Nyírvidék, 1908 (29. évfolyam, 27-52. szám)

1908-12-13 / 50. szám

2 50-ik szám. N Y I R V I D É K 1908. december 13. behozatali értéke, a folyó év első 10 hónapjában 365 9 millió koronát tett, s ez Összegben Ausztria, nem kevesebb mint 357-7 koronával részesedik. Pamutszövetekből behozatalunk egymagában 150 9 millió koronát tett; gyapjúszövetekből pedig 99 3 millió koronát. Konflekcionált árukból behozatalunk értéke 76'1 millió koronát tett, ez összegben 16-9 millió koronával a fehérnemű, 19 4 millió koronával a férfi ruhák és lő'l millió koronával a kalapok szerepelnek. Jelentékeny behozatalunk volt bőr- és bőrárukból is: 72'7 millió korona (ebből 65"8 millió Ausztriából), vas- és vasárukból: 86-5 millió korona (ebből 68 1 millió Ausztriából), gépek és készülékekből 49-2 millió korona (ebből 33 4 millió kor. Ausztriából.) Vegyük csak fontolóra, abból az 10 L9 9 millió korona értékű ipartermékből, amit csak ez év jan.—okt. hónapjaiban Ausztriából behoztunk, mit képvisel a nyersanyag? mit az annak feldolgozására s értékesítésére fordított munka értéke? szinte megdöbbenünk, mily széditő összeggel adózunk Ausztriának, mily sok osztrák iparos, osztrák ipartelep boldogulását, előre haladását mozdítottuk elő. A mi iparosaink pedig éheznek, rongyoskodnak; sok-sok esetben pedig, hogy kenyérhez jussanak, árulják az osztrák gyártmányokat. Jól tudják pedig, hogy amidőn az idegen ipartermékek ügynökeivé szegődnek, ezzel valóságos öngyilkosságot követnek el. A háztetőt pusztítják fejők felől, hogy ne dideregjenek. Dehát az életfentartási ösztönnél fogva, a vízbe merülő, a szalmaszálhoz is hozzá kap. Ő nem tud versenyezni, azokkal a szemnek mutatós, de értéktelen másod-harmadrendü árukkal. Mert mi az árukban, nem a szolidságot, e belértéket keressük a legtöbb esetben, hanem rövidlátósággal azt keressük, melyik az olcsóbb. S hitvány portékák gyártására, a magyar iparos, a nehéz életverseny dacára sem kapható sok .anyagot* feldolgozni ? Talan ott várnának a jo falusi gyásr-szekerek az udvaron, mig rajuk kerül a sor?! Ilyen képtelenségekkel lépnek fel a .felvilágosultak" ! * * * Miután a halottége'és hívei mpgcifolva látják azon érvüket, hogy a teraetók higiénikus szempontból artalmasak, elővontatjsk öregágyujokat: a közgazdaságot. Azt mondja* ugyanis, hosíy a tem<4kezé< sok pénzbe kerül No ezt ugyan eltalálták ! Vegyük csak sorr^ e löltségeket. Pénzbe kerül a koporsó, a ruhák, amibe a holtat felöltöztetik, maga a temetés, harangozás és a sirásás. Tény, hogy mindezeket a legkevesebb költséggel elő lehet állitani, mert arra nem vagyunk kényszerítve, hogy pompás gyászkocsiket, libériás halottőröket, s egész nap zugó haransozást rendeljünk ; van ezeknek is jogosultságuk, mert általuk szeretetünknek adunk kifejezést halottaink iránt, de bizonyito er^ül nem szolgálhatnak, mert senkire s-m köteleeők s az is bizonyos, hogy ezek képer.ik a legnagyobb költségeket. De ha a hamvasztást behoznánk, vájjon megszűnnének-e ezen kiadások? Nem igen hihetjük, mert mig a holtat a kemencéhez szállítják, ez nem törtennék meg minden pompa nélkül. Meg aztán a temetést sem végeznék ingyoin, s a krematorium felállításe is tetemes összegbe kerülne. Külföldön, pl. Góthában 30—270 márka, Párizsban 50—100, Milanóban pedig 47—120 frank küzőU változik egy hulla elégetésének az ara. Németországban egy kemence felállítása 10—15 ezer markába kerül; számítsuk még hozzá a személyzetet, fülö anyagot stb. De méj a hamuvedrek és a columbariumok felállitasa is csuk növelné e költségeket. Szóval tehát a mai temetkezési rendszer tökéletesen beillik a mai társadalom gazdasági viszonyaiba. S kereskedőink: azok is, mondhatni kivétel nélkül, az idegen termékek ügynökei. De azért ne őket kárhoztassuk, hanem magunkat. Az egész magyar társadalom jajgat a nehéz megélhetési viszonyok miatt, de azért a fényűzésben, az egyes társadalmi osztályok szinte tul igyekeznek egymást licitálni, S ez hajszol bennünket, hogy a cifra, mutatós, olcsónak látszó, de kérész-életüknél fogva mégis csak drága, hitvány külföldi áruk fogyasztóivá legyünk. A szolid áruk pedig ott maradnak az üzletek polcain. Nagyobb baj azonban még a fényűzésnél is az, hogy nincs bennünk kifejlődve az erős társadalmi érzék, mely egybe forrasztana s egymás boldogitására buzdítana bennünkat. Nincs meg az a fajfenntartási öntudatos, következetes munka, amely az egyes társadalmi osztályok erejének növelésében nyilatkoznék meg legfényesebben. Sőt ellenkezőleg, kíméletlen osztályharc dul. Szinte jelszó : ne hízzék az én zsíromon, mert a közgazdasági ismereteknek, a közgazdasági élet törvényeinek az ábécéjét sem ismerjük. Hogy messze ne menjek példáért: tekintsünk végig önmagunkon; vizsgáljuk meg egyes részeinket, szerveinket. Mennyi különféle elemekből álló társadalom van előttünk, ha csak nagyjából felületesen vizsgálódunk is. S ki ne látná be, hogy ezek egymást megértő, egymást épitő, szeretetteljes munkájára mily végtelen nagy szükség van. Csak egy sejtecske, a tápanyagot vezető kicsi csatorna mondja fel a hűséges szolgálatot, felbomlik az összhang, a társadalmi jó rend ; beáll a rosszullét, a betegség. Jó közérzetre csak ugy számolhatunk, ha mindenik rész, mindenik szerv ép, erőteljes. Igy van ez a társadalmi életben is. Innen van az abban megnyilatkozó oly sok kórtünet, amelyek ellen harcot folytatunk, a gyökeres orvoslás helyett. De még odáig nem emelkedtünk, hogy ezt megértsük, belássuk. Tiz hónap alatt 1019 9 millió koronát adtunk Ausztriának! Ha csak a fele Mások az^rt a 40000 katasztralis hold földért jajgatnak, melyet nálunk a temetők elfoglalnak, s nem gondolják meg, hogy a kemencék és urnatartok szintén elfoglalnának ann i helyet. Azonfelül ezekben is helyet kellene idővel engedni a későbben jövőknek, s a kiszorult hamvakkal mit teszünk? Talán földjeink javitasara fogjuk fdhatználni, mint azt Milanóban tervbe vették ? Ennyire talán nem fogunk elvadulni, de akkor ezek részére ismét kell egy földterület, s igy ismét kell egy földterület, s igy ismét ott volnánk, hogy ugyanannyi, sőt még több föld lesz lefoglalva. Nem sajnálhatjuk tehát e földeket a holtaktól, s nem fogadhatjuk el a hamvasztást gazdasági szempontból sem. De nem fogadható el a halottégetés bün tetöjegi szempontból sem, mert ezáltal mérgezési esetekben a gyilkosok menekülését segilenőnk elő, ami a társadalomjog bi-.tonságát és a köz erkölcsiséget veszélybe sodorná. Számtalan eset fordult már elő, hogy a gyilkosokat a hulla exhumálása által érte utói az igazság büntető keze, ez pedig a hamvasztas által lehetetlen volna. Ami pedig az élve eltemetest illeti, az ép ugy megeshetik a hamvasztasnál, mint a temetésnél: különben is a mai orvostudomány elérgé fejlett arra. hogy a holtakat a tetszhalottaktól megkülömböztpsse. Főbb vonásokban ezek azok az érvek, melyek miatt a hamvasztást elfogadnunk lehetetlen. Snkat lehetne még e tárgyról irni, melyek mind a halottég»tők ellen szólnának; a józ»nul yondo kodók előtt azonban e par vonás is azt hirdeti, hogy a temetés az emberre nézve ethikaílag természetes, az égetés pedig mesterséges emberi önkényből, hiúságból, divatbál és más félszegségekből alakult eltakaritási mód. Virág József. itthcl maradt volna is, pedig kétségtelenül itthol maradhatott volna, ha ugy tudnánk az osztrák ellen szervezkedni, mint ahogy ö tud mi ellenüuk. mily közgazdasági előhaladást jelentene ez Magyarvrszágra nézve. Mennyi magyar munkaerőt lehetne lekötni, amely ma foglalkozást keresni messze idegenbe vándorol! Közeleg a szent karácsony napja, a nagy. a fenséges örömünnep, amidőn szegény és boldog egyaránt, ajándékkal igyekszik kedveskedni szeretteinek. A vásárlásnál gondoljunk szeretett magyar hazánkra, magyar testvéreinkre is! Ne vásároljunk idegen árukat, külföldi iparcikkeket! Ne tévesszenek meg bennünket az özönnel érkező külföldi árjegyzékek s bóditó hirdetések! Nyiljék fel a szemünk, hogy az osztrák sem ad nekünk egy fillérért két fillér értéket, sőt drága pénzen megfizetteti velünk azokat a kiadásait is, amelyeket a mi becsapásunkra fordított. A magyar árucikk vásárlásával a magyar föld. a magyar munka termelő erejét fokozzuk, a magyar nemzet boldogulását munkáljuk. S minden fillér egy harmatcsepp arra a Tulipánra, amelynek gondozásáról ha megfeledkezünk is, mégis csak óhajtjuk, hogy minél fenségesebben virágozzék ! Vas Mihálv. A bor dicséret®. A szőlősgazdákra és a szociológusokra nagyjelentőségű ülése volt a minap a franczia akadémianak Falley, a higiénia egyik legtekintélyesebb tudósa tartott előadást a bor élvezetének kérdéséről. Az absztinens mozgalmak indították arra, hogy vizsgálódás tárgyává tegye a bor hatását az emberi szervezetre. Évekig tartó kísérletezése eredményeiről számolt be. Tapasztalatai a köv tkezőkbe foglalhatók: A bor abszolúte nem káros szervezetünkre, inkább javára szolgál; foszfortartalmánál fogva az agyvelő táplálékának mondható. A testnek épen olyan jó fűtőanyaga, mint a zsír. Gvarapitja az idegek villamosságát, a vért nem sürit.i; pusztilólag hat a baktériumokra, ezért a borivók a betegségekkel szemben ellená'IAhbak Erzsike a sziíiesziskolaiian. Irta és a Nyíregyházi Dalegylet estéjén előadta Dézsi Sándor. Röck-Szilárd utca 4 III. emelet, De sok ifjú szivét babonáztad te meg ! Ott volt Szidi mama színésziskolája : Remények bölcsője, ábrándok világa. Csillagok világa, Ígéretek földje, Hol a babértermö erdők örökzöldje Csalogatva intett az ábránd íiának: Jöjj, itt a dicsosség angyalai várnak! Szegény Erzsikét is odacsalogatta, Álmaiban ő is a babért aratta És hogy szép álmait valóra is váltsa, Beiratkozott a szinésziskolába. Délelőtt volt dráma, délután operett És Erzsike épden délelőtt érkezett. Igy tehát a sorsa ki is lön már szabva, Beírták a nevét a drámai szakba. Szidi mama mindjárt felküldte a színre, Hogy lássa, mi rejlik a repeső szivbe' És Erz ike nyelve pergett, mint a rokka. Nem hederített ő vesszőre, se pontra, Valahogy igy mondta: (hadarva) .Csakhogy visszajöttél, Csakhogy újra látlak! Vége van a dacnak, Szeretlek, imádlak ! Taposs el, vagy ölj meg, Szeretlek, imádlak ! Kimondom, ha mindjárt Vége a világnak!* Szidi mama roppant csóválta a fejét. Erzsike vállára tette a két kezét: „Na hallja, ha kegyed igy vallna szerelmet S én volnék az ifjú, jaj volna Kegyednek! Ugy ott hagynám, akár Szent Pál az oláhot, Hiszen kegyedben egy csepp szivet sem látok !*