Nyírvidék, 1908 (29. évfolyam, 1-26. szám)

1908-05-24 / 21. szám

t 21 -ik szám. N Y I R V I D E K 1 JUO. Iiiujuo Szóval az kellene, hogy kinyíljék a szemünk és lennénk már végre sutba a tradíciókat a kutyabőn el együtt. Ma már nem buzogánynyal döngetjük a tar koponyákat, nem fokossal csiklandozzuk a labanc hónalját, — hanem tetterővel, szorgalommal és ésszel felfegyverkezve haladnánk fel azon a sziklákkal, akadályokkal teleszórt úton, amit elénk állit az élet. A kereskedők, iparosok kezében van a jövő. Mert e kél pálya teremti meg a világpiacon számunkra a helyet, általa a pénzt, a vagyont. S ahol a pénz, ott. a hatalom, ahol a hatalom, ott a függetlenség, ahol a függetlenség, ott a jövő! S ha eddig a nemes famíliák voltak az első verekedők török, tatár, labanc ellen, méltó és kötelességszerű, hogy ők vezessenek a jelen küzdelmeiben is, mely megteremti a jövőt. A második ezer évet. és megszerzi a régi nemesi levél mellé az ujat, amely a lélekbe van írva ! Válasz Veres Ferencz ur megjegyzéseire. Amiket a jegyzői fizetés-alap kérdésében közgyűlési rövid felszólalásomban mondottam, azokat fenntartom. Miulán azonban tehetnek többen is, kik szavaimat félreérteiték: álláspontomat bővebben kifejteni. Sohasem szerettem a „nagyhangú szivakat." Komoly vitában csak száraz tények és érvek érnek valamit. Csodálkozom, hogy az általam mondottak .nagyhangú szavaknak" tűnlek tel. Én most is természetellenesnek, sőt lealázónak tartom, hogy művelt ember igen sokszor nagyon csekély miveltségü emberektől legyen függésben fuelése tekintetében. Védekezésemre nem birhat befolyással, hogy a jegyzői karnak hanyad lésze szavazóit mellettem, vagy ellenem. A miveletlenseget . em abban látom, nem is ez a községi közérdekre és a jegyzői karra nézve fontos, hogy a községi bíró és pénzkezelő közép vagy felső-iskolákat végzett-e? Mert én is tudom, hogy becsületes jó indulat, tisztességludás és jegyzőjében a község természetes vezetőjének illendő megbecsülése diplonn nélkül is lehet és van is a leglöbb elöljáróban ; hanem azon számtalan eselekie gondolok, mikor a sokféle eszközökkel befolyásolható és megvesztegethető választópolgárok olyan polgártársat ülteinek a birói székbe, aki más magas polcon ta'án helyet foglalhatna, de a birói székben semmi képpen; akinek aztán nyilt vagy alattomos eljarása a legjobb törekvésű, de nem elég bátor és erélyes községi jegyző szándékát csaknem mindig keresztezi. Távolról sem a felsőségek, vagy a jegyző személye, hanem éppen a szegény nép közjava érdekeben tartom kívánatosnak, hogy a jegyzői állás fizetése tekintetében a saját falujával szemben lehetőleg függellen legyen. Hiszen a jegyzőnek sokszor kell olyan álláspontot elfoglalnia, ami a lakosság 9/io ed részére — a velem szemben oly buzgóan védelmezett szegény népre nézve nagyon szükséges és hasznos volna, de a telkes gazdák, korcsmárosok, szatócsok és bérlőkre nézve kicsit terhes. Csók.*) Fönt a magasban emberek járlak a fenyvesek között. Nyár végén még melegui tűzött le a napsugár, de a fak, a sudár fenyőfák, már az őszről ábrándoztak és téli álmukról is talán a fehérséges világban. Fenséges és mélységesen nagy csendesség volt ilt a szeptemberi napon, de lent a fürdőhely sétaterén szólott a zene és néhány fáradhatatlanul nyaraló s?ép asszony suhogtatta a selyem szoknyáját, mindez azonban nem hallatszott ide fel. Szomorú gyászruhás asszony járta a hegyeket apró leányával — szépen rendben tartott kacskaringós utak vezettek itt fel fehérre meszelt korlátokkal oldalt — nem kirándulók voltak, csak egyedül járók, kik a divatos vásári zajból menekültek ide fel a csendes világba ; ámbár nagy vitában állottak: anyja meg a lánya. — Elfáradtál, lelkem, — bizonykodott a szomorú asszony, ilt megállunk egy percre vagy leülünk a padra . . . nono, bizony hogy fáradt vagy. A leánybaba nevetve tiltakozott. Már minthogy ő ?! ... a nyolc éves hölgy, ugyan, ugyan ; ő cseppet sem fáradt. Mosolyogvi mentek megint tovább, a gyerek ugrándozva törtetelt előre és a gyászruhás asszony boldogan követte. Csak ez ratradt, ez a csöppnyi boldogsága és más senki, semmi. Nem értette még most sem teljesen ezt az állapotát, egy év óta még mindig nem értette. — Az idő őszbe járt, mint most és derűs áhítatos csendesség mindenütt . . . emberek jönnek . . . nem, a kocsi zőrdul és sápadtan, véresen hozzák a jó urát . . . halottan hozzák. Ezt soha megérteni nem lehet. Párbaj, legalább igy mondjak; igaz-e vájjon? De hogy némán, fehéren a holt telemet hozzák, ez igaz. És ezzel vége. Hogy ki ölte meg ? egy ur, óh bizonyára úriember, nem tetszett néki az ura, vagy mi más és a neve: senki a nevét nem említette, városi gavallér alkalmasint. — Jó Isten, ki isimmé földünk minden gyilkosát. *) Mutatvány Klár István az „Igazi Krisztus" clmü most megjelent könyvéből, a melylyel jövő számunkban ezen a helyen bővebben fogunk foglalkozni. Ily helyzetben aztán elszomorító, hogy a zseb tekintetében érdekelt nagyobb adózók — többnyire a bíróval együtt a lakosság azon részét is ellene tudják [oiditani a saját érdeküknek, akikért a tiszteletre méltó jegyző nehnnyad magával fáradozik. Ez nem feltevés, hanem úgyszólván mindennapi körülmeny. Bizony ily helyzetekben az a községi je 'ző a kulturális vagy közegészségi szempont, tehát a tzeeénység érdeke mellé tétovázás nélkül nem igen állhat, mert hiszen mindig odavághatják neki: „rnijd aztán ha szorultok, küldjetek közköltőért!" . . . „Mit akartok mindig azzal a paraszttal, hát ki fizet benneteket?!" . . . A biró uram is odaveíheli: „ott van az ur fizetése a furott kútban, kisdedóvodában, tanyai iskolában, vasúiban. Ha kiforsirozták a fölemelt közköltőt, most már csak legyen, aki behajtsa." Ha ezeket figyelembe vesszük, a kérdés más színben fog feltűnni azonnal. Hogy mi címen van a hozzám intézett levélben előrántva a „lenézés" szó, mi helye 1 :lut az ilyen gya nusitasnak a kéid'S eldöntésénél: nem tudhatom. De eszembe jut erről a cuci'ista mozgalom. Életemet is kockáztatva törekedtem odahatni, hogy a gondjaimra bízott népet megóvjam attól, liogy a jo üzletet csináló izgatók és demagógok u'án vakon rohanva, fejét a falban összezúzza: bevádoltak, hogy — „ellensége vagyok a népnek !" . . . Nem az én felszólalásom táplálja „az intelligens osztály iránt érzelt" bizalmatlanságot, hanem azok a népbarátok szítják ezt két kézzel, akik a munkáslakások elleni felszólalásnak éljeneznek, mikor pedig valaki a nép hivatott vezéreit függetleníteni óhajtja a demagógiától: azt a műveletlen ember lenéz sével vádolják ni"g a nyilvános-ág előtt. Az emlilntt válaszfalak leomlásáról én is hallottam, de azt is tudom, hogy nem jól omlottak le. Erőtelen csákányommal a még megmaradt ódon falrészeket szorgalmasan bontogatom, boiitcgatom pedig nemcsak az u. n. mivelt és miveletlen, hinem a vagyonos és vagyontalan miveletlen osztály közül is és tes-é.i elhinni, ezt a falat még sokkal erősebbnek találom. Meglepi tve tapasztalták e^t sokan a cselédbérek és lakások lendezése tárgyábani jáiási ertekezleteken 1900 körűi, no meg az igazságos egyházi teherviselés kérdésében számtalanszor. Ön élete egyik legfőbb feladatának tartotta a nép lelkéből kiirtani az intelligens osztály iránt érzett bizalmatlanságot, a ra oktatja őket, hogy azokat „megbecsülni szeretni és tisztelni tjrlozunk". Vájjon nein látszik-e ezzel ellenkezőnek ez a tiszteletreméltó nyilt levél, melyben ugyan irva van, hogy „nem személyes intrikábol szárroazotl és sérteni nem ak\rl"; de vájjon e kijelentések nem azt bizonyitják-e, hogy e cikk miatt az ilyen f> Hevének ellen védekezni szükséges ? . . . Szivesen kinyilvánítom, hogy sértve nem vagyok, n.'in lehetek ; sőt köszönöm, hogy álláspontom bővebb kifejtésére alkalom adatot*. Lehet ez téves, lehet ez helytelen vagy célszerűtlen, a mondott szavak leheltek nem eléggé világosak ; de hogy a nép lenézéséből, megvetéséből származhattak volna: az eilen 19 éves közéleti szerény működésem és ennek csekély sociális eredményei hangosan kiáltanak. E munkálkodás zajtalan; nem endékezem, hogy csak ebben nz újságban is zajt ülöltein volna velők valaha, p dig, ha más nem, legalább az a hasznuk meg lett volna talán, hogy a nép lenézését lehetetlen volna velem szemben felemlegetni, De égnek a nagy árbocos gyertyák, a virágillat bódit és egy szerelmes derék nagy szál ember csendesen fekszik a koporsójában. — Most már én nem birok drágám, — mosolygott a gyászruhás asszony — nem birok no, a lábaim fájnak, hát mit tegyek ? Leültek, szorosan egymás mellé, mint akik igenigen szeretik egymást. A gyerek csacsogni kezdett sokat és gyorsan, gyerekszokla módon mindent összehordott. — Itt senki sem jár anya, csak mi ketten épen, nem furcsa ez anya ... ha rablók jönnének, feketék és álarcosok, de én el nem szaladnék azért, ki bántana bennünket, ha szépen kérnénk őket ? Nézd, a nagy fák hogy néznek minket, téged anya, meg engem . . . mit néznek a nagy fák ? És tényleg a nagy fák meghatottan s iészvéttel nézték az asszonyt, meg a gyerekembert. A szerpentin út felső kanyarulatánál most lépések hallatszottak, mint mikor a szeges turista bakkancsok végig horzsolják a kövecses föld t és a hosszú hegymászó bot szabályosan minden egyes lépésnél belevágódik a gyalogutba. — Egy magas barna férfi jött lefe é hegyetmászó kosztümben, de széles karimájú szalmakalappal a fején és igy némileg aranykalászos rónánkat hozta az ember eszébe. A hegyi népek nem ilyen kalapban járják a bérceket. Fürdőbeli ismerős volt egyébként, egy és ugyanazon villában laklak s olykor már szót is vált ittak egymással, már mint ahogy ilyen emberek tenni s okták ; egy özvegységében örök beteg, szomorú asszony, meg egy bujdosó magános fekete ember; pár szó az egés?. A férfi megemelte a szalmakalapját és megállót a pid előtt. — Elfáradtak, nagyságos asszonyom ? És maga kis baba? ... — Szereteltei simogatta végig szemeivel a gyerek szőke fürtjeit. — Bizony én elfáradtam, — mondta az asszony, — de csakis én, — tette hozzá gyorsan, amint a kis leánya tiltakozó aicocskájára nézett. — Messziről jövök, — beszélte a férfi, — hatalmas méltóságteljes a vizesés ott fönt, zúgva, dübörögve rohannak a habok, megdöbbentően hat az emberre . . . és lejövet a magaslatról — tette hozzá mosolyogva — vetem szemben, aki a szegény néposztályért való küzdelmekből már sebeket is viselek, aki azonban erről az útról soha letérni nem fogok. Jól tudom : nincs kizárva, tiogy ezen az uton legyőzhetlen akadályokkal való küzdelemben eltöltött élet után — mint hajdan a Mester — uyy halhalok meg, mintha a nép ellensége lettem volna; ha csak a népnek valami hasonló jó barátja fel nem világosítja majd az utókort. Cikk iró a nép alacsony miveltségeért bűnö-nek tart valakit, de hogy kiket: azt nem keresi. Igy legalább gondolhatjuk azt, akit akarunk. Ha éppen tetszik : önmagunkat is. Én a burkolt dolgokat nem szeretem. Megpróbálom hát kikutatni a bűnösöket. Helyzetem kön:iyü. mert 19 év óta foglalkozom a népnevelés fejlesztésével, tehát c-ak tapasztalataimat kell megkérdezned. Ezek pedig tétovázás nélkül állítják, hogy a népműveltség lassú haladásának legfőbb oka a d-magogia, maga a demagógok befolyása alalt ál'ó nép, a népszerűségét fellő filusi előljáró, meg a miveltségnek többnyire alacsony fokán álló iskolaszéki tagok, akik a be nem irott ikolaköti lesek és mulasztók szüleivel szemben nem mernek, vagy nem akarnak a törvény s-igorával eljárni, mert legtöbbnyire maguk is ott vannak a mulasztók közt, ha mégis tesznek valamit, a zúgolódó szülőkkel szemben a jegyzőre vagy iskolasz^ki elnökre hivatkoznak. Ha iskolafejlesztésről van szó : e tekintetben egyetlen szempontot vi/s;áltiak: lesz-e uj teher belőle? Ha némi csekély áldozat kívántatik : hiábavaló ám a nép miveltseget terjeszteni kivánó hevesek minden lelkesedése: évek hosszú során át leszavazódnak. Türniök keltvén, miveltsrgie nem igen valló ilyen sértéseket : „könnyű a jegyznn >k meg a papnak indítványozni, sürgetni! Mit fi'etnek bele?" . . . Záradékul még csak ennyit: Nagyon szép dolog, hogy őn a jegyzői kar és intelligens osztály iránti bizahm helyreállításán f«r.dozik. A mi vidékünkön bizony nagy szükség van erre. mert ezen tiszteletre méltó fáradozás dacára én ilt egy évek óta következetes törekvést látok, mely oda irányul, hogy a választolt intelligens megyebizottsági tagok, péld. a jegyzők helyét sokkal csekélyebb miveltségü, de lalán nagyobb vagyonú emberek foglalják el mindenütt. , z bizony a megbecsülésnek nem valami magas mértékét mutatja. Ezekben kívántam válaszolni a nyilt levélre, nyíltan, ahogy egész éle'emben irni es beszélni szoktam. En szívesen liivom fel Önt nemes versenyre az altalam mindig szeretett alsó néposztály sociális helyzetének javítása érdekében. Azt hiszem, sokkal több:e fogunk haladni egy irányban, mint egymás-al szemben. Szikszay And rá*, ref. lelkész. Csevegés muzeumunk érdekében is. x. Elek László már pár év előtt két honfoglaláskoii kardot, számos bronzkorszaki és La Téne izlésü edényt ajándékozott muzeumunknak, mdyek borzsovai uri lakásához közel eső negyven holdnyi szőlőtalaj forgatás alkalmával kerültek napfényre. Pár hónap előtt pedig egy nyéllyukánál ketté törölt réz-fokos baltát ajandé kozott, a mely innen néhány száz lépésnyire a demecserszékelyi ut mellett találtatott, a melylyel külömböző leihelyről került rézlárgyainknuk száma tizenháromra emelkedett. az enyhe völgy leié, a szőke kis angyal.al találkozik az ember, ez pedig megható és fölötte kedves. Az asszony is mosolygott magában: No lám, szomszédunk poéta talán, érző ember mindenesetre, milyen szépen mondta ezt: a megdöbbentően hatalmas habok és a szőke baba. . . . A naptányér eközben kezdett lassan a rengeteg háta mögé visszahúzódni, egy-egy veres sugara még átszűrődött a lombok között, de felülről már enyhe félhomály ereszkedett alá és meghüvösödött az idő. Esteledett a fenyvesek kőzött. — Megindulhatnánk lassan — indítványozta a férfi. — Igaz, — mondta az asszony; — gyerünk, baba. Lefelé könnyebb volt az út, de az apróság már az álommal küzdött, az a drága gyerekes bágyadtság vett erői rajta, mely minden ilyen csöpp jószágot elér estefelé a napi har.curozások után. — Majd az ölembe veszem, — mondta a fekete ember. — Hogyisne — tillakozott az anya, — egy ilyen nagy leányt, az volna szép. A gyerek is bólintott erre a beszédre. — Akkor a kezét fogom meg, adja ide baba és csak jól támaszkodjék reám. Ez elfogadható indítványnak látszott s a kislány beletette csöppnyi fehér kacsóját a nagy ember barna tenyerébe. És igy mentek tovább, lefelé a villák irányában. A zenének egyes akkordjü most már jól hallatszotlak és értő ember talán a szép asszonyok ruhája suhogását is hallotta volna. — Van ennek értelme kérem, — kezdte megint a férfi, — odalent a meleg promenádon egész délután taktusra lépkedni és drága toalettekkel mulattatni a nézők seregét? — Nincs! — mondta az asszony meggyőződéssel — bizony Isten nincs. — Én is azt tartom. A fak, a vizek, rékem ezek a barátaim és a gyerekek, az aprók, a szőkék és a barnák. És ezt igy méltóztassék elhinni, ahogy mondom : nem vagyok valami ábrándos poéta lélek, legfólebb — és ez nagy hiba — néha kissé, hogy is mondjam, lúl szépen fejezem ki magam . . . imidom a gyerekeTavaszi újdonságok : aiipl és disz kalapokban! Tisztelettel értesítem a nagyérdemű közönséget, hogy tavaszi és nyári kalapjaim megérkeztek, lielobbi szíves megtekintését kérem. BARTSCH OTTÓMÉ, Szarvas-ti. 5. Művirágok .'.'Menyasszonyi. koszorúk. Fátyolok!!