Nyírvidék, 1906 (27. évfolyam, 27-52. szám)

1906-08-19 / 33. szám

2 31 -ik szám. N Y I R V I D É K 1906. augusztus 5. Az üzleti helyiségbe lépve, ott találtunk már egy magas termetű, középkorú előkelő külsejü urat, aki Novotnyval állandó üzleti összeköttetésben lehetett, mert választás czéljából több fegyvernek a lakására való küldését rendelte meg. Mig az ismeretlen egy árjegyzékben lapozgatott, ezalatt apám a revolvert, amely régen nem volt használva, kicsomagolta és a puskamüvesnek átadta. Ahogy a puskamüves azt kézbe veszi és egyben kérdezi, hogy vájjon meg van-e az töltve, a fegyver elsül, s az ismeretlen urat, aki az üveg ajtón épp akkor távozott az üzletből, nyakszirten találja ugy, hogy ott összerogyott és meghalt. Az áldozat gróf Frimont altábornagy, családjának utolsó sarja volt, egyike a legjelesebb katonáknak. Mondanom sem kell, hogy a megindított bünfenyitő vizsgálatnak súlyos következményei voltak; a hírneves Novotny czég megszűnt; apám pedig a Gróf rokonai közbenjárásának és nagymérvű pénzáldozatainak köszönhette felmentését. A forgó pisztoly később visszakerült édes apám birtokába, s én azt gróf Pongrácz Jenő barátomnak ajándékoztam, aki a Frimont családdal rokoni összeköttetésben volt. * * * A bécsi Wollzeilén volt egy jellegzetes faj ája azoknak az étkezőknek, amelyeknek párja más városokban sehol sincs. Igen jól főznek ezekben, tiszták és jó szellőztetővel vannak ezek ellátva; s bár válogatott vendégek fordulnak itt meg, s az ember parketten jár, az árak mérsékeltek. Csak egy a bajuk: sötétek, ugy hogy gyakran nappal is gázvilágitást kell alkalmazni. A czég neve ennek az elsőrendű vendégek számára berendezett 2-od rendű étkezőnek volt: „Zum Strohbelkopf." Itt étkeztünk mi gyakran édes apámmal, aki daczára példátlanul fogyatékos németségének, a vendéglőssel jó barátságot kötött. Egy élvezetes nyári otthonlét után felutazva Bécsbe, persze hogy délben csakis a megszokott törzshelyre igyekeztünk. Az ajtón belépve a vendéglőst pillantottuk meg, aki előzékenyen nyújtotta baráti jobbját apám felé. — „Wie geht's Ihnen Herr Strohbelkopf" üdvözölte őt édes apám. Általános derültség, melyben a vendéglős is részt vett; szegény jó apám azt hitte, hogy őt Strohbelkopfnak hívják. * * * Ez időben Saphir volt Bécsnek páratlan satirikusa, legnépszerűbb, de mindenesetre a legrűtabb embere is. Személyesen ismertem; Fuhrmann intézeti igazgatómmal jó barátságban volt, s gyakran ellátogatott az intézeti zenei és színmű előadásokra. Politikai czikkei és kijelentései miatt szünet nélkül hajba volt a rendörséggel s komoly bajba került akkor is, amidőn — ugy gondolom — a Ferencz József császár nászünnepélye alkalmával rendezett kivilágítást vette a maró gúnyba mártott tollának a hegyére. U. i. ez alkalommal a Jagerzeile bejáratánál egy óriási transparent volt felállítva; az ivezet közepe felett díszlett a Habsburg és Wittelsbach családoknak a megfelelő színek szerint kivilágított czímere. az ívben pedig színeit minden perczben változtató, méter magas kivilágított öt betű: A. E I. 0. U. Ez az 5 betű azt akarta jelenteni, hogy: „Ausztria Erit In Őrbe Ultima" ; t. i.: Ausztria lesz a földgömbön az utolsó. Saphir barátunk azonban akit a diadalív előtt sokan körülvettek, igy travestálta e jelenmondatot: ,Alle Esel Illuminieren Ohne Ursach.* Különben ez alkalommal én is megjártam ; mert az előre meghirdetett s valóban tüneményszerű lampionos Praterfahrtra, amelyet az utölérhetlen Stuwer világított meg minden legkissebb szünet nélküli tűzijátékával, az intézet növendékei is kivonultak, de én két czimborámmal kedvezőbb nézőhely után vágyván, a faképnél hagytunk csapot-papot, szóval egy ellenőrizetlen pillanatban megszöktünk. Ez volt a vesztünk. Mert, hogy az egybekelt fiatal fejedelmi párt és fényes kíséretüket jól és egész közelről megláthassuk, a fő kocsiutat szegélyező rnég akkor fiatal gesztenyefák egyikére felkapaszkodva, alattunk a galy, a melyen állottunk letört, s mi rémületére az alattunk bámészkodó jó bécsieknek közzéjük zuhantunk le — akik ráadásul még jól el is páholtak bennünket. » * * Elmondott és elhallgatott bécsi emlékeim befejezéseül illetve kiegészítéséül közlöm itt azon bécsi tanulótársaim és ismerőseim névsorát, akik közzül e sorok olvasója bizonyára sokra szívesen emlékszik vissza. Tarnóczy Salzburgi érsek édes anyám rokona, Bémer püspök (Enzersdorfban), Szaniszló nagyváradi püspök, és Hoványi püspök, akik rendszerint a Dominikánusoknál szálltak meg, s akiktől magyarul imádkozni tanultam meg. Továbbá: Karap Ferencz, Karap Móricz, Farkas Géza, Farkas Balázs, Kállay Béni, Rokitánszky, Sigmund és Skoda tanárok, Korányi Frigyes, Kállay Adolf, Horthy István, Péchy Tamás. Szilágyi Dezső, Oláh Miklós, Leszkay Ödön. Tanuló társaim és intézeti collegáim közzül: Kállay Ottó (később sógorom, a minta emberek egyike), Kari Sigmund, Rokitánszky Edmund és Prokop, Majtényi Félix, Bory Béla, Malatinszky Gyuri, Fejér Miklós, Petrovay Gyuri, Csarada Aladár, Gosztonyi Béla, Koller Kálmán, Fazekas Gida, Gerenday László. Killay An<*ráa. Yasut Buj ás Bal3a közt. A Nyiregyházavideki kisvasutak részvénytársaság előmunkálati engedélyt kért és kapott többek kőzt a nyíregyháza—dombrádi fővonalból Buj községnél kiágazólag Balsáig vezető vonalra. Ezen vasul vonal létesítése nem uj keletű dolog. Sőt egyidős a már üzemben levő nyíregyháza—dombrádi vonaléval. Ezzel egyült és egyidejűleg azonban az érdekelt községek kellő támogatásának hiánya miatt nem volt megépíthető. A közsegek, illetve a községi képviselőtestületek többségének bizalmatlanságában bizonyára jelentős része volt a keskenyvágányu vasút és a motoros üzem iránti ellenszenvnek, amit leküzdeni annak idején nem sikerült. Most, hogy a nyíregyháza—dombrádi vonal ez év eleje óta forgalomban van, a kezdettel járó természetszerű nehézségek dacára ugy látszik, a Buj és Balsa között levő községek lakói is belátták a fceskenyvágányu és motoros üzemű va=ut használhatóságát és azt a számtalan előnyt, amiket a meglevő vasút mentén fekvő községek lakosai immár szemök láttára nap-nap mellett élveznek. Ennek tulajdonitható az az élénk érdeklődés, amely körükben felébredt s odáig fejlődött, hogy a vasút létesítése immár minden valószínűség szerint a közel jövő kérdése. Az érdekeltség kívánságának megfelelően Olchváry Pál, a gávai járás főszolgabirája e hó 15-én délelőtt Vs ll órára Gávára a vendeglő nagytermébe értekezletet hivott össze, amelyen a vasút vonal által érintendő községek elöljárósága és a szép számmal megjelent érdekelteken kivül jelen voltak Szesztay László, a Nyiregyházavidéki kisvasutak üzletvezetője és Balla Jenő nyíregyházi városi tanácsos, a részvénytársaság igazgatóságának tagja is. Az értekezleten Olchváry Pál, mint megválasztott elnök ismertette az összejövetel céljai; mjd Szesztay László, üzletvezető a létesítendő vasútvonal irányát és a létesítés költségeit. Darvas István, Balla Jenő, Andrássy Kálmán, Veress Ferenc és többek felszólalása és tájékoztató felvilágosításai után az értekezlet egy szűkebb körű bizottságot küldött ki egyfelől a községek képviselőtestületeihez benyújtandó előterjesztései megállapítására, másfelől a szintén érdekeltek közé tartozó Felső tiszai ármentesitő társulat kormánybiztosához, gróf Vay Gábor főispánhoz küldöttség menesztése s általában a további tennivalók ellátása céljából. A tervezett szárnyvonal a nviregyháza—dombrádi fővonalból Buj község északi részén, a jelenlegi úgynevezett „Paszabi sarok* megállóhelynél ágaznék ki s a kővetkező községeket érintené: Paszab (I 158 lakossal, 2171 kat. holdnyi határral) Berezel (2080 1. 5544 k. h.) Gáva (28 7 1., 5946 k. h.) Vencsellö (2997 1. 5660 k. h.) Balsa (1539 I , 3438 k h). A vonal hossza mintegy 15 kilométer. Tehát 15 kilométer hosszúságban 5 községet érintene, melyeknek összesen 10571 lakosa volt az 1900-iki népszámláláskor s a melyeknek határa 22759 katasztrális hold. — Összehasonlítás kedvéért megemlítjük, hogy a nyíregyháza—domrádi vonalon Nyíregyházán kivül szintén 5 község van 19738 lakossal és 461 1 kat. holdnyi határral, — de a vonal hossza 52 kilometer. A vonal épilési és berendezési költségei, minthogy mindössze egy nagyobb műtárgy (hid) lesz szükséges a Lónyai-csatornán Gáva mellett, kilométerenkint 20000 koronára tehetők a kisaiátitási költségen kivül. Igy az egész 15 kilométer hosszú vonal 300000 koronába kerül. Ezekhez a költségekhez az értekezletből kiküldött szűkebb körű bizottság számításai szerint Paszab községnek 20000, Berezelnek 30000, Gálának 60000, Vencsellőnek 60000 és Balsának 40000 koronával kellene hozzájárulnia, beleértve az illető községek területén levő magánosok hozzájárulásait, illetve részvényjegyzéseit is. A hiányzó összegei a Tiszai armentesilő társulattól, Szabolcsvármegyétől, Nyíregyháza városától, az államtól és Buj községtől reméli az értekezlet megszerezhetőnek. A buj—balsai szárnyvonal szerves kiegészítő része lenne a nyíregyháza—dombrádi fővonalnak s igy az ujabb részvényjegyzésekkel, illetve hozzájárulásokkal ennek a Nyiregyházavidéki kisvasutaknak részvényesei lennének a részvénytulajdonosok. A forgalom lebonyolítása akként történnék, hogy Nyíregyháza és Balsa között teljesen elkülönített vonalok járnának, úgy, hogy ha jövőre is csak három menet lenne Nyíregyháza és Dombrád között és ugyanannyi Nyíregyháza és Balsa között: a Nyíregyháza és Buj közötti vonalrészen naponként hat személyvonat közlekednék mind a két irányban. Ha a szükséges 300000 korona kellő időben biztosíttatik. a Buj—Balsa közötti szárnyvonal már az 1907. év őszén átadható lesz a forgalomnak. © A vármegyei községi és körjegyzők egylete elnökének évi jelentése. Mélyen tisztelt Közgyűlés! Mult évi szeptember hó 29. óta reám ruházott elnöki tisztségből eredő kötelességemet minden irányban lehetőleg pontosan teljesíteni akarva — van szerencsém elnöki jelentésemet az elmúlt évről következőkben beterjeszteni : Ha rekriminálni férfias erény volna, már itt kitörne keblemből a sóhaj: „Minő esztendő!?* Kísértetjárás szomorú időszaka! Mintha egy régi kripta ajtaja nyilt volna ki. És ott a kripta ajtóban láttuk Pannónia gyászruhás alakját kezében azzal a bizonyos fátyoldarabbal, amelylyel a közelmúlt idők véres eseményei voltak idáig eltakarva. Soha nemzetünk fenségesebb nem volt, mint e küzdelemben. Azért, hogy meg tudta tartani nyugodtságát és egynehány meghibbant elméjű ember tévedése, bűne, vesztőhelyre érdemesítő cselekményei miatt magát végletekre ragadtatni nem engedte. A .lenni, vagy nem lenni* idők küzdelmeiből osztályrészét egyletünk is kivette. Anyagi erejéhez mért (azóta már vissza is téritett) csekély anyagi adományával járult az alkotmányvédelemhez akkor, amidőn nagyjaink példáját sokan — a tehetősek közül sem követve — ,vitám et sanguinem, ted avenam non" jeligével félreállottak. Ezen kivül meghoztuk a legnagyobb erkölcsi áldozatot az által, hogy 1.906. január hó 6-án tartott közgyűlésünkben 19. számú határozatunkkal kimondottuk, hogy történjék bármi, törvénytelen rendeletek végrehajtását nem teljesítjük. Ezzel a határozattal kockára tettünk mindent. Családunk ellen talán vétkeztünk is. Mert azon időben törvénytelen rendeletek bőven voltak és ha a végzet kifürkészhetlen utai irányt nem változtatnak, ha a már útban levő királyi biztos megérkezik, — családunk szájából kiesik az a fekete kenyér, melyet szerény javadalmazásu hivatalunk fáradságos munkája eddig nyújtott. Mert a mi exintentiánkat semmiféle fórum, sem a társadalom nem biztosította egy óráig sem. De hát igy volt ez jól . . . Már csak életünk volt; — ha hazánk, alkotmányunk kívánta volna, bizonyára azt is feláldoztuk volna, férfiasan, úgy, amint minden becsületes magyar embernek akkor nem érdeme, de kötelessége volt. De legyen hála az isteni gondviselésnek, a fellegek szétoszlottak, a kripta ajtaja bezárult, kísérteties lakói eltűntek, Pannónia gyászát levetve ismét belakarta azzal a történelmi jelentőségű fátyollal az ő szomorú képeit, emberirtó véres jeleneteit. Ború után derű közepette voltunk tanúi aztán annak a fényes beiktató ünnepélynek, melyen uj főispánunk székét elfoglalta. És amikor az ünnepi lakomán megcsendült a pohár, elhangzott ajkairól az a hazafas lelkesültségtől áthatott magyaros felköszöntő, szent áhítattal csodáltuk a Gondviselés munkáját, mely e férfiút adta törvényhatóságunk elére. Szavaitól meg borzongott szabadságszomjazó agyunk és tombolva kérdeztük egymástól: „hol termett e berkeinkbe illő cédrusfa ?" Királyi dekretummal biró férfiú szájából ily beszédet mi soha nem hallottunk. Ilyen férfiút csakis áldott vármegyénk szűziesen magyar földje s levegője teremthetett. És ha boldogult gróf Andrássy Gyula külügyminiszterünket a történelemtudomány doktorává lehetett avatni azért, mert nem irt, de csinált törtenelmet, én ezen szónoklatáért is, de azért is, mert tisztelgő küldőltségünk szónokának szavaira igy válaszolt: „Ismeretes előttem a nehéz munka, melyet a községi élet mezején végeznek mint a nemzet napszámosai — és arra kérem Önöket, fogadjanak engem is munkatársuk gyanánt soraikba— sietek már itt indítványozni, "hogy méltóságos gróf Vay Oábor főispán úr, egyletünk örökös díszelnökéül megvalasztassék s ennek megtörténtéről egy 5 tagu küldöttség által értesitlessék. Ugyancsak a főhpáni beiktató örömnap ajándékaként említem fel a két tiszteletbeli tagtársunkat ért azon kitüntetést, hogy Mikecz Dezső alispán és Siposs Béla főjegyző urak jól megérdemelt kitüntetésben részesültek. Mindkettőt üdvözöllük azonnal, kérve s meg is nyerve joindulatu pártfogásukat. Üdvözletünk őszinte volt, mert mindkét tisztviselő kiérdemelte egyletünk minden tagjának osztatlan tiszteletét s szeretetét. Együtt küzdtük át életünk java részét, sokszor egymás mellett, egy célért; soha egymás ellen. Multjuk biztosíték a jövőben nekünk, hogy mint modern műveltségű és alapos tudasu férfiak, alárendeltségünk dacára elismeréssel fognak adózni az általunk végzett közmunka értékének, mely érték kicsinylésében gyakran van részünk épen azok részéről, kiknek a mi munkánk kamatoz. Mint örvendetes eseményt említem épen itt fel, hogy Mezössy Béla úr, a nagykállói kerület országgyűlési képviselője — ki vármegyénknek ifjú életkora dacára veterán büszkesége, ő Felsége által földmivelésügyi államtitkárrá történt kinevezésével járó legmagasabb kitüntetése alkalmával az elnökség által üdvözöltetvén, meleghangú köszönő iratban válaszolt és levelének bemutalását kérte, mely körülmény fenti véleményünk tőmogatásaként bizonyítani látszik azt, hogy testületünk működése erkölcsi értéket, szellemi tőkét képvisel, melyet felemelni, megbecsülni az igazán nagyok sem tartják lealázónak. Jól eső érzéssel említem továbbá fel, hogy a vármegyei pénztár és számvevőség visszaállítása tárgyában kifejezett elvi álláspontunk diadalt aratott, az ige maholnap testté válik s igazolva lesz törekvésünk, melyet ez irányban a Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegyék jegyzői egyletének kezdeményezésére megindítottunk Végül, hogy egy lélegzetvételre elsoroljam mindazt, amit jól esik konstatálnom, röviden, hogy nyugdíjszabályzatunk legfelsőbb jóváhagyást nyervén, jogos igényünk e téren kielégíttetett. Köszönettel adózom itt Sipos Béla vármegyei főjegyző úrnak, ki befolyása és vasszorgalmával íegitségünkre volt, továbbá vármegyénk nyugalmazott alispánja és összes tisztikarának, kik jóakaratulag támogatták törekvésünket. Ha legvégül bejelentem még, hogy egyletünk tagjainak száma a mult évben 8 rendes és 12 tiszteletbeli taggal növekedve a 100-at megközelíti és hogy a tagdíj hátralékok 1200 korouától 4

1 0 koronára leapadtak, kimerítettem mindazon forrást, amelyből egyleti életünk üditő és erősbitő italt meríthetett. Amiket ezentúl mondandó vagyok, azokat már szeretném elhallgatni. A fájdalom és részvét igazi hangján emlékszem meg egyletünk hivatalos lapja kiadójar.ak: Jóba Elek úrnak, hosszas szenvedés utan történt elhunytáról, ő benne évtizedeken át jó barátunkat, tagtársaink némelyike szeretett rokonát birta, indokoltnak vélte tehát az elnökség: a hátrahagyott özvegye és családja előtt őszinte fájdalmát írásban tolmácsolni. Hasonlóan fájdalommal adózunk szeretett tiszttársunk : Majos Ferencz egyleti főjegyző távozása illetve lemondásának. Bar indokul súlyos betegségét hozta fel, több izben felkértük őt helyén maradásra. Legutóbbi határozott lemondása után azonban engedni voltunk kénytelenek s helyét betölteni a mai közgyűlés lesz hivatva. Évtizedeken át tartó hasznos munkásságának emlékét azonban a veszteség fújó érzetével jegyzőkönyvileg megörökíteni indítványozom. És most, tisztelt Közgyűlés, engedje meg nekem, hogy elnöki jelentésem még hátralevő részét benső megindulástol elfogulva, minden rekrimináció nélkül, szárazon mondhassam el. Megválasztatásom után kiadott s nyomtatásban minden taggal közölt elnöki proklamációmnak kivánt eredménye nem volt, Nem sikerült nekem sem az, arait veterán elnöktársam: Moravek Gusztáv barátom,