Nyírvidék, 1909 (30. évfolyam, 27-52. szám)

1909-11-07 / 45. szám

10 46-ik szám. N Y I R V I D É K 1909. november 14. tavalyi filharmonikus estéről ismerjük magyar symphoniájáról és feltűnő — fiatalságáról. Ezúttal zongoramüvészetét fogja bemutatni. — Reininqer Otti egy bűbájos német leány, kinek hegedümüvészete pozsonyi szereplésével, a mikor a filharmonikusok kísérete mellett játszott, európai hírnévre emelkedett. Moshammer Román, kit már jól ismerünk, ezúttal csak kisérő szerepet játszik. A legérdekesebbek közül való lesz az a Mozart és Gounod előadás, amely hegedű, zongora és ének, — illetve harmónium, hárfa, hegedű és ének combinatiójával kerül elénk. Kaufmann FranciUó-í a nyugat színpadainak legelső coloratura énekesnői közzé sorozzák. Thomson Gesár, a hírneves belga hegedű művész 15 év előtt volt erre felénk is hóditó körútján. A technika legnagyobb mestere ő, aki amellett mély szenvedélylyel játszik; erre azonban merev, szilárd testtartása, Svengaliarcának mozdulatlansága miatt csak is nyitott szemeinek mély tüze ad külső bizonyítékot. A férfi énekesek a hangverseny teremben kevésbbé érvényesülnek, főleg a tenoristák. JJetnuth Lipót a kevesek közül, akik szivreható baritonjukkal kedvenceivé váltak a hangverseny közönségnek. Gulp Júliát, a dán csalogányt ki ne hallgatná újra ? A kamarazene a brüsseli és budapesti vonósnégyes és a Hubay - Popper trio szereplése óta állandó érdeklődés tárgya lett nálunk és igy a világhírű orosz-trio eljövetelét örömmel registrálhatjuk. És mióta ismerjük a filharmonikus zenekari előadásokat, a melynek cultiválása Nyíregyházát az ország első vidéki városává avatta, és a mely a monumentális müvek hatásával és a hangszerelés raffineriájával ismertet meg és ami egyedül teszi lehetővé, hogy a világ nagy zenealkotásaiban gyönyörködhessünk: immár nélkülözhetlenné teszi a saisonnak ily természetű előadással való befejezését. Ezúttal is a filharmonikusok fogják befejezni a hangversenyeket; és ennek keretében a világhírre emelkedett spanyol hegedűművészt, Manéu Joant lesz alkalmunk hallani, a mi azért is érdekes, mert hegedüsólót — zenekar kísérettel még nem hallottunk. — Nagy baj volna, ha ez idén a budapesti filharmonikusok — szokatlan lekötöttségük miatt el nem jöhetnének, aminek következtében a Bessenyei-kör vezetősége idegen müvésztársasághoz volna kénytelen fordulni. Ez esetben azonban tapasztalnék, hogy a nagyszabású zenei alkotások között a magyar zeneszerzők müvei egyenlő rangban szerepelnek a többi nemzetek müvei között és megtudnók azt, hogy a hazai szerzőket nemcsak a hazai zenekarok, hanem a külföld nagy zenekarai is műsorukban tartják. Emlékszünk rá, hogy tavaly a Szundy müve minő hatást gyakorolt. Ő és más zeneszerzőink állandóan szerepelnek a külföld repertoíre-jában és igy ezeknek a müveknek a megismerése is szükségessé teszi, hogy a zenekari előadás semmikép se maradjon el. Tervben van ezeken kívül Szabolcsba Mihály meghívása, továbbá Hegedűs és Varsányi szerepeltetése is; de ezekkel a tárgyalások még nem fejeződtek be. Íme ezen a kilátásaink a téli hangverseny idényt illetőleg. — hm. — Esperesi székfoglaló. Elmondatott a felső szabolcsi református egyházmegye 1909. október 26-án tartott közgyűlésén, Vass Mihály esperes által. Nagyt. és Tekintetes egyházmegyei közgyűlés! Az az eskü, amelylyel a nagyt. és tek. egyházmegye szolgálatára magamat, egyházi törvényeink értelmében, köteleztem, nemcsupán fogadalomtétel, de részletes munkaterve is, ennek a diszes hivatalnak, amelyre engemet megválasztani, elhívni kegyesek voltak. Talán akként is méltóztatnak vélekedni, hogy felesleges is többet mondanom. De nem állhatom meg, hogy kegyes engedelmük kikérése mellett e nagy jelentőségű pillanatban, midőn ez uj egyházmegye életének a hajnalán, annak bölcsőjénél, mint első esperes, dajkáló anyaként megállok, kifejezést ne adjak azon érzelmeknek, azon gondolatoknak, amelyek szivemet, lelkűmet elfoglalják. Mindenekelőtt hálákat adok az én Atyámnak, Istenemnek, ki engemet az ő mérhetetlen hatalmával és végnélküli jóságával a porból, az igénytelen egyszerű, falusi hajlékból, idáig vezerelt. Hálákat adok az én Atyámnak, Istenemnek, azokért a nemesszivü szülőkért, akik megvonták maguktól a falatot, hogy engemet magasabb ismeretek forrásához vezessenek ! — hálákat adok azokért az áldott emlékű lelkekért, akik kegyes adományaikkal lehetővé tették, hogy a sárospataki főiskola a földi kincsekben szűkölködőknek is megnyithassa kapuit ; hálákat adok azokért az atyai szeretettel megáldott tudóslelkekért, akik a sárospataki főiskola kebelén a tudományok édes tejével tápláltak engemet s halákat adok az én szellemi atyámért, az áldott szivü, a nagy tudományu, sok bölcsességgel teljes, Gonda Balázs, volt berceli lelkészért, kinek szerető szive kopogtatott érettem először a sárospataki főiskola ajtaján s nemes lelke gazdag gyümölcseivel élete végéig táplált engemet Ezek után hálás köszönetemet nyilvánítom az egyházmegye presbitériumainak, azok vezetőinek, hogy igénytelen személyemet érdemek felett megtisztelték s engem e diszes állásra elhívtak. Amennyire gyarló emberi erővel lehetséges, bízva Isten segítő erejében, törekedni fogok, hogy az azzal járó nehéz kötelességeknek megfeleljek s imádkozom a zsoltáriróval : „A te utadat mutasd meg Uram nekem, a te ösvényidre tanits meg engemet!" (Zsolt. 25.) Nagyt. es Tekintetes egyházmegyei közgyűlés ! Mi e helyütt egyenként és egyetemben, a Krisztus evangéliumán alapuló református vallas, s ennek ápolására, terjesztésére hivatott anyaszentegyház érdekeinek szolgálatára vagyunk kötelezve. Kétségtelen, hogy a mai korszellem, e szolgálatnak nagyobb jelentőséget nem tulajdonit. A vallás, az anyaszentegyház, mintha elvesztette volna varázsát, erejét, tekintélyét. S nem tagadható, hogy ma már nincs kezében az a vezető szerep, amellyel egykor rendelkezett, a társadalmi élet minden terén. De ez, természetes következménye, annak a féktelen támadásnak, amelyben ez a hatalmas uralkodó, a felelősség nélküli miniszterek zsarnoksága miatt részesült. S az az emberi szellem, amely kétségtelenül a vallás, — az anyaszentegyház kebelén növekedett meg, az a lélek, amelybe az örök erő kútforrása, az Isten lehelte azt az erőt, amely az életsejt megmozdulását idézte elő: a vallás, az anyaszentegyház ellen támadt, sőt féktelenségében megtámadta m*gát az Istent, az isteniszmét is. S ma otl tartunk, hogy különösen a műveltebb elemek nagyrésze, tekintet nélkül arra, hogy melyik vallásfelekezethez tartozik, nagyon kicsinyesen, fel sem vevőleg gondolkozik a vallásról, az egyházról. Vallásos kötelmeket vagy egyáltalán nem ismer, vagy pedig csak a társadalmi élet feszélyező behatása alatt tesz tanúbizonyságot, valamely vallásfelekezethez való tartozandóságáról, de nem a sziv mélyebb érzelmeiből fakadt, lelki szükségből. Nem vád akar ez lenni az én ajkaimon, e fontos alkalommal, Nagyt. és Tek. egyházmegyei közgyűlés ! Csupán rámutatni kívánok, a társadalmi élet, ezen épen általunk figyelmen kivül nem hagyható megnyilatkozásaira; s talán azt is mondhatnám nagyon előre törő irányzatára. Rámutatni kívánok azért, hogy felvessem azt a kérdést: van e nekünk valami kötelességünk ezen áramlattal szemben? avagy elismerjük annak j gosultságát ? s csak több kevesebb kegyeletes érzés, ami az elhagyott, talán haldokló édes anya személyéhez füz még bennünket. Ha vizsgálódunk a társadalmi élet terén, lépten-nyomon szemünkbe tűnik azaz erőfeszi • tés, amellyel a tudomány, a vallás szikla várát lerombolni igyekszik. S kétségtelen, hogy a csapkodó hullámok, ami édes magyar hazánkban is, nagyon aláásták annak alapjait. — A társadalmi élet javítására, a gyöngék, az alsóbb néprétegek felemelésére megindult u. n. soc'alis mozgatom, határozottan vallásellenes. A tudomány, a szellemi erő, nap-nap mellett hozza létre, nemcsak a külső világot, — de az emberi lelkeket átalakító, hatalmas teremtményeit. A vasút, a tengeri hajó, a napi sajtó, a táviró, a távbeszélő, a társadalmi életnek ezek a véredényei, szinte széditő mértékben szaporodnak s megismertetik, az eddig mély tudatlanságban szendergő lelkekkel is a világ kincseit, pazar pompáját, csillogó fényűzési és kényelem nyújtó eszközeit. Egyetlen szívből felfakadt sóhaj, a mely ezek utáni vágyódásból eredt, átrezeg nemcsak a bérpaloták, — hanem a kunyhók, az emésztő csatornák lakóinak, nélkülözés, nyomor szülte idegein is. S ezek a sóhajok mind sűrűbben termelődnek s rohamosan átalakulnak a társadalmi élet bomlasztó, belbékéjét feldúló vulkanikus erőkké. És ez nemcsak pillanatnyi, muló természetű kórtünet, hanem állandóbb jellegű, idegbonto láz, amely annál jobban fokozódik, minél jobban tágítjuk a népiskolák utján, az általános szellemi látókört. Mert végtelen nagy szerencsétlenség az, az egész emberiségre, hogy az iskolák csak tanítanak, de nem nevelnek; nagy szerencsétlenség az, hogy csak az én kiművelésével foglalkoznak, de a sziv képzését, a lélek nemesítését elhanyagolják. Pedig amily szükség van a szellemi látókör kitágítására, a szellemi éj homályának elűzésére, ép oly szüksége van minden egyénnek a szivjóságra, a lelki nemességre is. Ezt pedig kétségtelenül a vallásos-, az erkölcsi életre való nevelés adja meg. Fájdalom, a tudomány sok szóvivője, aki társadalmi kérdésekkel foglalkozik, ugy beszél, s ugy tesz, mintha a társadalom iránt való kötelességét, abban vélné kimeríteni, hogy azt vallásos hitétől megfosztja. Nem mintha saját hitüket ajánlhatnak helyébe, nyilván „maguknak sincs fogalmuk ama kérdések nagyságáról, a mivel a világ birkózik. Azonban a józan ész, mely sokszor többet tud, mint a vaskalapos tudomány, mintha érezné, hogy a tudománynak a vallással szemben, nincs egészen igaza, hogy az emberi társadalomban, mind egyre kitartón és egyetemesen ismétlődő jelensegekkel nem lehet oly könnyű szerrel elbánni, s hogy vallásos rendszereinknek a társadalom evolúciójában, kell valami, eddig még meg nem magyarázott feladatának lennie, mely feladat nagysága, a jelenség nagyságának megfelel. S a társadalmi felfogás ma eljutott annak a többe-kevésbé tudatos megértéséhez, hogy a vallásnak nem valami határozott feladata a társadalomban s hogy az a folyamatban levő társadalmi evolúciónak valamikép tényezője. „De hogy mi ez a feladat, hol kezdődik, hol végződik s hogy a vallásos hit mily helyet van hivatva betölteni a jövőben, arra nézve a tudomány nem nyújt utmutatást." Kidd Benjámin mondja e szavakat Társadalmi evolucio cí nü kiváló' munkájában. Ez a nagy tudós, mint az orvos, bonckés alá veve a társadalmi szervezetet, kimutatja, hogy a társadalmi életben, a legkezdetlegesebb műveltségű foktól alegmagasabbig a vallásé volt a vezető szerep s vegkővetkeztetesül azt ál apitja meg, hogy az emberi történelem tanúsága, úgy látszik az, hogy a diadal végre mindig a nagyobb erőké. Szóval a természetes kiválasztás állandóan azt a jellembeli tipust látszik a fajban kifejleszteni, amely ezen erők hatása iránt a legfogékonyabb, ez az első sorban a valiásos tipust fejleszti ki, aa intellektuálist csak azzal együtt, másodlagos termék gyanánt. Mem mintha az emberi természet meghasonlott volna önmagával. Inkább ugy tűnik fel, hogy a készség az erzelem alávetésére oly szabályok korlátai alá, melyek az ész határain kívül állanak, az emberi társadalomban végbemenő evolúciós folyamatnak legfontosabb és legjellemzőbb terméke. De mint minden ily nemű mozgalom, az evolúció is lassan halad előre. Fajokat és művelődéseket egymás után, mintegy elkoptatni látszik útjában. Ha az embert nem bármily fajának értelmi fejlettsége valamikor fölülmúlta annak erkölcsi fejlettségéi, a természetes kiválasztás azt a fajt nyilván úgy kigyomlálta, mint bármi egyéb alkalmatlan gyomot. (Ktdi B. társadalmi evolucio 289 1.) A mi Berzsényink hasonlókép nyilatkozott eme szavaiban: „Minden országnak támasza, tlapköve a tiszta erkölcs, mely ha megvész, Róma ledől s rabigába görbed." Ezek a szavak azt hiszem meggyőző erővel hitnak mindnyájunkra, hogy a vallás ápolása, anyaszentegyhazunk erejének, munkásságának, tevékenységének fejlesztése nagyon is fokozolt kötelesség. Fokozott kötelesség éppen ma, midőn a társadalom annyi gyüanyaggal van tele, mert a magyar nemzet jövője forog kockán. Kétségtelen, hogy a nehéz feladat első sorban reánk lelkészekre s tanítókra nehízeáik. Nekünk kell első halyen a szent parancsot megértenünk s teljesítenünk: „Állítsátok a ti testeiteket élő, szent és litenuek tetsző áldoz .tu!", nehogy ama szigorú ítéletre tegyük miitókká rf