Nyírvidék, 1909 (30. évfolyam, 27-52. szám)

1909-11-28 / 48. szám

50-ik szám. N Y I R V I D É K 1909. december 12. 13 Budapesten például be kellett hozni a hivatalokban az egy folytában való hivatalos órákat, többek között a ragy távolságokra való tekintettel és azért is, mert az ottani még nehezebb megélhetési viszonyok mellett alkalmat kellett adni a kisebb javadalmazásu tisztviselőknek, hogy délutánjokat értékesíthessék. A hivatalos óráknak ilyetén való megokolt beosztása hozta aztán létre az életviszonyoknak azt a más viszonylatokban is ehhez simuló kényszerűségét, amelylyel szemben az iskoláknak, a paedagcgiai tekinteteknek is meg kellett hátrálniok. De, hogy — miüt amiként nálunk történik — tanárok, tanítók, tehát paedagógusok körtbői indittassék meg mozgalom, a — testi és lelki épségökben gondjaikra bízott gyermekek egyfolytában öt órán át való sanyargatására, és hogy — mint azt a .polgári leányiskola igazgatósága" cselekszi, körlevélben, az egyfolytában való tanítás mellett már eleve állástfcglalva, ez által szinte suggerálja és praessionálja a szőlőket a felelet adásban: ez ellen tiltakoznunk kell. * * * Mint említettük, főg

;mnáziumnnk tanár testülete is foglalkozott már ezzel a kérdéssel. E testület többsége az egyfolytában való tanítás ellen nyilatkozott. A kérdést ezen a fórumon tehát elintézték s ezzel természetesen levették a napirendről. A kérdésnek a tanári testület értekezletén Zimmermann Rezső tanár volt az előadója, aki — kérésünkre — átengedte nekünk a „Nyírvidékiben való közétételre ott megtartott előadásának kéziratát. Ennek a tanulmánynak a közlését lapunk legközelebbi számában megkezdjük s kérjük az érdekelt szülőket, hogy olvassák el azt, gondolkozzanak a kérdés nagy fontossága felett, s egyelőre ne válaszoljanak a hozzájuk — hivatalosan intézett kérdésre. Tartsák függőben véleményök kialakulását, Zimmermann tanár úrnak, a kérdést minden oldalról megvilágító tanulmánya elolvasásáig. Az ügy nem lehet sietős, a közérdek szempontjából legalább semmiesetre sem. De nagyon is meggondolandó. Mert — ha e felhívások révén beállana nálunk az a feje tetejére állitolt helyzet, hogy nem a közviszon

yok kén

yszere, ha

nem az i

skolák ugyan az enyém volt — de már megszűnt; most csak a Royal létezik — s ez az"! — Szóval: a tengert már megette, — Menjünk megnézni a szobákat! — Megindult a kis karaván a lépcsőkön — akár a pyramisokat másztuk volna meg: a szép, vakítóan fehér márványlépcsők oly magasak és meredekek voltak ; mire az emeletre értüók, majdnem összeroskadtunk a fáradfágtól . . . „Kérem szépen — volna itt egy afparU mentem — két szoba — azaz tulajdonképen három — ez éppen jó vólna az uraságoknak." — Ilonka cousine-unk gyanánt szerepelt bár — de az apparUment szóra mégis csak hegyezte egy kissé füleit ... Az appartrment bárom részből állt, de tulajdonképpen tgy helyiség volt: egy szoba alcoveval — s egy teremmel, melyet függöny választott el. Óriási nagy terem — s hideg, mint egy farkasverem téli éjszakán . . . Hol a kályha vagy fűtőtest ? — „Kályha ? — Az nincs kérem !" — De hiszen a prospektusában az áll, hogy „Központi fűtés!' — „Hja kérem — az a Gr. Betel Capriban volt, a mi már nincs.* — Vagy úgy ! A íűtést is megette már. — Drágáim — szóltunk egy» máshoz megnyúlt ábrázatokkal — mi, ugy látszik a ilörik Szakad" csárdába jutottunk, a hol tudvalevőleg: ami volt— nincs ; ami pedig volna — az elfogyott; csakhogy ez a csárda talián földön áll s egy hurcíut osztrák-néiret a csaplároia — jó volna irnen mielfbb cdább állani. Szives házigazdáik félni kezdett s gyorsan ajánlotta, menjünk át a Dépendance-ba majd ott lelünk megfelelő szobákat. Lemásztunk a lépcsőkőn — s fölmásztunk a „Dépendance" lépcsőin s miután végigjártunk egy cs«mó lehetetlen apparUmtn-i — mert rendes, közönséges hárem szobának nyoma stm volt — legszívesebben azonnal hátat fordítottunk volna örökre nak, illetőleg egyes tanítóiknak a szülőkre való szinte rákényszeritése által csakugyan behoznák az egyfolytában — reggel 8-tól d. u. l-ig való tanítást, hát akkor az lenne az állapot, hogy mindannyian, egyesek és hivatalok kénytelenek lennének meghajolni az iskola praessiója előtt. Tudniillik nem az iskola engedne — a nevelés elveiből való lealkuvással — az élet viszonyok által teremtett kényszernek, hanem ezek a mi — az egyfolytában való tanítás nyomorúságát egyáltalában nem igénylő életviszonyaink módosulnának hozzá, az egyfolytában való tanítás behozatala által erőszakosan teremtett helyzethez. Ennek a szituációnak az erőszakosságát és visszáságát jellemezné mindjárt, hogy a különböző hivatalokban is be kellene hozni az egyfolytában való hivatalos órákat. Például a városházán, a vármegyeházánál. Egyelőre ne menjünk tovább. Hát lehet-e, akár a városházánál, akár a vármegyénél, a közönség érdekeinek séielme nélkül megcsinálni ezt a berendezkedést ? Aki ismeri a mi viszonyainkat, tudja, hogy ez nem lehet. A közigazgatásnak, ennek az élő szervezetnek, nem lehet ilyen korlátokat szabnia az élet elé, nem is szólva arról, hogy a reggel 8-tól d. u. 2-ig, a köteles 6 órán át egyfolytában való és napról-napra ekként való sikere* munka lehetőségében nem bízunk, és nem is szólva arról, hogy az egyfolytában való, reggel 8-tól d. u. l-ig való tanításban megnyomorgatott gyermekek bizony nem várhatnának ránk d. u. 2

1/a óráig az ebéddel, s ezzel megtörne a családi együtt éles nevelő hatásának az a nagyjelentőségű alkalma, az együtt való étkezés, az asztal fölött való együtt imádkozás, s a családi fehér asztal osztatlanságának annyi sok más nevelő hatása. De még igy sem lenne a dolog. Mert hiszen az bizonyos, hogy sem a városházán, sem a vármegyeházán a hivatal délután nem szünetelhet. Van is erre egy szurrogátum : az inspekciósság! Gyakorlatból tudjuk, hogy ez azt jelenti miszerint a tisztviselőknek egyegy hivatalnál legalább is a fele délután is fel fog menni a hivatalába, otthonában való Va órai időzés után, és a másik feléből is egy jó rész — unalmában, egyéb foglalkozás hijján — (mert hiszen Nyíregyházán u. n. méllékfoglalkozást nem is kereshet, nem is találhat tiszta Royalnak — de késő, sötét este volt — Dóra beteg — fáradt s álmos — Ilonka kijelentette, hogy üsse kő! Egy tapodtat sem megy tovább s egy félreeső szobában egyszerűen ott maradt Dórával s azonnal lefektette .... Mi hárman pedig bevonultunk egy appartement-ba, mely állott: egy nagy teremből, melyből függöny választotta el Wikingék hálószobáját ahol egy nagy fehér márvány kaDdalló hivalkodott, — ebből nyilt — mert nem záródott, csak nyílott az én szobám . . . „Oh, Nagyságos asszonyom — szólalt meg most a Royal — boldogan dörzsölve kezeit, — kegyeskeojék egy percre kifáradni, ide a terrasse-ra, mely az ön szobájából nyílik ime : óh micsoda kilátás!" — Kilátás van bőven — azt látom — ott is ahol nem kellene — mondtam az ajtókra mutatva — a hol több — ujjnyi széles nyílás tátongott. A Royal kissé szégyenlősen mosolygott s — kárpótlásul — a miért az egyik ajtót egyáltalán csak megtámasztani — bezárni azonban nem lehetett — kinyitotta a másikat, hogy nézzem meg a kilátást. — A holdas éjszakában, a hófehér márványterrasse-ról a kilátás csakugyan tündérszép volt — de a holdas éjszaka nagyon hideg volt s igy be- és kitessékeltem a Royalt csakhamar — készülődvén a „Dinnerhez." — Dühünkben azonban át sem öltöztünk s nyomott hangulatban vonultunk be az alacsony étterembe. — „Pfuj — németszagot érzek!" — szimatolt a Wikirg tekintélyes szaglószervével .... A „nemetszag* sajnos, nem a képzelet játéka volt; a terem tömve volt nagynémetekkel, — az ételek pedig tele margarinnal: ez volt az a bizonyos ,németszag" — ami a Teutonokat híven kíséri országokon •— világokon át — amely szagot és ízt a magyar gyomor bevenni képtelen ... A Wikirg már sokat járt Nagy-Németviselő s nincs mindenkinek módja kártyával elölni az időt a kaszinóban,) ugyan ezt fogja cselekedni. Nézzük most már a kereskedőt, az iparost, akin?k ezekbe az osztatlan órarendü iskolákba járó gyermekeik vannak. A kereskedő 12-kor délben csuk, V22-kor délután nyit. Hasonlókép az iparos: a segédei is, jómaga is ott hagyják a szerszámot a déli harangszóra. Ez nem is lehet másként, ... és gondolom, hogy ennek megváltoztatására nem gondolnak az egyfolytában való tanítás kortesei. Hát ezeknél a családoknál, hogy fog kialakulni a családi élet ebben az uj helyzetben. Kereskedőnek, iparosnak d. u. 1 órakor már készülődnie kell az üzletbe, a műhelybe menéshez. Tehát délben 12 órakor ebédelniök kell, annál is inkább, mert a segédek, kereskedőknél, iparosoknál a legtöbb helyen együtt étkeznek a családdal. D. u. 1 óra után jönnek azután a gyerekek az iskolából, ki egyikből, ki másikból. Jön igy a második ebéd, ridegen, család nélkül, elégedetlenséget szülve az anyában és megfosztva a gyermekeket a családi fehér asztal annyi sok, még emlékeiben is nevelő áldásaitól. * * * Az egyfolytában való iskolai tanítás kérdésétől egészen független és ahhoz nem tartozó az ág. ev. hitv. és izr. elemi népiskolák vezetőinek az az intézkedése, hogy a téli hónapokban a tanítást a délelőtti órákra korlátozták. Nagyon helyesen tették. Hat-tíz éves gyermekekről van itt szó, akiket először is e miatt nem fognak reggel 8-tól d. u. l-ig az iskolatermek kiélt levegőjében 5 órán át sanyargatni, hanem akiket meg akarnak kímélni attól, hogy a tél nagy hidegeiben ne kényszeritessenek nagy utakat megtenni négyszer is naponként. Ezek a gyerekek déli 12 órára mind odahaza vannak s nem zavarják meg — magukat is meg nem erőltetve — családjuk őket nevelő és boldogító élet-rendjét. Épen ezért erre kár volt a „polgári leányiskola igazgatóságának" (hangulat keltés okából hivatkoznia. * * * Az érdekelt szülőket még egyszer kérjük és figyelmeztetjük, hogy — az egyébként is illetéktelen helyről provokált kérdésre egyelőre ne válaszoljanak. országban ... — Ez már több volt, mint a mennyit megérdemeltünk ... A dinner után felszedtük a sátorfánkat s a hideg, de szép hoidas estén megindultunk Capri városában — más tanyat keresni ! Csak pár lépésnyire volta Quisisana, a legelőkelőbb hotel a szigeten; az egyetlen, melylyel nem állottam levelezésben — mert azt hittem — hosszabb tartózkodásra nagyon drága lesz — s úgy hozta magával a sors, hogy mégis itt laktam azután öt héten át! —r A borotvált képű, meglehetősen affektált managervél — aki a tulajdonosok egyike volt, az ifjú Serena — csakhamar megállapodásra jutottunk .... Kaptunk bárom külön szobát; modern épület volt, központi fűtéssel: a folyosókon pompás meleg az én szobámnak pláne széles terrassea — kilátással a gyönyörű parkra s a tengerre .... Kértük, küldjön reggel a podgyászunkért: ezt az éjjelt már ott kellett töltenünk ama jégbarlangban. - És a pensió itt is csak 10 líra volt — no megállj Royal! VisszabaktattuDk — én megssappant önérzettel — de sokkal nyugodtabban már — s miután a sötétképü, de nyájas cameriera megígérte, hogy reggel befűtenek a kandallóba — betakarózhattunk e nyájas ígérettel . . . Egy melegítő flaskát még behozattam s hangos fogvacogó és didergő versenyt rendezve — lefeküdtünk. A szoba padlója is szép fehér márványból volt. Milyen jó hűvös lehet ez nyáron, — humorizáltam az egyszeri cigány módjára, aki e nagy hideg elől egy rongyos zsákba bujt s onnan dugdosta ki az ujját: „juj — beh hideg van odakint." Óriási nagy szél fujt s haragjában az én két ajtómon izengetett egymásnak válogatott gorombaságokat s rázta — döngette őket — pedig az egyiket csak az imádság tartotta bezárva igy is. Az éj folyamán az a bizonyos