Nyírvidék, 1908 (29. évfolyam, 1-26. szám)

1908-04-05 / 14. szám

XXIX. évfolyam. 14, szám. Nyíregyháza, 1908 április hó 5. A SZABOLCSVARMEGYEI KÖZSÉGI JEGYZŐK és a SZABOLCSMEGYEI TANÍTÓEGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. Megjelenik hetenként egyszer vasárnapon. oo

® • Előfizetési feltételeit: Egész évre 8 korona Fél évre 4 „ Negyed évre 2 „ Egyes szám ára 20 fillér. Szerkesztőség és Kiadóhivatal: VÁROSHÁZ-TÉR 6. SZÁM. Telefon szám: 139. Kéziratokat nem adunk vissza. Hirdetések nagyság szeiint számíttatnak. A nyilt-téri közlemények dija soronkint tiO fillér. Apró hirdetések 10 szóig 40 fii., minden további szú 4 fii. Vastag betűvel szedett kétszeresen számit. Átalakulás. Amint az emberiség bevágtatott, a XX-dik századba: a gőz és technikai nagy vívmányok eme korszakába, — szinte önkéntelenül — belerohant a hitványság, a gazság, a materializmus j és az atheizmus rettenetes mély örvényébe is. Ez másként annyit jelent, hogy Swift mondása utóiérte a század elejét, tudniillik: morális szempontból a világ kétségbeejtő. Az ész előretörő sikere mohón nyeli magába az erkölcstelenség kotyvalékát. Az idealismus egykori szép álmai, a minden szépért, jóért lelkesülni tudó ember gyönyörű és valóban emberi ábrándjai megsemmisültek. Mint 1 sötét pince mered elibénk az élet; nem gyönyörködünk benne többé, csak az élvezetet adó pénzt aknázzuk belőle! De hogyan? Hitványul, gazmódon, tisztességtelen eszközökkel, Hol van az eszményi ember ma? Hol van az az emberiség, mely az idealismus lényege szerint rendezte be életét? Nincs sehol. A régi időben egy Isten volt: a Teremtő; egy szentség volt: a becsület és ezek tartották 1 féken az emberi gyarlóságokat. j Ma is egy Isten van s egy szentség létezik, csakhogy egy személyben és ezt helyezte oltárra ; és ezt imádja az emberiség. Pénz ennek a neve, s ez az, amely romba dönti a nemes tettekre irányuló akaraterőt, csirájában fojtja el az erkölcsöt s nem ismerve féket, korlátokat, csak uralkodni akar és hogy uralmát elérje, vadul beront mindenhova. Ledönti irgalmatlanul az ősök által emelt oltárakat, amelyeken Istennek, Hazának, Emberiségnek áldoztak az ős apák, és az „ember"-ből „élni vágyó tömeggé" átvedlett társadalomban fölépítheti csillogó, csábító trónusát ... a pénz. Ki tudja megmondani, mi lesz ennek a szörnyű átalakulásnak a következménye, de az bizonyos, hogy korunkban az erkölcsi világ kivetkőzött eredeti jellegéből, s mintha egyelőre nem is lehetne védekezni a bomlás és szétmálás eme féktelen helyzete ellen. Valami nagy, elvetemült istenség nehezedik ma az emberiségre . . . Ma a pénzszerzés az eleje és vége mindennek. Pénzzel fizeti a vétkes a bűnt; ez veszlegi meg a szíveket, ez ejti meg a becsületet. Némelyek még „a pocsolyába is belefeküsznek néhány hétre", hogy pénzhez jussauak, még a becsületet is feláldozzák annak a l> ita papirosnak, amelyet úgy hívnak, hogy: bankó. És mi az eredmény? Az, hogy ma eladóvá vált minden; piacra kerül a jog és szabadság, az erény és becsület, a Haza és az Isten! Mert az uj istenség: a pénz, nem szab sem erkölcsöt, sem vallást imádójának. Az uj jelszó : „bellum omnium, contra omnes!" Ezért elnémul lassanként a lelkiismeret szava, meghal az emberben az ember, mert — ha si|5?rül a pénzszerzés, a kincsek összehalmozása bejuthat az ember mindenhova, ahová ennek előtte csak tehetség, munkásság, nemes erények és kiváló érdemek praedesztinálták tulajdonosaikat. íme: ez a XX. század társadalmának — lehet, hogy egy kissé sötét színre festett fotoerA „Njírvidlélk" lámája. A kucséber. Irta : Sas Ede. I. A nagy étterem villamos lámpái már csak kevés vendégre hintették fehér világosságukat. Lassankint fölkerekedtek az asztalok mellől a virágos szép asszonyok, üde leányok, akiknek arca mind rózsásabb lelt a zene edes mámorától és a bortól, amelyben piros ajkuk megfürdött. Dér Flóris azonban, aki egyedül ült az egyik sarokasztal mellé húzódva: nem is látta ez eleven rózsáskert virulását, nem hallotta talán a csapongó zenét sem. Homlokát tenyerébe hajtva, tompa kábulatba merülve ült és csak akkor eszmélt föl, amikor egyszerre csönd támadt körülötte. A vendégek inind távoztak és a cigány elhallgatott. A prímás éppen készült, hogy tokjába csukja a hegedűjét. A fiatal férfi odaintette magához a cigányt. Hadd húzza neki kivilágos kivirradtig. Karcsú nyakú üvegeket tétetett az asztalra. S egymásután gyújtott a sötét, vastag piiosvörös szivar-rudakra. Mulatott. De nem ugy, hogy ő maga is vidám nótázásba kezdett volna, amikor a legvigabban, legszilajabban húzta a cigány. Ő csak hallgatta a körülötte tomboló dalvihart. Az ő utolsó éjszakája hattyúdalait . . . Mert D,r Fióris el volt tökélve, hogy ez lesz az ő utolsó éjszakája. Ugy olvasta valami regényben, hogy a tönkrement földesúr az utolsó százasát odadobta a cigánynak — s azután fői e durrantotta magát. S azzal vége volt a mulatságnak. Ezt igazán szép halálnak tartotta. Ilyen csinos halált szánt ő magának is . . . II. Az árverést délelőtt tartotlák meg a kissé már rozoga kastélyban, amely szelíden emelkedő dombról nézett a rónaságra, — a régi földesurak boldog birodalmára. A birtokot a szomszéd szeszgyáros vette meg, aki udvariasan felajánlotta a lakást Dér Flórisnak, ameddig neki tetszik. A kiárverelt földesurat persze semmifele hatalom nem lett volna képes az alalt a tető alatt megtartani Zsebében a pár százassal, amit a végrehajtó a kezébe nyomott, sietett felülni a legelső vonatra. De hát hova ? Először is a városba. A vendéglőbe. A mámorba. S azután a halálba . . . Mi más is maradna számára hátra ? Talán az atyafiai nyakán élősködjék ? Vagy deresedő fővrl nyakába varrja magát valami leányzónak, aki hajlandó őt eltartani, csakhogy férjhez mehessen? Vagy pedig sóira ! járja befolyásos ismerőseit, hogy dugják be valami hivaI talba -• amihez voltaképp nem ért, csak ingyen szedné föl a fizetését. Eh! sokkal becsületesebben cselekszik, ha egy darabka ólommal véget vet mindennek. A gazdálkodáshoz ugyan értene. Mikor átvette az apjá'ól a rámaradt birtok vezetését: eleinte szép siker is jutalmazta a fáradozását. De aztán elragadták a nagyúri él. t szenvedélyei. Most már visszatérne az ekeszarvához. De hát most már egy barázdája sincs, amibe az ekeszarvát beleakassza ... Csak az a föld lesz az övé, ami a koporsójára fog hullani a véres teste fölölt . . . Ebben a percben egy hang ütötte meg a fülét: — Nem parancsol, nagyságos uram? Tessék megtenni egy számot, bizonyosan megnyeri ! . . . Felpillantott. Egy kucséber állott előtte, nyakában a tarka cukrosságokkal teli kosárral, kezében a számokkal "sörgő zacskót rázogatva . . . Floris belenyúlt a zacskóba, hogy kivegyen egy számot. Akkor egyszerre felismerte a házalót: — Nini! Ön az, Leipziger? A töpörödött emberke ősz szempillái alól vizsga pillantást vetett a mulató gavallérra. S ő is hangosan felkiáltott: — Dér Flóris! Hogy nem ismertem fel azonnal! Hiszen ön alig változott. De hogy ismert ön rám, — mert én bezzeg megváltoztam. Nem az vagyok már, akivel ön együtt sétált a fényes nizzai tengerparton . . . Flóris nagyon is jól emlékezett a bűbájos hetekre, amiket az örök virulás hazájaban töltött. Sokat sétált ' akkor Leipzigerrel, a gazdag kereskedővel, a tündöklő paloták során, a fényes levelű olajligetek közölt. Persze, Leipziger urnák akkor nem lógott a nyakában a datolyás kosár . . . ra És csodálatos, hogy még mindég, nem jött el a társadalmi inkompatibilitás állapota. Vagyis az az állapot, amelyben a becsületes emberek társasága nem tűri meg körében azokat az elemeket, amelyeknek erkölcsi érzéke elzüllött, azokat az embereket, akik összeférhetetlenek minden tisztességes társadalommal. Sajnos, a jelekből itélve azt lehet következtetni, hogy még igen soká fog elkövetkezni oz az erő és hatalom a társadalom e'hikai életében, mely az erkölcsi szemétből ránk vigyorgó becsteleneket eltiporja. Soká jön el az az idő, amikor a becsület ismét oltárra kerül és szentséggé magasztosul. Ma még nem szokás vizsgálni a vagyonszerzés módját, csak egyszerűen akceptálni azt, hogy: „pénz beszél stb." A vagyonos embert megbecsülik még akkor is, ha tudva tudják, hogy jogtalan, erkölcstelen úton és módon hordta ! össze kincseit. > És ime, eljutottunk ahhoz, a ponthoz, ahol föllelhetjük azokat a penészgombákat, melyeket én társadalmi összeférhetetlenségnek neveznék el, és amelyek az erkölcsi érzék züllött voltából táplálkoznak. Ezeket a penészgombákat kell gyökerestől kiirtani, hogy az erkölcsi érzék talajában csak az erény, a tisztesség, a becsület virágai nőhessenek. Hiszen ezek a penészgombák nem mikrobák hogy szabad szemmel is nem láthatnánk meg őket! — De hát hogy jutott ön ennyire? kérdezte tőle álmélkodva. (Magában pedig arra gondolt: hogy ez az ember neki is fölteheti ezt a kérdést . . .) — Hát egy kicsit tőnkre mentem, vonogatta a vállát az öregecske. Egy pár rossz válla'at elvitte mi. den vagyonomat. — S volt önnek ereje hozzá, hogy nyakába kösse a kosarat s neki induljon ennek az uj éleinek. — Hat mit teheLem volna egyebet? Dér Flóris egy pár erőset szippantott a szivarjából. — Például — hogy véget vessen mindennek. — Talán, hogy megöljem magamat ? Ments Isten ! tiltakozott hangosan a volt nagykereskedő. Nem, erre igazán nem gondoltam. Tudja, nagyságos uram : az ember olyan legyen mint a gummi labda. HA földhöz csapja a sors, annál magasabbra kell ugornia ! Most az éjszakokat járom ezzel a kosárral. Kuporgatom a garast. De nemsokára újra egy kis boltot nyitok. Fölviszi a dolgomat az isten ... No hát, nagyságos uram, tegyen meg egy pár számot. Meglássa, bizonyosan nyerni fog . . . És Dér Flóris régi jó ismerőse kedvéért megrakott egy csomó számot. DJ egymásután vesztett. Uto'jara maga a volt nagykereskedő fogta m a kezét: — Hagyja már abba, kérem ! Ugy látszik, nem szerencsés a játékában . . . Flóris mosolyogva nézelt rá : — Nincs igaza, Leipziger. Mert ha most vesztettem is, de maga nem is képzeli, hogy mennyit nyertem . . . S most már igazán jóleső derű töltötte el a lelkét. Józan \ol . Intett a cigányoknak, hogy kotródhatnak. III Éppen annyi pénze maradt még, hogy elutazhatott egy jó ismerőséhez, Garnyeszegi báróhoz: — Kedves barátom — mondotta neki. Hallom, hogy egy gazdaliszti állás van nálad üresedésben Hát én p'ilyázom erre az állásra. Nem valami jó ajánlólevél ugyan az én multam egy gazdaság vezetésére. De hát hidd el, hogy én bennem a gavallér ment tönkre, nem pedig a földesúr . . . Hát azt hiszem, mindenesetre próbát tehetsz velem. Nem fogod megbánni . . . -gfM-HJséir Tavaszi újdonságok : angol ós disz kalapokban ! Tisztelettel értesítem a nagyérdemű közönséget, hogy tavaszi és nyári kalapjaim megérkeztek, liszíves megtekintését kérem. BARTSCH OTTÓMÉ, SzotmJ, Művirágok. ::M enyasszonyi koszorúk. Fátyolok!!