Nyírvidék, 1908 (29. évfolyam, 1-26. szám)

1908-04-19 / 16. szám

1 16-ik szám . Honfoglaláskori temető a nagyhalászi határban. ii. Az ásatás az ajaki és a kisvárdui halárnak vá­lasztó vonalán, a későbben létesült Nyíregyháza-Ung­vári vasúttól északra mintegy 200 lépésnyi távolságra azért ígérkezett eredményesnek éj érde^ 3nek, mert az akkor foganatosított árkolás és ákáczültetés alkalmával itten egy szarukőből kesrült ilyen kővésőn kivül, mely­nek tudtommal hozzánk legközelebb eső lelőhelye Bárlfa közelében Raszlavicza lájékán van, a melyet mu­zeumunk őriz, itt találták hazánkban először a legna­gyobb kovakéseket, melyek a nemzeti muzeumba ke­rültek, három kisebb pedig a mi gyűjteményünkbe. Közvetlenül nyugotra az árok mellett, az akkor még nagy terjede'mü ajaki mocsárnak szélén, melyből csak a kis .Darusziget" emelkedett ki, — ha jól em­lékezem — 8 sirt tártunk fel. A csontvázak fejjel északnak, lábbal delnek, arcz czal keletnek, balkezüket fejük alá hajlítva erősen össze­kuczorodottan lettek elhelyezve, tehát ugy mint legtöbb ször ma is 111 alvásra hajtjuk fejünket, nam olyan természetellenes meredt kinyújtóztatott helyzetben, mii... a hogy katona parádék alkalmával a szegény bakána'í órákon át kell czövek módjára állani. A halált tehát luint nyugalmas örök álmot képzeltek. Hogy a túlvilági életben hittek, bizonyítja az, hogy minden tetemnek szája előtt öt hat kis edény volt elhelyezve, melyek nyilván ételeket taitalmaztak, hogy a szeretett elköltözöttek a túlvilágon éhséget ne szenvedjenek. Némelyiknek a keresztcsontja vagy bokáj i mögött nagyobb edényt- találtunk, a földnek súlya által összeroppantva. Csak egy csontváznak mellénél leltünk egy kővé­sőnek alakítására alkalmas trahyt darabot. Egyebet semmit. Az edénykék szétvoltak máilva, ugy hogy a leg­gondosabb kifaragasnak daczára is Roinei csak keltőt tudott a nemzeti muícumnak elvinni. Ezek a legalább is 4—5000 éves csontok csokoládé színűek, teljesen épek, súlyosak, kemények voltak, épen mint a Szabolcs­vármegyének nagyi zét határoló Tiszának hulláno^ kek agyag rétegeben — a tokaji hídnál 28, a tiszafüredi­nél 11 méter mélységben özönével talált ösexefántoknak, szarvorruknak sat. csontjai Talán a mocsárnak humussava mentette meg ezeket az enyészettől. A gávai Katóhalomban inczédy Lajos főlevéltárnok, lapszerkesztő barátommal egy megbolygatatlan hófehér liszthez teljesen hasonlóvá vált csontvázat találtunk, a mely halomban es közvetlen alatta lelt La Téne íz­lésű tárgyak kétségtelenül csak a Kr. előtti évezrednek második feléből származnak, tehát hozzánk sokkal előbbi korszakból, mint a hallstadti, bronz vagy réz korszak. A bezdédi honfoglaláskori — összesen csak 11 lovas és G gyalogos sirból álló, aránylag elég gazdag — soros temetőnek alapos átkutatása alkalmával Vido­vich László főszolgabíróval és Somlyódy János szolga­biróval azt tapasztaltuk, hogy némely csontváz már csaknem egészen elenyészett, mig a tőszomszéd eléggé ép volt. Ennek a magyarázatát abban találhatjuk meg, hogy a fiatalabb és idősebb egyéneknek csontváza kü­lömböző szilárdságúak lévén, külömböző ellenállási ké­pességei birtak. De találtunk olyan bolygatatlan csontvázakat is, melyeknek egy része csaknem egészen ép volt, másrésze pedig már végképen elenyészett. Ebből légy most okos Domokos! Tudtommal ezen kérdéssel tudósok még nem foglalkoztak, az okosok, talán azért, mert ha a rejtélyt meg nem fejtik, nem fogják őket ludósoknak tartani. Ugyanezt tapasztaltuk, eddig bolygatatlan csont­vázaknál is a nagyhalászi sirmezőben. Találtunk olyan csontvázat, melyeknek teje, végtagjai eléggé épek vol­NYIRVIDÉ K tak; csigolyáinak, bordáinak azonban már nyoma sem volt. Találtunk egyet olyant is, a melynek bal alsó végtagja ép volt, mig a jobb oldalinak csak nyomai maradtak meg. A legtöbbnek keze és laba volt elkor­hadva, mig a többi része csak itt ott. Némelyiknek keze laba maradt épebben, mint egyéb részei. Valószínűleg ezen rejtélyes köiülményt másu't is észlelték, de magyarázatába nem bocsátkoztak, való­színűleg azért, mert a bicska törékeny. Ezen hosszadalmas közbeszurás után — az unat­kozíatásért bocsánatot kérve, vissza térek ásatásunkra és az ebből levonható sovány következtetésekre. A mint emiitettem Hideg Jánosnak munkásai csu­dán földlehordás végett bontottak, semmisítettek meg ló sirt, nem figyelve sir leletekre, és csak egy na­gyobb tárgyat — a rozsdás csákányt — dobtak el mint értéktelent. A Káliay Andris öcsémmel végzett 12 sírnak gon­dos átkutatásáról — a felesleges részletek elhagyásával, röviden a következőkben számolok be. Lccsontokat, nyilakat, kardot vagy más iiarczi eszközt — a Hideg Jjnos emberei által már hetik elölt napfényre került vas csákányon kivül — nem találtunk. Égetelt agyagból készült hálósúlyoknak törtd -keit több tetemnek közelében, a mi halásznepre vall. Egynek szaja melleit egy hullámos fésű diszitésü edénykét, m lyet a tudósok szláv eredetűnek tartanak, és a melyhez hasonló a tiszaeszlári honfoglaláskori sir­mezöből 13 db. került muzeumunkba. Itt meg kell jogyezni, hogy a Nyírnek terül, tén agyag hiányában cserépedényeket nem készítenek, hanem cserépedény szükséglelünket a legújabb időkig a lótok állal lakott felföldről szereztük be. A szláv izlésü edény tehát legkevésbbé tekinthető bizonyítékul arra nézve, hogy itt szlávok temetkezési helyével lenne dolgunk. Közvetlenül az edény mellett, mely nyilván ulra valót — Kallay Andris szerint töltött káposztát — tar­talmazott a túlvilágra, egy kis kutyának csontvázát találtuk. Ugyancsak egy-egy kutyacsontvázat leltünk két másik tetemnek feje mellett, edény nélkül. Valószínűleg — nem lovas, harczias, hanem — halásznép lakta a szigetet és ha már lóra nem tellett, legalább kulyálkodtak. Szegénység, fösvénység, avagy más ok miatt a felnőttek mellé nem teltek tarj.yakal. Arány'ag leggazdagabb volt egy 8—10 éves gyer­meknek sírja, mert itt a csontváznak nyaka körül öt, nem átlátszó szennyes fehér üvegből készült gyöngyöt találtunk, melynek felületét bárom barna színű kör, és a körnek közepén egy—egy tégla vörös kiemelkedő pelty képezi a díszítést. A jobb vállán egy egyik lapján sűrűn egymás mellé helyezett betrébelt karikákkal di­szitelt — tojásdad alakú fülecskével ellátott bronz le­mezből készült csüngő diszt találtunk, a mi nagy gyer­mek szeretetre vall, m-rt itten kevésbbé fösvénykedtek. -áyik csontváznak bal füle melleit egy hengerded bronzhuzalból készült, mindkét végén letompított karika­fülbevalót találtu ik. Egy másik 182 — 185. clm. hosszú csontváznak egyik karján egy díszítés nélküli, egy clm. széles, car­tonpapir vastagságú bronz szalagból készült nyitott végű karpereczet, és egy bronzgyürüt, a melynek hártya vékonyságú, felül keresztalakulag kivágott, oldalt négy részarányosán elhelyezett kendermagnál nagyobb ki­emelkedő félgömb képezte a díszítést. A gömbnek üre­gében egy felül domború, alsó felületén lapos, sötét kéken áttetsző üveg helyettesitette a gyemánlkövet. Ez az atléta termetű uri ember lehetett a község­nek főbírája, mert h szen m ;g nem nagyon régen is, a legmagasabb, legpcczakosabb egyén volt a falunak első embere! Beigazolt tény, hogy Erdélyben Hétfaluban, a mely községnek joga volt a fejedelmek idejében köve­tet küldeni az országgyűlésre, mindég azt küldték fel, a ki a nagy termetre készült, a községnek tulajdonát 1908. április 19. képező díszruhába bele illett, akkor is szavazás lévén a küldötteknek főkötelessége. Legérdekesebbnek tűnik fel egy csontváz, a mely­nek lábközépcsontj i (metatarsus) csaknem egész hosszúságúkban zöld, tehát rézrozsdával voltak átitatva, de a leggondosabb kutatás mellett sem találtunk bronz, vagy réz tárgyat, ugy hogy egy hártya vékonyságú ös­meretlen rendeltetésű tárgyra kellelt gondolni, a mely ezer év alatt elenyészett. Ez a lelet délben történt. Bementünk ebédelni a faluba, délulán visszatérve Hideg János három kis lencse mekkoraságu fejű, gomba alakú tömör bronz tárgyat mutatott fel, melynek szára egy millimeter vastagságú börszallagra lehetett akiázva Kétségtelenül vékony bőrnek díszítésére szolgált. Hármat találtak ; de többnek is kell tt lenni, mert ezen három kis pilykéktől nem váltak volna az összes labközépcsonlok csaknem egész hosszaságukban zöld rozsdásossá. Honfoglaló őseinknek fegyverzetéről annyira meny­nyire már tájékozva vagyunk. Arany ezüst, bronz szijdiszitések közül eddig mint­egy 200 egymástol különbözőt ösmerünk, a melye­ket pedig festőink, Munkácstól kezdve lefelé a szota festőig eddig még minden pictor és szobrász ignorált. Ilyen kis gomba alakú bronz aklaszeggel van nz eddig egyetlen honfoglaláskori nyeregmaradványnak — egy kápának .— bőrbevonata, sürün díszítve, melyet Bodrogrécsen találtak, és a m ly unicurn Dókus Gyula gyűjteményében vgn. A bezdédi honfoglaláskori temetőben meg lehetett állapítani, hogy őseink ezombközépig érő kabáijukat bőrszalaggal szegték be, melyre ezüst vagy bronzdiszi­téseket aklázlak. Arról, hogy milyen nadrágot hoidot­tak, eddig még semmit sem tud unk. A nagyhalászi ősmagyar halász elég szük nadrágot herdott, melynek alsó vége bőr szalaggal reá aklázolt szegecskékkel volt szegve. Dr. Jósa András. A „Morotva". A napokban két tanár barátommal beszélgettünk a Kaszinóban régi tört nelmi kérdésekről, szóba jött a régi magyar nyelv is, ezek közt a Tiszi, holt Tisza meg a „Morotva" szó s ennek magyarsága. Több, mint félszázad előtt hallottam én is latin­nyelv tanáromtól, hogy a „Morotva" „a mortua aqua" latin szavak összevonásáb >1 keletkezett; de én rnár akkor is olvastam, hogy a Tisza olyan magyar folyó, melynek partjait a Római népek nem igen lakták még akkor sem, midőn országunk tul a Dunai része Pannó­nia volt; azt is sejtettem, hogy a Tisza folyó nem várta meg, hogy Szent István királyunk mellé telepítse a róni. kaili. papokat mig a „mortua aquál" morotvává össze­vonják, hanem előbb is csinált morotvát, és „holt Tiszát"; mortua-Tisciát pedig magyar embertől soha sem hallot­tam, hololt a holt Tiszát is ugyanazon folyó alakilj i. Hallgattam egy felszázadon át, sokat olvastam és sokat elfeledtem. M >st midőn a tudós tanárok előtt aztán elbeszéltem, hogy én a morotvát határozottan magyar szónak taitom, melyet Őseink már a honfogla­láskor magukkal hozlak, mert a Don s más nagy folyók mellett tartózkodásuk idején is halászat és vadászaital foglalkozva azon folyók sem voltak még szabályozva s igy olt is képződtek a morotvák, vagyis a folyó árad isa után az egyes mély területeken visszamaradt és tócsákat kipező, az uj áradásig lefolyás nélküli vizek. Hogy a Morotva igy lelt kőzné, vé a „maradt-va", vagyis a „maradt viz-ből" azt a közép á és ó belü Margit ez estén királynői alak volt. Szentirmay össze is szedte minden szellemességél, érezve vetélytársával szemben ezen fölényél. Béla is érezte ezt, de őt ez a tudat hidegen érinlé, ő egyszerűen, de komolyan szeretett. Vacsora után ketté szakadt a társaság. Az öregek félre vonultak makaózni, mig a fiatalok a táncterembe gyűltek. , Laczi bácsi az utóbbiakkal tartott, erősen fitogtatva, hogy a Bácskában még a G0 éves agg legények eljárják ugy a c-árdást, mint a pesti fiatalok. Margit a B^la karján vonult be a táncterembe, arca szokatlanul komoly volt, midőn — suttogva hajolt közelebb lovagjához; beszélni valóm van magával Bela ! — de azonnal — lemegyek a kertbe és észrevétlenül kövessen. Öt perc múlva már lenn is voltak s hiányukat a c-aknern zsúfolásig megtelt teremben aligha vették észre. Margit egy öreg gesztenyefa lombja alatt várta be az őt követő fiatal embert, ki hozzá érve — szenvedé­lyesen csókolta meg a feléje nyujtoll bársony kacsócskát. Igy álltak olt némán, szótlanul, de ezalatt mennyi édes gondolatot váltottak ! Igaz az, hogy a szenvedélyes szerelem elnémilja az ajkakai, s mégis ilyenkor beszél legtöbbet. Mily bol­dogok, a kik igy is megértik egymást! — Tudj t-e mit kell közölnöm magával ? törte meg M'.rgit a csendtt. — Kíváncsivá tesz, — de mégis félek tőle. Ma este szokaÜ-iuul komoly volt. — Tudja-e, hogy a báró megkérte ma apától a kezemet, és ő oda ígérte ? — Béla r. megve bámult a leányra, mintha nem jól hallott volna, — majd szenvedélyesen vonta magá­hoz Margit karcsú alakját, mintha attól tartana, hogy valami láthatatlan szellem mellőle is elrabolhatná. — Megölöm azt a léhűtőt, kiáltott fel felindulva, — kihívom — provokálom — de nem engedem, hogy — — — Margit piciny kezével némitá el felizgatott szerelmesét. Most igyekezzen nyugodt lenni, mert igy célt nem érünk. — De mit tegyünk ? Adjon tanácsot. — De igen, akár egy halottas kocsi, sőt még úgy sem, mert a legalább ünnepélyes tisztelelre gerjeszt. — Hát ahoz mit szólsz, hogy ma megkérte apától a kezed ? — Hiszen mama, ez még nem tesz semmit. — Nem tenne semmit, de — — — — De mondd már mama — mit csinált apa a kezemmel ? — Oda ígérte! Margit elfehéredett, majd zokogva borult anyja keblére. — De hiszen mama — ezt te nem .engedheted, hiszen minden tilkomat tudod, azt is tudod, hogy én csak egyedül a — — — — A lanácsosné gyöngéden simogatá leánya arcát, miközben vigasztalni igyekezett. — Margit hirtelen felegyenesedett, majd szilárdan folytatá: holnap nyilatkozni fogok, most hagyj magamra ma, mert heves fejfájásom van, s nem szeretnék az estélyről elmaradni. A tanácsos ur udvarába egymásután fordultak be a fényes fogatok. Az öreg János alig győzte ezüst gombos botjával haptákba vágni magát. Ott volt már a ministériumnak színe java, még a fonáka is képviselve volt egy-kettő által — lévén a ta­nácsos ur háza rendkívül vendégszerető híréről ismeretes. Olt volt Szenlimrey báró is, végzett földbirtokos és okleveles szalonliős, s az adósság csinálás bölcs pro­fesszora, jelenleg azonban foglalkozás nélküli, ki csak címének és modorának késsel és villával bt kebelezhető kamatait élvezte, lévén ő a salonok és jourok első di­vatbábja. Jelen volt Komoróczy Béla is, fiatal ministeri fo­galmazó, kinek magas összeköttetése és jó hírneve fénv.s jövőt jósolt. 3 E mellett tehetséges — szerény fiu volt, kit nem ragadott el a zajos, lelkei ölő fővárosi élet hulláma. Most is szerényen vonult félre, csak Margitra vetve olykor egy-egy jelentőségteljes pillantást, s boldog volt, hogy ezt viszonozni látta. Még csak Laczi bácsi hiányzott, a tanácsos ur só­gora, egy kifogyhatatlan vigkedélyü bácskai gazdag föld­birtokos. A főispán ur nem is találta helyét, hogy e lelki, testi barátját hiányozni érzé — de mégis ölelgeti, ugy — hogy — csak már jönne ! — Mire a lanácsosné szeretetreméltó mosolylyal jegyzi m ng ; hogy nem olyan könnyű a Bácskából ide ugrani, kivált olyan öreg embernek, mint Laczi bácsi 1 — De azért mégis itt vagyok, ugy-e ? Szervusztok fiuk ! Csakhogy köztetek lehetek ! Hej ! ez aztán az élet! Mióta beléptem, vagy húsz évvel lettem fiatalabb! Pedig mennyi bosszúság! tyüh ! az áldóját! — az a csuda, hogy még el nem vitt az ördög! Tudjálok, a tiszttailómmal most kellett leszámol­nom és nem jöhettem a kii űzött időre, (tulajdonképp, n pedig Laczi bácsi egy sörállomáson „vét tlenül" lema­radván, másik vonatra kell.lt várnia) No de mindegy ! Csakhogy itt vagyok ! A társ'.ság mindjárt élénkebb színezetet öltölt, mihelyt Laczi bácsi alakja feltűnt, az ő derűs modora mindenkit felvillanyozott. Margit alig ludla elengedni a kezét annak, kinél gyermek éveiben annyit futkározott tarka pillangók után, s a kinél megismerkedett az?al, kit f.'Iediai soha sem tudna. Az ünnepély kezdetét vette. Egymást érték a meg­rakott asz'alnál a toa-ztok. elismeréssel adózva a dicsé­retet érdemlő — pihenésre vágyó — közszeretetben megöregedett harcosnak, kiküldetésének oly hűen meg­felelt. A miniszterelnök ékes szavak kiséreteben tűzé fel a király legkegyelmesebb adományát, megemlítve, liOj<y e kitüntetést csak is azok nyerhetik el, kik arra érde­meikkel reászolgáltak, (az ő mellén kellő tündöklött), s hogy mily kevés az.jk száma, kik erre méltókká telték magukat! (a társaságban még kettőnek »olt, a főispán le is süté szürke szemeit, lévén az ő gomblyukában csak egy — saját maga állal feltűzött — piros szegfű.) A tanácsosné nem kevésbbé is érzé magát boldog­nak mint menyasszony korában, büszke önérzettel gon­dolva arra, hogy „mennyire befolyással van egy nő a férfi életére" ?!

Next

/
Thumbnails
Contents