Nyírvidék, 1909 (30. évfolyam, 27-52. szám)

1909-07-11 / 28. szám

2 28-ik szám. N Y I R V I D É K 1909. julius 11. De van még egy másik ideám is, mert. mikor az embernek dolga nincs, akkor mindig vannak ideái. Ez az idea pedig nem más, mint az, hogy hátha a fent méltatott fejedelmi ajándék danausok ajándéka, olyanforma, mint a trójai fa-ló, a jelen esetben persze magyar-faló ! Borsózni kezd a hátam ennél a gondolatnál s eszembe jut a majdnem ezeréves história, mikor a Nyugat annyi ritterrel kedveskedett ritterek es freiherrek nélkül szűkölködő hazánknak, hogy azoknak támogatásával egész kényelmesen meglehetett törni a nyakas szittya törzsfőköt, akik nem akarták hátukra venni a nyugati keresztet. Eszembe jút szegény jó Koppány vezér, az első bús nngyar, az első véres emberáldozat, amit a Nyugat követelt tőlünk szegény árva keletiektől. Huntok, Wasserbrunnok csörtették a kardjukat a fehérvári udvarban s ők segítettek német politikát csinálni a német születésű királynénak. Koppány otthon dúlt fúlt somogyi birtokain, barátai sűrűn látogatták s politizáltak sokat. Szidták a kormányt, hogy mindent elnémetesit, csak az idegeneknek kedvez s lábbal tapod minden magyar érdeket, kutyába se veszi az etelközi alkotmányt. Ha ez igy folytatódik, maholnap a magyar nem lesz úr a saját hazájában ! A sok tüzes beszédnek az lett a vége, hogy Koppány kibontotta a turulos zászlót s táborbaszált a „nemzetrontók" ellen. Veszprémnél megvívták a csatát s a turulos zászló elbukott örökre. Koppányt Vencellin von Wasserbrunn lovag ölte meg s jutalmul óriási birtokot kapott s lett belőle „magyar* főur. A szegény somogyi vezér holttetemét pedig felnégyelték, az ország négy sarkán kiszögezték, nevét bemocskolták, úgy hogy még most is, majdnem ezer év múlva, árulónak, pártütőnek híresztelik, pedig nem akart mást mint azt, hogy hazája magyar és szabad maradjon. És körülbelül Mohács óta egyéb se történik, csak az ő tragédiája ismétlődik únos úntalan. Vájjon nem az ő vérének átka van-e ezen a nemzeten s vájjon megszünik-e ez az átok, amig az ő emléke iránt hálátlanok, kegyeletlenek leszünk ? Nem kellene-e valahol a Bakonyban, talán ott, ahol ma Csesznek várának romjai porladoznak, fényes emléket állítani a boldogtalan somogyi vezérnek, engesztelő áldozatul azért az igazán pogány kegyetlenségért és igazságtalanságért amit e nemzet vele szemben elkövetett ? Vagy várjunk ezzel az ideával, amig Pitreichék fel nem karolják ? Válaszodat okvetetlenül elvárom. Ölel hived Elvy Tamás. Mit szólnak ehhez a mi tudós uraink ? Elhiszik-e? Hát miért ne, hiszen hozzánk a Lajtán innenről kerül át minden csodabogár. És az inparlamentáris kormánynyal miért ne mehetne innét a világ — vége is ? Legjobb ha elhisszük. Kárunk ugy sincs belőle annyi mint a közös bankból, hasznunk pedig, hogy legalább nem kell megerőltetni az agyunkat ilyesminek a kigondolásával. Hadd gondolkozzék már egyszer a német sógor úgy helyettünk, hogy kárunk se legyen belőle. Ezek után még egyet kell megemlítenem. A köd-eimélet. teremtette íényvilágokat és azoknak kihűlés okozta megsemmisülését az én huszonegy éves élettüzes szivemmel, eszemmel nem birom felfogni. A hő nem veszhet el, csak változhat és változtathat. A hő, a fiatalság és a szerelem heve még a mondabeli rút sárkányt is gyönyörű ifjúvá varázsolja, átváltoztatja, tőkéletesbiti. A kis világ az ember kihűlhet, ha egyéni szerelme, heve elenyész, de nem hűlhet ki soha a nagy világ, melyet sok millió szerelmes ifjú szív örök forró lángja hevít. Ezt tanultam én a tejes köcsög mellett a fecsegő vén asszony naivul aggódó mondájából. És beszélhetnek most már nekem a tudósok. Mátray Gyula. Képviseleti közgyűlés. Nyíregyháza város képviselőtestülete e hó 9 én pénteken d. u. 3 órai kezdettel rendkívüli közgyűlést tartott. A gyűlésen több fontos tárgy került elintézésre, igy megváltoztatták a fogadó, vedéglő, kávéház és kávémérési iparról alkotott szabályrendeletet a tanács javaslatára akként, hogy törlik a szabályrendeletből azt a pontot, amely azt mondja, hogy templom ós iskola mellett 100 meteren belől kávéház, korcsma stb. nem engedélyezhető. A „Magyar városok központi hitelintézete" azt a felhívását, hogy 100,000 korona értékben jegyezzen részvényt a város — annak idején — ha a város abban a helyzetben lesz, teljesíteni fogja — most azonban nem. A Morgó korcsma áthelyezése céljából a Pazonyi-utca 68. sz. háznak Király Sándortól való megvételét 30 nap múlva tűzte ki tárgyalásra a közgyűlés. A Sóstó-fürdői építkezések műszaki vezetésére és felügyeletére Pazár Istvánt kérte fel a képviselet 6000 korona díjazás mellett. Az Osztrák Magyar Binkot kötelezte, hogy palotáját 2 év leforgása alatt fel kell építenie, a Széchenyi út elején lévő kőraktárnak használt üres telken. A községi iskolaszéknél Barzó Mihály elhalálozásával megüresedett tagsági helyre B illa Jenő pénzügyi tanácsost az ipariskolai felügyelő bizottsági- ugyancsak Barzó Mihály elhunytával megüresedett tagsági helyre pedig Piszer Jánost választották meg. A polgármester előterjesztésére a III. osztáyu kereseti adó kivetéséhez bizalmi férfiak gyanánt a kereskedők közül Hoffmann Mihály és Kovács András, az iparosok közül pedig Hunyady László és Barzó György választatott meg. Nyílt levél tekintetes Mezőssy Gusztáv úrhoz, mint a gégényi ref. egyház főgondnokához, Gégény. Genf, 1909. julius 5. Kedves Gusztim! Harmadnapja vagyok itt Genfben, ebben a szent városban, ahol az utca kövei is szent, nagy emlékekről kiáltanak, hogy a Kálvin székhelyén egybegyűltekkel ünnepeljem, a nagy vallásujitó Kálvin János sxületésének 400-ados évfordulóját. S folyvást jobban hajt a lélek, hogy írjak neked, kivel immár csaknem 25 év küzdelmei forrasztottak egybe. S engedj meg, hogy nyílt levelet intézek hozzád, hogy érzelmeimet s gondolataimat másokkal is közölni kivánom a te közvetitéssddel, ha ugyan némi érdeklődést keltenek azok. Istennek legyen hála, e hó 2 án, csaknem 5 napi fárasztó út után, délután 1 óra felé megérkeztünk zarándokiásunk végcéljához. Szép számmal jöttünk. A csoportos utazásban 96-an vettünk részt, nagyobbrészt szegény, kálvinista papok. Számunk azonban körülbelől í20-ra felszaporodott a más úton jövőkkel. S nagy örömmel tölt el bennünket, hogy ilyen nagyszámú a mi zarándokcsapttunk. Egyetlen nemzet sincs itt ily nagyszámban képviselve. Mintha a lelkeket valami titokzatos érzés hajtotta volna, hogy egyetlen nemzet sem tartozik annyival Kálvin János, a nagy genfi reformátor szelemének, mint a magyar nemzet. Nem tudom leírni sem azt az érzést, ami elfogott, mikor Genf földjáre Jéptem először. Mintha egy nagy templomba léptem volna, amelynek ives boltozatai, magas kupolája önkénytelenül is az égbe emelik a leiket. Utazásunk alatt folyvást esett as eső. Genfben azonban derült égbolt fogado.t. Gyönyörű vidék! A hatalmas, élénk város képe ott ringatózik a tó tükrében. Csaknem körül hegyek koszorúzzák. A város szive sok-sok századot átélt épületekből áll. A vakolatlan, faragott terméskőből épült barna falak, — melyek fenntartását féltő gonddal őrzik, — a házakoa vezető szűk sikátorok, nagy történeti emlékek beszélő tanúbizonyságai. Nagyon kellemesen lepett meg bennünket, hogy az itt élő magyar jfjak, — köztük a mi közkedveltségü Kállay Andrásunknak az itteni egyetemen tanuló Miklós fia is — élükön Claparede Sándor úrral, egy hódmezővásárhelyi magas műveltségű, nemes lelkű magyar uri nő férjével s 3 itteni református lelkészszel, meleg szeretettel fogadtak bennünket s gondoskodtak elszállásolásunkról. S nem találhatunk elég szót a köszönetre, amivel nemcsak mi, ide zarándokolt magyarok, de az egész magyar nemzet a Clapared-párnak tartozik. A nagy ünnepség sorozata julius 3-án kezdődött a Salle de la reformation nevü nagy teremben. Ez volt a tulajdonképenni ünnepi gyűlés, ahol Bergner Henrik, a genfi ref. egyháztanács elnöke elnökölt, ő nyitotta meg a gyűlést, utána Christen genfi lelkész üdvözölte az egybegyűlt 14 nemzetbeli népet, mire a különböző nemzetek közül 32 válasz hangzott el, a különböző protestáns felekezetek képviseletében. Óh, ha halottad volna azt a szent ihlettől áthatott éneket, amely e nagy termen átzúgott; ha láttad volna azokat a lelkesedéstől kigyúlt arcokat, amelyeken ott tükröződött, a lélek mélyéből fakadó ihlettség! Bár nem értettük a nagyobbrészt franciául elhangzó beszédeket, mégis magokkal ragadtak bennünket, mint az apostolok szava az első keresztyén egyház megalakulásakor, magával ragadta azokat is, akik más nyelven beszéltek. Betöltötte a sziveket a szentlélek ereje, amelyről olyan fenségesen mondja a mi szép énekünk: „Melynek szentséges ereje, Nyelveket egyező hitre, Egyfcegyüjte sok népeket." Áldom érte a Mindenhatót, hogy megengedte, hogy ott lehettem! Tudod, hogy mily nagyon vágyódtam ide! Gyarló, gyönge testemet kellett volna mennem erősíteni valamerre. De az a Lélek, „aki a szív mozdulásit, mint a vizeknek folyásit, szabadon hajtja ide s tova", ide hajtott. Ide hajtott, hogy lelkemet erősítsem, lelkemet tápláljam. Mert hiszen mit ér a test lélek nélkül ? S ugy érzem, mintha életem pislogó mécsese némi olajat kapott volna. Az ünnepi ülést 1 órakor villás reggeli követte, a Salle de Roisban, amelyet Genf városa rendezett. A nagy lakomán, amely e nagy épület két emeletét foglalt, el, mi magyarok is nagyszámban voltunk képviselve. S jól eső erzéssel jegyezhetem fel, hogy nagy rokonszenv nyilvánult már itt meg irántunk. Egyik helyen felhangzott az angol himnusz. Ezt a franciáké követte, ámit nem tudtunk megallani, hogy meg ne tapsoljunk. Mire ők azzal a kihívással felel•tek, hogy Hymn hongruis! Erre könytelt szemekkel mi is elmondtuk az „Isten áldd meg a magyart!" A köztetszésnek a legkellemesebb megnyilatkozása vett bennünket körül. Vasárnap voltak az ünnepi istentiszteletek. Reggel 8 órakor már megtelt a nagy szent. Péter templom. — A nagyarányú 3 hajós remek boltíves templomnak nem volt egyetlen zuga, amely el ne lett volna foglalva. Az istentisztelet francia, német és angol imával s az urvacsorai jegyek megáldásával kezdődött. S azután kezdetét vette az urvacsoraosztás, amelyet felváltva 4—4 lelkész osztott ki, a különböző nemzetiségű és protestáns felekezetű lelkészek közül. — Kettő osztotta a kenyeret s kettő a bort. Ki-ki csak addig állt meg, míg az urvacsorai jegyet magához vette. S dacára ennek, másfél óráig tartott az urvacsoraosztás. — Ez fogalmat nyújthat arról, hogy mily nagy volt ez a templomi közönség. Óh, édes Gusztim, micsoda lélekemelő, micsoda fenséges jelenet volt ez. Páratlan jelenet a prot. keresztyénség történetében, hogy a különböző felekezetek papjai állanak egy ugyanazon Urasztalánál, s egy tenyérből esznek s mondhatni egy pohárból isznak a különböző nemzetek fiai. Odaborulva a Krisztus lábaihoz, a szeretet vendégségben összeölelkőznek, szívókét egy érzés hatja át; lelfeök egybeforrva emelkedik a menyei Atyához. Egybeforrasztotta a szívek érzését, a lelkek indulatát, a remek orgonajáték, mikor felzendült rajta a mi magasztos énekünk dallama : „Uram a töredelmes szívet te szereted, Soha az engedelmes lelket meg nem veted. Ezzel a reménységgel, Te hozzád óhajtunk, Kérünk légy segítséggel, könyörülvén rajtunk." Nem énekelt senki. Csak az orgona lágy, bús hangja zokogott, s zokogtunk vele mi is. Nagyon melyen felhasogatta a szívünket e/. az istentisztelet. Bizonnyal örökre emlékezetes lesz mindazoknak, akik abban részt vettek.