Nyírvidék, 1908 (29. évfolyam, 1-26. szám)
1908-03-15 / 11. szám
2 11-ik szám. N Y I R V I D É K 1908. március lő. A jegyzői Egylet közgyűlése, ii. Mivel azonban a bájos Tulipán nóta szerint „Van egy szép ország a Kárpátok alján" a hol hivatalnokokon kivíil népek is laknak, a mélyen tisztelt Közgyűlés engedelmével sa,át, legközvetlenebb bajainkról áttérek a közélet közérdekű eseményeire és bajaira. Hát mélyen t. Közgyűlés nem látom a perspektívát kedvezőbbnek. Egy világi javakkal bővölködő nagy urunk mondta dúsan teritett asztalnál a Szechényi-serleggel kezében nem rég, hogy „Nem boldog a magyar." Talán nem is gondolta jól át, tán szójátékból mondta, de mondása szálló igévé vált. És fájdalom: való igévé. Mert ugy képzelem gyakran, hogy 50 milliós parlamenti épületünk kupolájának tetején egy óriási fényszóró van. Sugárkévéi bevilágítják az egész országot és kastélyok, kunyhók képe tűnik fel, miknek lakói elégedetlenek; életük küzdés, aggódás, vágyaik reménytelenek. És a mi fő: a két ház népe egymástól idegenkedő, bizalmatlan. Majdnem ellenséges. Egymásnak sem vallják be hogy amott anyagi gondok, emitt nyomor, nélkülözés keserítik az életet. Városokban a költekezés, az élvhajhászat. Politikai vezérférfi s vezéreszme sehol. Jellem, mely a hermelinhez hasonlóan fogaival rágná el testéről, a bőrén ejtett foltot, csak képzeletben. És valóban ugy tetszik, hogy könnyebb volt a mostanában elhunyt agg -Jansen Páternek feltalálni a „nap proíuberáneziainak állandó vizsgálatára vonatkozó módszert", mint a világ összes tudósainak, közjogászainak megoldani a szociális kérdést, orvosolni a létező bajokat. Egyik orvos szere: az általános titkos közsegenkénti választói jog mpgadá.sa kétes; sóu nálunk poliglot államban végzetes következményű lehet. Annyit eredményezhet, hogy az állami kiadások terhét könyiti; mert nem kell majd jövőben, mint most a belényesi hírhedt választásnál láttuk egész hadtestet mozgósítani, azt is eredményezheti hogy a népparlament felfrissítő elemeket kap, mint ezt a Hatvany-Deutsch Sándor főrendiházi tag kezdeményezése folytán a Gyáriparosok országos szövetsége által az összeférhetlenségi törvény revíziójának kérdésénél már előre megindított mozgalomból következtethetjük, (és a mit utánozni országos Egyletünknek sem ártana, nehogy az új parlament is nélkülözze a községi közigazgatás szakférfiaitj de magyar nemzetiségű szempontból nem titkolhatjuk el aggodalmainkat, mikor oly statisztikai számokkal találkozunk, hogy például haditengerészetünknél 764 tiszt, 2207 altiszt és 7994 matróz közzül látunk 109 magyar tisztet (14%), 170 altisztet (7'7%) és 102G matrózt (12 8%) s itteni számarányokban még a tengertől sokkal távolabb lakó Csehek által is felülmúlva vagyunk. Azonban politikai területre átcsapni nekem nincs kedvem. Tilt eltol a portyázástól egyleti alapszabályunk is, van söpörni való társadalmi téren bőven. A mikor én mint adóvégrehajtó közeg A mii vész. írta: Zahonyay Ferencz. I. Festő volt s Búbolay Árpádnak hívták. Bejárta Parist, Rómát, Münchent. Olaszhonban megismerkedett a festf művé.-zet remekeivel. Azután haza jött s Pesten telepedett meg. Itthon akart elismerést szerezni a magyar névntk a külföld előtt. Az impressionisták iskolájából való volt, akinek magától kell kitalálni rajzot, compositiót, coloritorl, megvilágítást. Búbolay e mellett igen szép fiu volt s bonvivanl. Valóságos end) mioni a'ak, a legklasszikusabb szépségű arccal. Eszniényképa az igazi férfinak. Mindezen előnyein felül nagy művészi ambitióval rendelkezett. A régi mesterekre nem sokat adott M igában kereste az önállóságot és tökélyt. Rubens, R mbranlt, Leonardó-da Vinci, De-La-Croix, Makart és a többi csak kártyafestők voltak előtte. SÍ ndriánság, amit vászonra kentek. Képeit rendkívüli felfogással alkotla Ki is voltak azok állítva az őszi, téli, tavaszi tárlaton, de r.em kellek el. A „visszautasítottak kiállítása" azonban sokkai nagyobb érdeklődéssel fogadta a képeket. Itt már nagyobb publikum bámulta azokat, mint a „sslonhan", de venni nem akartak belőlük, dacára, hogy az árak igen megfelelően voltak a képek alá jegyezve: tízezer koronánál egy sem kevesebb. Ez már hozzátartozik az impressionistasrghoz. Miután a képek nem keltek : Búból ly egyelőre ú.-y segített magán, ahogy tudott. Rajzolt és festett arcképeket. Ezekért mindennap fizetlek s Búbolay mind nmp gavallérosan élt. Pontosan eljárt az operaba, az orfeumba s nem hiányzóit semmiféle művészi összejövetelről Ami nem futotta oz arcképekből: azo.. könnyen segített Khon vagy Grünwald ur. Búbolay nem sokat gondolt az adósságával. Művészember akkor sem jön extasisba, ha életéről van szó. Egy szép világos decemberi napon amint javában dolgozott egy arcképen, egyszerre csak beállít ho'zá nionsieur Laval, a műkereskedő. legközvetlenebrül látom népünk nyomorát és viskóikban megjelenve elhurczolni akarom az ( „adótárgyat": utolsó malaczát, feje alatti párnáját, feledek minden magas politikát és önkénytelenül üres zsebemben kotorászok, hogy könvör adományt nyújtsak a „végrehajtást szenvedő" polgártársnak. Mert képzelhetetlen a nyomor, a melylyei ilyenkor találkozunk és nem tudunk belenyugodni a törvény rendelkezésébe, mely az adókivetést és adóbehajtást ugyanegy kézbe fektette le hasonlóan fegyelmi törvényeinkhez, mely vádolni és ítélni ^nged egy személyt. Azért áldjuk mostan is Kormányunkat a tervbe vett adóreform eszméjéért, inert a nép legszegényebb rétegeiben nyílt sebet képező I. II oszt. kereseti adó módosításával czélszerü progresszív adóztatás mellett könnyíteni fogja az adózó nép legalsóbb rétegének nyomorát, az állami jövedelem visszaesése nélkül. Ha még az egyházi adózás terhe is méltányosan megosztatik és az eddigi sokszor 200 —300%-os egyházi pótadó megkönnyittetik, népünk Hite és Hazafisága megmenthető lesz. Kívánatos azonban elsősorban, hogy az ily reformok keresztülvitelénél ne csak az úgynevezett „adótudorok" véleménye legydn irányadó, mint ezt egy napilapunk helyesen megjegyzi, hanem a gyakorlati férfiak és az értékeket termelő egyes körök véleménye is ki kéressék, mert amazok, mint az illető lap mondja „a kormánynak kedvesek és kritika nélkül leborulnak." Gr. Apponyi miniszterünk mondja pohárköszöntőben m. év nov. 2l-én a függetlenségi pártok összejövetelén, hogy „a népakarat őszinte megnyilvánulásában gyökerező Kormány szükségét érzi annak, hogy minél élénkekb összeköttetést tartson fenn a közvéleménnyel." Hát dicsérendő törekvésű Csakhogy részünkről itt ismét (minden szereplési mánia nélkül) azt kívánjuk, hogy a községi közigazgatás élén álló gyakoriali férfiak is vétessenek be a közvélemény sánczaiba és ne befolyásoltassák ez a közvélemény egyoldalúkig pusztán a sajtó véleménye által, — mert elvégre ez is csak emberek kezében van, kik néha gyarlók, mint azt egy kir. táblai ítélet épp mostanában egy vidéki hírlapíró bűnperében köve ező szavakkal konstatálta: „az illető 4 elemi osztályt végzeit, segédje l gimnáziumot; adóssága- volt, szükségben szenvedett, mi ellenállási képességét gyöngítette-" Általában véve bármily nagy hatalomnak tudjuk is a szabad sajtót s bármennyire tisztelői is vagyunk annak, — rovására írjuk, hogy elfajulásában és kinövéseiben legtöbbet képes rontani népünkön. Mikor eféléket írnak, hogy „a magyar állam és a magyar értelmiség annyira képtelen a népet gondjaiba venni és magához csatolni, hogy a végén már vagy késsel egyezkedünk, vagy jőn ... a császár!" Nem csoda ha fejét veszli a nép. A szabadsajtót aranyborjuként imádók előtt hizonnyára ázsiainak fog tetszeni az a kijelentésünk, hogy az ilyen bolond gombák baktériumaitól megóvandó Népünket, — Hallja csak Búbolay ur ! Mondá. Egy képe elkelt a teli tárlaton. „A napfelkelte A'a S.-xa szigeten." — Igazán? Kiáitá a festő. No, ez jo ! s ki vette meg ? — No, majd olvashatja a kép alatt a vevő nevét, a ki sajátkezülrg írta azt cda. Mondá Laval úr rejtélyesen. A kép ára li/.ezer korona. Teliát az Ön eddigi adóssága ki van fizetve. Gratulálok Önnek Búbolay ur! Ezzel éde-kés moíolylyal kezel nyújtott a f stőnek s elbalancírozott. Búbolay mosolygott. Ha elkelt a kep, hát elkelt; hiszen épp' azért csinálta! Hogy adóssága ki van fizetve P hát ki van; bar i em az^it csinálta! E-zel részéről be lett fejezve az ügy. M t törődjön ő a vevővel? Hi valaki művész: az mm egy k.-t-tiz ember számára az, hanem az egész nagy világ számára. Annyi millió ember közül valakinek csak meg kell látni és felism'rni a tehetséget! E< csak világos? Hogy a>tán Péler vagy Pal cselekszi ezt meg: az már mellek's. Ami kell. mcsen halott rá ebi ől a képvásárból, az az volt, hogy holnap már nem fog kelleni bizonyos utcákat, tereket, bizonyos üzleteket és embereket messziről elkeiü'ni Felemelt tővel jái hat-kelhet mindenült. Nem fogják sehol megszólítani, egy pár pillanatra beinvitálni a/ok a titokzatos egyéni-égok, akiket közönseges ny. Íven hitelezőknek neveznek. E,y-zerü n nem tar ozik senkim k! S van-é ennél a tudatnal valami bo'dogitóbb érzés a löldön ? Midő i tudja valaki, hogy holnap nem muszáj hajn di kilenc órakor felkelni s hozzáfogni a roholtszerü munkához? Midan tiszteletteljesen üdvözli a lakásadóiő, a szobalány, a szabó, a pincér, a suszter? Midőn tudja, hogy a brillíáns [" p |y ujjain ragyog, nem L°moine gyártotta gyémánt, hanem valódi s nem kell hazudoznia senkinek, hogy ragyoghasson v> le ? Másnap délelőtt 11 órakor még ugy aludt, mint a káposztakő, az átviirasztott éjszaka után. Hiába, a legtöbb művész ember azon komplikált nyavalyában szen ved, hogy ha mm iszik : nem tud aludni ; ha pedig iszik: nem lud ébren lenni. A kis tót szobalánynak ugyancsak dolgába kerüli, míg visszakiáltozta belé a lelket. tehát a Népjólét érdekében szívesen megrendszabályoznók a szabadságával visszaélt szabad sajtót. Mert, hogy ez a mi Népünk — nem a budapesti utczákon dologtalanul csavargó és tüntetni mindig kész nemzetközi szocziálislákat értem, hanem békés falvaink józan eszű, becsületes munkásait, a mi vérünkből való vért, — hát, hogy ezek is kezdenek elidegenedni, szemre húzott kalap alól bizalmatlanul,' sőt sötéten tekinteni felénk, holott mi változatlanul a régiek vagyunk ; ennek okait határozottan a nyomtatásban terjesztett téves tanoknak tulajdonítjuk. Nékünk tehát hazafias szent kötelességünk a társadalmi rend és Népjólét érdekében felvenni a harezot ezzel a tisztességtelen sajtóval s minden lehetőt elkövetni, hogy hasonszenvi uton gyógyíttassák e társadalmi betegség; — a piszkes nyomdafestéket önmagával kell lemosni, mint a gyémántot gyémántporral köszörülni, vagyis: mindenben támogatni a tisztességes sajtót, melynek termékeit Népünk idáig nehezebben kapta és nehezebben értette meg. Attól függ nemzetünk jövője, hogy ki lesz e harezban győztes? A gyűlölet és bosszuérzet hangzatos frázisait mint óriási hazugságokat le tudjuk e leplezni s ellenszenvüket szeretetünk melegébe felolvasztva tudjuk-e szereletté átváltoztatni? Mi ketten: a hivatalnoki kar és a tisztességes sajtó aligha! Még két tényező támogatása kell hozzá a Társadalom és Törvényhozásé, kik sajnos nem teljesítették e téren kötelrssüket Legalább nem oly mérvben, mint más cullurnemzeteknél pl. Angliában látjuk, hol a nép-nyomort maga a társadalom az emberi szivek jótékényságával képes enyhíteni. — Ezen jótékonyság számadataiból kiemeljük a következőket: „Nagy vagyont hátrahagyni anélkül, hogy tekintélyes összeget adnának végrendeletileg jótékony, vallásos és egyéb kegyeletes célokra, ma a legnagyobb szégyen Angliában. S ez a jótékonysági kényszer egyre fokozódik, nem hogy alább hagyna. 1880—1906. között az évi átlaga ezeknek a jólékony célokra adott, összegeknek ötven millió volt. Az utolsó két év alalt 210 millió koronát hagylak a gazdag emberek végrendeleteikben a szegényeknek s egyéb megszorultaknak; s ebből az óriási összegből 110 millió az 1907, évre esik. 27 egyén S00,000 koronánál kisebb összeget nem adott jótékony célokra W. Whiteley, az ismert áruháztulajdonos 206,600,000 koronát adolt végrendeletében, George Herring részvénytársaságok igazgatója IS,450,000 koronái a londoni korházaknak, sir W. G. Pearce hajóépítő 8,300,000 koronát a cambridgei Trinity Collegenek. Jótékony volt továbbá Grimthorpe báró bankár 3,485,000 korona erejéig temploma javára, Miss Helen Perry 3,075.000 koronát adott a kórházaknak, Mr. H. C Bruining pedig 3,050,000 koronát a szabadkőműves páholyoknak. Ezenkívül 13 olyan alapítvány tör— Tessék gyorsan öltözködni nagyságos úr! Látogató van. Egy nagyon türelmeden és nagyon szép hölgy. Azt mondja, hogy ő Innenmegy Vilma bárónő! Itt van a kártyája is ! . . . — Jól van te vadliba ! Azért ne gágogj úgy! Nem lálod, hogy alszom? Vezesd a foga dó! erem be s mondd meg r.eki, hogy várjon. Hadd lám azt a kártyát! Ezzel Búbolay végig futott a névjegyen s jót kacagott. D • azután sietve ugrott ki az ágyból. — Hm, húm ! Mondá. Wimmersp rg Vilma bárónő ! No, ennek a fele sem tréfa! Legelőször is tehát a tükör elé állott. Egy kis hiúság kérőm minden fiatalemberben van, kivéve e sorok íróját. (A hölgyek vallják be a magukét !) S miután magát megfelelő n rendbeszedte : benyitott a bárónőhöz. — Van szerencsém! Kezét c-ókolom! Alázatos szolgája méltóságos bárónő ! Búbolay Árpád festő vagyok. Míbe i állhatok magas rendelkezésére ? — Ugyancsak megvárakoztatott ha rátom ! Mondá a hölgv. alig vetve egy futó pillantást a festőre. Ne';em az az óhajtásom, hogy életnagyságú portrémet fesse meg! Mikor lehet tehát ülnöm? — Akár nzonnd is Minclá a fe-:lő. Méltóztassék kényelembe helyezkedni. A/. ; lapszinezéssel rendbe jölntünk Talán a felöltőt lesegíthetném ? Méltóztatik? . . . — Persze . . . Persze . . . Köszönöm. DJ mijei csak magam fogom. Tiltakozók a hölgy. Ezzel egy pi lanat alatt ledobta a hermelinnel bélelt finom felöltőt, úgyszintén a kalapot, fátyolt. Búbolay még mámoros volt az éjszakától. Ugy érezte, hogy fejébe agyvelő helyrtt valami faluskót ékellek holmi u Ivaríatlan emberek. Kino/.ta a kalzenjamer. De most gyorsan észre téri. Eszére térité ennek a hölgynek rendkívüli előkelősége, a szépség, báj és kellem, mily lényéből kisugárzott, mely mindent átvilági o't, mint a napfény. Mámoros fővel sz.-dhetjük a csokokat foiró ajkakról, járhalunk térdig a rózsák közt, de a szív hallga'ni fog, esik a tisztaság, a mi az oltáron s az érinteti3n női szívben lakik, az vet lobogó lángol a férfi kebelbe.
