Nyírvidék, 1907 (28. évfolyam, 1-26. szám)

1907-04-14 / 15. szám

124 11-ik szám. N Y I R V I D É K 1907. március 17. 1 Az adott esetben még csak a nagg fölháborodásnak sincs semmi jogosultsága. Az egész : mü/elháborodás, a mühonmentés és müdiadal kedveért. Annál is inkább sajnáljuk azonban, hogy a nemzetiségi képviselők meghajol • tak az elnöki és többségi terrorizmus előtt és társukat már a mai' ülésen egyszerűen cserben hugytálc, Igy ők maguk járultak hozzá, hogy a haza élösdiei olcsó müdiadalhoz juthassanak legújabb mühonmentésükkel Hát, mélyen lisztéit lelkész urak, tanitó urak, jegyző urak, földbirtokos urak, magyarázzák meg megtévesztett népünknek, hogy micsoda hazaáruló gazemberek után indultak ! bok alkalom és mód kínálkozik rá, csak keresni kell az érdeklődés melegségével. Tessék felolvasni azt a verset ami magyar népünk előtt s utána a Népszavát! Magyar még ez a mi népünk, Istent, Hazát tisztelő és szerető ! Hozzá ke'l férkőzni a szivéhez ! Agrárkérdés. (B. B.) Lakóházát felgyújtják, pénzét elrabolják, öt magát nyárssal keresztül döfik ; a támadás helyén marad üszök, rom és pusztulás réme: és erre azt mondják, hogy ez az agrárkérdés Romániában. Napról-napra olvasok a romániai agrárforradalomról. Az emberiség történetének legszennyesebb lapjait irja meg ott a felbujtott népszenvedély. A kuli ura, a tulajdonjog es a védtelenek élete ellen megindított gyalázalos küzdelmet agrármozgalomnak ne/ezik. És hallom az inte met, hogy az agrár urak vigyázzanak, mert az elnyomott nép n;m kér, hanem rombol, ha egyszer kitör az elkeseredettség vulkánikus ereje. Lálom ennek a komoly pofájú tanácsnak a lólábait. A müveit közvélemény előtt a gazdát akarják lelelőssé lenni azért, hogy a nép bitang ulra tévedt : gyilkol és gyújtogat. Mily mérlöldes agrárgazságnak kellett annak lennie, melynek ilyen hatalmas a reakciója! Az, a mi Romániaban történik, legfeljebb olyan jogon agrárkérdés, amily joggal a mozgótőke kríziséről beszélhetnénk akkor, mikor polgártársaink pénzszekrényét egyes elégedetlenek feltörik. Ámde polgártársaink kézzel-lábbal tiltakoznának az ellen, hogy ezt a merényletet másnak, mint rablásnak nevezzük M-rt a pénz, az már más. A mozgotőke, ha neki ugy tetszik, nem ismer kötelességet es nem ismer irgalmat. Belefeküdhelik biztos papirosokba, takarékpénztárakba, biztos hitelmüveletekbe; a munkav.d semmiféle érdektársi vis onyba nem lép; a nep foglalkoztatasahoz, a gazdasági kultura fejlesztéséhez egy légy erejével se járul hozzá. Munkabér harezokhoz semmi köze, szoczialis terheket nem ismer, jégverés és aszály neki nem árthat; a töke kamatjait egyszerűen zsebrevágja, nem törődve azzal, hogy aki fizette, vesztett e, bukott-e, felfordult-e. És az ilyen boldog tőketulajdonos ugy tekintheti magát, mint aki társadalmi kötelességeivel tisztessen leszámolt, ámde neki tartozik a társadalom munkával, meiy hasznosan forgassa a pénzéi és tartozik a társadalom megvedeni becses személyének biztosságát, tulajdonjogának szentségét minden érintés ellen. Mihelyl ez a boldog tőke földbe fekszik bele, életmódja keservesen változik. Hogy a régi öt százalékot behozza, jol kell dolgoznia és imádkoznia a birHa tehát a G-moll symphoniát nem mindenütt jellemzi a mozarti dallamosság, ha ebben is — főleg az Adagióban - sok az aceordirczás itt és részben a főtételben is — az Allegro mode, atoban többször fordul elő az „átmenő csoport" és „keresztülvitel", ennek abban látom magyarázatát, hogy ezt a müvét már csaknem 70 éves korában irta, akkor t. i. midőn a II. József korának levegője a szabadabb és merészebb eszmékkel volt telítve. Ellenben a Menüettó, főleg annak . riója sőt a 1-inalá is jellegzetes bűbájos költészetének egyik legszebb remekét alkotják. Annyi bizonyos, hogy Mozart müvei közül épen az az időbelieket tartják legértékesebbeknek. Mily tanulságossá tette az említett szempontból is az estét az. hogy Mozart mellett Beethovent is hallhattuk. A Fideliolioz irt harmadik nyitány a Leonora 11. voll műsoron. Csodás zene. I'azar és kápráztató. Mintha egy óriás egyetlen mozdulattal lekaszálná a föld összes virágait és marokkal hintené szét. Csak ugy dobálja a legszebb melódiákat, thémákat, nem is ragaszkodik nagyon hozzájuk, szórja tovább. Két operetté-re való melódiát lehet belőle — lopkodni. És hogy bánik a hangszereléssel ! — De hát Fidelio-hoz tartozik a nyitány, ahoz a F'deliohoz, mely a világ legszebb szabadságdalát (a bör un jelenet) tartalmazza. Es hallottuk a filharmonikusoktól a harmadik mestern k Erkelnek két müvét, az Ünnepi nyitányt, amely hymnus-szerü komolyságban és méltóságban tartva, magyaros motívumaival ugy tűnik fel, mint a díszmagyarban ünneplő hazafi, kinek külsejét sújtások, ékszerek díszítik, a ki fejét meghajtva komoly érzelmektől van áthatva, majd kalpagját felemelve, tekintetét az éghez irányítja és a Szózat motívumainál a Magyarok Istenéhez küldi hazaszeretettől rajongó imáit. Ezenkívül V. Krammer Teréz úrnő énekét kísérve áhítattal hallgattuk a Tiszaparti jelenetet Bánk bánból. A mint a falűvők (fuvola, piceolo, oboe) megnyitják a zenct, lehelet lm nem éreznünk a nyár-est melancholikus hangulatát a víz partján. Mennyi fájdalmas panasz, — mily hang és táj festés, — és a mi legjobban felemel — erezzük, hogy az a miénk, a hazai táj, a hazai levegő a hazai fájdalom és elnyomott panasz. Oly szép volt tokosnak. Tanulni és intelligenciát vinni a munkába, ' ami szintén nagy tőkebefektetés, de számba se veszik. Százakat foglalkoztat ; beszerzési szükségletei megtízszereződnek, tehát táplálja a különböző kereseti forrásokat, fokozza a közfogyaszlást, emeli a forgalmat ; munkás tenyezőjéve válik a gazdasági életnek. Hogy tőkéjét a kultura harcába vitte, elismerésként egyenes adóban szednek lőle kétszer annyit ; közvetett adókban | kelszer annyit. És maga a mostoha természet tönkreteheti. Ei azonban nem agrár kérdés. A birtokos tapasztalja', hogy a term nyek ára leszáll. Tapasztalja, hogy a szemtermesztést még sem hagyhatja abba. mert más kuliura bevezetéséhez szükséges kölcsön drága, mint a patikaszer. Tapasztalja, hogy vámpolitikája rossz, közlekedési politikája fejletlen tarifa-politikája ostoba. Mindezeknél fogva, ha csak közepes erővel állott lábán, elbukik. De aki mentőkezet nyújtson hanyatló existenciája felé, o'yan nem akad, mert: ez még mindég nem agrárkérdés. Jönnek azután sorrendben: az izgalások, a bérharezok ; hallatlanul fellendül a népámitás ipara. Egymás nyomát követik a sztrájkmozgalmak, megfélemlítve és zsarolva. A gazda hivatkozik a termelés csődjének veszedelmére, rámutat a teljesithetlen követelésekre és az inzultált mezőgazdasági termelés számára védelmet kér, de részvetelre se talál, mert természetesen: még ez sem agrárkérdés, hanem a bőrkabátosok kérdése, szemben a közszabadság, a n>pjog, a sajt• sabadság kérdésével. De mikor aztán a nagy tömeg ennek a védtelen mezőgazdasági ipainik mostoha sorsában osztozni nem akar és vándorbothoz nyul, akkor kezdődik az agrárkérdés tárgyalása olyan modorban, hogy a gazda szükkeblüsége kiüldözi a np.'t az országból. És mikor a honmaradt munkasok nem elegedvén meg többé a felstáj^erolt bérekkel, egyenesen arra dolgoznak, hogy a gazdá kodást lehetetlenné tegyék, hogy a birtokost — mint ürgét a lyukból — kifüstöljék; és vérszemet kapva az első sikereken, anarkiába lépnek át és megremegtetik a jogrendet: akkor itt van az agrárkérdés. Akkor aztán a boldog tőketulajdonos erkölcsi szemérmességének teljességében felsikolt, hogy milyen botrány ez ott a vidéken gazda és munkás között. Jön a kormányzó férfiú és kijelenti, hogy ezt a kérdést a méltányosság szellemében kell megoldani. Jön a frazeológus és elmondja, hogy a szociális bajokat szuronnyal gyógyítani nem lehet. Jón a ludos es a régi panaszok közhelyeit felmelegítve, előadja ; tágra nyílt szemekkel hallgatnak az idők áltfel túlhaladott bölcsességre, amire rá se hederiteltek, mig időszeiű volt. Jön az újságíró és felderíti, hogy a béresné kozmás piszulyt evett, vagy hogy erőlködés közben a lába megmarjult. Mióta az eszeme bírom, az agrárizmusnak a jogosultságát ebben az országban sohi el nem ismerték. A nagy iparpolitika itt az önzetlenség politikáját jelenti. Annak tapsol az ország, aki megígéri, hogy a közfogyasztás sok száz milliós megterhelése árán lögtönös nagyipart teremt. A nemzeti áldozatokból épittndő gyárkémények eszménye előtt meghajiik a politikus, a sajtó és a közvélemény. A kémények politikájának feje fölött nem kering az osztályérdek vádjának keselyűje. ez, hogy — a mit nem ismerünk a filharmonikusok hangversenyeiről meg kellett a közönség ujjongó tapsai folytán ismételni. Végül halottuk a negyedik nagy mesternek Lisztnek zenekarra irt IV-ik rhapsodiáját, mely ineglélel a zongorára irtak Vll-ikének. Ismerjük ezt; zongoraművészeink repertoirjában állandóan foglal helyet. Ujat alig lehet mondani róla. talán azt, hogy Amerikában (New-York-han), hol naponként vannak zenekari hangversenyek — ezek a hapsódiák egy-két szamot mindig elfoglalnak, a hallgatóság legnagyobb gyönyörűségére. Ezeken felül még ugyancsak V. Krammer Teréz-ének művészetének kíséretében az Aida nagy áriáját, majd harmónium, hegedű, hárfa és ének szólamban a Gounod Méditátion-ját hallhattuk, ezt az áhítatos, ima-szerű müvet, mely nemcsak élvezetet nyújtott, hanem annak tapasztalatát is, hogy nagyon- nagyon szépen hegedül Grünfeld ur. Minek beszéljek az énekesnő művészetéről, mely nagyobb, műértőbb közönség elismerését vívta ki! Minek Kerner-röl, kinek liire európai'? Vagy regisztrál jam azt a feledhetetlen hatást, ami a lelkesedés tapsaiban nyilvánult ? ... Itt voltak — elmentek a filharmonikusok és ezzel befejeződött a Bessenyei- Kör-1 esték ez idei cyclusa. Midőn ezt sóhajjal constatáljuk. ez a sóhaj — előre tekintésre késztet. A Kör vezetősége — bizonyára óriási erőfeszítés, buzgalom és munka árán immár másodizben szerepeltette nálunk a filharmonikusokat és ezzel — nagy kötelezettséget vállalt. Alig kell szólanunk arról a nagy culturális hatásról, amit e szerepeltetés von maga után és csak mellesleg cmlitcm. hogy a társadalom kitüntető szivélyességgel fogadja a művészeket. E két körülmény ismerete késztette a társaságot arra, hogy hozzánk, kiket ők megszerettek, szívesen, de áldozatot hozva, eljöjjenek, l'gy, de ezt az áldozatot, hogy — úgyszólván ingyen — utazzanak, időt veszítsenek, működjenek ezért, hogy minket tanítsanak, nekünk gyönyört nyújtsanak és városunknak országos dicsőséget szerezzenek ezt az áldozatot nem kívánhatjuk. Ha pedig tudjuk azt. hogy a filharmonikusok a budapesti eyclu- ' De a legszélesebb köröket foglalkoztató nemzeti ipar : a mezőgazdaság érdekében merjünk mi felszólalni, rámutatni világos sérelmeinkre, komor aggodalmainkra nyomban ránk mondják, hogy rideg osztályérdeket képviselni csúnya és önző dolog. .. . Nem engedhetik meg a lnrmonia érd kebén, hogy jogosult agrármozgalom létezhessék, hogy szembe állithassuk a szenvedő m°zőgazdaság érdekét a kereskedelmi és a pénzügyi élet áitalmas berende-kedésével. Hmmr azt már in?geng dik kegyesen, hogy mikor a földosztásra kerül a sor, mikor a nyers tömeg kaszára kap : hogy akkor a gazdák külön agrárkérdésként számoljanak le bajukkal, azt mint ki/árólagos illemén) ükei maguk gyógyítsák, a földosztó elvtársakat kielégítsek, v.'gy ha nem birják : meggebedjenek. Minden porcikán.mal tiltakozom az ellen, hogy a szociálizmust s mindazt, amit e bájos szó alatt a gyakorlatban érteni kell, a mezőgazdaság „tartozik" lapjára, annak külön baja és külön feladataként felírjak. Elméletben az a szocializmus, a tarsadalmi rend kérdése és nem a gazdáé. Gyakorlatban a büntetőtörvény ügye. mert a szociálista mozgalmik, ahol erőt vehetnek a mezőgazdasági népen, ott a tömeget kihágásokba, vétségekbe, kommunizmusba és anarchiába vezetik. A szocializmus vagy az elmélkedés elvont keretei közölt mozog, vagy az erőszak posványába lép. Az elmélkedés terei legyenek korlátlanok. De hogy a gazda nyaka legyen az a hágcsó, melyen a tömeg lelép a posvanyba, vagy fel akar emelkedni utópiáihoz; és az állam legyen az a páholylal.ó, aki oly közömbösön nézze a tiprás munkaját, mint a Mirs lakó, mintha a fölforgató célzatokat s azok vtgső eredményeit mérlegelni nem ludná, ininlha a kazalba dobott parazsai nem volna szabad észrovennie, mig a kazal lángba nem borul : no hát ez a szazad legostobább doktrínája. Az agrái izmus is a nemzet ügye, a szocializmus is a nemzet baj i. Mi magunk azonban, tisztelt gazdatársak, a nemzet bambái leszünk, ha szétforgácsoltán türjük azt, hogy az ország baja a mi külön bajunk legyen, a mi baju. k fölött pedig virasszon a mezei tücsök. Husiparos kongresszus. A húsvéti ünnepeket az ország husiparosai a komoly munkának szentelték. Dicséretükre szolgál, hogy az egyidejűleg rendezett husipari kiállításukkal kapcsolatban tartott kongresszusukon, nem csupán a saját érdekkórükbe vágó ügyekkel foglalkoztak, hanem elsősorban a f gyasztókat és termelőket, szóval a nagyközönséget igen közelről érdeklő kérdéseket tették megvitatás tárgyává. E kérdések olyanok, amelyek méltán megérdemlik, hogy a közfigyelem reájok tereitessék, annál inkább, mert a mai nehéz megélhetési vis .onyok és a szerfeleü nagy mérvek't öltött drágaság közepette mindensil érdekel azokmk a módozatoknak kutatása, melyek a közélelmezés olcsóbbá telelét és helyesebb alapokra fektetését vannak hivatva elősegíteni. A közélclmazést drágító néhány oly tényezőre irányította reá a husipa'osok kongresszusa a közfigyelmet, melyeket a fogyasztoközőnség rendszerint figyelmen kivül szokott hagyni a drágaság okainak keresése közben és tagadhatatlanul a legkényelmesebb álláspont az élelmiszerek drágulása miatt egyszerűen a termelőt az iparost, vagy mindkettőt okolni, hogy ne mondjuk szidni sokon 70 - 80,000 korona bevétel mellett is rászorulnak a főváros évi 6000 korona subvenciójára : úgy belátható, hogy város és megye ezen eminenter culturcél szolgálatában némi áldozatoktól nem tartózkodhatik. — Mert a történtek után nekünk biztosítani kell magunk részére az évről-évre megismétlődő filharmonikus estél — vissza nem térhetünk a megkezdett úttól. Egyébiránt ez csak egyéni vélemény és nem kíván beleszólás lenni abba a munkába, amely a kör vezetőségének és főleg a titkárának műhelyében folyik, ahonnan a sikerek egész láncolata kerül ki. — hm — A halál. Motto: Önmagának felel csupán a hallhatatlan ítélek, A jó és rosszért, ami benne él. Kezdete és vége a maga bajának Tér és iilő saját magában van. Byron: Manfréd. Az elmúlt XlX-ík század a természettudományok nagy százada. Amit e század e téren elért, fe ülmulja az emberiseg eddigi egész életkorát, mert a természettudományok kivétel nélkül, mindi n ágazata, pontos és lelkiismeretes vizsgálatok folytán, oly tokra emeltettik, mely a legvérmesebb reményeket is túlszárnyalta. Jelen sorok csak egy biologiai jelenséggel akarnak foglalkozni és ez a halál, a lét vagy nemlet kérdése, mely az emberiséget az első emberháláitól fogva, természetszerűleg, a legnagvoob mértékben foglalkozója. A kérdés a körül forog, megszűnik-e az egyén földi léiének megszűntével, vagyis halálával, avagy más szóval dualiszlikus e az rinberi szervezet, test és lélekből áll-e, vagy momstikus, csakis testből ál e ? Ezen kérdéssel az elmúlt tizennyolc szazadban egyedül a vallá-ok foglalkoztak. Ha koiuk sorrendiében vizsgáljuk ez irányban a három mediterralis vallási, látjuk, hogy a zsidó vallás, Mózes 5 könyve alapján, túlvilági életet nem ismert és a rá és korára nézve oly jel'emz.ő józin anyagi f líogásnak megfelelően csak hossz.il földi eletet igér az erény jutalmául. A/. Ábrahám ölébe való megtérés, túlvilági éleire célzó értelmezése