Nyírvidék, 1908 (29. évfolyam, 27-52. szám)

1908-12-13 / 50. szám

50-ik szám. N Y I R V I D É IC 1908. december 13 3 A borban végül csodálatos táperő rejlik. Volt egy betege, aki két hónapig pusztán tokaji borral táplálkozott és felgyógyult. Megvizsgált egy 65 énes szőlősgazdát, aki 9 év óta, amióta felesége meghalt, csak kenyé­ren és boron él. Jó húsban és szinben van; rugekony, teljes erőben van, munkáját könnye­dén végzi, úgy, hogy szőlőjét egyedül munkálja. Vidor kedélyű eleven észjárású. Megfigyelte az iszákosokat. Azok között, akik csak borral mértéktelenkednek, sok a nagykorú; ellenben a pálinkaivók hamar pusz­tulnak el. Mig a pálinka a lelki életre rombolólag hat, a bor éilenben kedvezőleg. Élénkíti a szellemet, növeli az akaraterőt és a bátorságot. Ezeknél fogva a bor mérsékelt élvezete nemcsak megengedhető, hanem ajanlatos is. A franczia, mondotta a tudós, borivó nep volt s jórészt ennek tulajdonítható intellektuali­tásának kiválósága, nemesen hevülékeny ter­mészete, romantikus vitézsége. Mióta hűtlen a borhoz, mint különösen a nagyvárosokban tapasztalható, a francia jellem szomorú dekadencziájának jeleivel találkozunk. Ez a pálinka, a sör és a morfinizmus halasa. Oda kell hatnunk, intette a tudós az aka­démiát, hogy a franczia borivó nép maradjon. A katonáknak adjanak bort, hogy a nép fiai ne szokjanak a pálinkára! Valoságos apológiája ez a bornak, amely nálunk sem tévesztheti el hatását, annál ke­vésbbé. mert mi is borivó nép voltunk s míg kupánkban bor gyöngyözött, ékesek voltunk dicső virtusokkal s valóban leheteti bízni ősi erényeinkben. Mivé tett bennünket a palinka, siralom ! Az antialkoholisták mondjanak tilalmat a pálinkára, hirdessék a mérsékletet ; de okta­lanság a bor élvezetét kárhoztatni. A visszaélés, a mértéktelenseg nem szolgál­hat okul, hiszen a túlzás épen annyi veszéllyel jár a vizivásnál, mint az evesnél. Nem a bor átkos, hanem a telhetetlenség. Ha a bor vesztünkre szolgálna, nem Isten adta volna; K:isztus nem vette volna egyik kezébe a kenyeret, másik kezébe a billikomot, mondván : „Ez az én testem, ez az én vérem; ezt cselekedjétek az én emlékezetemre!" Az ő vére, ő pedig „az út, az igazság és az élet." Igen, a borban igazság van, a bor emel, a bor éltet. Ihatjuk s igyuk a bort, nem feledve Attila szavait, aki így int Arany János ajkaival: „Emberem az ember, ki nem megy tul a ren­des elégen !„ Legyünk emberek : urai magunknak, zabo­lázói szenvedelytinknek! Így aggály nelsül kö­zeledhetünk a borhoz, melyet most mar a tu­domány is felmentett a vad alól. Egyébként is a teljes absztinencia ellen­kezik természetünkkel. Lanyünk különös rejtélye, hogy minden időben s a műveltség minden fo­kán szükségét éreztük az ingató- és boditc­szereknek. A kavé, tea, az ópium, a dohány, az er­jesztett Kancatej, merge* gyökerek, Különböző gyümölcsök kiforrott nedűi mind egy célt szol­gálnék : a kedvadást és a feledest ; de vala­mennyi közölt legkevésbbé káros visszahatásu és legnemesebb a bor. Minthogy & mi ideges, lázas világunkban szinte elviselhefíen volna az élei izgató, bódító­szerek nélkül, azért az orvostudomány is uj meg uj, ily ceit szolgAlo gyógyanyagokat pro­dukált, amelyek amennyit hasznainak, annyit artanak is. Ilyen körülmények között botorság volna az emberiseget megfosztanunk a bortól, amely még táplál is; inkább arra kell törekednie úgy a társadalomnak, mint az álllamn&k, hogy a bor hozzáférhetőbbé, igazán a nép italává legyen. Ilyen lépesnek tekintjük a kormány részé­ről a szeszadó fölemelését, de ernmek igazan üdvös bií-lasa c»ak úgy lenne, ira az élvezeti ~ze»z, a Jiideg úton" készidt pálinka adója még nagyobb arányban emeltetnék, meri drágaság a legjobb riasztó eszköz. Sőt a kormanynak itt sem szabadna meg­állania, banem hogy a pálinkamérések száma csökkenjék, háromszorosra kellene emelni ital­mérési illetékeiket t üzleti idejüket is tetemesen korlátozni kellene. Törvényben kellene megállapítani, hogy a h.deg uton készült pálinkahoz minő anyagok használhatok. El volna tiltandó, hogy a gyü­mölcsből főzött pálinkák, mint a törköly, szilva, boróka, barack stb. hideg uton eszenciákká! ulanozlassanak, illetőleg hamisittassanak. Erre nagy szükség vo'na, mert a palinkások boszorkánykonyháján ma nemcsak oly mergek szerepelnek, mint a fuchsin. glicerin és sacbarin, hanem oly gyilkolo folyadék is, mint a kénsav es vilrioi. Valósággal emberirtásból éinek ezek a kufárok. A legnagyobb emberlelenség ezt tűrnünk, amikor meg azt sem volna szabad megengednünk, hogy pálinka előaíütasára oly szeszt használjanak, mely a fuehsintól nincs a a minimumig megszaoad.itva, mert a fuchsin a szesz eredendő büne. a legrombolóbb méreg. Erzsike szeméből megeredt a zápor, Lemosta a port a kulisszák faláról Es nem akadt neki más vigasztalója, Csak a hösszerelmes, jó Dárday Jóska, Aki szünet alatt akép vigasztalta, Hogy Erzsike versét újra elszavalta S megmondta, hogy hol a hangsúly és megállás, Hová kell a halk hang, hova kiabálás, Melyik szónál ragyog örömben az arca, Hol kél önmagával elszánt, kemény harcra. Nem kell ugy sietni, nem kell semmi pátosz, Legyen csak bizalma Dárday Jóskához ! — S másnapra Dárday már annyira vitte, Hogy Erzsike magát Jászainak hitte. Nagy, szent bizalommal kérte Szidi mamát, Hogy most hallgassa meg az ö szavalatát S igy mondta el dalát: (Tagolva, érzés nélkül) „Csakhogy visszajöttél, * Csakhogy njra látlak, Vége van a dacnak, Szeretler, imádlak! Taposs el, vagy ölj meg, Szeretlek, imádlak ! Kimondom, ha mindjárt Vége a világnak!" „Kisasszony, ez semmi!" mondta Szidi mama. „Érezni! érezni! harsogott a szava," „Amíg ezt érzéssel nekem el nem mondja, Szerepet nem osztok Erzsi kisasszonyra; Kérjen meg valakit, tán egy másodévest, Aki érzi már a forrót, szenvedélyest." És Erzsike ugy tett, ahogy parancsolták, Megkért valakit . . . hát épp Dárday Jóskát. Jóska meg szívesen hajlott a kérésre, A leckeórákat soha el nem késte, Tanította Erzsit minden erejével, Sokszor késő estig s álmában is éjjel. Csakhogy megtörje a szívre fagyott jeget, Hogy Erzsi is kapjon egyszer már szerepet. És elmultak hetek, elmultak hónapok, A „jég" azalatt meg csendesen olvadott. Több szine lett egyre Erzsike szavának : „Taposs el, vagy ölj meg, szeretlek, imádlak!* S ragyogott a szeme a nagy boldogságtól, Hogy leckeórákat vehetett Jóskától. Ámde közbejött a karácsonyi ünnep, Ahányan csak voltak, annyifelé tűntek. Dárday Jóska és Erzsi is elváltak, Vége szakadt a szép, megszokott óráknak. Erzsike csak otthon, a kis lánvszobában Mondogatta egyre nagy busán magában: „Hol jársz te rosz fiu ? Törődsz-e még velem? Édes jó tanárom, pajtásom, mindenem!" S mikor az uj évben ismét együtt voltak És csak egy hiányzott még: Dárday Jóska, Erzsike épp akkor indult a színpadra, Mikor Jóska kezét a kilincsre rakta. Láttára Erzsike teljes erejeböl Adott jelt versében igaz szerelméről: (őszinte lelkesedéssel) „Csaküogy visszajöttél, Csakhogy újra látlak! Vége van a dacnak, Szeretlek, imádlak! Taposs el, vagy ölj meg, Szeretlek, imádlak, Kimondom, ha mindjárt Vége a világnak!" A jó mámi erre olyan képet vágott, Mint aki azt mondja, ilyet még nem látott! Felment a színpadra, Erzsit megölelte: „Ez aztán haladás, mondja csak, ki tette ? Ki tanította meg ilyen nagy érzésre'? Hisz igy elszavalni nem tudnám még én se !" Erzsike pirulva, akadozvá mondta: „Hát akit megkértem ... izé . . . a . . . Jóska.' Szidi mama pedig igy szólt az osztálynak : „Jegyezze meg minden növendék magának: — Jó színésznő addig sose lehet senki, Amig meg nem tanult igazán szeretni!" Ámde ha mindaz meg is lesz papiroson, mint a bortörvény, mit hasmái, ha egyidejűleg nem intézkedünk állandó ellenőrzést gyakorló, szakavatott, külön egészségügyi rendőrség fel­állításáról! Meg ezzel sem merült kí az állam feladata, mert meg balra *an a bor íelszabaditasa. A palinkai tmjesen csak u ty vonhatjuk el népünktől, ha olcsó és jó bort adunk helyette. Erre pedig csak egy mod van, a boradó eltörlése. Ezt meg kell Lennie, meri a magyar szőlők­ben milliárdnyi értek fekszik kockázatosan s a szőlőmiveles ma igen költseges, szinte művé­szetté fokozodutt munka. Eí h roppant ertek, ez a munka megérdemli, nogy ne maradjon liasíonuétküli. Dt mindenekfölött erkölcsi kolelesseg a boraaó leszaltitusa, mert népünk demoralizációja s az «zzel jaró degeneráció nova-továbti oiy tokra hághat, ahol uiár keső a segitseg. Ezt bevárnunk nem szaoad, meg kell szív­lelnünk a franczia ,tudos intelmet: hassunk oda, hogy a magyar nép borivó nep maradjon. Azért szorítsuk háttérbe a testet-leiket romboló palinkat, igázzuk le a szeszt, de szabadítsuk fel a bort! Pttngrátz Béla. imp muzeumunk érdekében is. Csaknem kivétel nélkül mindenki azt tartja, hogy az ujsag sokat hazudik, a mint hogy igaz is. Ez azonban az újságíróknak úeciüieut leg­ke»e»boe sem érinti, meri Különben Rikossy Jenői, EaU Miksát, Eötvöi Karolyi, Ki*s Ivort és lőDO szaz jeleseket is a zug firkászokkal egy gledaba kellene állítani. Ezen szerény sorok a ,Njirvidek*-nek egyik zugába lopodztat ue, tehát nem igényes ujságczkk száinba miinek. A ki pedig annak tartja, hogy újságcikk, nem veheti zokon, ha egy ha^ugsa^ is rejlik banne, olyan a mi senkinek Sdiu art. Csevegésen keidőctö't, de csak ugy lehetne ezen cím.,n folyU.ru, ha muzeumunk erdekét is folyton mindég öele leíieine keverni. Ez azonban, csak a^on esetben tenne lehélsuges, ha muzeumunknak partoloi nem szunyókálná­nak. vagy hortyognának. Miuiáa ahonnan muzeumunknak gyarapo­dásában most egy kis pauza állott be, a cse­vegés fecsegesse Kényszerüli fajulni, meri hat egyszer hopp, ma^or kopp. Ma koppon vagyunk. Tehát folytatólagosan tovább elő a rabló históriákat. Pedig hát ugy szégyenlem magamat, hogy muzeumunknak gyarapodásával nem henceghe­tek, mint azon bizonyos kutya, a ki kilenc gyer­meknek örvendett. E miatt meg is rótt a napokban az én tisztelt és szereteit Görömbey Péter ref. espe­res barátom, szememre hányva, hogy tücsköt bogarat összehordok, muzeumunkról pedig hall­gatok. De csak azért hallgatok, mert hetek óta szaporodás nincs, épen ugy, mint ahogy Bosz­niában az osztrákok előnyére csupán csak ma­gyar fiuk nem fognak szaporodni, ha nem is vesztünkre, de nagy hátrányunkra. Valószínűleg nem akarnak bennünket sza­porítani Becsből, pedig ugy szeretnek ottan minket, de még hogy. Hasonló jókat kívánjunk nekik. Lesz még kutyára dér, ha megraknak bennünket, mert hát „sirva vigad a magyar." Ebből a cirógatós annexiós világból men­jünk vissza a rabló világba. A mult század hatvanas eveinek végén édes anyám Nagyváradon én pedig Nagykálló­ban laktam. Egyszer csak kapok egy sürgönyt Váradról, hogy menjek mert anyám beteg. Vonattal már csak ejjel érkezhettem volna oda. A sürgönynek vétele előtt már a gulhi erdő mellett fekvő „Asszonyrész" pusztára vol­tam ígérkezve, egy Sichermann nevü igazán uri viselkedésű zsidó emberhez, a kit még mint Csanády Sándornak bérlőjét ösmertem Kereki­ből Bocskay várkastélyából és a kit nem gúny­ból, de finom viselkedése miatt tréfásan „bá­rónak" címeztek é» a ki közbecsülésben állott. Váradra meg sürgönyöztem és kértem, hogy anyámnak fogatja másnap hajnalban Dioszegen várjon. Delben indultam Aiszonyrétre, késő dél­után érkeztem oda. Itt azt lanacsciták, hogy ne menjek nekj az akkor még ottan két mértföldnyi széle

Next

/
Thumbnails
Contents