében, ha valami jót tettem és tapasztaljam, mondjam el a közügy érdekében Nemcsak szívesen, de örömmel is teszek eleget bizalmas felhívásának, — közügyről lévén szó, igy nyilvánosan. Nem útbaigazítást, nem tanácsot adok, erre önnek nincs is szüksége. Azt fogom leírni: hogy láttam és látom ma is a dolgokat, podgyászt — egy másik perc alatt pedig felrakták . . . Hová? — Öszvérekre, — lovakra, — szekerekre ? — Nem. Az én óriási, vaspántos utazóládámnak — mely itthon két embernek ugyancsak dolgot adott — mig főlbirta emelni — meg az Ilonkáénak : mintha szárnyai nőttek volna — oly könnyűséggel kapta fel egymagában, — minden segítség nélkül a fejére — egy-egy caprii vén — fekete fogú — rasorru bába! — .Messzirőt jött embernek sokat szabad hazudni" — ezt tartja a kö/mondás — bárkinek megbocsátom ha nem hiszi el, amit itt most leírtam — én sem hinném, ha nem láttam volna a saját szemeimmel! . . . Mikor ilyeténképpen az összes podgyászokat felrakták a fejükre, megindultunk a „Marina Grandé" színes, emeletes házai és halászlakói között a wFunicolare

u irodájába jegyet váltani Aztán elhelyezkedtünk a kicsiny, nyitott fülkékben . . . s a fogaskerekű vasút megindult . . . Vitt . . . ragadott fel . . . mindig magasabbra . . . mind messzebbre — el a tengertől .... Hát mi lesz a világból? — ismeteltem Ilonka szavait —• ,Hol van az a ház — hol van ae a Duna! — Hisz. n a Gr. Hotel Capri — illetve Royal — — közvetlenül a tengerparton áll; — és én a tengert akarom — közelről akarom! És mig tekintetem végig siklott az ismeretlen világon a hová sorsom juttatott — homályosan éreztem : ennél bizarrabbat, különösebbet, csodásabbat Edgár Allan Poé sem teremthetett volna, bi képzelete alkotó erővel bír — mint a milyen ez a sziklasziget volt az esthomályban . . . Láttam: egyik oldalon óriási, sötét sziklafalat meredni az ég felé — a másikon két kisebb sziklafal között a tengert — mindig távolodva ; a mély völgyekben, melyek fölött elsiklottunk — kopár mészkőtalajt — narancsegyházi és községi életünkben? Hol látom a hiányokat, kiigazítani valókat, ferdeségeket s ezek megszüntetésével, emberi holdogulhatásunk tisztább útjait? Hiszen jobban tudjuk mi a magunk dolgát falun, mint a budapesti urak Budapesten, vagy akár a megyei fővárosban is! Mi érezzük itt, hogy mink van és mi kellene! Aztán hogy mit kapunk! Tehát szíves figyelmét előre is kérve, most abbahagyom s a jövő számban mondom el mondókárnat. Szíves üdvözlettel: Andrássy Kálmán. Az egyfolytában való tanítás. Véletlenül került a kezünkbe egy nyomtatvány. A .nyíregyházi közs. polgári leányiskola igazgatósága" kérdést inléz ebben a szülőkhöz: 1. Helyesnek tartja-e a délelőtti egyhuzamban (8 — 1) óráig való tanítást? (Igen vagy nem.) 2. Ha nem <artja helyesnek, miért nem ? Úgy tudjuk, hogy ezzel a nagyfontosságú kérdéssel foglalkozott már főgimnáziumunk tanári kara is, és — éppen a polgári leányiskola igazgatóságának körleveléből értesülünk arról, hogy a polgári fiúiskola igazgatósága már el is határozta — december hó 1-től kezdődőleg — az egyfolytában való tanítást. Hát — őszintén megvalljuk, hogy minket nagyon elszomorit az, hogy ezt a kérdést épen egyes tanitó testületek tagjai, tehát pai.'dagógusok rántották igy elő s lökték bele életünk közkérdéseinek forgatagába, holott pedig épen ezeknek a tanitó testületeknek — ha a nagyközönség tömegéből merülne föl, az életviszonyok módosulása által talán megokoltan is ez a kívánság: küzdeniök kellene az ellen, azoknak a szegény 10—18 éves, tehát a serdülés legnevezetesebb életszakában levő gyermekek és ifjoncok tesli és szellemi épsége érdekében, és csakis — az életviszonyok kényszerítő követelése előtt meghajolniok. Az életviszonyoknak itt Nyíregyházán való ilyetén módosulásáról azonban igazán nincs tudomásunk. Pedig az egyfolytában való tanításra elfogadható — mert kényszerítő okul — csak az szolpálha*. erdőkkel váltakozva Gsodaszerü volt a halk. nesztelen kúszás fölfelé ez álomvilágszerú vidéken — rejtelmekkel teli — és engem szinte elrémített oly idegenszerüen hatott rám; — olyan más volt ez, mint a mit én vártam . . . Most megállott a Funicolare. Megérkezünk Cipri városába, mely egy mély katlanban fekszik s miután lenéztünk a fogaskerekű vasút indóházának nagy, nyitott, oszlopos terrasse-áról a fantasztikus, árnnyal tele völgyekbe —elindultunk a „Royalhotel szolgájával — aki olt várt a többi hotelszolgák között: utasokra éhesen ... R'gieg, ódon, emeletes olasz házak között haladtunk a teljesen kikövezett, keskeny utcákon . . . nem nagyon messzire . . . Fehérmárványépület élőit intgállt vezetőnk: ez a Royal! Bsleptűnk s azonnal szemközt találtuk magunkat egy sápadt, cingár, szőke, ravasz ábrázatú emberkével aki alázatos hajlongásokkal fogadott. Legméltóságosabb arckifejezésemmel mutatkoztam be: én vagyok az, a kivel levelezett, — itt maradok hosszabb ideig, — emez a hölgy is itt, a kis leányával; — a bátyám: B . . . . d professor a feleségével csak ejy hétig — lássuk a szobakat! — ,Óh igen, — a szobák, igenis! — És óh ! a koszt — mily kitűnő — minden vendége el van ragadtatva" — s annyira meghatotta őt dignitásunk és saját ellátásának kitűnősége — hogy elüljáró beszédnek azonnal kijelentette — hogy nem adhat pensiót napi nyolc líráért — mint a hogy levélileg már megegyeztünk — csak tűért. Meglássuk — de mondja csak kérem, mi inkább a Gr. Hotel Capriba akartunk szállani, amely közvetlenül a tengerparton áll — amint ezt írásban és képben tudatta velem — hiszen az is az öné — hát merre van az — és hol van itt a tenger* — .Kérem szépen: a Gr. Hotel Capri csak-