Nyírvidék, 1908 (29. évfolyam, 1-26. szám)

1908-04-19 / 16. szám

XXIX. évfolyam. 18. szám. Nyíregyháza, 1908. április hó 19. A SZABOLCSVÁRMEGYEI KÖZSÉGI JEGYZŐK és a SZABOLCSMEGYEI TANÍTÓEGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE Előfizetési feltételeit: Egész évre . 8 korona Fél évre 4 „ Negyed évre 2 „ Egyes szám ára 20 fillér. Megjelenik hetenkén

t egyszer vasárnapon. Szerkesztőség és Kiadóhivatal: VÁROSHÁZ-TÉR 6. SZÁM. Telefon szám: 139. Kéziratokat nem adunk vissza. Hirdetések nagyság szeiint számíttatnak. A nyílt-téri közlemények dija soronkint 00 fillér. Apró hirdetések 10 szóig 40 fii., minden további szó 4- fii. Vastag betűvel szedett kétszeresen számit. Húsvéti gondolatok. Azt mondja az irás, hogy mikor az igazság Nagypéntekjén keresztre feszítették a Krisztust, a ná/.áretit, — aki minden időkben nemcsak legnagyobb apostola volt a jóságnak, a szeretetnek és az igazságnak, hanem maga volt a jóság, a szeretet és az igazság, — elhomályosult a napnak arca, ketté hasadt az ég kárpitja s több helyen megnyílt a föld. Lehet fájdalmában, lehet szégyenében. Ám három nap múlva elkövetkezett a feltámadás, glóriásan, dicsőségesen. És felragyoLt újra a naonak arca, derültté lett az ég kárpitja és szines virágok milliói borították be a földnek hálát. Tavasz volt. * * * A feltámadásnak misztériumát olvasgatván entigyen az irás könyvében, lelkünk csak kevés ideig révedez a messz^ múlton. Emberi tulajdonstg, hogy a mult eseményeiben mindig csak azt kutatja, a mi a jelenre is illik. Szomjasan keresi benne a tanulságosat, a hasznosat. Meri a mult világa a legjobb kivezető sokszor a jelen útvesztőiben is. Hát még ha ez a világ tűzoszlop, melynek csak fénye van, árnyéka nincs! Nyitott, szemmel és szívvel vizsgálhatván szomorú jelenünk, nekem ugy tetszik, hogy több nálunk a péntek, mint a másnap. Sőt Nagypéntek minden napunk. Mert van-e nap, melyen meg ne feszíttetnék egy-egy szent igazság, s ne volna Pilátus, a ki mossa kezét?! Az igazságok sírját pedig betemetik a lelkiismeretlenségnek óriás kövei, rajta hevernek lomhán, mozdilhatlanul. Az igazságnak szava alóluk á „Nyírtidlék" táretíja. Mi voltál te nékem? . . . Mi voltál Te nékem ? . . . Gyönyörű szép álom, Aranyos napsugár fehér gyöngyvirágon. Szívemre hajoló, gyönge selymes rózsa, Gyémánttollu hattyú rózsaszínű tóba'. Lelkemre ráomló, lágy sejtelmes fátyol . . . Testet öltött rege szép tündérvilágból. Egy tiszta imádság, egy hófehér oltár, Szerelmes lelkemnek istensége voltál. Mi volt a szerelmem 1 ... A meny tisztasága, Merengő csillagkép hajnal bíborába'. Holdvilágos esti, lágy, álmatag ének, Bűvös szép regéje az ezeregy-éjnek. Tiszta fényes tükre sejtelmes, nagy tónak . . . Rajta reménységem rózsapiros csolnak . . . ... De benne evezett sötét gyászruhába" Örök lemondásnak halavány leánya . . Arra a gyönyörű . . . Arra a gyönyörű, rózsaszínű múltra, Fekete gyászfátyol van reáborulva. Te boritád rája . . . Elfelejted könnyen . . . ... De nékem azóta — mindig hull a könnyem. Azóta a "lelkem — gyászos őszi felhő, Olyan szomorú mint lombja vesztett erdő . . . . . . Temetők virága . . . Bus, elhagyott oltár . . . Most érzem igazán : 'hogy nékem ki voltál! . . . Keéky István. 0 A tanácsos úr. Irta : Sípos Járxos. Garamvölgyi tanácsos uréknál szörnyű sürgésforgás van. Az öreg úr pár héttel ezelőtt vonult nyugalomba, s a mai este lett kitűzve arra, hogy fáradhatatlan munugy hangzik fel, mint a messziről jött nehéz sóhajtás. Nekem ugy tetszik: milliók sirása, milliók elfojtott, nehéz zokogása. Tort ül a hamisság az igazság felett s a valóságon a látszat az ur. Mintha álarcban mozogna az egész világ. Erénynek hazudják a bünt s arany fényével világítják meg a lélek sötétjét. Szerény'és tisztaszív ritkaság, ám az önzésen épült tapsra vágyó áljótékonyság görögtűz mellett hangos szóval serényen dolgozik. Hogy hasznot csak kevés lát belőle, az is érdemtelen, mit törődik azzal, ki a. közvélemény szemében jónak s nemesnek van kiállítva, sőt erről tán rendjele és diplomája van?! Feltámadásról ilyen világban beszélni — ábránd. Lelket megejtő gyönyörű álom, melyet ébren álmodunk, s melynek valóra váltát sóvárogva várjuk. De hogy eljön: hiszem a napimádó fanatizmusával, a rajongó lélek nmiden tüzével, minden erejével. Az a sok megfeszített, eltemetett igazság megmozdul egyszer s földindulás lesz, milyen még nem volt soha. Az igazságsirok szájáról a lelkiisinerellenség óriás köveit pelyhekként görgeti majd el a sírokból jövő szó, a milliók keserve, fojtott zokogása. S tisztitó tűzként éget majd az Igazság, hogy menekülő nyomát is felégeti a gonosz Heródeseknek s álnok Pilátusoknak. Az lesz az ünnep, — ünnepek ünnepe, húsvétok húsvétja! Leomlik a porba minden hazug bálvány, melyet, a gyarló és tökéletlen ember könnye hullásával s arca verejtékével balgán magának emelt. Elsülyednek a várak, a gonosz és igazságtalan előítéleteknek fekete várai, hogy helyükön kásságának édes gyűmö csét — a Szent István rend kiskeresztjének alakjában — átvegye, melyet is a kegyilmességek iogkegyelmesebbike — illetve a ministerek legminislerebbike, maga a ministereinők ur lesz hivatva a legislegkegyelmesebben az ünnepelt öreg urnák napnál fényesebb diclió kíséretében kierdemült becses mellére tűzni. Nem is csoda, ha a cselédség is elveszti a fejét. A szakácsné, (a mult vasárnap nem volt kimenője) olyan csetepatét c-inált a konyhában, melyhez képest bölcs Salamon összes csataágyuinak dörgése (ha ugyan volt már akkor ágyú) egy falunkbeli néma koldus mialyánkja volt. Az öreg János, a kiérdemült huszár káplár, s jeli nleg a tanácsos ur palotája kapujának hűséges nyitogatója, teljes ünnepi díszben nem valami derűs ábrázattal monológizál magában. — Hm, aszongyák, hogy egy körösztöt is hoznak. Most lesz kitlő A füespány ur hozza. Hat amondó vagyok, hogy akár möllyen jó családból lögyék is a", elég ide egy köiöszt! (Az örrg ugyanis soha sem tudott kibékülni a méltóságos asszony pedáns rendszeretetével.) OJafenn a méltóságos asszony még egyszer (már minthogy huszonegyedikszer) körüljárja a szobákat, azoknak ízlésességét a mai ünnepély fontosságával igyekezvén minden áron összeegyeztetni. A tanácsos ur, — nem minden izgatottság nélkül — s 'tál ? doh szóban, midőn hű é'elpária nyit be h

(,z»á . De hisz' öregem, Lnczi bácsinak már itt kellene lenni ! Öt órára sürgönyödé megérkezését, és még... Sohse aggódj édesem — ő az egyetlenegy, a ki tudom, hogy semmi esetre sem fog hiányozni. Igaz ! Margit hol van ? ,,-,<. _ Az öltözőben — ludod o oly szép lesz ma este mint tgy feslő rózsabimbó ! — emlékszel, mikor nekem is azt mondtad — és először csókoltál meg? Ugy homályosan — tán — még emlékszem, válaszolt az öreg mosolyogva Hanem tudod mit gondoltam? — Mihelyt kibökted. — Jó volna talán leányunkkal beszelni. Tudod — folylatá akadozva — a — a — báró. az igazságnak s emberiességnek fehér virágai fakadjanak. A jóknak, meg az igazaknak, a szenvedőknek és az ártatlanoknak lelkéből lelkedzett közvélemény — az lesz majd a Krisztus, ép olyan szent és glóriás, mint az a másik volt. És korbácsot ragad majd ez is és kiveri az igazság templomából a kufárokat. Kiirtja mind a gazt, a burjánt, hogy az áldott szűz földön kalászos élet teremjen újra. Tavasz lesz akkor is. A lelkek tavasza, a tiszta lelkeké. És ünneplőben százmilliónyi ember megkönnyült szivéből száll égnek az ének, a hozsánna — ének. * * * Uj időkről szeretnék irni uj irást. A szívem vérével koldusokról, akiknek szemében örömkönyü csillog, s gazdagokról, akiknek a legnagyobb kincsük a szivük jósága. Emberekről, akik emberek. Olyanokról, amilyenekké az embert az Alkotó teremtette, mikor az ember még a teremtés koronája volt . . . Ha nem lesz majd éhező a földön és szamaritánus lesz minden ember, nem nézve el lelketlenül a sebekkel szenvedő felett; ha önkény és dölyf keserves könnyet többet nem fakaszt; ha a jutalom mindig az érdemé lesz, s a bűné a büntetés, — az lesz az ünnep, a húsvét, a feltámadás ! Addig: menjünk csak templomba a farizeusokkal és álszenteskedőkkel összegyűlve. Szivünk merüljön el a mult misztériumába, a lelkünk meg teljen meg a jövendő hitével. Azéval a nagy, szent, megváltó jövendőjével, amely biztosan meghozza olykor a várva-várt uj feltámadást. Nevíczky János. — Mi a menykő báró ? — Hát — ludod az a — Szentirmay. — De hát az Isten szereiméie — nyögd ki hát! — Hát — hát — ma délelőlt — megkérte a kezét. — Szent Islen ! és mit feleltél ? — Hát — tudod — ő tetőtől-talpig báró — én biz — oda Ígértem. Az öreg erre nagyot nyelt, bele is vörösödött, látszott, hogy nehezen ment. — És a nélkül, hogy őt — vagy engt m megkérdeztél volna ? — hiszen tudod, hogy Margit azt a ficsurt ki sem állhatja! — Majd összeszoknak. — Azt hiszed? hátha nekünk is szokni kelleti volna — tudnánk mi egymást még most is ugy szeretni ? Ez n mileg hatni látszók ugyan, de az öreg megemberelte magát. — És most, — folytalá a tanácsosné érzékenységgel vegyes nyájassággal — most engem küldesz, hogy beszéljek vele? én, a ki 18 évig neveltem, én ássam meg a sirját? — Hát, ludod — ugy gondoltam. — Hogy gondoltad? — Hát ugy, hogy asszony vagy, jobb.in forog a nyelved. — Ugyan ! — te most is mókától. lói van, mrgpenditem a húrt, de ha elszakad, a következményektől mosom kezeimet. Margit éppen egy piciny róz-abimbót tűzött ébenszinü hajához, midőn anyja erőltetett mosolylyal benyi tolt hozzá. — Elkészültél édes leányom ? — Igen mama, — de neked mi bajod? — Édes Istenem — mír mi lenne? éppen most, mikor oly örvendetes hirrel akarlak meglepni. — Engem mama? és mi az? — A báró is i!t lesz ma este — tudod kitűnő táncos! — Ó:i! a báró — válaszolt Mirgit gúnyos ajkbigyesztéssel — akár otlhon is maradhatna ! — D; lányom, hogy beszélhetsz igy? hát nem I tetszik neked a báró ? angol és disz kalapokban! . ........... - gj J- UJ J 1 J v melyek mielőbbi szíves megtekintését kérem. BARTSCH ©TTÖNÉ,Szm rü. 5. Művirágok ^Menyasszonyi. koszorúk. Fátyolok!!