Nyírvidék, 1909 (30. évfolyam, 1-26. szám)
1909-04-11 / 15. szám
2 1 ő ik szám. N Y I R V I D É K 1909. április 1 1 egy minden parlamenti ellenzék ellenőrzése nélkül szabadon intézkedő kormányhatalom által, s ha e tényből és a fenntebb elmondottakból levonjuk a megfelelő következtetéseket, úgy oda jutottunk, a hová eljutni szándékom volt, annak a biztos felismeréséhez t. i., hogy az emiitett választás, amely a kérdés felett dönteni hivatva volt. — nem a 67. közjogi alapot, hanem Tisza Istvánt és a szabadelvű pártot tette szárazra.**) De minő könnyelmű beszéd és üres frázis is az, hogy a hatvanhetes kiegyezés máról-holnapra „elbukott", „sírba szállott" s „megszűntnek" tekinthető! Az a törvény, az a kétoldalú közjogi szerződés, amelyet a magyar király esküvel megerősített, amelyet 40 éven át a magyar nemzet nagy többsége zászlajára irt. és győzedelmesen lobogtatott s amelynek érintetlen fenntartása és végrehajtása egyaránt kötelessége nemzetnek és királynak! Micsoda tökfilkó politika, ezzel szemben azt hinni, vagy jobban mondva azt hirdetni, hogy hja! az 1904. évi zsebkendő komédia ennek egy csapással vetett véget! No de Istennek hála, kijózanodott már a nemzet az ilyen tévtanok varázsa alól és helyesli, hogy az a kormány, amelynek minden tagja a 67-es közjogi alaptörvényre tett ünnepélyes fogadalmat, attól el nem tér és helyesli a parlament magatartását, amely mindeddig teljes egyetértéssel végezte törvényhozói teendőit, a coaleált parlamenti többség soraiból alakult kormánynyal. S ha eként kormány és parlament egyetértő három évi munkálkodását látva, amelynek minden igyekezete oda irányult, liogy a pactumbeli kötelességeinek hűséges teljesítése s egyátalán legális magatartása által a nemzet és királya közötti egyetértést helyreállítsa, mégis ennek eredményeként nem a politikai helyzet megszilárdulását, hanem kölcsönös bizalmatlanságot és a **j Maga <lr. Horváth József orsz. gyűl. iépviselö, az alkotminyvédslmi harc szakavatott megrója is igy ítéli meg a történteket. — Nem figyelte-e meg, hogy milyen tárcába tetíe az illető a pénzt. — De igen, fel is tünt nekem. Az nem is tárca, hanem olyan kisebb alakú vaskos könyv volt, ceruzával az oldalán. Csak egyik oldalában volt valami nyilas ahova a pénzt dugta. — Harmadnapra egy csendbiztost küldtem ide ? Volt itt. — Volt, volt, egy szép inagas ember. De az ujijyan engem alig hallgatott, ki. — De megkérdezte, hogy mennyi pénzt, s m :lyen értéket loptak el ? — Nem a, csak azt, hogy nem tudnék e a tettesekről leírást adni. Hát persze nem. — Elmondta maga valakinek, valamely hatósági embernek, hogy mennyi készpénzét lopták el ? — Nem, hat minek ? — De biztos ez? — Igen. — Mennyi volt a p*nz. — Kerek 5000 frt. — Ez is biztos ? — Ez is. Lsucsik Máté kivette a Renkó jelentését s megnézte. — Nem lehet pedig lássa, mert a csendbiztos, aki magával beszélt, ide beirta, kogy magától 5000 frt készpénzt vittek el. — Hát akkor annak a csendbii.tosnak ördöge van. — Dehogy. Most már elpártolt attól minden. * * * Laucsik Uáté kiment arra a néhány tanyára is. Nem jart ott Renkó Kálmán. Már régen nem is látták. Pedig mindenki ismerte s igy nem tévedhettek. * * * pártkötelékek lazulását észleljük, bizony sürgőssé vált annak a kérdésnek a felvetése, hogy váljon miben is találja e válságos helyzet elfogadható indokát? Ennek indokai kézenfekvők: 1. A volt szabadelvű pártot névleg igen, sőt mint parlamenti pártot is igen, de annak a dolgok régi rendjéhez még mindég fanatikus kitartás és lelkesedéssel ragaszkodó. számos híveit a közélet teréről eltüntetni — nem sikerült. 2. Az alkotmányvédelmet talán a vezérlő bizottság vette legkevésbbé komolyan, de semmiesetben sem organizálta azt kellőképpen, minek aztán a lelkesűltségnek rohamos hanyatlása és — tisztelet a kevés kivételnek — általános leszerelés és a Bécsben is gyökeret vert azon meggyőződés lőn a következménye, hogy a nemzet tartósabb ellcntállásra képtelen. 3. A kormány nem volt képes paktumbeli kötelességeinek az erre kölcsönösen elfogadott 2 év alatt eleget tenni. 4. Koalícióba lépett az absolut többséggel biró függetlenségi párt más két, jóval csekélyebb számú párttal, amire a parlamenti kormányzat történetében példa még nem volt, s végre: 5. A kormány s különösen a parlament iskolázatlan, amin csak hosszabb gyakorlat segíthet.. Röviden: Tisza Istvánnak még most is van biztosan annyi bámulója, mint Wekerle Sándornak, s feltétlenül több politikai párthíve, mint Andrássynak; a függetlenségi párt összeszámolta híveit s ugy találta, hogy ha már 67-es alapon kell kormányozni, ezt ő az alkotmánypárt nélkül is megcselekedhet; a király pedig elővette a paktumot, amelyen megírva vagyon, hogy ama bizonyos 2 év máirégen lejárt, s igy de facto, ugy kormány, valamint parlament további cselekvésre illetéktelen faktorok, S hogy a politikai látkör még homályosabb legyen , a közönség mé g tájékoMásnap reggel Renkó Kálmán ingadozó léptekkel haladt a Laucsik szobája felé. Amint megállt a Laucsik asztala előtt, már a háta megett ott volt Klemm és Kukái Matyi, csendbiztosok. — Renkó. Tegnap Makón jártam. Renkó Kálmán halálsápadt lelt. — Eiserib«tger Mórnál. Renkó hallgatott. — Akit kiraboltak — folytatta nagyobb hünjon Laucsik. Magát küldtem ki nyomozni. Micsoda eredményt ért el. — Semmit — nyögte nagy nehezen Renkó. — Igen, mert nem akart. Itt a jelentése, szemen sz»dett hazugság. Nem is hallgatta ki a kereskedőt, nem is járt a tanyákon, nem is akarta megfogni a rablókat, és . . . és . . . azt is tudom, miért. Odaállott Laucsik egész Renkó elé. — Tudja, mi igaz a jelentéséből. Az, hogy a készpénz 5000 frt volt, az értékek meg vagy 10000 frt. De ezt magának nem mondta meg senki, honnan tudta ezt maga? Renkó Kálmán lassan a revolvere felé eresztette kezét. De Laucsik egyet intett s a másik pillanatban koppanva esett le a revolver s a daliás Renkó Kálmán kezén megcsörrent a bilincs. — Le vele. * * * Azt pedig rosszul tette Laucsik, hogy nem azonnal, mikor lestben-lélekben meg volt törve, nem ott mindjárt hallgatta ki Renkó Kálmánt. Mert másnap ártatlannak mondta magát. Pénzt sem találtak nála. Előtte való estve 1500 frtot vesztett. A lobbit pedig máskor, mással. De hát nyert ő néha 7—8000 frtot is. Nem az Eisenberger penze volt az. zatlanabb maradjon és a nyugtalanító teltevéseknek még több tápot nyujtsunk, három évi előkészítés után — közönséges halandó nem is sejti mi okból — félre tesszük a kész választási törvényjavaslatot ! Hát biz ennek fele is elég, hogy a hazája sorsán aggódót gondolkozóba ejtse, különösen akkor, ha a pártfúziót a bankkonfuzióval akarjuk lehetetlenné tenni Ugy látszik ugyanis, hogy bár kimutatni igyekeztem, miszerint a válság mélyebben fekvő indokokra vezethető vissza a bankkérdés az a szikra, amely a jelen gyúlékony politikai helyzetet lángra lobbantani alkalmasnak bizonyult. Pedig a kérdés valóban nem lehet erre hivatva, Hogy is állunk csak ezzel a bankkerdéssel ? Az 184S—(i7—68-iki törvényekben, tehát közjogi alaptörvényeinkben a jegybankról szó nincs. Az osztrák nemzeti bank privilágiuma 1S77, december hó utolsó napján lejárván, a tárgyalások kellő időben megindultak ugyan, de az érdemleges országgyűlési tárgyalása e kérdésnek csak 1877. október hó 27 én, tehát a szó szoros értelmében a 12-ik órában vette kezdetét. Érdekesek voltak e tárgyalások; mindvégig jelenvoltam ezeken; szem és fültanuja voltam azon magas niveaunak, amelyen akkor a képviselőház mozgott, azoknak a magvas beszédeknek, amelyek nélkülöztek minden sértő célzást és felesleges cafrangot, sőt teljesen érintetlenül hagyták a pártszempontokat is. Wahrmann Mór előadó után elsőnek a függetlenségi párt vezérszónoka Iielty Ignácz szólalt fel. Csupa szerénység és komolyság; látszik minden mozdulatán és szaván, hogy amit mond azt hiszi is. Azzal kezdi, hogy „fontosabilink tartja a bankkérdésnél a vámszerződést, a várntariffák és a fogyasztási adók kérdését s végül kérdi Széli pénzügyminisztertől , hogy öfélség á— Nem az Eisenberger pénze ? — szolt Laucsik — Na igen; annyiban igaza lehet, hogy nemcsak az Eis»nbergeré. Most különben mehet, nemsokára másként beszélünk egymással. * * — Nézze János — szólt Renkó Kálmán — az őrhöz, aki kenyerét adta át — tudja mi ez? És a székre mutatott. Az őr odanézett. — Ugy latom szőr. — Igen, innen. S rámutatott R«nko szép fekete szakállára. — Mondja meg Laucsik urnák, hogy SZJlankint tepdeseni ki szakállamat. Fáj, de hozzá szoktatom magam. Sem fenyegetés, sem kin nem fcg kivenni más vallomást belőlem, mini mit már mondtam. Az őr vállat vont, s ott hagyta a rabot. * * * Másnap reggel Laucsik elé vezették R°nkó Kálmánt. Dacosan lépett az be a jól ismert szobába. És ahogy belépett, meglepstve nézett körül. Laucsik nem volt olt. Az őr mereven állott a rab hála megett, de előzőleg levette az ólomálarcot róla. A Laucsik szobáj i melletti szobából, amslv c»ak nemrég a csiilagbörtön Izsója, nemes Nagy Pál műterme voli, beszélgetés hallatszott. Renkó Kálmán megrendült. Vette észre, hogy itt ellene készül valami, s érezte, hogy olyan valami, aminek nem fog tudni cllentállani. Kinyilt az üveges ajtó s kilépett Laucsik Máté. A zárt ráfordította, a kulcsot zsebre tette. Az ablakra fehér vászon függöny rászegezve. Laucsik komoran nézett végig Renkón. s megállt vele szemben. — Van mondani valója ?
