Nyírvidék, 1908 (29. évfolyam, 27-52. szám)

1908-12-20 / 51. szám

2 50-ik szám. N Y l R V I D É K 1908. december 13. ságot tehet róla. hogy lehetséges-e ily nagyszámú, szegény, sokfelé elágazó érdekkel telitelt testületeket, mint a mi presbitériumaink, ugy vezetni, a mint ezt napjainkban harcba kényszeritett reform, egyházunk, tehát a szellemi világosság, emberi és hazafiúi szabadság, keresztyéni felebaráti szeretet szent hivatása megkívánja? Nem! százszor nem! Nemcsak mi lelkészek tndjuk világi hittestvéreink is elismerik, hogy a reform, lelkipásztor ma már nem az, a mi régen volt, nem híveinek a szószoros értelmében vett lelki atyja, bölcs tanácsadója, hanem sok részben csupán irodai hivatalnok, ki az Egyh törvények szerint egyházában mindenért felelős s ha csak egyetlen kicsiséget is elmulasztott, sokfelé elosztott tigyehnére méltatni; rögtön kész a fegyelmi eljárás s fut — vagy fizet. Szent Isten! hát még egy 91 egyházközségből álló egyházmegyének esperese vagy gondnoka, mi mindennek V3,n ki téve. Mindkettő élén áll e megyéjének, minden apró-cseprő ügyek, egyházkormányzat törvénykezés stb. szálainak vége náluk fut össze Tessék csak megtekinteni, a többiről. nem is szólva az E T 1. t-c. 162 -170 §-ait, melyek az esperes teendőit sorolják fel s azonnal érthető lesz, hogy ember legyen a talpán, ki azoknak megfelel, e^y ilyen nagyszámú gyülekezettel biró egyházmegyében. De talán az egész egyh. Iörvényben alig van lap, vagy § , mely mellőzné az esperest vagy gondnokot, mint vezető vagy ellenőrző hatóságok fejeit. S még vegyük ezekhez a sok gyűlésezést e. megyén, kerületen. néha konventen, zsinaton s bocsánat az idegen szóért, a sokféle representálást! Valóban amennyi — annyival jobban sürgeti e. megyénk kettéválását. Tanuljunk — mert h' a tudás sohasem szégyen — másfél vetü testvéreink egyházkormányzati „ jlcsességétől. Nálu

k 8 — 10, legfeljebb 12 egyház van egy esperességben s szépen baj nélkül mennek dolgaik, nálunk pedig a 9! egyházas megyénél, hányszor merül fel olyan kínos dolog, a miért a közvélemény — noha ártatlanul a vezéreket róvja meg. Mindnyájunknak, kik reform, egyházunk jövőjére komolyan gondolunk s annak a magyarság fentartására kiható nagy hivatását mérlegeljük: be kell látnunk, hogy itt az utolsó óra. midőn a ketté válást végre hajtsuk. Kívánja ezt a közügyek előbbviteíe, a munka megoldásának nagy elve. saját embereink. legjobbjaink megbecsülése. De hogy annál inkább meggyőzzük e szükséges reform felől azt is, ki talán annak nem volna barátja, lássuk a kérdésnek történeti fejlődését a mult időben s be fogjuk ismerni, hogy ami a múltban megtörténi. megtörténhetik ma is. Azon a 3300—3400 • kilóin, területen, mely ma a felső-szabolcsi egyházmegyét alkotja, a magyar nemzet keresztyén vallásra való áttérése után, az akkori politikai felosztásnak megfelelőleg szintén két főesperesség volt, a szabolcsi és borsovai. Amaz a régi szabolcsi — emez a borsovai várispánság területén, melyet tudósaink közül többen — elég hibásan, Beregh vármegyében keresnek, de ez a borsovai vár nem Bereghben — mert olt csak Borsova folyó van — hanem Székely és Demecser községek között volt. Ma is igy neveztetik, romjai is láthatók. (Szabolcs m. monográfiája 334. 1.) Igy állott fenn sok századon át a mohácsi vészig; sőt még azon túl is jó darab ideig, mig csak a vármegyénkben akkor napi renden levő zűrzavar, török és tatár dúlások, kuruc és labbanc harácsolások, annak véget nem vetettek s míg főleg az evangyéliom fáklyája vármegyénkben is világolni nem kezdett. A két hajdani róm. kath. főesperességet azon vonal választotta el, melyet vármegyénk mai térképén Dombrádtól kiindulva Nyir-Bátorig húzhatnánk. (Szabolcs m monográfiája 336. 1.) A vonalnak arccal Nyir-Bátor felé fordulva — eső bal oldalán a borsovai; — mig a jobbra eső részen a szabolcsi főesperességet találjuk. — Ugy egyikben, mint másikban ott vannak mai községeink legtöbbjének nevei, mint derék (anya) vagy fél (leány) egyházak. Hogy a reformatio a XVI. század melyik évében vett végleges diadalt a régi hit felett, azt adatok hiányában még legalább ina, nem tudhatjuk, csak annyi bizonyos, hogy 1597-ben már a megújított egyházak neve. papjaik, tanítóik dijlevele össze voltak írva, mint a szabolcsi vagy nyiri (betulienlis) traktusba tartozók. (Egyh m. levéltár.) Ebben az összeírásban a régi két főesperességnek csak nem minden egyházát ott találjuk, sőt mint alább látni fogjuk még többet is, melyek ma már nem tartoznak hozzánk. Csemegés muzeumunk érdekében is. Muzeumunk már hetek ót* koplal Olyan éhes, hogy kutya módjára míg egy kis őskori kenyérhéjat is mohón kapna be. ígéret beváltását remélve, muzeumunk hegyezett füllel hetek óta csiválja farkát Nagyhalász és Raád felé; de ugy jár, mint az éhes juhászkutya, a kinek tréfás gazdája villahegyre szúr egy falatka kenyeret s mikor a kutya hozzá pkar kapni a csemegéhez, orra nem foghagymás lesz, hanem a villának nyélvége koppint rá nagyot. Azt mondjak, hogy szemesnek áll a világ, de azon esetben, ha egy kissé nem szemtelenkedik, bizony felkopik az álla. Hanem azért nem kell haragudni, hanem „ácsi

1, mert azt mondotta Loyo'a Náczi bácsi, hogy ,o eeél ssentesiti ai esekött'. Muzeumunk folyton kopogtat, mert igy reményű, hogy ittott elvétve még is csak megnyílik egy-egy ajtó. Muzeumunk nem ritkaságok gyűjteménye, ócska lomoknak halmaza, hanem már eddig is dúsgazdaggá vált adattár annak bebizonyítására, hogy az ősidőkben nem nyugatról, hamm keletrő. behatóin népek itten igen magas culturfokon állottak akkor, a mikor tőlünk nyugotra eső n^pek mai fogalom szerint vadember számába mennynek. A mi muzeumunk gyüjleménye hatalmas cáfolata a nyugoti politikusok — nem regészek — azon arrogáns állításának is, hogy a keleti népek culturképtelenek; tehát nekünk is „ Mars vissea Átsiába !* mar egészen fejlettet, mégis fölállva, kinyújtott nyakkal, éhesen, ételre kacsintgatva várják az öregeket. Jönnek is a gémszülők, hozzák az eleséget és mélyhangu, idegenszerű „kreekk, kreekk" kiabálással tömik a falánk csemetéket, amelyek nem ismerve a kenyi

jrkeresés munkáját, a kapottnak felét leprédálják a fészek széléről. Egyszerre vége »z idillnek. Eldördült az első lövés, a mi mesterünk nem téveszt célt; a fölcsapó puskaporfelhőből vergődve zuhan alá egy szürkegém, esés közben párszor megfordul a levegőben. Hnngos lesz a fak között, a fészek ben levő öregek ijedtan rebbennek föl é» széles körben hallatszik jajv.széklő „khá, khá* kiabálásuk. A véazhangra egyszerre fészekbe lapulnak a megrémült fiókák Nagy magasságbin a fak kőzött keringenek a gémek; látják a veszélyt, ösztönük mégis ott tartja őket a féltett fészek fölött. Csak fólrepülésükre várt a barnakánya, a rabló „Miivus korsehun". Mikor legnagyobb a zűrzavar, orvul lecsap ; a költés idején tojás a zsákmány, most a felnőtt madarfiók. Két ellenségtől szorongatva, még nagyobb lármát csapnak a gémek. A tehetetlen gyávák panaszos krákogással ki érik a rablást, s nem tudják, hogy fegyverük : csőrük egyetlen döfésével megsemmisíthetnek a fészekrablót. Egv része a törött tojáshéjaknak ilyen régebben megesett lópásokrol beszél. Igy élnek örökös haboruságb n a tolakodó, közelükbe települő kányahaddal. Npm alakban nyílik meg. Nyaican alul hosszú fekete csík. Az egyszerű szürke köniös különben eléggé kicifrázott. Feh-r begy'oilai nem simulnak mellére, hanem rojtosan meghosszabbodva csüngnek alá. Világos hátfedője meg szalagszerüeu megnyúlt lelógó tollaival olyan, mint valami insgnyirbált zászló. Az egész pedig hamvas szürkeséggel befújva. Ennek nincsenek zsírmirigyei, nem ékteleníti el a tollat ősszetapaszló zsiradék, s hogy nedvességtől mépis védett legyen, pelyheibő! kiváló finom kekes porral szórja be ruházatát. Valahogy odébb lendül, elkerüli a halalt. A fák alatt szi-mb^tünnek az eltörött világos zöld tojtshejak. Pünkö.-d felivagyunk. Három-négyheti kotlás után három négy élet kel a fészek aljan, az udvarias gémf-rj szürkületkor meg hsjnalfelé maga is fölváltotta az ülésben egy- gy órára a gemmamát. Olyankor még frissen zöld a környező növényzet, később, hogy több a féssekl kó, olyan, mintha bemeszelték volna. És ez a maró váladék gyilkosa is lehet a fanak. Nem messze ékesszólóan, kopaszon mered égn<>k néhány tölgyfa. Alj tn még akad rajta egy egy zöld lomb, de f nt mintha leforrázták volna. A rajta tanyázó csőcselek előli szennyével a vendéglátó fát. Mikor kikelnek a fiatalok, esetlen csúnya jószágok. E^y hónap múlva egészen fölruhásodnak, de még egypár napig csak az öregek vezérl-teval mereszkednek ki a frsz^kből. Ezek oculnak a kellemetlen szomszédságból, s a hol lehet, más madarakkal vernek tanyát. Néhol káró-katonákkal szövetkeznek, máskor elvegyül nek másfajta gémekkel, sokszor meg vetési varjakkal, csókakkal tanyáznak. De számito óvatosságukban kikeresik azt a helyet, hol leg messzebbre esik az örök ellenség: az ember. Ilvenkor nem bánják, h* órák hosszat kell repülniük a mind nnapiétt. Itt Kozorán is bent az. erdőmélyen epitett lalut a gemhad, jó tizenöt kilométernyire természetes élestáratói: a Dunától. Az apró szigetek alacsony füzeseit végső esetben avatja fal táborának, de jobb híján nádasokban bujo fizbokrokra, rekettyékre rak fé»zket. Ha mir oagv a szükség, nadasokkal is beéri kikeresi a legsűrűbb részeket, csúcsosan egybehajtja, öísze!apitsratj,i a nádszálakat s a kéve tetejébe épiti fészkét. Ha csak teheti, olyan helyekre költözik, honnan eljuthat csendes menetelü folyokhoz, tengeröb'ökhöz, vize. árkokhoi. A sebesen rohanó liejyi patakokat, gyorsan haladó folyókat ép ugy nem szereti, mint a tükörsima állóvizeket. Jobb hijan még morotvákkal pocso lyákkal is beéri, csak legyen benne meglabolható viz, meg elegendő hal. M-rt hal a kedvenc eledele. A német innen nevezi el találóan .Fischreiher" -nek. (Folyt, köv.) ss si ea "wr*.. pprii JáL ^ R&CS 744-1-1 MYI AJÁNBÉSOK mt otó araion beszerezhetők Ö as- é ^'kszerós ;né!, Pazonyi-ú. 2. (Rózsa Lajos mellett.)