Nyírvidék, 1909 (30. évfolyam, 27-52. szám)

1909-11-14 / 46. szám

Nyíregyháza, 1909. XXI, étfolyam, 46. szám. vasárnap, november 14 A Szabolcsvármegyei Községi Jegyzők és a Szabolcsmegyei Tanítóegyesület Hivatalos Közlönye. Megjelenik hetenként egyszer vasárnapon. E15fizetési feliéielek: Egész évre 8 kor., Fél évre 4 kor., Negyed évre 2 kor., Egyes szám ára 20 fillér. Szerkesztőség és Kiadóhivatal: "VJLüOSUAZ-TifcPi e. SZAM. Telefon szám: 139. Kéziratokat nem adunk vissza. Hirdetések árszabás szerint számittatnak. A nyilt-iéri közlemények dija soronként 60 fillér Apró hirdetések 10 szóig 40 fill., minden további szó 4 fillér. Vastag betűvel szedett kétszeresen számit

. Bojkott. A pusztító orkánt mély csend szokta megelőzni, tompa moraj jelzi közelgését, sötét felhők vonulnak föl a látóhalárra és kitör teljes erejével a fergeteg. Sok szennyet elhord, meg is tisztul nyomában a levegő, de néha temérdek kár jelzi útját, amerre végigvonult. Kitörő zivatar előtt állunk hazánk gazdasági mezején is. Nem kell már sok a teljes erőben való kitöréséhez, a moraj már is végigvonul országszerte, csak a sötét felhők fölvonulását várja mindenki visszafojtott lélekzettel és az első villámlásra meg lesz a várva-várt bojkott. A morajból leginkább ez a veszedelmes szó hallatszik ki erősen. Veszedelmes, mert nem tudjuk a végét, csak reménykedve gondolunk az általa elérhető sikerre, időnk sem volt még mérlegelni hátrányait. Egyesületeink köréből is fölhangzik a bojkott, harcolni, csatákat vívni, készek egy szál emberig. Országgyűlésünk képviselői köréből is mindsűrűbben halljuk a retorzió emlegetését, azért a sok sérelemért, mely a nemzetet éri gazdasági függetlensége felé való törekvéseiben. A papiroson meg van mindenünk, a valóságban semmi. Láttuk ezt unos-untalan, vámszerződések, tarifaszabványok, forgalmi intézkedések stb. képében. Nem akarunk tudni már a politikáról, egyebet sem kivánunk, mint ipart teremteni, a meglévőt védelmezni, új kereseti forrásokat biztosítani a munkátalan népnek, szóval élni akarunk, élni a magunk házában úgy, ahogyan telük. Ez ideig főztünk a szomszédnak a gusztusára, mert Ausztria rendelkezik fölöttünk. Magyar konyhánk főztjét nem a mi nyelvünk esettintése dicsérte, megette a sógor — mi meg éhen maradtunk. Nem is olyan régen megnéztük számadásainkat és bizony el kellett szörnyülködnünk — nincsen rajtunk egy öltésnyi a saját népünk kezemunkájából; idegen, sült német, osztrák az mind, ami rajtunk van. Ezért hát a végtelen szeretet és ragaszkodás mi irántunk mint jámbor szomszédokhoz, akik jókorát rikkantunk, karikásat káromkodunk, azután hát no, letöröljük bajszunk alól a haragot és csak tovább zselléreskedünk Ausztria javára. Szeretnénk egy csapással kiszabadulni a sógorságból, de mikép? A leghelyesebb ott támadni, ahol legérzékenyebben sebezhetünk. Hol lehetne halálos csapást mérni az ellenfélre, nem nehéz kitalálni. Csak a statisztikát vegyük elő és kezdjük a legerősebb tételnél, a textilárúknál. Ha meg tudnók szüntetni a textilárúkért évenkint az idegenbe kidobott milliókat, csak potom 548 millió koronát tarthatnánk vissza. Ezt elvonni Ausztriától ha sikerül, már is fölszabadultunk félig az osztrák járom alól — még inkább, ha azt az 1200 millió koronát vissza tudjuk hódítani a magyar munkás kezek javára, amit összesen fizetünk Ausztriának egy esztendőben iparcikkekért. De ehhez nemcsak egy-két hóra terjedő virtuskodás kell, nem is egy esztendei kitartás elég arra, hanem csak egy emberöltőre kiható állhatatosság hozná meg a gyümölcsöket. Nézzünk át Ausztriába, a hová tömérdek pénzünket küldjük megszámlálatlanul, mivel rekompenzálnak bennünket. Egy előre megfontolt, évtizedekre szóló tervezet alapján, lassan, de annál biztosabban elzárnak bennünket a külvilágtól Előbb vasúti összeköttetéseinket bénítják meg, majd az ipar üzéséhez annyira nélkülözhetetlen szenet torlasztják vasúti állomásaikon, hogy még a télire való fűtőanyagunkat is mérbetlenül megdrágítsák. Megépítik vasúti és viziutaikat a gabonatermő Oroszország felé, hogy onnan fedezzék majdan minden szükségletüket, megneheziti délen a tenger felé irányuló szabad utat. Cukortermelésünk megfojtására kartellre kényszeritették gyárosainkat kontingentált cukormennyiséggel: 850,000 mm. évi termeléssel, noha 1.250.000 métermázsa a fogyasztásunk. Lefoglalták az osztrák ipar számára Boszniát-Herczegovinát és kitört a rettenetes háborgás, amikor egy magyar véren szerzett tartományba be merte tenni a lábát. A legújabb vasúti díjszabásuk a magyar lisztnek, fának és ipari termékeinknek adja meg a kegyelemdöfést, tehát már is elzárják útját a külföld felé mindama termékeinknek, a melyekből még van Valaha régen ... Irt.: 'Evva István. Mesék leplében, csillogó ködben — Túl — e határon — csillagon — égen Már egyszer éltem, már egyszer égtem Valahol messze, valaha régen. Valahol, ahol dalok fakadtak Királyfi voltam bizonyára És volt álmom ! Szerelmes párom: szép Gyermekmesék Tündérilonája. És most álmok hősének születtem S az élet űzött bohóca lettem, Reményem csak a szines buborék . . . És balcsillagzat jósol felettem ? ! A mult halott, de tüze világit, Megvillan a halvány messzeségből És azért fakadnak dalok olykor E kigúnyolt bús bohóc szívemből. Második utazásom a Nap országaiba. Rohanás a Museo Nationalen keresztül. IX. Csodák csodája! A főlőkés?ülék működött; — szobámban kelltmes meleg volt — s jól átaludt éjszaka után. meglehetősen kipihent agygyal léptem át a Museo márványküs2öbét. Már a Westibulum óriási, anhpikus szobrai elől is kaihatalomrral cipelt el a Wiking, — előttem uj világ vo!t ez az ősrégi, sóvárogva kivánt. várva-várt világ: — a klasszikus művészet világa, amely most föltárta előttem kapuit s — rövid percekig — bepillantanom engedett mythikus kincsei közé A nápolyi Museo Nationale egyike a leggazdagabbaknak az egész világon; Pompei s Herculaneumból származó műkincsei — különösen bronzai pedig egyszerűen páratlanok Majdnem sirva fakadtunk, a mikor körülnéztünk — hiszen idő — sok, sok idő kellene, hogy az ember csak félig meddig jól megnézhesse e csodálatos remekműveket . . . Időnk pedig nem volt s mindannyiszor msjd megszakadt a szívünk — ha a Wiking — elül rohanva — mint mindig — és sastekintetével gyorsan fölfedezve a legszebbet egyegy teremben — türelmetlen riadóját hallatta ... A csodaszép ó-görög márványvázák — és reliefebel borított Putealok (kútburkolat) mellett — a falak mentében fölállított Hermák kőzött csak elrohantunk . . . Fényes, tündöklő istenalakokat csak éppen hogy méltattunk egy tekintetre .... de voltak szobrok, amelyek előtt megkeltett állnunk ! — Earmodius és Aris togeiton ; — Orestes és Elektra; — Eera Farnese; — a r.apuai Venus; — Psyche; az istennők légiójában — egy kicsiny terem oldalán pedig egy feher márvány női Torso volt: . . . .Gyermekeim álljatok meg s boruljatok térdre I" — szólott a Wiking — .voltam én Párisban is s állottam szemtől-szembe a milói Venussal, azon a helyen a hol Heine sirt — de ehez hasonlót nem láttam! — Ez márvány? — Ez bús, az élő test: Aphrodité szűzies teste, a mint fölmerült a tenger hullámaiból!" — Kinyitottuk a Baedectert s megkerestük benne ezt a Torsot — és táttuk, hogy a wikingi tekintet nem csalódott, mert ee az Aphrodite-torso — a női test legszebb, legtökéletesebb szobra, a mely az ó-korból ránk maradt! A Wiking diadalmasan tekintett ránk, s azután nagylelkűen kijelentette, hogy szívesen lemondana a többi csonkitatlan márványszoborról — ha ezt az egy Torsot hazavihetné magával a dolgozószobájába .... Valóban bűvös-bájos volt ez a csonka márványtest; a nemes vonalak oly gyöngédek, oly finomak, oly lágyak — mintha meleg, friss vér lüktetne az évezredes márvány felülete alatt .... De azért én nem szállottam volna pörbe bátyukámmal — volt egy másik teremben egy márvány S»tyr — annak a vállain űldőgölt egy kis, göndörfűrtü Dionysos: én azt szerettem volna ellopni . . . Később, akárhány ilyen kis gőndőrfürtü Dionysost láttam szaladgálni — de szurtosak és neveletlenek voltak s szívesen ott hagytam őket, ahol voltak .... Ami Murcit illeti, ő kijelentette, hogy hajdan, a mikor faragták ezeket a márványszobrokat — valamelyik inkarnácziójában — már élt — s igen rossz néven vette volna, ha valaki ebben kételkedni mer .... Az általánosan ismeretes — túltengésben szenvedő „Farnese Heraclest* csak lesajnáltuk ; én ugyan nagyon megbámultam a Miehél-Angelo által restaurált, monumentális, megragadó, lüktetően eleven de túlhalmozott Farnese-Bika csoportját — (Amphion és Zethos megbosszulják anyjukat, Antiopet, Dirken, akit a vad bika szarvaira kötöznek) — de Wikingék csak ugy félvállról nézegették, mondván, hogy ezt már a későbbi — hanyatló-hellen korszakból származik .... Mai szamunk 12 oldal.