Nyírvidék, 1908 (29. évfolyam, 1-26. szám)

1908-03-15 / 11. szám

XXiX. évfolyam. 11. 8zám. Nyíregyháza, 1908. március hó 15. A SZABOLCSVARMEGYEI KÖZSÉGI JEGYZŐK és a SZABOLCSMEGYEI TANÍTÓEGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. Megjelenik hetenként egyszer vasárnapon. Klőfisetési feltételek: Egész évre 8 korona Fél évre 4 „ Negyed évre 2 , Egyes szám ára 20 fillér. Szerkesztőség és Kiadóhivatal: VÁROSHÁZ-TÉR 6. SZÁM. Telefon szám: 139. Kéziratokat nem adunk vissza. Hirdetések nagyság szeiint számíttatnak. A nyilt-téri közlemények díja soronkínt GO fillér. Apró hirdetések 10 szóig 40 fii., minden további szó 4 fii. Vastag betűvel szedett kétszeresen számit. M A R e I U S 15. Nem az a márciusi nap ez, ami volt az a régi, hatvan esztendőknek előtte ! Az a ragyogó, reményeket fakasztó, lelkeket gyújtó, megváltó márciusi nap. Amikor, mint ahogy zsendül a mező az első tavaszi fuvalomra s rügybe gömbölyödik az orgona virág: a magyar szabadság levegőjének lebhenését kellene hogy hozná felénk annak a gyönyörűséges szép napnak, 1848. március 15-dikének ha csak az emlékezete bár, tartalma, értéke nem válhatván valósággá! Szól a muzsika, lobognak a zászlók, elhangzanak a szónoklatok, poéták versbe szedett szárnyalásai szállnak a magosba s gyönyörö áldomásokkal lesz teli a március 15 diki vacsorák levegője. Felettünk, körülöttünk azonban csupa szürkeség, csupa homályossság és — — — unalom! És alattunk, mintha meg-megmozdulna — annak, aki megérzi — a föld, ez az ezer esztendő óta magyar föld. A szürkeség, a homályosság, ami körülvesz bennünket: csupa tévesztő, hogy letérjünk az igaz útról. A szabadság fogalmának nemzetközi értelmezése, a 48-diki és mindenkori idők magyar nemzeti szabadságának hirdetése és követése helyett! A „szabad gondolkodók" minden nemzeti gondolatot, ideált kigúnyoló és megtagadó tanainak terjedése és az ezt befogadd rétegek erősödése, ahelyett, hogy oltárukat raknánk nemzeti törtérrelmfmk dicsőséges és gyászos emlékeinél s szövétnekeket gyújtanánk, hogy bevilágítsanak a mai napok útvesztő s elméket és sziveket megtévelyitő ködébe. 1848. március 15-dike a magyar nemzeti szabadság kinyilatkoztatásának egyik napja volt. Nagy, hatalmas, fényes pontja ez a nap annak a sok százados nemzeti küzdelemnek, amelynek a kezdete Mohács s a vége? 1849. október G-dikán úgy látszott, hogy abban a circulus vitiosusban, amely nemzeti történelmünk legutolsó négy századának pillanatnyi hajnalhasadásaiban s évtizedes meg-megujuló elnyomatásaiban szinte végzetszerüleg jelöli meg multunkat s talán jövendőnket is: ugy látszott 1849. október 6-dikán, vagy talán már előbb a világosi fegyverletételnél, hogy ez a vég kezdete. Nemzetek szabadságát azonban vérbe fojtani nem lehet. Mert martyrok vérével ázott földből a szabadság fái nőnek ki s abban virulnak. Következett tehát 49. után 67. A kiengesztelésnek és fátyol boritásnak a megismétlődő jelenete a circulus vitiosusban. Negyven esztendeig tartott ez a víg állapot. Csupa boldogság volt. Vasútak épültek, országútak köveztettek, neki lendült a kereskedelem, a kultura minden irányban, megszaporodtak az iskolák, velük együtt azonban a szeszgyárak és korcsmák is, az állam bevételei szédületesen emelkedtek s természetesen ezzel együtt a kiadásai is; s már odáig is eljutottunk, hogy sutba dobjuk — amit sok hajótöréseinkből megmentettünk — a vármegyék önkormányzatát is: szóval ott állottunk, hogy no most már Magyarország egy igazán modern ország: amikor észrevettük, hogy mind ezzel ások szép boldogsággal megint csak olt vagyunk, ahol olyan sokszor voltunk már folyamatában történelmünknek — a chlopii hadiparancsnál. Kivágtuk azonban a rezet s megértük 1906. április 9-ét! Nemzeti függetlenségünk sok százados, vérözön omlással, akasztófákkal, szenvedéssel, bujdosással, számkivetéssel pecsételt történelmének nagyon nevezetes dátuma ez a nap. Mert négyszázados küzdelemnek a megismétlődő jeleneteiben mását ennek nem találjuk. Hogy a tűz egyesüljön a vízzel! Nemzeti függetlenségi küzdelmeink négyszázados tradícióinak képviselői, a lemondásnak, a megalkuvásnak dekadenseivel ɧ -T-. hogy...ebbe az, elemei szerint is egyesülhetetlen zűrzavarba történelmi dátum szerint való utolsó szabadságharcunk nagy vezérének örök emlékű és — épen nemzeti szabadság-küzdelmeinkben nagy nemzeti örök értéket képviselő alakját is — kifejezetten és hangoztatva — belesodorva kell látnunk ! 1848. március 15-ike, bár milyen fényes voltál is és ragyogó, át tud-e törni rád való emlékezetünk ezen a ködön ?! S megtudod-e mutatni nekünk az igazi útat, s rávezethelsz-e még bennünket, hogy azon járjunk tovább ? ! Van-e még villámod, ami világot áraszszon ezen a szürke, ködbe borult tájékon — és tüzet gyújtson a szivekben és agy velőkben a te tiszta oltárodnak. Légy nekünk szövétnekünk, világító ezen a nehéz és büdös ködön keresztül. Hogy el ne tévelyedjünk! á „Nyírfiiék" tárnája. Március 15. Ez hát a szent szabadság büszke napja f Az egyenlőség szentelt ünnepe, Mely bíborát Isten szemétől kapja Ki angyalt küldött, hogy kötözze be A sok sebet, mit a Testvériség Nevében vágtak millió szíven ? . . . Ez hát a nap, mely mint királyi szék Tünt század tróntermében úgy pihen : Hogy fénye van csak s ki feléje megy, Saru megoldva áll előtte meg? . . . Hadd éneklek hát én is, én is rólad, Szabadság napja márciusi nap ! A hymnusok után én árva szómat Zokon ne vedd ! O csak valót mutat — S ha az keserves, nagy nap, elhallgassam ? Ha már ujjongni én is nem tudok ! O mert zászlód nem látom oly magasan, S belőled hozzám csak az árny jutott — Hallgasd meg szómat; könnyem jár vele ! Megalkuvás még nem törölte le ! Merengtem én is szent históriádon, Népem nagy napja, márciusi nap ! A te fényed Tiint túlvilági álom, Viszfénye lelkem nagy álmainak : Egy ország ajka esküvésre nyitva S az eskü, mit próféta ajka mond ; Szabad kar, mely a börtönajtót nyitja És visszaver már felbérelt szuronyt; Es újra a nagy eskü szent sora : Hogy rabok többé nem leszünk soha ! Es mind, mit csodás erőd kiváltott, Negyvennyolcnak tettrehívó tavasza ! Te gyűlöltetted meg a szolgaságot, Szavadra egyesült a két haza. Főúr és pór, hogy egyként ember újra, S kérges tenyér is tisztes, ha magyar : E szent mesét te váltottad valóra, Te száguldó tűz, épitő vihar, Ki átsepertél rothadó világon — Csodás emléked én is, én is áldom ! Es mégis — mért, hogy ujjongó örömmel. Dicsérő dallal nem köszöntelek? Miért, hogy fényed engem is nem tölt el, Hatvanadszor nyíló kikelet ? Az ünneplésnek örvendő zajába Mért sírom bele kétkedő szavam ? Hisz annyi hymnusz csak nem zengett hiába ! Boldog nép, melynek ilyen napja van ! Mért, ó, hogy én, ki csak áldottalak, Most itten állok átoksuly alatt. S az ujjongásból nem veszem ki részem, De félre állok búsan, hallgatag ? — Ó, mert e nap csak százszor jobban érzem, Hogy nyögünk még a szolgaság alatt! Hogy mit te szent nap ránk örökül hagytál : Ama Háromság evangyéljoma, Hamis cégér csak nagyképű nagyoknál, Kik szabadságban nem éltek soha — O mert szabad csak büszke sas lehet, S az nem koldulhat kézcsókkal kegyet! Köszöntlek szabad nap szolga mása! De lásd, ujjongni néked nem tudok -Mig látok embert, aki hadonászva Kiáltja ki, hogy — őse mit tudott; Mig látom, hogy a hülye gőg lenézi, Hahogy munkás kéz tenni kész s akar ; Míg ember társát terhekkel tetőzi S nem látja át, hogy testvér és magyar, Mig van, ki mondja, rab nem lesz soha — Es szolga lelket rejt csak bársonya ! Mig eszméiden elül marakodnak S nevetnek rajtad gyáva atkuvók, Ó március, a te drága idusodnak Hiába, én ujjongni nem tudok ! . . . Világod mellett csak az árny sötétebb, Szabad dal mellett égetőbb a lánc . . . S ha tettre nem ráz szédítő emléked, Sugárod mért pazarlód reánk ? Mért jösz kísértni, mint egy szent titok ? Hisz a magyar már rég megalkudott ! Hogy sütkérezzünk napvilágod mellett. Elmerengjünk a hőskor idején ? Bámuljuk erőd, fényed, honszerelmed S hogy fogott össze gazdag és szegény ? És térjünk vissza idegen robotra — Mert emlékezetünk! Es ez már elég ! Ezért jössz, szent nap, e népre ragyogva, Hogy sötétebbnek lássa éjjelét ? Hagyd a sötétben ! Legyen újra éjjel! És akkor — jöjj fel újra, régi fénynyel! Akkor, ha az Isten is megunta. Hogy szolga népnek szolgál a magyar — És elfordulva úgy hagy itt magunkra, Hogy szégyenünkben látni sem akar. Akkor, ha majd vérszívó denevérét Nyakán hurcolni megsokalta mar, S nem engedi, hogy lobogóját tépjék S gúnydalt vijjogjon a kalóz madár. Ha nem lesz nyugta már a súly alatt, Akkor szent hajnal verd szét sugarad ! Akkor jöjj újra, ragyogj a szívekbe Annyi fényt, amennyi fér oda ! Ifjú és agg szent lelkedtől hevítve Legyen mind eszméid apostola! Testvériség ! Egyenlőség ! Szabadság ! A szívekben s a zászlók szövetén, Mikor a zászlód újra bontogatják, O azt a hajnalt várom, esdem én. És ha esküszünk — és esküszünk majd újra — Nem jő október arr' a márciusra ! Asmariai.