Nyírvidék, 1907 (28. évfolyam, 1-26. szám)

1907-04-07 / 14. szám

2 14-ik szám. NYIRVIDÉK 1907. április 7. kinevezett tisztviselőkel ültetetl a vármegye nyakúra s közgyűlések tartását 3 éven át eltiltói ta. Az emlitelt közgyűlés 1790. május 3-án gróf Sztáray, Mihály a volt főispán elnöklete alall ült össze Nagy-Káliéban s itt hozta meg a nevezetes határozatot, mely a következőleg szól : Gróf Sztáray Mihály főispán elnöklete alatt a vármegye főurai, rendei és tisztviselői részvételével NagyKállóban tartott közgyűlés elején előterjesztette a mi méltóságos főispán urunk, hogy ő ugyan ezen nemes vármegye főispáni méltóságát és hivatalát 1782-ben a boldog emlékű néhai II. József római császártól elfogadta, habár megsértettek és semmi részben nem tartattak meg Magyarországnak az örökösödésre vonatkozó s az 1723-iki 1. 2. 3. §-ban foglalt feltételei, a király meg nem koronázása s a kötelező koronázási eskü le nem létele által, ugy hogy ily módon Magyarország törvénytelen királyu lett. ő méltósága a fejedelenmek Magyarország nyilvánvaló törvényes intézményei és nemzeti szabadsága ellen irányuló 5 évig tartó törvénytelen kormányzata ulán, a Nyíregyházán febr. 8-án tartott közgyűlés által főispáni méltóságába és tisztébe ismét meghivatván, erre a közgyűlésre megjelent. Azonban ugy tartozó kötelességből, mint a törvények és a nemzeti szabadság szentsége iránt buzgó lélekből, valamint a dicső magyar nemzet törvényhozó hatósága iránt érzett tiszteletből kijelentette ünnepélyesen, hogy főispáni méltóságát ily törvényen kivüli viszonyok közölt nem akarja újból elfoglalni, mielőtt őt a törvényes király meg nem erősiti. Mert bár II. József f. évi jan. 2S-iki rendeletével Béesból kilenc évi uralmának, három kivételével minden előbbi rendeleteit visszavonta, ő mégsem akarja az ő hivatalának törvényes alapjait a jövőre nézve homályban tartani. Sőt jól ismeri a nemzeti akadálynak s az abból származó törvényeknek a lelkét, tudja, hogy a törvényhozás a vármegyék plénumát illeti. Felszólítja a karokat és rendeket, hogy ily körülmények között gondoskodjanak főispánról s az ő eire vonatkozó nyilatkozatát iktassák jegyzőkönyvbe s a jövő országgyűlésen a követeket ennek méltó tárgyalására utasítsák. Őméltóságának ezen hazafias nyilatkozata a karok és rendek egyérlelmü határozatával a következő: Jól emlékeznek a karok és rendek, hogy őméltósága annak idején törvényes főispánnak ünnepélyes felkiáltással egyértelmüleg a kir. kinevezés értelmében elfogadtatott s a közjóra 5 évig működött. Jól emlékeznek arra is, hogy őméltósága a három évi törvényen kivüli idő alatt fáradhatatlanul dolgozott a vármegye közjaváért, védelmezte a beteg haza megtámadott törvényeit és szabadságait, s nemes'példájával a főispánok közt előljárt. Nem felejtik el azt sem a karok és rendek, hogy amint Isten kegyelméből a dolgok jobbra fordultak, a vármegye egy értelemmel tőrtént meghivására ő Méltósága megjelent. Ezért e tőrvényen kivüli állapotban a hivatalok betöltése a vármegyét illetvén, a jog és teljes szabadság értelmében, hozzájárulván az interregnum helyzete, őméltóságát egyértelemmel a vármegye főispánjának elfogadják, s a törvényes hazafiúi esküvel kötelezték, egyszersmind kijelölvén a jövő országgyűlésre küldendő követek számára azt is, hogy Magyarország leendő törvényes királya által erősíttessék meg és a szükséges törvényes formával láttassák el. Pityu és Vay Laci. Alig van néhány garasuk. Vay Laci Világos után eladja a híres szürkét, a „Demeter"-I, potomáron, a pénz java részét még szét is osztja elesett, rabságba került bajtársak családjának. Gyalogszerrel, száraz kényéien, vizén élvén, menekülnek az elkényeztetett uri gyerekek. Rongyba szakadt a csizmájuk, ruhájuk. Hétszámra sem válthalnak másat. Csak a fehérneműt nem tűrik szennyesen. Két ingük volt, egy a szeredásban — azt váltották naponta, Vay Laci mosla, rátették aztán, mikor kiszáradt, az Andrássy Gyula térdére — a későbbi nagy kancellár volt a legsoványabb — ugy huzogalla ki Molnár Pityu egy útszéli kődarabbal. Molnár Pityu később vissza jött Törökországból. De még sok-sok ideig bujdosott, rejtőzködött itthon. Furcsa világ volt akkor a mi uri portáinkon. Nem tudhatta a vendég, nem valami zászlós ur fia viszi-e ki a csizmáját, nem valami régi, jó táblabiró-e az a kocsis, aki elébe hajt a stációra. Szálkán, Vay Mihálynál igy rejtőzködött vagy tíz hónapig Bajza, a költő. Egyszer valamelyik nemes urnák fel is tünt uri fonrája s jelentőség teljesen jegyezte meg: — Ej, ej Miska, de fehérkezü kocsist tartasz. Vendég és gazda aztán kezet szorítottak s estére kelve együtt poharaztak a fehér kezű kocsissal, együtt sóhajtották : csatájuk nem volt pártcsata. . . . Lassan-lassan derengeni kezdett. Megkoronázták a királyt s az in effigie fölakasztott Andrássy Gyula foglalta el a miniszterelnöki széket. Az ízig-vérig ur Andrássy Gyulának gyöngyörü vonása volt a hála. A meg nem feledkezés régi jó cimborákról. Csak Tisza Kálmánban láttuk még ilyen nagy mértékben saját embereinek a pártolását. Sokan hibául rótták fel ezt neki, mint államférfiur.ak, de emberileg a szeretet és hálánál alig van szebb lelki tulajdonság. Andrássynak is eszébe jutotlak a Zemplénben töltött siheder esztendők ; vig tréfák, aztán a szabadságharc, a bujdosás szomorú napjai, a hűségesen megosztott nyomorúság. Első gondjai közé tartozott a két jó pajtást felkeresni. Vay Lacit „odaadta József főhercegnek" — igy mondta ő maga -- mert az nem értett a diplomáciához a taktikázáshoz és „a szivét a tenyerén hordta". A megfontolt, ügye?, alkalmazkodó, higgadt Molnár Pityut pedig maga A sztrájkelháritás tudománya. Amióta az iparos segéderőket alkalmaz, azóta probléma a két fél közti viszony. Már a középkor is színhelye sűrű legénylázadásoknak, pedig ipari szervezete nem állitotla oly e.lesen egymással szembe a mester és legény érdekét, mint a gyáripar kifejlődésével kialakult újkori szabad bérmunkaszervezet. A legénylázadások és újkori sztrájkok, bármikor merülnek föl, mindig éket vernek az ipari fejlődés folyamatosságába és kölcsönösen kárt okozván úgy a munkásokat alkalmazóknak, mint maguknak a munkásoknak, már igen régi idők óta arra a feladatra utalják az ipar- és szociálpolitikusokat, hogy a sztrájkok elhárításának az eszközeit megteremtsék. A sztrájkelháritásra vonatkozó kísérletek történelét, azok eredményeinek méltatását, az eddigi kudarcok tanulságainak a megállapítását, a sikerrel biztató sztrájkelháritó módszerek fejlődésének oknyomozó leírását s e fejlődés további irányának bonczolgatását tűzte ki feladatául egy már igen jónevü fiatal magyar ludós : Ferenczi Imre, midőn uj könyvének megírására vállalkozott.*) Ferenczi neve a magyar olvasó közönség előtt a munkáslakás kérdéséről irt kitűnő műve révén jó csengessel bir. Tudományos működésének becsét azonban leginkább azok ismerik és méltányolják, a kik lársadalom- és közgazdaságtudományi folyóiratainkban m gjelent ama cikksorozatait tanulmányozták, a melyek a magyar munkásmozgalmak s a magyar szakszervezkedési jog történeti kialakulásának egyetlen megbízható forrásművei. A feladat, a melyre most vállalkozott, valóban impozáns. Más, haladottabb, kifejlettebb és differenciáltabb tudományos élettel biró államokban ily feladatoknak öreg ludósok szoktak nekimenni, a kik tudományos búvárlatokban eltöltött életük tanulságait szűrik le az ily összefoglaló munkákban. Nálunk, a hol a kitartó, szivós tudományos kutatás példái ritkák, az ily feladatok a merész nekilendülések képességével biró fiatalokra háramlanak. És Ferenczi nemcsak ahhoz értett, hogy merészen nekivágjon hatalmas problémájának, hanem ahhoz is, hogy a tárgykör egész irodalmi és ténybeli anyagának rendszeres feldolgozásával kimerítően tárgyalja, ismertesse és méltassa annak minden legkisebb részletét is. A rendelkezésünkre álló tér nem elég arra, hogy e könyv tartalmának még a hozzávetőleges ismertetését is megkisérelhetnők s igy célszerűbbnek tartjuk amaz eredményekre utalnunk, a melyekre alapos, mindent ál fogó kutatásai alapján szerző jutott. A hatalmas mű kiinduló ponija a szabad egyezkedéssel kötött munkaviszony inherens bajainak a kimutatása. Ez a munkaviszony, a melyet a munka- és iparszabadság előharcosai mindkét fél részére a legjobbnak reméltek, a két fél halalmi harcainak a szintere lett. Ha az alkalmazó a hatalmasabb fél, akkor a formálisan szabad bérszerződés helyébe az ő autorilativ bérmegállapítása lépett, a melyet minden egyezkedési szabadság ellenére az alkalmazóit, mint gazdaságilag gyengébb fél elfogadni tarUzolt. A gyengeség átérzése tömörülésre indította az egész világon az alkalmazottakat, a mi az erők egyensúlyát eleinte helyreállította, később a szervezett fél javára billentette. Ferenczi impozáns történelmi anyag bemutatásával beigazolja e fejlődésnek szükségszerűségét, valamint azt, hogy semmiféle ellenszegülés nem téríthette ki ebből az irányból a fejlődés menetét. Müve főérdemének annak a demonstrálását tartjuk, hogy a fejlődés irányával párhuzamosan nem haladó sztrájkelháritási törekvések mindenütt a világon kudarcot vallottak. A hogy ő a ludós tárgyismeretével és biztosságával végigkalauzolja olvasóját az összes kulturállamok munkásmozgalmainak a történetén, lehetetlen azt a tanulságot jól fel nem ismerni, hogy az egyenlő jogok biztosításának mellőzésével megkíséreli sztrájkelháritások története a kudarcok szakadatlan láncolatából^ áll. *) Ferenczi Imre: Sztrájk és szociálpolitika. I. köt. tiiidapest, Athenaeuin 1907. (XIII. + r»S9) Ara 12 korona

. mellé vette. Nagyfontosságú missiókban vett részt ezentúl Molnár, jelentős szerepe volt a kiegyezésben. Kivált Deák és Andrássy közt játszotta nagyon sokszor sikeresen a közvetítő szerepét. Bármikor mehetett Molnár Andrássyhoz s ha valami igen fontos közlendője volt — egy titkos jellel — három kopogással az ajtón adta tudtára. Miniszterelnök korában Andrássy mindent megbeszélt Molnárral. 11a valamire nem akart válaszolni, köztudomásu, szinte szállóigeszerü volt a stereotyp felelel : „Előbb maj megkéidezem Pityut" vagy „Előbb majd beszélek Pityuval". Sennyey Pál nagy ellenlábasa Andrássynak, sokszor mondotta ; „Nem irigylem Andrássy sikereit, nem irigylek tőle semmit, csak Molnár Pityut, meg ennek a hűségét szerelném a magaménak". — Erzsébet királynéhoz is eljutott a híre Molnár Pityunak s egy izben odaszólt a grófnak ; — Ugyan mutassa he már nekem azl a maga híres Pityuját. Nem is késett Andrássy. A koronás asszony aztán, a uiikor előtte állott a zempléni nemes fiu, az egykori honvéd, figyelmesen nézte végig. Szemében kapcsolta azt az átható, csodaszép Wittelsbach szemel, amelynek varázsa mindenkint megigézett s lassan-lassan simogatta vele. Molnár Pilyti már nem volt fiatal legény akkor, még sem birta ki ezt a tekintetet. Egyszerre elkezdett szédülni, szinte támolygott, a mit észrevehetett a királyné, mert néhány kegyes szó után elbúcsúzott tőle. Molnár Pityu haláláig emlegette azt a hatást, amit rá a királyná szeme gyakorolt s ő is, mint annyian, azt állitotla, hogy ilyen szempár nincs több a világon! Temérdek kényes, bizalmas küldetésben veit részt Molnár Pityu. Megbízhatósága itt tünt ki leginkább. A rosszakarat, irigység, cselveté. k Scillái és Gharibdiseinek kikerüléseiben valóságos mestere volt s ez tette főként nélkülözhetetlenné Andrássynak. Később saját megyéjében, Zemplénben lett főispán s busz évig viselte ezt a tisztséget. Számtalan anekdota is fűződik főispánságához. Többek közt egyik igen magas katonai álasu főherceg tiszteletére adott ebéden, fölemlítették a fenséges urnák Molnár katonai rangját is. Érdeklődni kezdett a főherceg s megkérdezte, volt-e már tűzben is? Mihelyt felismerjük azt, hogy az u. n. szabad egyezkedésen alakuló munkaviszony sem az. iparosok, sem a munkások szükségleteit ki nem elégítheti, aminthogy soha és sehol ki sem is elégítette, akkor logikusnak és helytállónak fogjuk elismerni Ferenczinek azl a következtelését, hogy a mcdern munkaviszony szociális szellemben való továbbfejlesztésre szorul. Nehéz, de hálás feladatnak vetette magát a szerző alá, a mikor a marxizmus s a forradalmi radikálizmus tagadó álláspontjával szemben kimutatja a maga szociálliberális felfogása alapján a 'munkabérviszony továbbfejlesztésének a lehetőségét és sztrájkelháritó eredményekkel biztató voltát. A valóban jeles könyvnek egyik szerfölött becses megfigyelése az a tény, hogy a munkaviszony megállapítása azonnal eltér a szabad egyezkedés rendjétől, mihelyt a munkások, vagy az iparok izoláltsága megszűnik a két fél bármelyikének szervezkedésével. Már az egyik félnek a szervezkedése is továbbfejleszti a bérviszonyt, amennyiben az egyénenkénti egyezkedés helyébe a kollektív egyezkedést állítja. Természetesen, ha csak az egyik fél van megszervezve, vagy' ha az egyik fél szervezele aránytalanul hatalmasabb a másik fél szervezeténél, akkor a szervezett, illetve erősebben megszervezett fél a maga kollektív bér-, illetve a munkaajánlatát ráoktrojálhatja a másikra. Az ipari békét s a sztrájkok lehetőségének a minél biztosabb elkerülését a munkaviszonynak ez a csekély továbbfejlesztése még nem képes biztosítani. Erre a sztrájktörténetnek Ferenczitől leszűrt tanúságai szerint csak az esetben van kilátás, ha a munkaviszony rendje még egy lépéssel továbbfejlődik és a két fél lehetőleg egyformán erős szervezeteinek kollektív tárgyalásaiból kialakuló kollektív bérszerződésein alapszik. A tömeges sztrájkmozgalmak elhárítása céljából szervezkedő iparosszervezetek, fejlődésük primitív, első stádiumában, mindenütt a világon elzárkó/ni igyekeznek e végső tanulság elől. A munkásszervezelek gyengítését, feloszlatását, el nem ismerését vélik első feladatuknak. De csakhamar mindenütt kénytelenek átlátni azt, a mit a legrégibb s az egész világon példaként követett „Arbeitgeber-Verband Hamburg-Altona" 1904. évi jelentésében is elismer, hogy t. i. „számolnunk kell azzal, hogy a munkaviszony alakulását a jövőben mindinkább a szervezetek közötti tárgyalások fogják eldönteni.' Ennek felismerése a munkásszervezetek elismerésére, a velük való csoportos egyezmények kötésére és az ipari béke megközelítésére vezet. A mit itt röviden kivonatoltunk Ferenczi rengeteg művéből, azt ő természetesen széles alapossággal, a történet összes adataiból leszűrődő vaslogikával mutalja ki. A hogy ő meglátta a fejlődés kényszerű menetét, az a sugárzó éleslátás, okosság, a melylyel eredményeit levezeti, arra a remenyre biztatnak bennünket, hogy könyvének nagy, gyakorlati hatása elkerülhetetlen lesz. Tanulni fognak e könyvből nemcsak a munkások, a kiknek bebizonyítja, hogy a sztrájkkal kiküzdött eredmények nem érnek fel a csoportos egyezményekkel elérhető célokkal, hogy a sztrájk folyamán szenvedett káraik feleslegesek, hogy a sztrájk mint öncél (politikai tömegsztrájk) alig biztat eredménynyel 3tb. — de sokat és rendkívül értékeset tanulhatnak belőle a szervezkedőfélben levő iparosok is, a kiknek kimulatja, hogy csakis akkor érhetnek czélt, — ha a kölcsönösen elismert egyenjogosultság és méltányosság alapján létrejövő csoportos egyezmények sze veivé válni igyekeznek, ellenben kudarcot kell vallaniok, ha a mindenütt kényszerűnek bevált fejlődés irányával szembehelyezkednek. Ferenczi mindezeken kivül behatóan foglalkozik a szociális problémák egész nagy sorozatával is. És a mint müvének első része a sztrájk elhárítás problémájának van szentelve, ugy második része a mégis elkerülhetetlen sztrájkok minél gyorsabb és minél hosszabb bekével felváltandó kiegyenlítésével foglalkozik. Gondosan ismerteti az állami egyeztetéssel és békéltetéssel eléri eredményeket, ismerteti a munkakamarák intézményét, a melyet élesen megkülönböztet — a kontinentális iro— Voltam bizony fenség, 48-ban én is segítettem kiverni a németet ! — válaszolt nagy hirtelen Pityu bátyánk. Kinos csönd támadt erre. A főherceg homlokán meg vihart jósló felhők mutatkoztak. A vihar azonban nem tört ki, de az a bizonyos főherceg Molnár Pityut soha többé nem szólította meg. Általában 48-as honvéd voltára nagyon büszke volt. Mikor egyizben erősen támadta az ellenzék s a megyegyűlésen még a hazafiságát is kétségbe vonták, rettenetes dühre gerjedi az öreg ur. Diszkardjával végig vágott a zöld asztalon s rárivalt a gyanusitókra: „Hogy szájjal ti jobban bírjátok, azt hallom, "dehogy mikor tettek, erő és bátorság kellett a hazafisághoz, én a harcmezején állottam, azt ti is tudjátok." Lett erre akkora éljen-zaj, hogy reszkettek az újhelyi megyeházának a falai s ment a főispán dolga tovább, széppn, simán. A társaságot még öreg korában is kedvelte. Csak az éjszakázásnak volt nagy ellensége. Szent-István napján, mikor more patrio neve napját ülte, 2—300 vendég is megfordult kelecsényi kastélyában. De csak nappal folyt a mulatság, húzta Mányi, a hires újhelyi cigány. Estére kelve véget vetett a dáridónak. Mint minden magyar ur, szerette az anekdolázást. Fel s alá járt az ebédlőben, ugy mesélt jóizüen, magyarosan. Kivált egyik unokájának Csörgő Zoltánnak, a volt kereskedelemügyi államtitkár fiának anekdotázolt szívesen. Azonban, ha Csörgő jegyezni akart, azonnal abba hagyta a beszédet. — Sok fej megfájulna Bécsben, ha mindazt leírnád, amit én tudok — jegyezte meg az öreg ur és sohase engedte meg, hogy rendkívül érdekes adomáiból, lörténetkéiből csak egyel is leírjanak. Molnár Istvánnal közéletünk nemcsak t gyik legkiválóbb alakja lért meg apáihoz, de egyik ősi typusa a zempléni nemességnek, a melyből a Kazinczyak, Szemerék, hazánk annyi jelese eredt. Elmennek egymásután. Maholnap teljesen idegen elem foglalja el helyükei, amely e magyar főidet átveszi ugyan, de ritkán érzi a vele járó nagy kötelességeket.