Nyírvidék, 1909 (30. évfolyam, 1-26. szám)

1909-03-07 / 10. szám

JyiregyMzi, 1909. XIX, étfolyam, 10, szám, yasárnap, március 7. ^^"^^^^^^^^^olcsvármegyei Községi Jegyzők és a Szaboicsmegyei Tanítóegyesület Hivatalos Közlönye. Megjelenik hetenként egyszer vasárnapon. iHfözetési (eltételek: Egész évre 8 kor., Fél évre 4 kor.. Negyed évre 2 kor., Egyes szám ára 20 fillér. Szerkesztőség és Kiadóhivatal: YÁROSKÁZ-rÉR 6. SZÁM. Telefon szám: 139. Kéziratokat nem adunk vissza. Hirdetesek árszabás szerint számittatnak. A nyilt-tári közlemények dija soronkint 60 fillér Apró hirdetések 10 szóig 40 fill., minden további szó 4 fillér. Vastag betűvel szedett kétszeresen számit. Fajiatok. Nem én vagyok az első, aki ezekről beszél. Sokan látjuk, mint szinlelednek el a régi társadalmi élet egészséges vonásai. Ezelőtt legalább volt egy közös han­gulat, mely az egyéneket és családokat összefűzte. Nagy farsangolás, bőséges név­napok s közössége a nemzet minden ki­csike és nagy tagjának sok mindenben, de mindenesetre a mulatságban. A tűz­hely akkor meleg volt és élénk s mig föl nem találták a Dobos tortát, kapocs volt e kedélyek között a malacpecsenye is. Sőt, — hogy nagyot ne mondjak, — a jó társaséletre nézve nagyobb jelentőség­gel birt 100 mai cifra bankettnál egy régi, becsületes — disznótor. A régi kapcsok azonban lassan fölol­dóztak és az ujak még nem készültek el. (A mi szellemi lakatosműhelyünkben gyönge legények dolgoznak.) A társadalmi élet szét van szakadozva s a lelkek nem tudják megtalálni, hol van az összezava­rodás közepe? Tekintsünk csak be egy pillanatra a saját lelkünkbe; ne most, de mindennap. Az egyént minálunk a nyugtalanság érzete űzi. Beszél valakivel az utcán, a társaságban s észre veszi, hogy a záiko­zott és hideg. Elmegyünk barátságot szerezni a tár­saságba s előnkbe állítják a merev érde­ket. Szivet keresünk szív szerint és alku­doznak velünk. Valami fénytelen hidegség ül az emberek lelkén s hány barátságos kézfogást érzünk naponkint, mely alig különbözik attól, mintha valaki édes mo­solygás közben hirtelen egy valóságos kecskebékát nyomna a markunkba. * X Nálunk kétféle jellem válik ki: a rü­pök és a stréber. Ez a két torzalak jelzi most nálunk a jellemképződés két ellentétes sarkát. Sőt, ami szintén nem újság, mind a két csodabogár egészen jelenkori képződmény. Méltó mind a kettő az irodalmi gombos­tűre. Tény, hogy a társadalmi viszontag­ságaink között ez a két fájta csinálja az u. n. szerencsét. * -r­* A rüpök kezdetleges alakját már Szé­chenyi István Hiteljében megtaláltam. S az igazat megvallva, én még iri­gyelni tudom a mult század ezt az alak­ját. Ha nem is szép, de legalább eredeti, vaskos és ami fő: őszinte. Az uj század rüpőkje már nem ilyen többé. S voltaképen nem is ezen egy­szerű nyereségnek az örököse. A mi rüpökünk sokszor a régi orosz­lán-nemzedék utódja, de az oroszlán ereje, méltósága és nagylelkűsége nélkül. Csak a sörényt örökölte az elődöktől és az ordítást, melyet éjszakánkint az utcán hallat és sajna, néha a bálteremben is. Munkába fogva rendesen körmét igazgatja és a bajuszát pödri. E typus francia hasonmását véletle­nül megtaláltam az éles Moliérnel, mikor az elfajzott nemes sarjadékot gúnyolja. Céliméne-t körülrajongják az udvarlók s a szellemes hölgy végig kritizálja őket. Egy nagy név örökösét igy utasítja el; — Ez nekem nem kell. mert egész nap a kútba néz s beleköpvén a hullám­karikákban gyönyörködik. * * P • ; : ... Jfc A stréber a nyugat szülöttje. Oly fia­tal még nálunk, hogy magyar neve nin­csen. Egyáltalán vannak soha meg nem magyarositható nevek s benső örömmel tudjuk mindnyájan, hogy Swindler ur is azok közé tartozik. S ami engem illet, Stréber úrtól is megtagadnám a névma­gyarositási engedelmet. Már csak azért is, mert eme kiváló kultur-nemzetség leg­vásottabb gyermekeit küldi Magyaror­szágra. Ha Rüpőky ur erőszakos, neveletlen és léha, akkor Stréber ur fordulatos, sima és ravasz. Ha Rüpőky ur fölmurizza ma­gát a hivatalokba; akkor Stréber ur négy­kézláb is fölmászik a pozíciókra. Ha Rü­pőky ur a bálteremben szalonbetyárkodik, Stréber ur a hatalmasak előszobájában ácsorog. Ha Rüpőky ur a régi nagy ura­kat per „bátyám" titulázza, Stréber ur mindenkit egy fokkal föllebb tituláz. Ha Rüpőky ur magas protekciókat keres, sőt követel és azzal ád nyomatékot könnyű személyének; Stréber ur módját találja valami alattomos hizelgésnek s lakájmódra A csillagbörtön szobrásza. — Egy ügyész elbeszélése után. — Irta: Pataky István. Nemes Nagy Pál számadójuhász volt Kis­kőrös és Kecskemet kö'/pontján. A különböző irányokból Kecskemét, Halas, Csongrád, Majsa­kunszentmárton és Szabadszállás felé igyekvők holt bizonysággal útba ejtették a Nagy Pál jól ápolt tanyai lakását és igénybe vették hallgató barátságát. Elölte nyiltan beszélhetlek, sőt ter­vezgethettek is. Az öreg hallgatag volt, mint a hal. Megértett kevés szóból mindent, a legé­nyek tervét is, de soha bele nem szólt. Megesett, hogy eleseit báránynak mondta fee azt is, ami­nek a bőrével beszámolt gazdsinsk, de amely báránynak rövid kimúlása, nem a természeti erőket, hanem az ő ajándékozási kedvét talál­hatta halált hozónak. De máskor meg vendégei hoztak bogracsbaralót. Az is igaz, hegy az öreg soha sem kérdezte, hogy milyen igaz ja­jásban akadt utjokba az a borjú, vagy bárány. Hozták, megfőzte, evett ő is. Néha, néha, olyan kezdőket, sötét éjjel el­vezetett ide-oda, ahol a megrakott szekereket megkönnyithettek. De ismételte soha. Szóval mindössze vagy ötször, hatszor járt úgynevezett orgazdáknál. Ezenkívül minden évben egyezer, húsvétkor ment be Kecskemétre, ahol Zsófi lánya lakott, tisztességes feleség® egy jóravaló es jómódú kalaposnak. Ott maradt 24 óráig s akkor visszavonult újra a pusztaságba. Nemes Nagy Palt nagy környéken min­denki becsületes embernek tartotta, de ő maga is annak tartotta magát. Azt a kis segítséget, amit itt is, ott is nyújtott, nem tartotta meg­gyalázónak. És abban az időben az ő cseleke­detei csakugyan nem voltak, hogy ugy mond­jam „főbenjárók." Dt- Laucsik Máténak meg Ráday Gedeon­nak ebben a tekintetben egész más volt a né­zetük. És ekkor, mikor az ő nézetük kezdett a helyesnek látszani, nagyon rossz idó járt az olyan emberre is, mint nemes Nagy Pál. És ezek a véleménykülönbségek csakhamar tettlegességekben nyilvánullak. Ugy pedig, hogy sok emberrel együtt nemes Nagy Pál is beke­rült a cslllagbörtönbe. Amikor sok hét múlva Nagy Pál a vizs­gálóbíró. Laucsik Maté elé került, a zárt leve­gőn egész sápadt alak lett. Laucsik nagyon barátságos, de még hatá­rozottabb hangon követelte, hog7 mondja meg üz orgazdák neveit. — Mert — tette hozzá — a tettesek őszintén beismerik bűneiket, de azok akik f'el­g&zdagodtak rajtuk u sötétségben bujkálnak. — Már pedig uram — felelt Nagy Pál — én tőllem azok neveit nem tetszik megtudni. Igaz ismerek egy párt, az is igaz, hogy azok­nak a fickóknak munkáiból gazdagodtak meg, d« hát mégis, ha eddig hallgattam, azt a né­hány évet, ami még nekem hátra van, csak elhallgatom . . . — De ez lelkiismeretlenség! — Nem tudom uram, de ott kint a pusz­tán ezt mindenki iev foarj* fel. mint én . . . — Igen? ha a pusztán ez a felfogás jarja, akkor nem látja kend addig a pusztát, mig a becsületről más fogalma nem lesz. — Sajnálom uram, mert egy lányom van, akit minden évben egyszer megszoktam láto­gatni, de mégsem tehetek másként. — Tudom, tudom. Mindezt én tudom. Ha kend érdemesnek tartja magát arra, hogy a törvény ellen tett cselekedeteiért megbűnhődjék, ne tartsa jobbnak magánál azokat, akik ma­gukat a roszra vezették, vagy legalabb abban megtartották. — Igaz uram, igaz. De ha ebben nőt­tünk fel. Öreg nemes Nagy Pál sem jószóra, sem fenyegetesre nem volt hajlandó elárulni azok neveit, akik az ő zsírjaikon híztak meg. Hanem napról-napra szomorúbb lett. Egy ízben azzal a különös kérelemmel for­dult Laucsik Mátéhoz, hogy ő azt szeretne, ha a saját kenyerét Ugyan kapná meg. — Miért ? Kérdi Laucsik. — Hát esak ugy. Ha megtudná tenni a tekintetes ur. — Ha akarom, miért ne ? Majd gondol­kozom róla. —• Az Isten is megáldja. * * * Laucsik gondolkozott, hogy mit akarhat az öreg. Kulcs lenyomatnak itt semmi hasznát nem veheti, de effélét nem is csinált az öreg. Abban az időben volt paloták és kunyhók­ban ellerjudve, képben és másolatokban, az Izsó Miklós „Busuló juhásza." Mai Bsuámnnk 12 oldal.

Next

/
Thumbnails
Contents