Nyírvidék, 1909 (30. évfolyam, 27-52. szám)

1909-11-07 / 45. szám

45-ik szám. NYIRVI.DÉK 1909. november 7. 5 magunkat: „Haszontalan szolgák vagytok, menjetek el a külső sötétségbe." .Viseljetek azért gondot magatokról és az egész nyájrol, melyben a szentlélek titeket vigyázókká trtt, az Isten anyaszentegyházának legeltetésére, amelyet tulajdon vérével keresett.' (Csel. 20. 28 ) Vegyük kezünkbe a hit szövétnekét, mint a bánjász az ő lámpását, midőn a sötét tárnában kincseket keres. S keressük az örök élet kincseit s vezessük a ránk bízottakat is a dus kincs forrásokhoz! Lelkész és tanitó testvérek! Fogjatok egymással kezet a szent munkában. .Legyetek teljesek az igazság gyümölcseivel, melyek a Jézus Krisztus által vannak Isten dicsőségére és dicséretére,* (Filip. 1. 11.) ,s beszédetek mindig kellemetes legyen, sóval fűszerezve, úgy, hogy tudjátok miképen kelljen mindenkinek felelnetek." (Kol. 46.) .Mivelhogy különb-különb ajándékaink vannak, a nekünk adatott kegyelem szerint, akár írás magyarázás, magyarázzuk azt a hitnek regulája szerint, akár szolgálat, forgolódjunk a szolgálatban, aki tanitó, a tanításban, aki intő, az intésben, aki alamizsna osztogató a szelídségben, aki előljáró, szorgalmatossággal járjon, aki máson könyörülő, vidámsággal művelje. A jó igyekezetben ne legyetek restek. Lélekben buzgók legyetek. Az Urnák szolgáljatok. (Róm 12. 6—11) íme Nagyt. és Tek. egyházmegyei közgyűlés! e szavakban a nagy apostol mindnyájunk elé kötelességeket tárt. S a mi egyházszervezetünk minden hívőnek helyt ad az anyaszentegyház ügyei körül való gondoskodásban, annak külső és belső építésében. Fájdalommal kell azonban beismernünk, hogy úgy a hivatalosak, mint a hivatottak, nem végzik feladatukat a szent ügyhöz méltó buzgósággal. A belső vallásosság nagy kincs, a valláserkölcsi élet a társadalom létalapja. Álljunk munkába mindnyájan nagyok és kicsinyek egyaránt, épilsük ki, erőgitsük meg a hit megrongált várát, .míg nappal vagyon, mert eljő az idő, midőn nem munkálkodhatunk." Irtózat az a társadalom, amelyet olyan egyének alkotnak, akiknek szivében nincs Istenben való hit, nincs magasabb ideál. Ott hiányzik a vallás gyümölcse: az erkölcsi élet, hiányzik a társadalom tagjait egybekölöző ama szeretet, amely .mindeneket elfedez, mindeneket hiszen, mindeneket remél és mindeneket eltűr. (I. Kor. 13. 4—7.) Képzeletben is kétségbeejtő az a társadalom. ahol ezek az eszmények elvesztették erejüket, ahol az észbontó vadállati tülekedés vezeti az egyes egyéneket a mindennapi kenyérért, a jólétért, a kényelemért, az élvezetekért, a hatalomért: Amikor nincs nyugalom, nincs béke, nincs közbiztonság. Pedig a társadalom tagjai közt rohamosan fejlődő ellentétek — itt a nyomor, amott a jólét, itt a testet ölő munka, amott a pazar kényelem — nagyon is erős táplálékul szolgálnak arra, hogy a nép tömegek elveszítsék a lelki egyensúlyt. És ezekkel szemben nagyobb hatalom a szuronynál, a puskagolyónál : a vallásos hit, a szívbe oltott erkölcsi erő Isten különös kegyelme által abban a szerencsében részesültem, hogy a Kálvin születésé nek 400-ados évfordulója alkalmából rendezett magasztos ünnepségekre halhatatlan reformátorunk munkásságának színhelyére, Genfbe, én is elzarándokolhattam. Itt volt alkalmam megismerni egy nagy horderejű intézményt, amelynek neve: „Évangelisation populaire", ennek nagyszerű hajlékába a Salle Centralé*ba gyűjtőit össze bennünket magyarokat a Giaparéde pár, akiknek az egész magyar nemzet nagy hálával tartozik, s gyűjtött össze kívülünk kőrülbelől 400 vendéget, hogy irántunk megnyilatkozó rajongó szeretetükkel felkeltsék a magyar nemzet iránt a genfiek, s az idegen nemzetek elő kelőségeinek figyelmét, rokonszenvét. Ez az „Évangelisation populaire" nagyon megragadta figyelmemet, s igyekeztem bővebb tájékozódást szerezni a felől, hogy milyen annak valójában a munkakőre ? S meglepetéssel győ • ződtem meg róla, hogy ez voltaképen nem is egyházi intézmény. Ez egészen a hivatalos egyház tevékenységen kivül áll, s a sajtó erejével, s a szó hatalmával, s a szeretet odaadó melegével szolgálja a Krisztust, az evangelium leleknemesitő szentigéinek terjesztése által. A társadalom előkelőségei, férfiak és nők egymással vetélkedve magyarázzák a bibliát Genf 16 különböző helyén, amint arról Le Lieu cimü lapjuk tanúságot tesz. Azonban nemcsak ezúton hanem a nyomorgóknak,. a szerencsétlenek felkeresése által is szolgálják az evangélium ügyét. Az eltévedt, vagy veszedelembe sodort juhot felkeresik, hogy megmentsék. De van egv más ily irányú hatalmas intézményük is a Kunion chretienne de jeunes gens. S ez a lűzhelye, a ker. ifjúsági egyesületek világszövetségének is. Ezek végzik ott azt a nagytevékenységü belmissiói munkát, amelyről mi még mindig csak álmodozunk s nézzük összetett kézzel, mint csapkodják egyházunk hajóját, az elnyeléssel fenyegető bősz hullámok Egyházaink elöljárói, lelkész és tanitó testvérek, gondnokok, presbiterek! A genfi reformáció, Kálvin János nagy szelleme, ez a hatalmas fényszóró, Isten ereje altal átvilágított azon a sötét kődön, melylyel a gyarló emberi kéz, elfedte a lelkek elől az evangelium világosságát s megmutatta az utat az előhaladáshoz. Sajnos, a béklyóból kiszabadult szellem, megfeledkezett az ő dajkájáról, nemtőjéről, a vallásról: az ész szabad röptében, megfeledkezett a szívről, nemcsak, de szinte kedvteléssel pusztította legdrágább kincsét, a hitet. Egyházmegyénk születési éve, a véletlen folytán összeesik a maradandó emlékű Kálvin ünnepségek évével. Füzzük tovább ezt a kapcsolatot. Legyen ez az emlékezetes év nemcsak külsőleg, hanem belsőleg is, ami újjászületésünk esztendeje! Kálvin ünnepét ünnepeljük mi meg az által, hogy az ő működési helyén, követői között virágzó nép evangelizációt, a belmissiói tevékenységet, a templomon és iskolán kívüli egyház épitő munkát, indítsuk me? egyházunkban, amelyhez kérem a Nagyt. és Tek. egyházmegyei közgyűlés minden rendű és rangú tagjának, általában anyaszentegyházunk minden nemesen érző hivének segedelmét! Igy, ha öntudatos hitlel, lankadhatallan buzgalommal, törhetetlen kitartással fogunk az egy házépítő mun kához, minden arra alkalmatos kez vet és gyomlál, méltó fundamentumai leszünk ennek az uj egyházmegyének. A hit megtépett zászlója magasan fog lobógni kezünkben és a valláserkölcsi élet gazdag gyümölcsöket terem. De valahogy félre ne értessem. Nem harcot akarok én indítani más felekezetekhez tartozó testvéreink ellen. Csak a magunk tűzhelyének a melegségét óhajtanám fokozni s a hit élő templomává tenni. A családtagokat összetartó kapocs erősítése, a családi iűí.htly tisztaságának, szentségének emelése, nem jelent harcot más családokkal. Nem is volnánk méltó kővetői a Krisztus evangéliumának, ha a gyülölségnek, a szeretetlenségnek üszkét szórnánk szét. önfegyelmezés embertestvéreinkkel szemben, önfeláldozó szeretet hazánkért, egyházunkért, embertettvéreinkért. Ezek vezéreljenek bennünket. Nagyt. és Tek. egyházmegyei közgyűlés ! A kezembe adott zászlót ily érzelmekkel, gondolatokkal s elhatározásokkal veszem át. Mi lesz munkám eredménye ? azt csak a Mindenható tudja. „Embeié a munka, Istené az áldás." — Kétségtelen azonban, hogy minél nagyobb támogatásban részesülök, a reánk várakozó szent munkában, annál kedvezőbb eredmenyre számithatok. Bizodalommal s szeretettel kérem azért elnöktársamat, a nagyságos gondnok urat, a nagy tiszteletű és nagyságos tanÉcsbró és jegyző urakat, az egyházmegye tisztviselőit, az egyházak elöljáróit, hogy szíves tanácsaikkal, szeretetteljes támogatasukkal, jöjjenek segedelmemre, hogy Isten áldása lehessen jóra törekvő s egyetértő munkálkodásunkon. Te pedig Atyánk : „Nyújtsad kegyelmed és szent lelked, mely minket vezéreljen". — Teremts bennünk tiszta szivet óh Isten ! és az erős lelket ujitsd meg mi bennünk. Ne vess el minket a te orcád elől és a te szent lelked ne vedd el tőlünk. Add meg nekünk a te idvezitésednek örömét és az engede enmek lelkével erősíts meg minket". (Zsdt. 5. 12—14.) „Le gyen mi velünk a mi Urunk, mint volt a mi Atyáinkkal, ne hagyjon el minket, el se távozzék tőlünk, hanem hajtsa magahoz a mi szivünket, hogy járjunk minden ő utaiban és őrizzük meg hz ő parancsolatait, végzéseit és Ítéleteit, amelyeket a mi Atyáinknak parancsolt." Ámen. A debreczeni bankgyűlés. Nemcsak arányaiban, tíz magyar vármegye független polgárainak összegyülekezése állal, de a résztvevőknek egyéni súlya s ehhez mért méltóságteljes lefolyása által is hatalmas megnyilatkozása volt a mult vasárnap megtartott debreczeni bankgyűlés az önálló magyar nemzeti bank követelesében megnyilvánuló nemzeti akaratnak. A népgyűlésen Szabolcsvármegye hatalmas arányokban volt képviselve. A vármegyei 48-as függetlenségi párt, az egyes választó kerületek s ezek kőzött különösen Nyíregyháza város s több községe a vármegyének külön-külön is nagy küldöttségekkel vonultak fel. Ez impozáns megjelenésnek súlyát és jelentőségét hatalmasan emelte a vármegye főispánjának Vay Gábor grófnak megjelenése s az a körülmény, hogy főispánunk nemcsak egyszerű megjelenésével azonosította magát az önálló nemzeti bank követelésében a vármegye közönségével, de a vármegyei 48-as függetlenségi párt nevében e kívánságunk és meggyőződésünk tolmácsolására is vállalkozott. Beszédét alább egész terjedelmében közöljük s elolvasva azt, egyúttal magyarázatát is adtuk olvasóinknak annak a szinte tüntetésszerü ünneplésnek, amelyben főispánunkat — a mi büszkeségünkre — Debreczenben részesítették. Távoli vármegyék függeilen polgárainak ezrei orkánszerü éljenzésben, zászló és kalap lengetésben adtak ennek a hatalmas ünneplésnek kifejezést. Az impozáns népgyűlés lefolyásáról lapunk olvasói részletes tudósításokat olvastak már a fővárosi lapokban. Mi e helyütt közöljük Vay Gábor gróf beszédét egész terjedelmében: Függetlenségi elvtársak! Debreczenbe sereglett ma egybe azon földmagyar érzelmű népe mely már Bocskai, Tőköli és Rákóczitól kezdve mindenha megvédelmezte a magyar nemzeti létet. Egybesereglett nem azért, hogy a felettünk tornyosuló polotikai fellegek villámcsapásaitól rettegve jajgasson, nem azért, hogy a magyar szabadságnak szárnyát szegő jogtalanságok és igazságtalanságok felett meltánytalankodnek, hanem azért, hogy múltjához illő nyugodt méltóságul, de annál határozottabban és megmásithatatlanul kifejezést adjon akaratának, a felállítandó önálló magyar nemzeti jegybank tárgyában. Mielőtt azonban e felette fontos és nemzeti létünket oly közelről érintő kérdésben határozatot hoznánk, szükségesnek tartom, hogy előbb megállapítsuk az önálló jegybank valódi jelentőséget és megösmerjük azokat, kik ennek felállításában utunkat állják. Ki ne tudná és ki tagadhatná azt, hogy az államiság kellékei; az önálló bank, az önálló vámterület, az önálló hadsereg és a külön külügyi képviselet ? Hiszen ez minden közjogi műben egyformán olvasható, legyen az angolul, németül vagy akár kínaiul megírva és csak .némely" magyar politikusnak ősmeretlen fogalom. A midőn tehát az önálló magyar nemzeti bank felállítását követeljük, nem teszünk semmi egyebet mint azt, hogy az első alapkövét akarjuk lerakni a gyakorlatban azon államiságnak, amely a nemzetnek papiroson már az 1867. évi kiegyezésben, koronázási esküvel biztosittatolt. Tudták a függetlenségi párt politikai elődei azonban már a kiegyezés megkötésekor, hogy az akkor újonnan kitalált, közjogilag azonban ma sem létező fogalom, melyet .Dualizmusnak" neveznek el, nem alkalmas a magyar államiság tényleges helyreállítására, mert aminek már a neve is hazug, az nem rejthet magában mást, mint a „rászedés" csiráját. És igazuk volt! A kiegyezési törvény magába foglalja ugyan a magyar államiság kellékeit, de ma már bebizonyosodott, hogy a dualisztikus államforma nem alkalmas annak megtestesitésére. Evek hosszú során ámították ezen államforma, ezen kiegyezés hivei a hiszékenyebb magyarokat azzal, hogy van államiság, van nemzeti let, van alkotmány, anélkül, hogy ezeknek megvalósítására csak egys?er is érvényre tudták volna emelni a magyar nemzet akaratát. Hosszú évek sorozata mult el, mígnem végre a nemzet türelme elszakadt. Keresztül szakította ekkor a szemei közzé vont fátyolt, mely nem a múltra boríttatott s most már tisztán látva azon pártra bizla jogainak érvé-