Nyírvidék, 1908 (29. évfolyam, 1-26. szám)

1908-06-14 / 24. szám

2 2-i-ik szám. N Y I R V I D É K 1908. junius 14. es Rámutat a város polgármestere a helyiségek szúk w ,,iszkos volta miatt az utazó közönség részéről felhangzó mind gyakoribb elégedetlenségre és zúgolúdásra is. ° Meggyőzően kifejti, hogy a hajdani tiszavidéki vasul építése alkalmával, a mult század ötvenes éveiben emelt, azóta csak némileg bővített felvételi épület a rendkívüli módon megnövekedeti forgalom igényeinek többé meg nem felel. Közigazgatási bizottságunk a maga részéről is igazolja a pplgármesmesterí jelentésben felhozottakat, ismeri azokat a tényleg tarthatatlan állapotokat, melyek csak a felvételi épületnek sürgős és haladék nélküli újjáépítésével orvosolhatók, miért ís a polgármester előterjesztését púrtolólag, azon kéréssel terjeszti fej Nagyméltóságodhoz. hogy Nyíregyháza felvételi épuletenek már többször kilátásba helyezett újjáépítései most mar a legsürgősebb feladatok s halasztást nem turo létesítmények közé sorozni, az újjáépítésnek még az 1908. év folyamán leendő megkezdését elrendelni s a szukseges fedezetről az államvasuti beruházásokról szóló, jelenleg parlamenti tárgyalás alatt álló törvényjavaslat keretében gondoskodni méltóztassék. Szabolcsvármegye közigazgatási bizottságának Nvirin, 1908. évi junius hó 11-én tartott •üléséből. Gróf Vay Gábor, főispán. Csevegés mtueuinunk érdekében is. Valószínű, ho^y a deintcseri badarász szigeti bronzlelet sokkal több darabból állott, mint azon 21 tárgy, melyet Elek Lászlónak béresgazdája beadott, m rí. akkor a mikor Elek Lászlóval és vömmel Elek Pállal a helyszínére pár nap múlva kimenlünk, azon a helyen a hol dohányfőld-síántás alkalmival a 30 cm. i®ély;égre hatoló eke a tárgyakat felvetette, láttuk, hogy a találók a leletkor egy G0 cm. átmérőjű gödröt ástak, remélvén, hogy a mélységben több egyéb leletre is fognak bukkani; de ez nem valószínű, mert az eddiji tapasztala tok szerint az őskori bronzöntők tárgyait nem melyre hatoló gödörbe öntötték, hanem egy bemélyitett helynek, sik felületére ba'mozták fel kincseiket. Azokat össze vissza bizonyára s?.ét nem szórtak, mint a pelyvát. Elek Lászlóval a 60 cm. átmérőjű mélyre ásott területet egy méterre tágítottuk, a hol még hét bronzlemez töredeket, tokos baltát, kél karpereczet találtun Egy sunyi dohányos eleinte semmit sem tudott a lel tárgyakról; de a kioszloít borravalók meglagyito'lak szivét és előhozott egy nyitott végű, kivül külömböz > irányú rovátokkal díszített vaskos karpereczet; egy köpüs baltat egy busz cm. hosiiu négyszögű hasáb átmetszetü bronz, vagy talán réz vésőt, melyet a legbu-. góbb széltörési szánüok mellett sem sikerült ketté törni, hanem csak hajlítani, a mint azt a kísérletező nekem elmondotta. Miután a tárgyak nem edényben, hanem egy rakásra let'ek elrejtve, azok egy lnlmazon tálaltathattak. Az általunk pár nappal a szántás után történt kutatás alkalmával talált targyak fgy méter kVrnek szélén, nem egymásfölé rétege7ve 30 cm mélységben találtattak, jogos; n föl lehet tételezni azt, hogy polgári becsületességgel halmozott fel minim érteket a színpad számára. Ne;n églek benne lázadó indulatok, kitörni az erkölcsi keretekből, raboni gyönyört a pillanattól. Élt és dolgoz tt, szüntelenül, szakadatlan, ázebb lett egyre. A szabályos, harmonikus, tiszta é.'et, amelyben nem voltak tes'et gyengítő, szennyes lázak, felseges nyugalom zománcát vonjak az arcára. A lelkében szeli 1 béke lakott. A művészete pedig nőtt tartalomban, erőben színben. Minden szenvedélynek, gyásznak, gyönyörnek hangját viss/.aadta az a s/.ép, nemes dikció, a melynél tökeletesebbet Ráchel óta nem mulatott fel a szinjátszás. Az évek m g h iladlük, a/, éhes férfiak mind követelőbbek lettek. Jogot formáltak a szép leányra, a ki forrongásba hozta a várost >'s vidéket egyaránt. Következtek a gyalázatos pressiók, az géret* k Ilideg, szomorú napok voltak ezek. RHhy Böske, a ki a lángolásait alárendelte a színpadi szerzők inlentióinak, a ki minden szenvedelmet álélt már a tömeg tapsvihara közepette, a ki százszor ját-zotta végig az első szemérmes csóktól az érzékek nagy elbá^yadásáig tartó utat, a ki kis/.o'gáltalta nng.it ezer embernek, elvesztette a hajlandóságot, az érdeklődést a szerelem iránt. Asszonnyá lelt, — kifáradlan, letiportan, mint egy rossz szerep után, de az a nagy, lelket mámorí'ó, gyötrelmes gyönyör, az érzékeknek hatalmas lángolást, az odaadás hűséges, isleni naivitása teljesen száműzve volt az ő nászál ól. — Kellett. Ez volt ezeknek a tzomoru csókoknak forrása, okozója, aminthogy a Rélhy Böske egész pályáját ez a kemény, kegyetlen szó irányította. Kellett oda nyújt mi halványpiros ajkát a sóvár, vén, előkelő kéjének csókjainak es mialatt testét megreszkettette az undor azokon a szomorú éjszakákon, mikor nem volt korlállan ura a szobájának, az ágyának, a nappalra gondolt a nagy vergődésekre, az estékre gondolt, a tömeg tap-ára a dicsőséges kötelesség teljesítésére, a melyre annyi alkalom nyílt. Jöttek a szerepek, beléjük merült min len érzés vei és értük e viselte az éjszakák keserű robotját. Jöttek a szerepek és gyorsan röppmt k az évek. Barázdak támadtak az arcin, ráncok a svemek körűi Hangjának diadalmas csengése gyakran disharmoniákba csapott. Elbágyadást érzett a lakiban; szeretelt volna pihenni, de űzte, hajtotta a hivatás. Pedig ez a hivatás már nem volt gyönyörűség. Elérkezett ideje a nagy színész tragédiának, mikor a venulő asszony groteszkké vá ik hervadó bájaival. E'jött a vég a borzalmas, szürke, brutális vég, — a színésznő alkonya — a szomorú páriáé, a ki nagy előretörésében meg vétkezni sem tudott. — A fehér szálak a hajában egyre szaporodtak és m vei meghalni még sem lehetett, hat a Rethy Böske feomika lett. Tessék bizalommal ezek a nagy halmaznak szélén volts»k. Az összekeríthető tárgyak a következők voltak. Három lándzsa. Három magyarországi typusu fülecskével ellátott köpüs balta. Öt csecsn) ujtványos kis sarló. Tizenegy darab nyitott egymásra hajló végű, \ égei felé véknyodó, hengerded, diszités nélküli huzalból készült nagy, tehát felkarperecz; két kissebb átmérőjű, kivül külömböző irányú rovatokkal díszített, nyitott és véknyodó végű vaskos, hengerded átmetsze'ü karperecz. Egy egy cm. átmérőjű négyszögű átmelszetü bronz, vagy rézhasáb véső, a milyen eddig meg muzeumunkba nem került. Négy bronzrög, a m?lyek azt bizonyítják, hogy a tárgyakat nem importálták, hanem itt öntötték ; hét darab apró bronztöredék, a melyek csak egy régi bronz fazéknak vagy bográcsnak maradványai Khetnek és egy nagyobb vékony karpereeznek töredeke. Reményleni lehet, hogy E'ek László barátomnak muzeumunk iránt többször tanúsított támogatásával sikerülni fog ezen leletnek még több tárgyait is az elkallódástól megmenteni. Ezek a tárgyak a Krisztus születése előtti második évezredből származnak, azon időből, a mikor a csekély — mintegy 6000 négyszög kilométernyi — teröletü Nyir a cu túrának magasabb fokán állott, mint bármely vidék Európában. Gyüjteményünknrk aránylagos bronzkorszaki gazdasága ezen állítás mellett szóll. A vasat a hallstadti le'etek tanúsága szerint a Kr. előtti évezred 1 ső feleben kezdették középeurópában használni, a mely érczet nálunk talán hírből ö-merhették, de használatának nyomát itten nem találjuk. A hallstadti cu'turára egyebek között jellegzetesnek tartják a bronzfazekakat, a melyek közül a bécsi császári muzeum mini egy 200 darabot őriz és a melyek diszités nélkü iek lévén, csak is profán czélra — sófőzésre — használtathattak. Két gúzsu bográcsokat, és a kuidiakhoz hasonló, khül abroncsozást utánzó, egy gúz-u vedreket — cysta. Dogmává vált, hogy ezek Görögországból E>ru rián át terjedtek oda. Ezt nem is vitatom ; hanem miután nálunk Bőszörményben alakra nézve a hallstadtiakhoz teljesen hasonló, de magasabb műveltségre valló, nem sima felületű, hanem gyönyörű trébelt díszítéssel ékített fazékkal együtt két bronzsisakot, 20—30 bronzkardot, bográcsot, vedret találtak vasnak nyoma nélkül; nálunk Sényőn ezen fazéknak sokkal szebb ikertestvérét egyéb bronztárgyak nélkül; MAriapócson két kétgúzsu bográcsot, melyeknek egyike a Bécsben őrzött uniczi és bardoc/Jakhoz hasonló díszítéssel bir. De különösen azon körülmény, hogy a nyírhez tartozó Kántorjánosiban egy kétguzsu bográcsban tömörmarkolatu, egy darabban öntött bronzkardot, a melynek pengéje azomban nagyrészben hiányzik, jellegzetes bronzkorszaki kést, fűrészt, sarlót, európai és magyarországi typusu fülecskével ellátóit tokos baltát, karpereczeket, bronzrögöt sat. találtak. a melyek a bronzkorszak fénykorára vallanak, míg ilyenek Hillstadtban nem akadtak, kétségtelenül azt bizonyítja, hogy ezen edények nálunk nem hallstadti befolyásnak termékei, mert képzelhetetlen az, hogy az edényeknek alakj lival együtt a vasnak ösmeretét is ne hozták voFfífe onnan magukkal azok, akinek szépészeti érzéke — a díszítésekből követki ztetve — sokkal jobban volt kifejlődve, mint a hallstadti sofőzőknek. Az említett, es a leletek által beigazolt ténykörülményekből tehát semmiésetre sem lehet azt következtetni, hogy a mi — alakra nézve a hallstadtiakhoz teljesen hasonló — bronzfazekaink, kétguzsu bográesaink, guzsos vedreink hallstadtból származtak volna hozzánk, hanem vagy azt, hogy ezen izlés egy eddig még ismeretlen tőlünk délkeletre eső kiindulási pontból elágazva, hozzánk egyenesen keletről, Hallstadtba pedig délkeletről Etrurián át vette útját. De az sem lehetetlen ám, sőt inkább valószínű, hogy a bronzkorszaknak vége felé a Kr. előtti lí-ik évezredben ezen edényeknek ösmerete tőlünk származott át Hallstadtba, azon vidékre, a mely természeti szépségekben gazdag ugyan, d« számbavehető földmüvelés ma sincs, akkor pedig még kevésbbé nem volt. Sónyalásból megélni nem lehelvén, főzték azt és ennek árából szerezték be otthon né'külözött szükségleteiket. A megélhetés nehézségeivel kapcsolatos sanyaruság nem engedték meg nekik edényeiknek fáradságos diszi tését. Az Ízlésnek fejlődése tehát hanyatlott. A kapcsolat közöttünk megszakadt. De ők valahogy a vas használatának ösmeretére jutottak, mig az itt lakók lovább is bronzkulturában éltek, Csakhogy hozzájuk viszonyítva bőségben és igy a megélhetésen kivül ipaiművészetekkel is foglalkozhattak. Abban az időben nem a kelet majmolta a nyugolot, hanem talán fordítva. De mikor az itt lakó nép a vasnak ismeretéhez jutott, nem maradt a nyugati népek mögött. Az őskori vasleletek sokkal ritkábbak mint a réz vagy bronztárgyak, a melyeket a rozsda el n.m puszit. A világon talán leggazdagabb őskori vaslelet a Lehóczky Tivadaré, a melyet a Munkács mellett, GjIlishegyen falált 1901. évbm, a mellyel együtt kelta érmek kerültek elő Paconia (Görögország) királyának (315 — 286 kr. előtt) utánzott sok ezüst éremeivel együtt és a melyről az Arch. Értesítő 1901. évi folyamában kimerítő klasszikus értekezést közölt. Kállay András, Propper Samu és mások szívességéből birunk már egy par ilyen 2100 éves szórványos vastárgyakat, de f. év apr. 25-én, Dr. Dohnd József vm. főorvos Sipos Emil petneházai földbirtokosnak közbenjárásává! e,ry gazdag vaslelettel bővítette muzeumunkat, melyet Pap József petneházai kisebb birtokosnak földjén szántás alkalmával találtak teljesen ép állapotban és a melyet ő ajándékozott muzeumunknak. A lelet 18 darabból áll. Hat ekevas, melyeket ha igen súlyosak és igen tompa hegyűek nem lennének, lándzsáknak lehetne lekovács egy érBálint Gesztetavaszköpüs kinteni. Nyolcz sarló, melyeknek némelyike harczi eszköz is lehetett, mert a legnehezebb 720 grm mig a legkönyebb csak S0 grm. Egy 7 kiló sulyu üllő vas. Két kovács kalapács; egy 1700, a másik 920 grm. sulyu. Egy a maihoz teljesen hasonló 1130 grm. sulyu kovácsfogó. Ez a lelet egy mintegy 2100 év elölt élt mesternek elrejtett kincse lehetett. Legújabban dekes bronzlelettel gazdagította muzeumunkat János geszterédi ref. lelkész ur, a melyet hivei réden gr. Degenfeld József urnák birtokán a szal szőlőtalaj forgatás alkalmával találtak. A lelet öt lándzsából áll. Az egyik 455 milliméter hosszú, melynek része gyönyörűen van díszítve és a milyenhez sem nagyságra sem szépségre nézve számos láncksáink közül egy sem közelit meg. A többi négyhez több hasonlót birunk. A lelet körülményekről bővebb tájékozottságom nincs. Azt hiszem, hogy ez az öt lándzsa csak kis része egy nagyobbszerü csoportom leletnek, mert eddig nálunk csupán csak lándzsákból, baltákból, sarlókból, fűrészekből, rögökből sat. álló leletre nem akadtak, hanem sok több másféle tárgyakból állottak. Tegnap Petneházán járva, Sipos Emil barátomtól érdekes három tárgyat kaptam, melyek a fent emiitett nevezetes petneházai vasleleth z tartoznak. Egy 141 mm. hosszú kisebb kalapács; egy 280 mm. hosszú, 60 mm. széles homokfenőkő és egy 224 mm. hosszú, durva művű, a maiakhoz teljesen hasonló foghuzó fogót. Ezen utóbbi tárgy azt bizonyítja, nem c-ak mint még néhány év előtt is nálunk, de 2100 év elölt is a kovács mesterséghez tartozott a foghúzás is. Olyan ép, hogy ma is szi\esen és biztosan kihúznám Kristóffynak és bandájának valamennyi fogát. Nyíregyháza, l90á. junius 13. Dr. Jósa Andrár Iparoktatásunk és a tanoncképzés. H. A másik káros hatás az, hogy a tanoncok serege túlnyomó többségben fegyelmezetlen gondolkozású, lanulailan, műveletlen, egyszóval iskolázatlan elemekből kerülvén ki: egyszerűen lehetetlenség ilyen tanulókból olyan mestereket képezni, akik az életben, iparágukban és a társadalomban megállják a helyüket. Ez adja magyarázatát annak az országszerte mindenütt egyformán tapasztalható szomorú valóságnak, hogy az iparosok a társadalomban, a közéletben is elveszítették azt a jelentős, sőt igen sokszor vezető, vagy legalább is irányító szerepet, amelyet a sokat emlegetett céh-rendszer mellett betöltöttek. Más oldalról ugyanez a körülmény adja magyarázatát annak, hogy a magyar ipar annyira aláhanyatlott. Mert egészen természetes, hogy abból az iskolakerülő nemzedékből, amelyből «z iparos tanulók serege kikerül, csak ritka kivételképen nevelődhetnek jó iparosok. Már pedig jó iparosok nélkül nincsen jó ipar. Annak az iparos tanuló évek előtti' iskolázásnak a hiányát a tanonciskolák többé nem pótolhatják a legjobb akarat és a legszigorúbb fegyelem mellett sem. Ezt a pótlást a tanonciskoláktól kívánni nem is lehet. Olyan különböző képzettségű és képességű, olyan kevés iskolai rendre és fegyelemre szoktatott és olyan kevés kötelességtudással biró növendékek kerülnek ezekbe a tanonciskolákba! E tekintetben ékes tanúbizonyságot tesznek azok az önmagukban véve száraz statisztikai adatok, amelyek az iparos és kereskedőin is iskolákra vonatkozólag a legutóbbi 1906. évi és 1905 évi statisztikai évkönyvekben találhatók. Az 1905/1906. tanév végén 66030 tanonc járt az iparos lanonciskolákba (1904/1905. tanévben 64085.) Ebből az előkészítő osztálvba járt 14505. (1904/1905. tanévben 14208.) Tehát átlag egy negyedrésze olyan volt az év végén iskolába járt tanoncoknak, akiket az előkéizitő osztályba kellett beosztani, annyira fogyatékos elméleti ismeretekkel rendlkeztek. Az előkészítő osztályba sorolt tanoncok között az 1905/1906. tanévben 1592 volt olyan, aki megelőzőleg egyáltalán nem járt semmiféle iskolába. (Az 1904/1005. tanévben '615.) Olyan, aki egy elemi osztályt végzeit, volt 1775. (Az 1904/1905. tanévben 1744.) Két elemi osztályt végzett 2772. (2963.) Hármat 4057. (4084 ) Négyet 3961. (4359.) Ötöt 1456. (1062.) Hatot 1172. (677.) Egy közép vagy polgári iskolai osztályt 74 (61), kettő 20 (2). Megdöbb illő adatok ezek. Mert azt mutatják, hogy még öt, hat elemi osztályt, sőt egy, két közép- vagy polgári iskolai osztályt végzett tanoncok is akadtak feles számmal, olyanok, akiket az előkészítő osztályba kellett beosztani. Még elszomorítóbb ez a kép, ha megtudjuk, hogy miért kellett az iparostanoncoknak majdnem egy negyed részét az e'őkés:iitő osztályba beosztani. Azért, mert közülük sem írni, som olvasni nem tudott 2254. (2298.) Olvasni igsn, de írni nem tudott 1069. (1042.) Ölvasni és irni is igen gyengén tudott 6495. (6862) Olvasni és irni elég jól, de számolni igen gyengén tudott 3915. (5875.) Ugy ölvasni és irni, mint számolni is jól tudott, mégis gyenge volt ahhoz, hogy az első osztályba vétessék fel 3146. (490.) L°liet-e ilyen tanoncoktól azt várni, hogy a tanonciskolában megszerezhető ismereteket elsajátíthassák ? Lehetnek-e ezekből tanult, képzett iparosok? Az eredmény, az élet azt mutatja : nem ! A statisztikai adatok további részletei csak megerősítik ezt a tapasztalati igazságot. Az iparos tanonciskolák I-ső osztályában az 1905/1906. tanévben 24732 (1904/1905-ben 24067), a Il-ik osztályban 163*>I (16019), a III-ik osztályban 10442 (9750) volt a tanulók száma. Tehát a harmadik osztályt alig egyharmadrésze végzi a tanoncoknak. A többiek legnagyobb részben ismétlik az előző osztályokat és időközben felszabadulnak. Segédek s később önáll

ó iparosok lesznek belőlük. összes téli ruha neműit szőrme áruit molykár elleni megőrzés végett Simkovics Lajos szűcshöz adni. Iskola utcza 5. ; 326-12-4