Nyírvidék, 1908 (29. évfolyam, 27-52. szám)

1908-12-20 / 51. szám

51-ik szám. N Y I R V I D É K 1908. december 20 3 Miután pedig mi magyarok jöttünk be a minap — 1000 ev előtt — legutoljára keletről és minden százados bécsi ármánykodás dacára mégis tartjuk magunkat, az a ,czoki

u csakis nekünk szól, mert a többi későbben keletről betoluló népek nyelvükben elenyesztek, tartós allamot nem alkottak. Muzeumunk erős védeiem a ku-leti népek eulturképtelenségének vádja ellen, mert keleti nép Európa szivében ma már csak mi magyarok vagyunk. Sovinismus nélkül minden nép elenyészik, mig ezzel például az orosz, tőrök, magyar által határolt, néhány évtized előtt még alacsony culturfokon álló oláh is érvényesült, ugy mint a szerbecske meg montenegrócska is. A ki mindig talpot nyal, valamely részén íelrugatik, a mit meg is érdemel. A birka türelemben a magyar ma^aslik ki a világnak minden népe közül. Csola, hogy él. Soha sem viszket a tenyerem ugy, mint Budapesten Magyarország fővárosában, a hol a magyar viseletnek még csak árnyékát is ignoráló pincér is legtöbbnyire németül kérdi „Was scbaffen' s ?* Jobban e?nék, ha azt kérdezné tőlem, hogy „Mi kell kendnek?" A „Vigécz", a ki az ajtrn megy be és a kit azon szoktak kilökni, hogy az ablakon ismét visszamásszék, de a kit most már biztonságuknak szempontjából ,Störe ich?-nek" hinak, a legritkább esetben beszél magyarul, pedig ugy tud nyelvünkön, mint mi, a kik Árpáddal jöttünk be, pedig valimennyi vetélkedik Mezzo fan ti bibornokkal, a ki 60. Dr. Prőhle Vilmos nyíregyházi főgymnaziumi és kolozsvári egyutemi raagantamárral. a ki 24. vagy Dr. Várnbéry Árminnal, a ki 16 nyelven ir és beszel. Ezt a disznoságot csak a birkatermészelü magyar türí el. Egy alkalommal Rózsika leányommal Lembergből törekedtem hazafelé, Skoléban lekésven a vonatról, magyar szövegű táviratban akartam ezt feleségemmel tudatni. Az állomás főnök az előtt* japán szövegűnek látszó sürgönyt, mint ilyent felvette volna, de a magyart nem. Egy alantas közeg azomban lovabbitotta sürgönyömet főnöke tilalmának daczára. Panaszt lettem a „K. K. Staatseisenbahn Directionnak in Wien." Hat hét mulra megkaptam azt a választ, hogy a főnők rendre lett utasítva. Egy alkalommal mint tiszteletbeli lutheránus feleségemmel és két leányommal részt vettem egy Brassóban tartott lutheránus egyházi gyűlésre Nyíregyházái ól induló barátaimnak társaságában, De nem időztem ottan egy napnal tovább, nehogy püspöknek megválasszanak ; hanem Megyery Gézával és többekkel folytattam utamat Bukaiesíbe, a mely nemcsak Londonnál, de még Budapestnél is drágább feszek es a hol a paloták aRkor még szemétdombokkal váltakoztak a Boulevardon. Dacára annak, hogy a cselédség es a fiáker kocsisság többnyire magyar, tehát egy pár magyar szó megragályozbatta volna a dákorománokat, a kiknek nagy része gyűlölködésük miatt dákót erdemei. Az oláhoktól egyetlen magyar választ sem lehetett kicsikarni. Vacsorára egy nagy kerthelyiségbe mentÜDk, olyan nagyba, a milyen Budapesten nincs. Ugrált ott vagy harmincz pincér. Az étlap csak oláh nyelven volt fogalmazva, nem ugy minta mi cosmopolita fővárosunkban. Sok időbe került, mig megtudtuk értetni, hogy mi „Ungúr" (magyar) vagyunk, tehát az oláh étlapot nem értjük. Előkerítettek aztán nagyvártatva egy állítólagos magyar pincért, de a ki egy kukkot sem tudott, vagy nem akart tudni magyarul, nehogy megrakják társai és a cullur népből álló vendégsereg. Végre is ajánlatára „Puj cu porozsinu russu" lett rendelve. Ottan kínai nyelven „Csirke paradicsommal." Horvátországban, Dalmácziában, Boszniában, Hercegovinában is megfordultam, de azt tapasztaltam, hogy a spanyolbika nem neheztel annyira a veres posztóra, mint az a cultur nép a magyar szóra. Sovinizmus nélkül kis nemzet fokozatosan közeledik az enyészet felé. Hála Istennek, hogy javulás utján vagyunk, mert például a huszártiszteknek najy része, ma már nem csak ért, tud, hanem kezd magyarul is beszélni. Az üzlet-ember nálunk többnyire németül, Abbaziában kivétel nélkül magyarul beizél. Legjobb lenne tehát, ha valamennyien külföldre, még pedig Ázsiába mennénk vissza, mert ottan esetlej mindnyájan magyarokká is válhatnánk. Boszniát is visszük magunkkal, mert hiszen a/, a magyar, nem az osztrák koronának függeleke, de mej az occupatio óta magyar kormányzók befolyása folytán mindenki ugy beszél magyarul majd ha fagy, mint a karikacsapás, mi pedig élvezzük tovább a karikás csapást. Hortyog a nemzeti önérzet! Ezután a kis kesergés után visszatérek a rui szeretett muzeumunkra, bar tudom azt, hogy a kutyaugatás »em hallik a menyországba. Hazai múzeumainknak legtöbbjét annyira mennyire ösmerem. Nyíri sovinizmus nélkül is bátran állíthatom, hogy ősrégészeti — különösen bronzkorszaki tárgyakban —viszonyítva a területhez, a melvről ez összekerült, a nemzeti muzeumnak gyűjt ménjét kivéve, mi vagyunk Európában a leggazdagabb, tehát az őskor itt hajtotta legszebb virágait. De azzal, hofy az ősidőkben itten a keletről behatoló, az akkori viszonyokhoz képest igen magas műveltségi fokon álló, ösmeretlen faiu és nyelvű népek torlódtak egymásra és ujabb jövevenyek által szőri'tattak ki és árasztották a müTeltsiget Közép Európa felé, nincs kimoDdva az, hogy mi magyarok jogosulva volnánk ezzel büszkélkedni, épen ugy nem, mint ahogy nincsen joga valakinek büszkélkedni azzal, hogy valamelyik öse érdemeinek elösmeréseül kutyabőrre festett czimert kapott, ő pedig semmi és nincs is őseinek érdeméhez semmii köze. Az oroszlánnak árnyéka nem oroszlán! A mi muzeumunknak gyűjteménye kétségen felül helyezi azt, hogy a „Nyir'--nek őslakói az akkori viszonvokhoz képest magasabb színvonalon állottak, mint a tőlünk nyugotra eső nep-k. Az lenne tehát várható, hogy a „Nyírt" lakó mai nép is fölötte áll más népeknek, mert hiszen itt nem volt ugyan egyszer hopp, másszor kopp, de sem 1817-ben, sem 1863-ban inség a Nyírben i em volt, sőt a dus alföldről ide menekültek emberek és barmaik az éhenhalástól. A közepes megélhetesnek állandó feltételei a Nyírben ma is épen ugy megvannak mint az ősidőkben. Tajtékot túrok dühömben mikor látom, bogy a sült galamb a zsidónik. németnek, angolnak, franciának a szájaba repül, mig a miénket kerüli. Rettegve a kiközösítéstől kutassa ki az okokat és kapargassa a gesztenyét más valaki, a kinek több kurázsija van, mint nekem. Legfőbb ok talán az, hogy a magyar nemes lenézi az iparral vagy kereskedelemmel való foglalkozást, ha nem is épen ugy, mint a kutyapeczérséget és inkább költ ezreket arra, hogy fia 24 éves korában oklevélhez jutva nagy küzdemmel egy olyan szerény álláshoz jusson, a melynél a hordárság is többet jövedelmez. Ezek közül évekig tartó kilincseléssel, könyökőléssel kevesen jutnak oda, hogy költekezésükhöz, meddő fáradozásaik és időveszteségükhöz mérfen olyan megélhetéshez jussanak, a mely megfelelő. Ha pedig néhány év múlva a Kaszás kirántja alóluk a gyékényt, a hátra hagyott család hoppon maiid, mig ha a pénz és idő kisipari, vagy kereskedelmi vállalatba lett volna fektetve, a család nem maradt volna ugy, mint az ujjam. Megmerevedett múmiák vagyunk, muzeumba valók, hogv az utódok példát vehessenek élhetetlenségünkről. Nem illethet tehát azon vád, hogy a muzeumnak köpenye alul ezzel össze nem függő dolgokról locsogok-fecsegek. A múmiák a legjelentősebb, legtanulságosabb tárgyak. Az egyiptomi Pharaók, a Rhamsesek Gheops és a többi hasonazőrü zsarnokok száz és százezer korbácsütésekkel buzdított néptömegnek munkájával emeltették sírhelyül maguknak a világra szóló pyramisokat, a melyekkel dicső emléküket vélték megörökíthetni. Nem annyira a rengeteg pyraraisokat, mint inkább az egyptomi népnek birkatürelmét bámuljuk. A Pharaóknak legtöbbjét, pár százat, Londonban a Brittish muzeumban látlam, a hol azomban most már nem hajbokolnak előttük, hanem láttam egy angolt, a ki megvetőleg elébe köpött. Nem jobb lett volna ennek a félistennek ganéjdombba temetkezni ? mert igy legalább a megérdemlett kitüntetésben nem részesülhetett volna. Neró, Caligula, Heliogabalus, az önmaguk, vagv a talpnyaló római senatus által félisteneknek kinevezett gazember vagy őrült császároknak mnmiáiról azt lehet következtetni, hogy az emberek néha kutyákká fajulnak. Azt a gazembert a ki egy embert megöl felakasztják és dögmódjára ássák el, de azoknak emlekel, a kik a hadseregnek háta mögé bújva százezereket gyilkoltatnak le a sutból a nélkül, hogy ezt a népeknek érdeke igenyelne ércszobrokat emelnek. Ezen múmiák azt tinitják, hogy tiszteld a tömeggyilkosokat. Vájjon ki tisztali II-ik Fülöpnek múmiáját, a ki Jézus Krisztusunknak felebarati szeretetet hirdető vallását aként magyarázta, hogy máglyára kell küldeni azt, aki nem a/.t hiszi, a mit ő parancsol. Fityegő szaju I-só Lipót — néhai Káilay Ödön szerint „a disznószáju" a kiről Evlia Cstlebi török történetíró azt irja, hogy homloka sivatag, orra mint az Ararát hegy, ajka pedig olyan mint a tevéé, lenyakaztatta Nádasdyt, Frangepánt és Zrínyit, de azórt egy — a történelemben nálamnal, jobban tájékozott — Kállay druszámtól a napokban hallottam, hogy mindegyikre 5000 miset abpitott, a mi a conliscalt vagyonból kitelt es a mely jövedelem ma civillistankat csökkenti. Ennek a múmiája az 50 0 miséért vallasos érzületet kelt. De ezen múmiákon es múmia jelölteken kivül szómban vannak olyan múmiák is, mint Bocskay, Bethlen, Tököli, Il-ik Rákóczy Ferencz, Kossuth Lajos és az 1849-ki rengeteg vértanú ; de persze ezeknek jelentősége nincs. Az efféle gondolkozás is muzeumba való lévén, tárgyamról el nem tértem. Nyíregyháza, 1908. dec. 14. Dr. Jósa András. Rsnds^res icön/vvazeíést I Iparosaink boldogulásának — tisztelet a kivételnes — egyik legnagyobb akadálya az, hogy nem reálisak, azaz hogy csak számadásaik nem azok. Ki riem vette volna észre nagy bosszusaggal, hogy egy — ngyanazon munkáért, — még ha egyazon jósagát, minőségét és tartósságát is kikötjük, — az egyik iparos tőbbsl, a másik kevesebbet követel? Sőt — pro dolor! — megesik az is, hojjy egy es ugyanaz az iparos ugyanazért a munkáért egyszer többet, máskor kevesebbet kér. És mégha javára válna ez a rendszertelenség ! De gyakran még rá is fizet a vállalatra, ha nem találta el találomra a számvetéset! A vesztesege azonban főleg abban áll, hogy a megrendelőben, ha rájön arra, hogy jóval többet fizetett a munka értékénél, — eme irrealitás tapasztalása bizalmatlanságot kelt s gyakorta visszatartja ujabb megrendelésektől. Már pedig itt is beválik a helyes kereskedői axióma: kevés haszon, nagy forgalom ! Honnan származik ez az irrealitás ? Ó, nem mindig a gyors meggazdagodás vágyából, mert hisz akkor rendszerint csak a maga előnyere számítaná el magát az iparos; sőt igen gyakran onnan, hogy a Követelt munka bérét csak ugy önkenyüleg, hozzávetőleg állapította meg és nem helyes számítás, reális merlegelés alapján. Nem vetette kellőkepen latba : minő és mennyi a követelt munka anyaga: mibe kerül ez az anyag, a munkabér : mennyibe van az üzleti helyiseg t'entartása, az adó és egyéb közteher. Természetes, hogy mindeme most említett körülményeknek latba vetése oly átfogó, áttekintő agyi munkát, oly memóriát igényel, — ha azt fejből akarjuk megcselekedni, — hogy arra vajmi kevés iparos képes, főleg most, hogy az életigényekkel együtt ugy az üzleti i