Nyírvidék, 1907 (28. évfolyam, 27-52. szám)
1907-11-03 / 44. szám
2 4 5-ik szám. N Y I R V I D É K 1907. november 2. községi polgári leányiskolába járnak, szintén a város adott igen értékes telket ingyen. Ad 8. Ezt a pontot nem értjük. Mert nincs tudomásunk olyan törvényről vagy szabályról, mely — épen a vármegyei törvényhatósági tisztviselőket kivéve — tiltaná, hogy a többi Nyíregyházán levő hivatalok alkalmazottai a város hivatalos életében közvetve vagy közvetlenül részt vehessenek akár mint választók, akár mint törvényhatósági bizottsági tagok. Ad 9. Ebben a pontban kifejezetten elismeri a vármegye, hogy Nyíregyháza főként forgalmi tekintetben az ország egyik legvirágzóbb városa. Az azonban tévedés, hogy ez nem a város, hanem a vármegye érdeme. Először is Nyíregyháza vasúti forgalmának legfőbq tápláló csatornái nem a helyiérdekű vasutak, hanem a három irányban elágazó államvasúti vonalak. Ezeknek létesítésében annak idején a vármegyének vajmi kevés szerep jutott. Ellenben Nyíregyházának országos jelentőségű elhatározása volt az, mikor a Tiszavidéki vasút Szolnok-Debrecen-Nyiregyháza-Miskolc közötti vonala számára ingyen területet és egyéb hozzájárulást biztosított. A vasút nagynevű létesítőinek, gróf Andrássy Györgynek és Zsedényi Edének, a vasút megnyitásakor a nyíregyházi állomáson tett kijelentése szerint Nyíregyházának ez a példaadása volt döntö és elhatározó az egész Tiszavidéki vasút létesítésére. Hasonló fontos szerepe volt Nyíregyházának az Északkeleti vasút létesítésénél. Y Tiszont ez a két vasút adott döntő lökést és irányítást Nyíregyháza fejlődésére és jövőjére. A vármegye által emlegett helyiérdekű vonalak már csak járulékai és következményei ezeknek a fővonalaknak. Nyíregyháza ezek létesítésénél is mindig meghozta a maga áldozatát. Épen úgy a vármegye területén Nyíregyháza felé irányuló kőutaknál is. Egyébiránt alapos tévedés volna azt hinni, hogy ezek a vicinális vasútak és kőútak csak Nyíregyháza érdekében létesültek és csak Nyíregyháza érdekeit szolgálják. Azoknak létesítése és azoknak létezése legalább is ugyanolyan, ha nem nagyobb érdeke azoknak a községeknek és azoknak a vidékeknek, amelyeket Nyíregyházával összekötnek. Azok a községek eddig is Nyíregyházára, Nyíregyháza ipari, kereskedelmi és gazdasági piacára voltak utalva, amelyet a vasútak és kőútak segítségével most már könnyebben, olcsóbban és kevesebb időveszteséggel érhetnek el. Ami pedig azt a kijelentést illeti, hogy a vármegye a várostól követelni fogja a város határában történt befektetések megtérítését, e tekintetben elég arra utalni, hogy a vármegye eddigi összes befektetéseihez Nyíregyháza és a város adózó polgársága szintén és pedig tetemesen hozzájárult, egyebek között közel egy ötöd részét tevén ki a város adózó képessége az egész vármegye adóképességének. Erről a körülményről tehát szintén nem szabad megfeledkezni. Ad 10. Erre a pontra csak annyi a megjegyzésünk, hogz a város önálló törvényhatósági joggal való felruházásának önmagában véve egyáltalán nem természetes következménye az, hogy az állami feladatok teljesítése nagyobb mértékben fogja terhelni a város pénztárát és lakosságát. Ezt nem kérdeznie, hanem bizonyítania kellett volna a küldöttségi javaslatnak és vármegyei véghatározatnak, ha állítja. Ad 11. Kérdés és vita tárgyát sem képezheti az, hogy ha a város önálló törvényhatósági jogot nver, a vármegye adófizetője tovább nem maradhat. Ad. 12. A város és a vármegye közötti vagyoni kérdések elintézése külön leszámolás tárgya. Nyíregyházának nincs oka félni a leszámolástól. Ad. 13 Nyíregyháza város az önálló törvényhatósági jog elnyerése iránti kérvényében nemcsak odavetőleg emiitette, hanem részletesen kimutatta, hogy a város szervezetében az önálló törvényhatósági jog elnyerése után olyan lényeges változás, amely a lakosságra ujabb terheket róna, nem fog elöállaní. Kimutatta jelenlegi tisztviselökarát, a jelenlegi állásokat s kimutatta, hogy csupán a rendőrkapitányi hivatalnál válik szükségessé a második alkapitányi állás betöltése és a mérnöki hivatalnál a műszaki tiszti állásnak mérnöki állássá átalakítása. Ezzel a részletes kimutatással szemben tehát a küldöttségi javaslatnak és a vármegyei határozatnak lett volna a feladata annak megjelölése, hogy ezeken kivül milyen uj állásokra volna még szükség? E helyett a vármegye határozata a küldöttségi javaslatnak olyan állításaira támaszkodik, amelyekből az tűnik ki, hogy a küldöttség sem a város jelenlegi szervezetét, sem tisztviselökarának elméleti képesítését nem ismeri. Csakis ennek tudható be az az igazán csak odavetett állítás, hogy a törvényhatósági alkalmazottaktól az 1883. évi I.-cz. olyan képesítést követel, amelylyel a város mostani alkalmazottai közül „sokan" nem rendelkeznek. Sokan? De hát hányan? És nem lehetne-e ezen másként, csak az adófizető polgárság megterheltetésével segíteni, még ha valóban sokan volnának is ilyenek? Azt állítja továbbá, hogy*a pénztári szaknál több, a rendes alkalmazottaknál magasabb javadalinu napdijasokat tart a város állandóan azért, mert a rendszeres állásban levő alkalmazottak a hatáskörükbe utalt teendőket megfelelő szakértelem hiányában elvégezni nem képesek! Ha ez igaz volna, valóban gondolkozóba kellene esni a fölött, hogy a város jelenlegi alkalmazottai miképen tudják ellátni a rendezett tanácsú városokra váró feladatokat is. A dolog azonban ugy áll. hogy azok a „több a rendes alkalmazottaknál magasabb javadalmu napidijasok" csak egyen vannak, az sem a pénztári szaknál, hanem városi adóhivatalnál és az sem az állandó javadalmazúsu alkalmazottakénál kap nagyobb javadalmazást, hanem a többi állandóan alkalmazott napdijasokénál nagyobb napidíjat. Ezt sem azért, mert különös elméleti szakképzettséget igényelő munkát végez, hanem azért, mert egyéni kiválóságánál, rendkívüli szorgalmánál és nagy munkabírásánál fogva arinyit dolgozik, hogy felemelt napidiját megérdemli. És ezt a példát hozza fel a küldöttségi javaslat annak igazolására, hogy Nyíregyházán nem lehet olyan városi tisztvíselökart elképzelni sem, amely a másodfokú hatósági tennivalókat is rendszeresen teljesítse! Ugyanilyen értékű az arra történő utalás, hogy a jelenlegi tisztviselői kar jelenleg sincs megelégedve javadalmazásával. Hát talán a vármegyei törvényhatósági tisztviselők az állam segítségével nem is olyan régen tetemesen felemelt javadalmazással megvannak-e elégedve a változott és megdrágult gazdasági viszonyok között? Avagy az állami alkalmazottak a nemrégiben történt fizetés-javítás dacára nem hasonló helyzetben vannak-e ? A gazdasági, megélhetési viszonyok megdrágulása bizony mindenre inkább visszavezethető, mint a törvényhatósági jogra és mindennel inkább kapcsolatba hozható, mint a törvényhatósági jog elnyerése iránti törekvéssel. Ad 14. Erre a pontra válaszunk csak az, hogy ha a küldöttségi javaslat valóban meg akart volna maradni e hangoztatott tárgyilagosság alapján, lehetetlen lett volna el nem ismernie, hogy az alakítandó városi törvényhatósági bizottság szellemi színvonala teljesen meg fog felelni a városi törvényhatósági bizottsághoz fűződő igényeknek. Azok a bizottsági tagok pedig, akik Nyíregyháza városánál és Szabolcsvármegyénél is érdekelve lesznek, bizonyára inkább választják a városi bizottsági tagságot, ahol az alkotásokban való részvétel módozatainak egész sorozata álland előttük, mintsem a vármegyei bizottsági tagságot, ahol évenként négyszerütször a vármegyebeli kis- és nagyközségek költségilleli. Nem szabad azonban megfeledkezni a tanítókról sem. És nem szabad megfeledkezni magának a népnek magyarosodási törekvéséről sem, amely már rég megnyilvánult abban is a többek között, hegy mikor még a köznép soraiban kevesebben tudtak magyarul, fiaikat a szomszédos hajdúsági városokba küldték magyar szóra. Amire pedig aligha lett volna szükség, ha pusztán a szabolesvármegvebeli magyar ajkú néppel való érintkezés utján is elsajátíthatták volna a magyar beszédet és ha a vármegye állítása szerint színmagyar Szabolcsvármegye aktív'tevékenységet fejtett volna ki az idetelepített tót ajkú lakosság nyelvének megmagyarositásában. Ad 5. Köszönettel kell tartoznunk a vármegye iránt annak bizonyításáért, hogy Nyíregyháza az önálló foglalkozást űzők száma tekintetében 1900-ban minden ágban megelőzött több-kevesebb törvényhatósági joggal bíró várost. Ezzel maga a vármegye bizonyítja — bár természetesen nem ezt akarva — azt. hogy Nyíregyházát ebből a szempontból is fel lehet venni a törvényhatósági városok sorába, habár talán egyik tekintetben a sorrendben előbb, más tekintetben hátrább jut. De e sorba minden tekintetben beillik. Beillik pedig annál inkább, mert azok a törvénvhatósági joggal biró városok, amelyeket Nyíregyháza lUOU-ban egy és más tekintetben megelőzött, nem az 1900-iki, hanem az 1876-iki állapotok szerint vétettek figyelembe az 1876. évi XX-ik törvénycikk alkotásakor. 11a tehát ezek a városok az 1876-iki állapotok szerint méltók voltak az önálló törvényhatóságra, mennyivel inkább méltó arra Nyíregyháza ma, mikor 1900-ban megelőzte őket az ll)Ü0-iki adataik szerint? Mert hiszen nem állottak meg a fejlődésben az 1876-ik és 1900-ik évek között azok a törvényhatósági joggal biró városok sem. Ad 6. Köszönettel kell fogadnunk azt az önkénytelen, de annál jelentősebb elismerést és beismerést, hogy Nyíregyháza kulturális téren nagymérvű haladást tett. Ezt a beismerést csak támogatja az, hogy ezen a téren a felsőbb leányiskola hiányán kivül egyéb kifogást a vármegye sem tud felhozni. Bizonyos azonban az, hogy ez a hézag egyáltalán nem betölthetlen. Ad. 7. A vármegyének a nyíregyházi közintézmények létesítéséhez való hozzájárulását maga a vármegye se tudja egyébbel bizonyítani, mint annak a tel: említésével, hogy a törvényhatósági központba vonul be a vidék értelmisége. A vidék értelmiségének a városba való bevonulását tehát a küldöttségi javaslat és a vármegyei véghatározat szerint nem a városok természetes felszívó képessége, — mint azt a hivatásos statisztikusok vallják, — hanem a törvényhatósági központi minőség idézte és idézi elő. És imc a szomszédos Szatmárvármegyének Nagykároly a törvényhatósági székhelye, mégis Szatmár a viruló és fejlődő város, a törvényhatósági joggal biró város; nem Nagykároly. Avagy talán a szatmármegyei törvényhatósági tisztviselőknek nincsenek olyan előnyös összeköttetéseik, aminőkre a vármegye határozata hivatkozik ? De hiszen Szabolcsvármegyének is Nagykálló közvolt a székhelye 1876-ig, mégis Nyíregyháza lett várossá már 1837-ben. Ugyanebben a pontban ténybeli tévedést akar helyreigazítani a vármegyei határozat, mikor a főgimnázium által élvezett államsegélyre és leányinternátusra mutat reá. A dolog azonban akként áll, hogy a város kérvényében, mikor a közel félszáz kulturális intézményt felsoroltuk, azt mondottuk, hogy azok az intézmények „csaknem kivétel nélkül" a város lakosságának saját erejéből létesültek és tartatnak fen. A ténybeli tévedés tehát nem a város kérvényében fordul elő. És pedig annál kevésbé, mert a leányinternátus nincs is felemlítve, pedig ehhez az intézethez, amelynek vidéki származású bentlakói a nyíregyházi Az ebéd Gábor bácsi nélkül is pompás hangulatban folyt le, ugy, hogy a kitűnő ó-borok, amelyet Kászonyi Pista nagynehezen tudóit pénzért is össze koldulni, az utolsó üvegig elfogytak. Ekkor éjjel megint a fűtetlen váróteremben kellett éjszakáznia Pistának. No, de most legalább szerencsésen megérkezett Csegődi Gábor. A gyerekek nem akartak aludni addig, mig a várva-várt vendég meg nem érkezik. Szentül meg voltak győződve róla, hogy egész lakás cukorkát, még talán más ajándékot is hoz a jó Gábor bácsi. Hiaba fenyegette őket az anyjuk nádpákával és más hasonló paedagógiai eszközökkel, a gyerekek még máma beszélni akartak Gábor bácsival. A fiatal asszony is benn virrasztott, most már második éjjel, jóllehet, hogy a nagy ebéd csaknem a vacsora idejjig benyulott és a háziassonykát idegessé lette, kifárasztotta. Csegődi Gábor sem valami jó kedvben érkezett meg. Bo zankodolt, hogy útközben lemaradt a vonatról. Alig tudták a háziak kiengesztelni a haragos vendéget A gyerekekre, akik félénken környezték, ügyet se vetett. A vacsorából nem evett. Panaszkodott, hogy a feje megfájdult a kőszén szagtól. Kászonyi Pista másnap reggel nem győzte bevárni a vendég ébredését, hivatalba ment. Gábor bácsi a reggelit tíz órára kérette szobájába. A kávét visszaküldte, meri theázni szokott. Ugy tizenegy óra tájban találkoztak az ebédlőben a fiatal asszonynyal, aki az ebéd készítésével volt elfoglalva idáig. Csegődi Gábor most már jobb hangulatban volt és gyerekekkel is mókázott egy kicsit. De bizony a cukorkák és ajándékok elmaradtak, aminek rosz hatását a gyerekeken észre is lehetett venni. — Hát a férjem uram hol van? — kérdé a vilásreggelinél a vendég. — Bocsánatot kér Gábor bácsitól, de a bíróságnál rengeteg a munka. Egyik birótarsa bet°g, annak is a ferjem végzi minden dolgát. S nap-nap mellett tiz-husz tárgyalása van szegénynek. Bizony keserves kenyér ez a bírói pálya. — Nem baj no, csakhogy a szép asszony itthon van: — niondá Gábor bácsi csintalanul. És nem lehetett panasz, jól találta magát. . . . Éppen tíz nap múlt el megérkezése óta és Gábor bácsi annyira otthonossá lett már a háznál, hogy csupa őröm volt nézni. Reggelenként tréfásan egy kis cédulácskán összeírva adta át az ebéd és vacsora menüjét. — • Aztán jó ebed legyen, kis házi asszonykám! Gábor bácsi szereti a jó kosztot . . . A kaszinóba rendesen eljárt, látogatásokat tett és fogadott. Szóval oly olthonosan érezte magát, akár csak a fürdőn ... Kászonyi Pista és a felesége, amikor magukra maradtak es'énként, kétségbeesetten néztek össze. — Tudja-é, hogy a havipénzem már elfogyott, pedig még csak tizenötödike van . . . Pista lecsüggesztette a fejét. — Mit tehetek róla? — Ennek az egész dolognak maga az oka ! — Ugyan, ugyan, hogy mondhat ilyet? — Maga hívta olyan szívélyesen . . . — De maga is kontrázott nekem . . . — Hin, hm! És meddig marad itten? — Fogalmam sincs róla. — De hiszen ha tanár, dolga van! Csak haza megy egyszer? . . . Szégyen ide, szégyen oda, holnap hozzuk szóba az ebédnél . . . Gábor bácsi egyáltalán nem volt valami érzéki ny temperamentum. Dehogy is vette rosz néven a kérdést, hogy otthon mit csinálnak azalatt a jogászok, amíg ő vendégeskedik. — Szabadságom van. Az igazgató jóbarátom és a legnagyobb készséggel adott öt heti szünidőt betegség címén . . . Kászonyi Pistáne majd hanyatt vágódott ijedtében. Öt heti idő! Jémini! Aztán a konyhapénztár már vége felé jár . . . Szegény asszony csaknem sirva fakadt. Az urára nézett. Az meg annyira kacagott, hogy a kőnyek csorogtak a szemeiből. Az asszony csak nézte, nézte . . . Meg van bolondulva ez az ember ? Dehogy volt, Kászonyi Pista is volt jogász. És jogász embernek azért van esze, hogy kritikus pillanatokban elővegye és segitsen, ha tud magán. — Ne félj, — súgta este a feleségének. A vén szamár esze nélkül fog innen pakolni, ezt én mondom. — De hogyan? — Azt csak bízd reám . . . Erre a bíztatásra aztán az asszonyka ismét előszedte jó kedvét és csak olyan kedvességgel, szeretetreméltósággal halmozta el a már-már megunt vendéget, mint a vendéglátás első napjaiban. Ugy, hogy Csegődi Gábor bác?inak szinte a kőny csordult ki szemeiből, amikor ket nap múlva a városi távírda hivatal sürgö.iykihordója által kézbesített azt a táviratot elolvasta, amelyben röviden ez állott: „Csegődi Gábor tanár Borosalón. Szabadságát megszakítva azonnal jöjjön: miniszter látogatását várjuk. Igazgató.' — Tessék, ilyen a lekötött ember; — Pedig már kezdettem beletalálni magamat a pihenésbe! . . . No, de ne busuljon kedves háziasszonykám, pár év múlva nyugdíjba megyek s akkor ígérem, hogy hosszabb időre fogok jönni vendégszerető házukhoz . . . És azonnal pakkoláshoz látott. A háznép ujjongó örömmel segédkezett munkájában. A vasu'hoz is mindannyian kikísérték. Ölelésnek, csóknak vége-hossza nem akart lenni . . . Amig a szemhatáron el nem tünt a vonat, lobogtatták kendőiket egymás felé. — No ez sem jön többet a nyakunkra két hétre, — mondá nagy megkönnyebbülten sóhajtva Kászonyi Pista, amikor a vasútnál feleségével és gyermekeivel együtt a kocsiba ült. — Hogyan ? — kérdé az asszony. — Hát nem találta még most se ki, hogy azt a sürgönyt ki adta fel a számára Eperjesen ? — Hát ki ? — kérdé az asszony bámulva. — Én! — mondá Kászonyi Pista diadalmasan.
