Nyírvidék, 1908 (29. évfolyam, 1-26. szám)

1908-06-14 / 24. szám

24-ik szám. NYIRVIDÉK Íme, ez az a kép, ami a statisztikai adatokból előtárul! Lehet-e hátcsudálkozni azon, hogy iparosaink nagy többsége nélkülözi azokat az iparos tanonciskolákban igazan a legszűkebb kere'ek kőzé szorított ismereteket is, amelyeknek hiányában aztán nem tudja megállani a helyét a mindennapi életben ugy, amint az a képzett, tanult iparoshoz méltó lenne ? Lshet-e csudálkozni azon, hogy az iparosok tekintélye a társadalomban és köz­életben annyira alászállott? L;het-e csudálkozni azon, hogy az iparos palyá a a jobb érzésű szülők, sőt maguk az iparosok sem adjak gyermekeiket? Bizony nem! S lehet-e csudálkozni azon, hogy nincs magyar ipar ? Olyan magyar ipar, amely felvehelné a versenyt a külföld iparával minden téren és minden irányban ? Fájdalom, ezen sem. Azon kell tehát első sorban és mindenek fölött munkálkodni és arra kell törekedni, hogy az iparos pályáról kizárassanak az oda nem való, minden előkép­zettség nélküli elemek, hogy helyüket azok foglalják el, akik megtelelő képzettséggel birnak. Ennek pedig esak egy és teljesen kéznél fekvő módja van. Az, hogy már maga az iparos pályára való léphetés olyan elméleti előismeretekhez költessék, aminők közoktatási viszonyaink szerint a 14-ik életév betöltéséig megszrezhetők! A kötelező népoktatás törvénybe iktatása óta eltelt négy évtized után és akkor, amikor a mezőgazdasággal foglalkozóktól, tehát a legegyszerűbb földmivelőktől is elvárja a törvény és az állam, hogy elméleti ismeretei­ket az elemi iskola hat osztályán jóval tul is bővítsék, lehetetlenség az iparos pályákra menőktől ennél jelen­tékenyen kevesebb iskolai képzettséget kívánni, sőt azt egészen el is engedni. •Hat éves korában minden gyermek köteles isko­lába járni, minden lözepes tehetségű gyeimek képes tizenkét éves korára a liat elemi iskolai osztályt elvé gezni. Aki ptdig erre ntm képes, bizonyára még kevésbbé képes és alkalmas arra, hogy belőle jó iparas váljék. A legkevesebb tehát a hat ele , i osztály sikeres elvégzése kell hogyen az az előfeltétel, amelyhez az iparos pályára való lépést kötni kell, azzal a hozzáadás­sal, hogy a hat osztály elvégzése és az iparos pályára lépes közötti idő alatt szintén kötelező valamely iskolába járás, ha egyéb nem, az ismétlő iskola látogatása ! Igy és csak is igy remélhető az, hogy az iparos pályák megfelelő értelmi képzettséggel, iskolázottsággal és testi fejlettséggel biró tanulókat kapnak. Olyanokat, akik a pályájukon tovább haladva, az életben is meg­állják helyüket; megállják a nemes veisenyt egymással és a külfölddel szemben te. Termeszetesen a magasabb életkornak és maga­sabb iskolai képzettségnek megfelelően leszállítandó a maximális tanidő (268-ik §.) négy év helyett háromra; azoknál pedig, akik a középiskola, vagy a polgári iskola négy osztályát sikerrel elvégezték, három évről kettőre. Ez a leszállítás a 14 évet betöltött s megfelelő iskolai képzettséggel biró iparoslanulónál nem válik az ipari szakismeretek elsajátítására károssá. Mert ezek sokkal könnyebben és hamarabb -sajátíthatják el azokat, mint az iskolázatlan és fiatalabb gyermekek, akik ez idő szerint egy-két évig amúgy is hasznavehetlenek és alkal• inatlanok a tanításra. * * * Ez a felfogása a nyiregyházi községi iparos tanonc­iskola bizottságának az iparoktatás és tanoncképzés kérdésében. Ennek a felfogásnak és m' ggyőződésnek lényege tehát az, hogy a magyar iparosság és a magyar ipar jövője és boldogulásának elengedhetlen előfeltétele az, hogy iparos (és kereskedő) tanulónak csak olyan egyén legyen alkalmazható, aki 1., tizennegyedik (14-ik) életévét betöltötte; és 2., legalább hat elemi osztályt sikerrel elvégzett s ennek elvégzése ulán alkalmaztatásáig valamely isko­lába járt. Ellenvetésül felhozható, hogy akad-e ilyen korú és képzettségű iparos tanuló elegendő számmal ? Erre a felelet nem lehet más, mint az, hogy habar az átmenet bizonyára némi zökkenéssel jár is, ami azonban még mindig elenyésző csekély áldozal a jövő érdekében: ha a szülők látják, hogy gyermekeik nem a mostani iparos tanoncok tarsaságába kerülnek és hogy azoknak jövendő sorsa másként lesz biztosítva a jövőben az iparos pályán, mint jeUnleg, bi onyára nem fognak idegenkedni attól, hogy gyermekeiket iskoláztassák előbb s aztán iskolázott gyermekeiket adják arra a pályára, amelyen jobban boldogulhatnak, mint a tullőmőtt lateiner pályákon! A munkaadó ipaiosoknak sem lesz szükségük szám szerint annyi tanulóra, mint van most; -- mert egy 14 éves, iskolázott tanuló fölér legalább két 12 éves írni, olvasni, számolni sem tudó tanonccal, ha nem többel ! Hogy aztán az ilyen tanuló generációból minő iparosság fejlődik ki: az nem szorul bővebb fejtegetésre ! 1008. junius 14. 3 A tűzoltó laktanya kérdéséhez Nyíregyháza város tűzbiztonsági jövőjének egyik igen fontos kérdéséről fog határozni a f. hó 19-en meg­tartandó képviseleti közgyűlés. Ekkor kerül ugyanis napirendre ai uj, külön tűzoltó laktanya ügye. Lapunk­ban nem először foglalkozunk ezzel a kérdéssel, mely­nek valóra válását rnhdenkor a köz nagy érdekének tartottuk s mert annak tartjuk a város gyors fejlődése következtében ma is, szükségesnek látjuk, hogy most, az elhatározás előtti pillanatban, ismételten, teljes tár­gyilagossággal elé tárjuk azon okokat, amelyek a külön tűzoltó laktanya létesítését elkerülhetetlenné s a létesí­tésnek oly módon megoldását, amint azt városunk veze­tősége trrvezi, célszerűvé teszik. Arról van ugyanis szó, hogy a tűzoltó laktanya jelenlegi h lyén, a városháza udvarán, sokáig nem ma­radhat; nem pedig azért, mert 1) a laktanya helyisé­geire a fejlődő városi hivatalok elhelyezésére szükség lesz, mert 2) a tűzoltóság —- és ez a lényegesebb — a városháza udvarán annyira el van dugva, hogy onnan az egyetlen kijíráson át a legjobb igyekezet mellett is' csak késéssel vonu hat ki, ami nagy hátrányára van — egyébként bebizonyitottan el.ső rangú tűzoltóságunk — eredményes működésének. Nem uj okok ezek, de már magukban véve elegendők arra, hogy megérleljék azt az eszmét, hogy a városházáról tűzolt inkát ki kell telepí­teni. Az ügy tárgyalásánál ez vita tárgyát már nem képezheti; ezen, mint alapon kell megindulnia a tanács­kozásnak, ezen kell nyugodnia a képviselőtestület hatá­rozatának. Az ebből folyó további kérdés felett már lehet vitai kőzni: ha kitelepítendő a tűzoltóság, hol adjunk nekie szállást, olyat, amely az eddiginél jobban meg­feleljen, ahol a tűzoltóság önmagát fejlesztheti, ah rnnan veszély idején haladék nélkül, könnyen siethessen a város bármely irányába. A kitelepitesi hely megválasztásánál feltétlenül figyelembe kell venni a város jelen'egi fek­vését, de figyelemmel kell lenni a jövő f jlődésre is, amely ma már oly na^y mértékbon mutatja irányát, hogy a felől kétségben nem lehetünk. A vasúti-ut és a vasutak között néhány év alatt emelkedett uj városrész kétségtelenné teszi, hogy a központ a városhí-térről hovatovább eltolódik a Dessewffy tér felé. Szinte kínálkozott az alkalom, amikor a Szent­mihályi-utca és Dessewffy-tér sarkán levő csendőrkaszár­nyáL tulajdonosai megvételre felajánlották a városnak. Ideálisabb tűzoltó laktanyát keresve is nehéz volna találni a városban. Minden irányban könnyen hozzáfér­hető hely s a lelken lévő épületek — a célnak meg­felelő csekély átalakítással — bőségesen elegendők vol­nának ugy az őrszemélyzet, mint a szertárak s a lovak befogadására, tágas gyakorló tér maradván még min­dig. ahol a kiképiés akadálytalanul, okszerűen k-resz­tülvihető. Az a kérdés már most, hogy ezt a telket előnyö­sen vásárolhatja-é meg a város, vagy nem ? És itt kézenfekvő az az összehasonlítás, amelyet a város által a polgári fiúiskola céljaira nem régiben megszerzett ipartestületi épület, valamint a most megvételre felaján­lott csendőrkaszárnya épület között tehetünk azok jósága, hasznaihatósága, fekvése és vételára tekintetében. A két telek egymással tőszomszédos; a város által már meg­vett telek valamivel nagyobb, mint az, amelyikről szó­lunk, de ezztl szemben emez sarok telek ; amannak épülete legnagyobbrészt vályogból készült, az ezen lévő épületek anyaga kő és tégla, aminek folytán ezen épü­letek — attól eltekintve, hogy itt az épületek nagyobb területet ölelnek fel, mint az ipartestület volt telkén, — jóval többet érnek; ha ezen előnyökhöz hozzávesszük még azt, hogy az ipartestület telkéért megadott 60000 kor. vételár helyett a csendőrlaktanya tulajdonosai csu­pán 56000 koronát kérnek : mindenki előtt, aki a dol­got teljes tárgyilagossággal vizsgálja, tisztán és világo­san állhat az a tény, hogy a csendőrlaktunya megvétele ilyen feltételek mellett a legelőnyösebb vétel volna, amit a város a mai viszonyok között megköthet. Nem a köz érdekét szolgálja az, aki ilyen kérdé­sek eldöntésénél személyes kérdéseket, alap nélküli gyanúsításokat hoz felszínre ; kétszeresen nem akkor, ha ezt olyan ügyben teszi, amelyben a határozat a kétsé­gen felülálló tárgyi okoknak higgadt, nyugodt mérlege­lésével csakis egy lehet, a megvétel, s olyan időben, amikor a tűzoltoság alkalmas elhelyezésének kérdése immár elodázhatatlan. Hisszük, hogy városi képviseletünk tagjai ezen — teljesen tárgyilagos — megjegyzéseinket elhatározásuk­nál meg fogják szívlelni. Színház. Mielőtt a lefolyt színházi hét taglalását" fognánk, nem szívesen bár, szóvá kell tennünk az idei szín­társulatnál egyik-másik irányban mutatkozó fegyelme­zetlenséget. Ismételten megjegyezzük, hogy sokáig tar­tózkodtunk kifejezést adni ugy a magunk, mint a közönség osz'atlan nézetének, de a folyton folyvást is­métlődő, szerényebb művészi érzéket is sértő jelensé­gek, végre is arra késztetnek, hogy még a színi évad befejezte előtt hozzuk szóba az alábbiakat : Sugó minden színházban és súgóra minden szín­házban szükség van. Ez azonban nem menti fel a színészt szeiepe megtanulásának kötelezettsége alól, mert ha a színésznek görcsösen kell figyelnie a súgóra, akkor a figyelme oda öszpontosul és nem a játékra és akkor ő csak utánna mondja a súgónak szerepét de nem játsza el. Tisztán a rendezőség gyengesegére vall az, ha a szereplők elmulasztják a pontos megjelenést és szinen levő társaikat annak leleplezésére kényszeritik. Ha ez a leplezés azonban nem sikerül, a mi elég gyakori, akkor az előadásban beállott zökkenés a kö­zönségét, mely érdeklődéssel követte eddig a cselek­ményt, megfosztja jogos íllusiójától, azon illusió'ól, mely a színjáték tulajdonképeni czélja. A szereplők nagy általánosságban nem igyekeznek szerepöknek megfelelő magatartásra és beszédmodörra, hanem minden szerepüket egyformán adják elő; csak a mondatok különösebb értelme vagy súlya változtatja szokott előadási módjukat, hololt ez a nyujtandónak még csak fele, mert egy arisztokrata, egy katonatiszt, egy hivatalnok, egy munkás stb. más-más módon be­szel, ha nem is áll különösebb indulatok hatása alatt, hanem akármilyen egyszerű megjegyzést tesz. A röktönzés a színpadon általában nem helye­selhető dolog, de ha már egyik-másik operetteben el, is nézhető, a tisztán prózai müveknél, határozottan elitélendő az extemporálás, annál is inkább, mert az ily alkalommal hallott megjegyzések nem mindig voltak a legszerencsésebbek. A szinlap szerkesztésében is nélkülöznünk kell azt a pon'osságot, a mit joggal követelhetünk. Ha a szin­lap szerkesztésébe hiba csúszott vagy a kitüntetett szí­nész nem játszhalik, akkor a közönség joggal igényel­heti, hogy erről felvilágositassék, miután nem tartozik ismerni a színészeket és viszont tudni akarja a szerep­lők neveit. Végül meg kell még említenünk azon, nem épen nobilis eljárást, hogy a bérlőknek két darabot kétszer mutattak be. Hát ez bizony sértő a bérlők érdekeire, mert ők is, mint általában az egész közönség, első sorban a darabért mennek a színházba és nem a szereplők végett. Kivételt képezhetnek egyes különös alkalmak, de álta­lában és minden színházzal szemben tagadhatatlanul áll ez a tétel. Objektíve, minden érdektől menten, igyekez­tünk a közönség nézetének kifejezést adni, még pedig erősen enyhített formában, mert bizony a közönség, bosszúságában, radikálisabban és főleg kiméletlenebbül mondja ki nézetét. Befejezesül és az eddigiek összege­zéseként állapitjúk meg, hogy Zilahy igazgató nem be­csüli meg annyira a nyiregyházi publikumot, mint a mennyire ez azt megérdemelné és bekövetkezhetik azon idő, midőn a közönség ezt a negligálást megfelelő (or­miban vissza fogja utasítani. * Szombaton Báthory betegsége miatt ismét a Bí­boros került szinre. Vasárnap ugy a délutáni mint az esti előadás az ünnep hangulatában folyt le. Az esti előadás hármon 1 ­kus és tökéletes voltát nem zavarta semmi. Ezt külön ki kell emelnünk, mert az ünnep másodnapján történ­tekkel szemben külön megemlitest érdemel. Hétfőn Tündérlak magyarhonban. Megint egyike ama előadásoknak, melyek a színművészeibe és a jó izlesbe vetett hitet halomra döntik. Csodálkozunk az urakon, hisz tudhatnók, hogy egy zavaró pillanat az egész est hatását mennyire el tudja rontani, hát még ha az a zavaró pillanat olyan korcsmai nivóju mint a milyen a teritett asztal felboritása volt. A szinlap klas­sikus volt. Kedden Abonyi színmüvét a gyermeket adták. A közönség bizony jobban méltatta volna a szerepet is, meg a színészeket is es nagyobb számban jöhetett volna, mint a hogy jött. Szinte fel kell tételezni, hogy a kö­zönségnek a komolyabb színdarabok iránt nincs meg a kellő erzéke. Ternyei Lajos, mint Radák, szerepét sze­retettel játszotta és jól esett nézui ezt a mindvégig ambiciózus játékot. A kevés közönség tőle te^ie'ö'eg honorálta is a nyújtott művészi játékot. Lukács i i» 1 - ka az özvegy Ujlakyné szerepében valóban méltó párlnere volt Ternyeinek és a tapsból neki ép ugy jutott ki, mint annak. Báthory Mária kedves Leontinja osztatlan tetszésben részesült. Hahnel Arankán csodálkozunk; já­téka gyenge volt, szerepét nem tudta. Szerdán Polgár Sándor jutalomjátékául a drótos tótot adták. Az est jubilánsa Polgár Sándor mint Pfef­ferkorn tökéletes genre képst nyújtott. A szerep külön­ben is olyan akár csak az ő személyére irták volna. A közönség, mely a színházat megtöltötte, Polgár eredeti jatéka folytán, mindvégig derül hangulatban volt. Csütörtökön Gretchent adták. Hahnel Aranka sze­repében volt mert az álszenteskedés reprodukálásá­hoz igazán mesterien ért. Ternyei, mint mindig, jó játszott, csakhogy ezúttal tulhangosan. Érvényesül ez a szerep diskrétebb hang mellett is. Megemlitendők még Báthory és különösen Fekete Etel, ki eddig is minden egyes szerepében derekasan megállotta helyét. Pénteken A bálkirálynő került szinre. Örömmel regisztráljuk, hogy az idei szezon egyik legszebb elő­adása volt. A szereplők kivetel nélkül, teljes tehetsé­gükkel a játékuk mellett voltak, jó kedvvel, ambícióval és vervvel játszottak. Az est hőse Horváth Kálmán, mint St. Jerminty herceg, sokért kárpótolt bennünket. Ugy a játékát, mint az énekét meleg érdeklődéssel kísértük és a közönség, mely teljesen megtöltötte a színházat, zajos tapsban nyilvánította tetszését. Lányai Piroska a kis, pajkos Angélában szintén megnyeite a közönség osz­tatlan tetszését. Játéka, éneke egyaránt szép volt, tánca pedig bravurozus. Fekete Etel, mint Lady Gristal álta­lában jó és dicséretre méltó volt, csak a leányainak inkább barátnője látszott itt-ott lenni, mint anyjuk. De hát azon meg nem csodálkozunk, ha Fekete a nagylányos mama szerepébe nem tud eligazodni. Ligeti Lajos Duendreéry-je szintén jó alakítás volt. Meg kell még emiiténünk a kis Horváth Ferit, aki Bucket-et eredeti módon játszotta el. —ms.— Pótszezon Nyíregyházán. A legőszintébb érdeklődéssel várjuk a 6 bérletre terjedő pótszezc.it, mely csak azért is megérdemli közön­ségünk előlegezett bizalmát, mert műsora magas szín­vonalon áll, változatos és egyben alkalmat ad a mi, bái' kényes igényű, de egyébként minden áldozatra kész közönségünknek, hogy egyik-másik kedvencét méltókép búcsuzlathassa. Igy első sorban junius 17-én szerdán Zsigmondy Anna búcíu fellépte, melyet rokonszenvvel várunk, hiszen ő ama szerencsés kivételek közzé tartozik, kik „jó egészségben" jelennek meg a forró deszkákon. — Enektudásán, jáUkművészetén kivül főle^ rokonszenves egyénisége nyerte meg egy csapásra közönségünket. Hervé „Lili'-jét választotta búcsú fellépteül, mely a pótszezon első előadása. Az előadás másik erdekessége Ternyei Lajos szí replése, mint énekes tonvivant. Piin­chard-t játsza s eme szerepében már a fővárosi sajtó

Next

/
Thumbnails
Contents