Nyírvidék, 1907 (28. évfolyam, 1-26. szám)

1907-03-10 / 10. szám

XXVIII. évfolyam. 10. 52Í1B. Nyíregyháza, 1907. évi xnórcins hó 10. A SZABOLCSVARMEGYE! KÖZSÉGI JEGYZŐK és a SZABOLCSMEGYEI TANÍTÓEGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. Megjjelienik hetenként egyszer vasárnapon. Előfizetési feltételek:: Egész évre 8 korona. Fél évre 4 Negyed évié 2 . Egyes szám ára 20 fillér. Szerkesztőség és Kiadóhivatal: VÁROSHÁZ-TÉR 6. SZÁM. Telefon szám: 139. Kéziratokat nem adunk vissza. Hirdetések nagyság szeiint számíttatnak. A nyilt-téri közlemények dija soronkínt 60 fillér. Apró hirdetések 10 szóig +0 fii., minden további szó 4 fii. Vaslag betűvel szedett kétszeresen számit. Március. Itt vagy Március s mi vezércikkeket irunk a tavaszi szellőről, a felébredésről, a rügyfakadásról, a lehulló bilincsekről s mindenek fölött a szabadságról, egyenlő­ségtől és testvériségről. Ötven egynehány esztendő óta minden évben megírjuk ró­lad ezeket; ódákat és szónokig beszédeket is irunk s ünnepelünk szinte automatikus lelkesedéssel. Te gyönyörű hónapja a te, mészéti erők megindulásának, a forradalmaknak, gyö­nyörű hónapja véres küzdelmeknek, Te se tudtad elkerülni a nagy dátumok sorsát, ötven egynehány esztendő alatt megkoptál, megfakultál Lejárattak, elünnepeltek a polgármes­terek, a dalárdák és a tűzoltók. Téged is, ki egykor hősöket és mart írókat szültél s kinek jöttén valamikor nemzedékek má­morosodtak meg, hogy egy régi világ füs­tölgő, véres romjain keresztül törjenek a fényesség felé, melyet Te villantottál meg szemeik előtt. Megfakultak és eltorzultak az igaz­ságok is, melyeket egykor méhedben szült meg az idő s melyek milliók vallásává lettek, hogy milliókat üdvözítsenek. Az igazságaidat is utolérte a könyörtelen vég­zet; meghamisította az évek egymást űző sora. Minden igazságnak és minden val­lásnak közös sorsa érte őket is. Az első hitvallókról a maradékokra szállván, új Ilimet varrtak rájuk új apostolok. Lázító tételeid, melyek rémületbe ejtették egykor a hatalmasokat, melyeknek minden betűje égett, vért forralt és rohanó szenvedélye­ket gyújtott, egy hétköznapi frazeológia sűjtásaivá vedlettek. /I hősök csatakiáltása dísz-szónokok szájára került. Értékét és hitelét vesztette. A „Hyiiraíélt" tára&Ja. Március 15 Mi ünneplés, mi lárma ez itten ? Hová viszitek e szép lobogókat ? Kiknek fonátok e zöld koszorúkat És a harangok mért zúganak ott fenn ? Mért van arcotok mind-mind kipirulva? Mért öltözétek mind ünnepi mezbe ? Mit énekeltek ily lángra hevülve ? — Csitt! Csitt! — Petőfi: „Talpra magyar"-ja! Oh nap ! mért lángolsz fent a magas égen ? Halvány csillagid mért nem hozod éj ? E lágy szellő hely'tt mért nem vad vihar kél ? Mért nem alkony ül a földre setéten ? Vigyétek vissza a zöld koszorúkat Es a zászlókat mind-mind tépjétek cl! Ne űzzetek gúnyt nagy és szent nevekkel, Mert megfordulnak sírjukban a holtak ! , . . Hajh ! rég volt midőn a márciusi szel Szerteröpité azt a „Talpra magyar "-t, Midőn megvillant rá kapa, kasza, kard. — Azon időből talán senki sem él! . . . De im élnek ők : az öreg leventék, A tisztes őszek még itten állanak ! Hajh ! de szemükben mért csak köny fakad, Mért nem az öröm lobogó tüze ég ? Ne kérdjétek, ne, hogy mit siratnak ök! Panaszukat szó úgysem mondhatja el, Gyönyörű Március megöregedtél, meg­alkudtál az idővel, nyugalmat és békét szeretővé lettél, ki egykor harcok viharába, az élet és halál nagy csatamezőire sodor­tál fiatalt és öreget egyaránt. A rend és óvatos haladás jóllakott őreinek szeme függ rajtad, ki egykor a sáppadtak, a dacosak, az elégedetlenek, a lázongók esküjét hal­lottad s az elszántak és kétségbeesettek szivét dobogtattad meg. Nyugatról jöttél s most félve nézel mégis nyugat felé, honnan új eszme áram­latok, új igazságok, a tieidnek édes test­vérei, a ma szülöttei indulnak majd hódító útra. Megdübörög alattuk a föld s a lelkek mélységeiben új erők mozdulnak meg egy nagy birkózásra készülődve. Egy új átala­kulás szele veti lel bennük az első hul­lámokat. Te öreg Március félsz talán ? A dicső­ségedet félted a fiataltól, melynek lehellete már is milliók arcát pirosítja meg. Azt hitted JnIán, hogy veled megáll ! az idő s utánad nem jön többé más, csak i meddő esztendők végtelen sora. Ne leiedd, hogy bennünk és általunk | voltál fiatal, bennünk és általunk vénültél meg s bennünk és általunk fogsz megif­jodni is. De lényegedben ugyanaz ma­radsz, ami a Brutuszok szivében voltál, az emberiség, az elnyomott milliók vágya­kozása az életnek, a szabadságnak új és új lehetőségei után. Nézd el azért nekünk, hogy mi mái­nem tudunk hozzáds a dicsőségedhez hozzá vénülni, de orcánkat már is feléje fordít­juk az érkező, az eljövendő Március felé. Reád emlékezve, megújúló másodat várjúk s kihamvadó tüzednél állva, máris új tüzek lángjánál melegszünk. —yí— Jobb, ha itt ki-ki szépen letérdepel És sirni fogunk mind e vének előtt . . . Te szép, te piros márciusi hajnal! Egünket egykor véres bíboroddal Lángba boritád minden táj felett. A föld utána szinte vérpiros lett — Yérszinre fested mind a négy folyót. Hegy, völgy halom a dörgö ágyúszót Visszhangozá, hogy rengett a föld bele ! . . . Aztán setét lett és minden hallgatott. Lehúllottak az égről a csillagok — Éjjelünkbe még mi rémes fényt vete, Az hóhérbárdok vészvillanása volt ! Vértanuktól bár népes lett az ég, Szent eszméiket meg nem ölheték ! Bár a zsarnokkény holttestükre lépett, Ük a sir felett vettek győzedelmet! Es a honfiszív forró vérpatakja E honnak földét templommá avatta S im : a templomba kalmárok jövének És feldúlták benn mind drága kincseit, Meggyalázták a holtak emlékeit És ruháikon rut sorsot vetének ! . . . S midőn mindent ellop 1 ak, raboltak, Felgyújtották az üres oltárokat ! Sajtószabadság és a népjogok Üszkei most is füstölögnek ott . . . A honti arcát födve két kezével, I'ájó szivében fojtó keservével Magát átkozva, messze bujdosik! Ne lássa honját miként haldoklik Képviselőválasztás. Nyíregyháza város képviselőházi mandá­tumát harmadízben kapta meg dr. Meskó László. A legnagyobb elismerést, a mit férfi nyerhet polgártársaitól. Az értlemnek ez az elismerése dr. Meskó Lászlóval szembeu aunál értékesebb, mert hiszen ö nemcsak szülötte ennek a városnak, hauem közéletének egész férfi k >rán át, harminc év óta imn ár hűséges munkása. Itt szerzett érdemek elismerése az a man­dátum, amelyet dr. Mes'ió Lászlónak ismét a kezébe adtunk. Az elismerés hosszú mult munkájának az honorálása s a dr. Meskó László mandátuma azok közül az igazi mandátumok közül való, amit egy eredményekben gazdag élet vált ki a polgárság uagy tömegéből. Nem kalandos, a szerencse véletleneitói függő pozíció az, amit — e mandátum révén — dr. Meskó László a törvényhozás házában el­foglal. Dr. Meskó Lászlót, a maga igazi valóságá­ban a közbizalom — az ó nemes és munkás élete nyomában uótt közbizalom köldi megint képviselőnkül a képviselőházba. Szivünk meleg lelkesedésével üdvözöljük őt újra, Isten áldását kérve arra a uagy és nemes felada.ra, amely rá magos hivatásában várakozik. A választás. A városháza nr.jrytcrmcben reggel 8 óra előtt meg­jelent Májerszky Béla polgármester, mint választási elnök, Orsovszky Gyula es Imre János alelnökök, a jegyzők s a bizalmi férfiak. Májerszky Béla polgármester üdvözölve a megjelent választó polgárokat, bejelentette, hogy 18 választópolgár aláírásával, a tegnapelőtt kitüzöttre képviselőválasztásra jelöli ül dr. Meskó László igazságügy miniszteri államtitkár, a város eddigi képviselője ajánltatott, kijelentvén, hogy a törvény értelmében, az esetleges más ajánlás benyúj­tására félórai határidőt tüz ki. A lelkes éljenzéssel fogadott bejelentés után csak­hamar letelvén a kitűzött félóra, Májerszky Béla választási elnök előbb a teremben, majd a városháza erkélyéről, a palota előtt összegyüle­kezett választók előtt kihirdette, hogy képviselőjelölttől más nem ajánltatván, dr. Meskó László igazságügyminiszteri államtitkárt Nyíregyháza varos egyhangúlag megválasztott képviselő­jéül kijelenti. A választási elnök kijelentését zugó éljenzés kisérte ugy a teremben, mint a városháza előtti téren egybe­sereglett választó polgárság között. Májerszky Béla választási elnök indítványára, a jegyzők a köteles bárom példányban azonnal hozzá­fogtok a választási jegyzőkönyv megszerkesztéséhez s Önütte sebben ; láncon meggyalázva Megy ; és lesz koldus szalmakunyhajába. De tűrt szolga nem, urak tornácain ! Óh nézzetek szét e honnak tájain ! A pusztulás képe nem bántja lelketek. Mig e népek itt, távol útra kelnek, Mig könnyet ejt'nek a magyar határon, Kik megférnénk mind kis hely'tt a világon? Vigyétek vissza a zöld koszorúkat És a zászlókat mind-tépjetek el ! Ne űzzetek gúnyt nagy és szent nevekkel, Mert megfordulnak sírjukban a holtak ! De nem ! Százszor nem ! Jöjjetek ide mind ! Hajoljanak meg itt mostan térdeink ! És amig szemünk fájó könnybe lábad, Szivünkben keljen hangja egy fohásznak ! Óh mert e föld, mely ezer évig vérzett Hősök vérétől; pusztává nem lehet ! Mig egy kar lesz, mely kardot bir emelni És egy tiszta sziv hónáért vérzeni, Addig e népnek milliója lészen Magyar hazáért élni s halni készen ! El jön e szép nap, el fog jönni végre, Midőn úr és pór lelkesült eszmébe' Egyesülnek ; és egyként versenyez Kit selyemöltöny vagy rongydaróc fedez : Hónáért melyik készebb és áldozóbb ? Melyik szerelme forróbb s lángolóbb ? Az elviharzott setét századok Után nagy Isten ! küldd e szép napot ! Zalionyay Ferenc.

Next

/
Thumbnails
Contents